Louis szemszög

A faluba érve láttam a láncszemeket felsorakozni. Willfred előttük állt és magyarázott.
- Tehát összegezzünk: lehetőleg csak a múlt évi támadókat s azok családját írtsuk ki. Persze ha találtok olyat aki támad ám civil, veszniük kell. A holtesteket nyugodtan fogyasszátok el. Nem kellenek nyomok a nyakunkra. Gyüjtsetek erőt, ugyanis a megmaradtak vélhetőleg visszavágót akarnak. Öljetek meg mindenkit akit tudtok. Fő a biztonság. Legyetek csendes gyilkosok. Sötétedéskor itt legyen mindenki és indulunk.-
A mondandója közben én is a sorba álltam. Megakadt rajtam a szeme majd elmosolyodott, úgy folytatta- Louis, örömmel látom, hogy te is csatlakozol közénk. - bólintottam.- OSZOLJ!

A Nap lassan lement. A csapattal elindultunk. Csendes gyilkisokként törtünk be a házakba és öltünk meg mindenkit aki mozgott. Az agyam elborult. Az járt csupán a fejemben, hogy az emberek hogy ölhették meg a fajtám gyerekeit. Lassan, kiéhezve, kiélvezve a pillanatot, téptük szét az embereket, s ettük meg a testeket. Volt akit annyira sem kíméltünk - főleg a legelvetemültebb fajgyilkosokat-, hogy megöljük mielőtt megesszük. Ordítottak. A nők sipítva zokogtak. Őket hagytam, s a gyerekeket is. Azért nem vagyok annyira kegyetlen, hogy velük is végezzek. Bár talán kíméletesebb lett volna. Így életük végéig pszichiáterre lesz szükségük, de ez már nem az én problémám. Nekem a túlélésre kell koncetrálnom.  Szinte pirkadatik mészároltunk. Szinte az egész várost kiirtottuk már, mikor olyan törtènt, amire nem számítottunk. Néhány férfi fegyverrel vett körül néhányunkat. Fel sem fogtuk mi történik, s már dörrentek is a fegyverek. Éles fájdalom nyilalt a bal karomba és a hasamba. Kilőttek. A földre estem, néhány társammal egyetemben. Fáj. Éget és mar. Nem hallhatok meg. Mi lesz Harry-vel?
Will-ék gyorsan reagàltak s megölték a támadóinkat.
Willfred visszavitt a faluba. Minden egézséges láncszemre jutott egy sérült.
- Harry... - hörögtem - Harry- hez kell mennem...
- Louis most nem mehetsz sehova.
- De a vére meggyógyít... kell...
- Nem jutsz el fèl útig se, és összeesel. Várj reggelig. Addigra beforr a bőröd. - unszol Fred ám hasztalan.
- jó. - sóhajtottam. Elaludtam s csupàn délben ébredtem fel. Mindenki más aludt. Kihasználva a lehetőséget rohantam Harry-ékhez. Éreztem, amint száguldás közben felszakadnak a sebeim, s újakra is fény derül. Nem törődve azzal, hogy szinte ömlik belőlem a vér rohantam. A köteléknek hála érzem, amint Harry lelke meginog s szinte érzem, hogy sír, mitől legszivesebben én is ezt tenném.Szerelmem, megyek. Ne sírj!
Beértem egy városba. Ismét durranás és egy kínzón ismerős fájdalom. Golyólövés. Lövés mely érzem áthatolt a tüdőmön. A futásom lendületével terültem el, majd minden elsötétült. Se kép se hang. Hazz, szeretlek!