| Reader |

Nem éreztem semmit sem. A Noumuk közeledő lépteinek hangja egyszercsak véget ért, melynek előzménye egy, közvetlenül elénk becsapódó hang volt. Mivel a félelemtől összeszorítottam a szemeimet, s minden erőmmel Todorokiba kapaszkodtam, így nem láthattam, hogy pontosan mi is történt velünk, ebben a néhány másodpercben. Azonban az, hogy a szinte csattanó léptek hangjai megszűntek, s hogy nem érzékeltem frissebb sebeket a testemen, löketet adott ahhoz, hogy kinyissam a szemeimet.

Nem is kellett körbe tekintene, egy hatalmas test volt előttünk, melynek olyan ismerős alakja volt, hogy még a következő sorai nélkül is mindketten felismertük volna őt.

Őt, All Might-ot,

-Nincs már semmi baj, hogy miért?-Állt fel teljesen. Kissé félrepillantottam, így megláthattam a földön elterülő két Noumut. Szóval az ő leterításük adta volna ki a legutóbbi csattanó hangot?-Mert itt vagyok!

-...All Might!-Szólalt fel Todoroki.

-Oh, All Might, hát te is eljöttél végül! Haha! Pont ahogy elterveztük.-Az utolsó mondatát, bár Midoriya sokkal halkabban mondta, mint az előző szavait, még így is mindannyian teljesen tisztán hallhattunk mindent. A fiú csak tovább nevetett, majd intett egyet, aminek következtében a két Noumu feltápászkodott a földről, mintha mi sem történt volna, s Midoriya mellé léptek.-Rendben, Noumuk, kapjátok el All Might-ot! Tépjétek szét, öljétek meg!-Ahogy a férfi felé mutatott, a Noumuk úgy indultak meg, mintha nem lenne holnap. Todoroki ekkor felkapott, mikor All Might intett nekünk, s pontosan abban a pillanatban tudott elrugaszkodni velem a fiú, mikor a két teremtett harci 'eszköz' és az első számú hős eltűnt, egy hatalmas porfelhő kíséretében.

Visszatartott lélegzettel vártuk, hogy All Might adjon valami jelet, ám nem sokáig tudtunk várakozni rá, mivel Midoriya pontosan elénk ugrott, felhasználva a One For Allt. Ahogy ránk pillantott, gonosz mosolyt ejtett meg.

"Kérlek, ne próbálj a közelemben lenni, hogyha látod, hogy elvesztettem a fejemet..."-Ahogy Midoriya kérlelő szavai visszhangot vetettek a fejemben, remegő lábakkal próbáltam elérni, hogy feltápászkodhassak, s ezzel együtt próbáltam Todorokit is felhúzni, akinek látszólag ugyancsak súlyos sebesülései lehettek. A hátamon levő mély seb kezdett átázni a pólómon, a fájdalom már-már elviselhetetlennek tűnt számomra, de tudtam, hogy nem hagyhatom itt a felemás szemű fiút.

-Eljött hát az utolsó percetek is, Hősök.-Gúnnyal mondta ki az utolsó szót. A gyomrom görcsbe rándult, látásom újból elhomáyosodott, nem tudtam, mit csináljak.

A fájdalomtól összerogytak térdeim, így újból a küzdőtársam mellé estem. Sajnálkozóan tekintettem rá, de ő csak annyit üzent szemeivel.; "Nincs semmi baj." Fogalmam sincs, hogyan tehette ezt, ráadásul olyan őszintének hatott, hogy a szívem majd' belesajdult. Nem akartam, hogy így végződjön az egész. Nem akartam, hogy Midoriya keze által haljak meg, hogy a fiú, akivel én elképzeltem a jövőmet, teljesen kiforduljon önmagából, és egy szó nélkül vessen véget mindkettőnk életének.

-Kurogiri!-Tomura hangja ébresztett fel engem a sokkból. Mindhárman odakaptuk a fejünket, így megláthattuk, ahogy Shigaraki menekülni próbál. Ekkor int Midoriyának, aki egy szó nélkül engedelmeskedik neki, és elkezd felé rohanni. Ám alig tesz meg két lépést, én megragadom a lábát, aminek következtében hanyat vágódik.

Nem. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer kicsússz a kezeim közül, Midoriya!

Tomura hátra sem hederít a fiúra, az égett bűrő is pont abban a pillanatban érkezik a kezes ember mellé, és egy szó nélkül ugrik át a portálon. A szőke lány is menne, de Bakugo erős kötésének hála meg sem tud mozdulni. Kirishima és Uraraka kifáradva nézik, ahogy ellenfelük meglóg, én pedig akaratlanul is All Might felé fordulok.

-All Might...!-Kiáltok fel elkeseredetten, mire mindannyian ugyancsak felé pillantanak, és habár az erőiknek határait súrolják, odarohannak hozzá segíteni. Midoriya próbálja kiszabadítani szorításomból a lábát azzal, hogy rugdalózik, de nem sikerül neki, bármennyire keservesen is próbálkozik.

Az igazgató úr zsebéből előkap két szérumot, amelyről fogalmam sincs, hogy mi lehet, de egy váratlan pillanat erejéig felugrik mindkét Noumura, és pontosan a jobb vállukba szúrja azokat. A két Noumu ekkor megáll, és egy fél perces kiáltozás után a földre rogy, reszkető levegővételekkel.

All Might térdre rogy. A hősi jelmeze teljesen szétszakadt, mindenhol csupa vér. Ahogy leereszkedik, egyből visszaváltozik eredeti formájává, látszik rajta, hogy nehezen veszi a levegőt. Mindannyian visszatartott lélegzettel nézzük a hőst, a döbbenetből először Aizawa-sensei ocsúdik fel, majd az igazgató, akik ekkor odarohannak hozzá, és rögtön felsegítik.

Végső energiáimat felhasználv, egy erőtetet csinálok Midoriya köré, amit tudok irányítani, így nem fog tudni elrohanni tőlünk. Szinte őrjöngve próbálja szétszedni a falamat belülről, de nem engedek. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy összetörjön.

-Hol vannak Tomuráék..?-Motyogja Kirishima fáradtan, ahogy mellénk ér.

-Feladták a küzdelmet, elmenekültek.-Szólal fel Aizawa-sensei.-[Név], Todoroki, fel tudtok állni?-Pillant ránk.

Todoroki egy nagyobb erőbedobással feláll, majd rám néz. Én is ugyanezt próbálom megtenni, de nem járok sikerrel, és összeesek a fájdalomtól, mely ekkor a hátamba nyilal.

-Tch, idióta.-Hallom meg Bakugo morgását, majd csak annyit érzékelek, hogy valaki felkap a karjai közé.-Ne nézz így, idióta Felemás, te is éppen eléggé le vagy sérülve.-Mordul rá, a nevéből adódóan Todorokira, aki ezután csak sóhajt egyet. Fél szememet a zöld hajún tartom, és imádkozok azért, hogy eszméletemnél maradjak addig, amíg nem találunk egy biztonságos helyet.

-Amint bevittünk titeket a kórházba, visszajövünk Troble-hoz, és hatástalanítjuk az erejét, néhány orvos segítségével.-Ahogy ezt meghallom az igazgató szájából, felé pillantok, és fáradtan elmosolyodok.

-Szóval..Meg van az ellenszer...?

-Mindvégig ott volt az eltörlés, mint második terv, de csak végső esetben akartuk felhasználni.-Aizawa-sensei.

-De mivel nem akarjuk, hogy esetleg a Gonosztevők Szövetsége, vagy akárki más felhasználja ezt az erőt bárkin is, elhatároztuk, hogy semlegesíteni fogjuk.-Mosolyodik el halványan a kis egér is.

A mellkasomról mintha egy hatalmas kő gördülne le. Megkönnyebbülten felsóhajtok, aminek következtében megint fájdalom jár át, de nem törődök vele. Midoriyára tekintek, aki még mindig eszeveszetten próbálja széttörni az őt bezárva tartó energiát. De mostmár biztosra tudom, hogy ez nem fog darabjaira hullani, mivel ezt már nem csak az én erőm tartja.

Hanem a boldogságom is.