Egy hét telt el mióta a magas férfi elájult. Azóta a székben ülök. Eme egy hét alatt bőven volt időm gondolkodni, s számtalan kérdés merült fel bennem.

Ki vagy mi harapott meg?

Miért tette?

Talán az éhség miatt?

Mivé váltam én?

S most, hogy megharaptam és ittam a magas férfiből, ő is ilyenné vált?

Ilyenné mint én?

Ilyen szörnyeteggé?

Még miért nem lettem éhes?

Ezekre a kérdéseimre talán sohasem kaphatok választ...

Mostanra kezdem megunni az üldögélést.

Eloldoztam magam. Kimentem az épületből. Sétálni akartam. Összefutni, és ismerkedni emberekkel.

Így este nem sok ember sétálgat az utcákon.

Körbe-körbe nézelődve fedeztem fel a számomra ismeretlen környéket, amikor megpillantottam egy tőlem sokkal magasabb fiút. Széles vállai, kecses lábai és hosszú, göndör barna haja volt. Szemeimmel alaposan végigmértem, s tudtom nélkül hazáig követtem.

Arra eszméltem fel, hogy kicsordul egy könnycsepp a szememből, ahogy a követett személy belépett egy kedves családias emeletes házba.

Mégis miért könnyezek egy idegenért?

Könnyeimtől küszködve caplattam vissza a lakhelyemhez. Felmentem a 666.- os szobába és lefeküdtem a kényelmetlen, koszos ágyba, amely már hosszú ideje az álmaimat biztosította.

Álmomban megjelent a ma látott fiú.

Tagadhatatlanul megbabonázott

________

Mindössze egy pár centiméteres "ablak" található a 666.- os szoba koszos, vértől sötét falán.
Bármily pici is az ablaknak csúfolt nyílás, mégis ahhoz elég nagy, hogy a rajta betolakodó apró, fényes napsugarak felébresszenek álmomból. Enyhén szólva cseppet lesokkoltam, amikor az ágyban felülve négy ijedt fiúval találtam szembe magam, kik közül egy személy ismerős volt a számomra.

A göndörke.

A srácok lányokat megszégyenítő mód sikítani kezdtek, s ezzel egy időben elkezdtek rohanni. Rohantak egyre messzebb és messzebb tőlem, viszont a nagy rohanásban a göndör szépség megbotlott és hasra esett. Reflex szerűen rohantam oda hozzá, mire segítségért kezdett kiáltozni, véleményem szerint főként a barátainak, ám ők már mind e közben, a közelben sem voltak.

- Nem foglak bántani. - hátráltam vissza a szobámba, s magára hagytam a göndör szépséget.
Miért vágyom arra a fiúra ennyire?