Ahogy beléptem az osztályterembe, síri csend fogadott. Nem voltam meglepve, hiszen az osztálytársunk, a barátunk, a szerelmem, valamilyen oknál fogva kórházba került.

-Sziasztok!-Köszöntem ahogy elhaladtam a padok előtt, néhányan ugyanolyan kicsi hangerővel köszöntek vissza, de voltak, akik csak meredtek rám, vagy maguk elé.

-Oi, selejt.-Rá emelem a tekintetemet Bakugora, aki zsebre dugott kezekkel, értetlenül mered rám.-Mi történt azzal az idióta Dekuval?

Most az egyszer elengedem a sértegetését, ami neki szólt, és megrázom a fejemet. A bűntudat végig hasít bennem, ahogy körbe nézek az osztályteremben, és mindenki tekintetéből ki tudom olvasni; mind tőlem várták a választ. A választ arra, mi történt Dekuval. De nem tudom, senki nem tud semmit sem...!

-E-Engem is Uraraka hívott fel tegnap...De...Egyszer Izuku is...-Motyogom lesütött szemekkel.-Próbáltam visszahívni, de nem vette fel...

-Tch.-Ciccegett-Csak a baj van vele.-Morogta kelletlenül.-Délután menj be hozzá és alaposan kérdezd ki, hogy mi a fasz történt vele. Tíz perce jöttem meg de már nem bírom elviselni ezeknek-Biccent a többiek felé-A sajnálkozó tekintetét.

Bár első hallásra a szavai nagyon is bunkónak hangozhatnak, a teremben levők mind tudták, köztük én is, hogy Bakugo nagyon is aggódik Midoriya iránt, még hogyha ezt nem is mutatja ki. Mi átlátunk rajta.

-Persze.-Suttogom.-Órák után bemegyek hozzá.

Az egész nap idegeskedéssel telt el. Senki nem tudott semmit sem, és ez az őrületbe kergetett minket. Mikor elkövetkezett az osztályfőnöki óra, mindenki szinte imádkozott azért, hogy Aizawa-sensei mondjon valamit, de azt mondta, hogy még ő sem tud semmi használható információval szolgálni.

Muszáj kideríteni, mi történt Izukuval.-Gondoltam, egy erős görccsel a hasamban.-Remélem, minden rendben van vele, és ma már be lehet menni hozzá. Kérem, istenem, legyen épségben!-Összepréseltem az ajkaimat, ahogy arra gondoltam, hogy a szeretett fiúm egy hófehér szobában van, eszméletlenül, és mindenféle kötések vannak rajta, netán gipszek, és...Lélegeztető. Nem!

Nem szabad ilyenre gondolnom! Minden rendben lesz vele...!-Észre sem vettem, hogy a túlzott aggódás, és a vizuális képzelgésem miatt legördült egy könnycsepp az arcomon. Nem akartam elsírni magamat, de nagyon közel voltam hozzá. Biztonságban és épségben akartam tudni Izukut, de jelenleg, semmit sem tudok arról, hogy hogy lehet. Ez pedig nagyon rossz.

-[Név]-chan...-Suttogta a mellettem ülő Uraraka, aggódó tekintettel. Szerencsére, ahogy körbe pillantottam egyedül ő volt az, aki észrevette pillanatnyi összetörésemet.

-Jól vagyok.-Motyogtam vissza, kissé remegő hanggal, amire csak megrázta a fejét.

-És Ő is jól van.-Átrakta a kezét a padomra, majd a kezét az enyémre tette, és bíztatóan elmosolyodott.-Biztos vagyok benne.

-Köszönöm.-Hálásan pillantottam rá.

Ahogy az utolsó óráról kicsengettek, mindenki egy emberként pattant fel, de senki sem ment ki a teremből, legnagyobb meglepetésemre. Felém pillantottak.

-[Név]-san, ha valamit megtudsz, kérlek azonnal értesíts minket.-Nézett aggódóan rám Momo, két kezén lévő ujjait összekulcsolva mellkasa előtt.-Holnap mi is bemegyünk hozzá, de...

-A mai nap a tied.-Mosolyodott el halványan Mina.-Szedd ki belőle, mi történt.

-H-hai...-Bólintottam kissé elnyílt ajkakkal, majd én is halványan elmosolyodtam, habár belülről szinte egy hurrikán akart kitörni belőlem. Próbáltam lenyugtatni magamat azzal, hogy hamarosan megtudom, mi történt vele, de rossz előérzetem támadt, újból. Ami teljesen szembe állt a pozitív gondolataimmal, melyek így kezdtek felemészteni engem.

Az a fél óra, mely alatt megtettem a távot az iskola, illetve a kórház között egy örökkévalóságnak tűnt, pont, mint az utolsó néhány perc kivárása a mai órákból, melyek megakadályoztak abban, hogy előbb lássam Izukut.

-Jó napot.-Köszöntöttem a recepcióst, aki egy harmincas éveiben járó hölgy volt.-Midoriya Izuku szobáját keresem.

-Oh...Az a fiú, akit tegnap behoztak...-Motyogta, ahogy felvette a szemüvegét, és keresgélni kezdte a szobaszámát a gépén.-Egy pillanat.

Bólintottam, habár nem akartam túl sokat várni. Már csak ez az egy információ választott el engem attól, hogy lássam a fiút, akit szeretek. Türelmetlenül harapdáltam az alsó ajkamat, és kezdtem el halkan dobolni a mutató ujjammal a pult féleségen, miközben arra vártam hogy a nő végre megtalálja a számot.

-Meg is van.-Mosolyodott el halványan, majd felém pillantott.-112-es szoba, első emelet, jobbra a harmadik.-Biccentett a lift felé, mire megköszönve, szinte rohanni kezdtem a szobája felé.

Mondd, hogy minden rendben van veled, Izuku!-Préseltem össze az ajkaimat, végül pedig, mikor a szoba ajtajához értem, kopogás nélkül benyitottam.

-Izuku!