Harry szemszög

Egész éjjel nem tudtam aludni. Csak forgolódtam az ágyban. Egy rokonunknál szálltunk meg, ki még így is, hogy nagyon az utolsó utáni pillanatban kértük is befogadott minket.
Megmagyarázhatatlan okból egész éjjel éreztem a mérhetetlen mennyiségű adrenalint, mely vélhetőleg Louis-hoz tartozik. Nem tudtam, hogy a kötelék által érezhetjük egymás érzéseit. Főleg ekkora távolságból. Már majdnem pirkadt amikor valami belém hasított. A bal karom válltól lefelé lebénult s a hasam éktelen fájdalomba kezdett. Ordítottam és sírtam. Anya és apa végig velem volt. Majd hamarosan elmúlt a fájdalom és elaludtam. Másnap napnyugtakor èbredtem ismét fájdalmakra és egy hangos durranásra, minha fegyvert sütöttek volna el a közelben. A hasam majd megölt s a tüdöm elszorult egy pillanatra. A könnyeim megindultak. Hol van már Louis? A hiánya kínzóbb a fájdalmaktól. Már zokogok. A fájdalmaim korántsem oly hosszantartóak mint múltkor voltak. Pár perc alatt teljesen megszünnek. Csupán ürességet érzek. A fülem sipít akár az elmèm ahogy meghallom Lou hangját a semmiből.
"Hazz, szeretlek!"
Mégis mi ez? Miért érzem magam ennyire üresnek? Még soha nem volt ilyen. Mintha az életem egy szerves részét veszítettem volna el. Lou! Ugye nem?
Kirohantam a házból az ő nevét kiabálva. Szuper hallása van. Akár három kilóméterről is meghallja a hangom. Rohanok az utcákban. Hamar rátalálok egy az úton fekvő véres testre. A szívem összefacsarodik. Ő az. Zokogva dőltem rá. S mivel elestem lehorzsoltam a tenyerem. A vérem kiserkent. Azonnal cselekedtem. A hátára fordítottam a szerelmem és ajkaihoz helyeztem vérző részem. Nem itta. A nyelvére töröltem a vérem, hátha ezáltal iszik legalább egy kicsit de semmi. Szabad kdzembe vettem a telefonom és zokogva hívtam fel apát.
- Apa, könyörgöm gyere a harmadik utcába. Itt van Louis. Meglőtték. Nem iszik. Apa! - mondtam címszavakban. Kinyomta a telefont s már ott is volt. A hátára vette Louis-t és a jelenlegi otthonunkba vitte.
- Kisfiam, ilyet soha nem mondtam és nem is akartam, de kérlek vágd fel a csuklód. Egyedül a te véred tudja meggyógyítani őt ha a kötelék jelen van.
- De már nem érzem a köteléket apa... - sírtam ám tettem amit kért. Felvágtam a csuklóm s szerelmem szájához tettem. Éreztem, amint a vérem belefolyik. Nem nyelt. Szájából már majdnem fojt ki a vérem. Elvettem a kezem. Anya leápolta miközben én végig zokogtam, hogy elveszítettem életem szerelmét. Végül a szobám helyett Louis mellé feküdtem. Az élettelen testét ölelve aludtam el, azt remélve többé fel sem ébredek.