Bianca

Madison ébren maradt velem, segített kiválasztani a megfelelő öltözéket a második, remélhetőleg sikeres randimra Noah-val. Egy szűk farmert, és egy szürke pulcsit vettem fel, ami elég kihívó, ugyanakkor kellően elegáns. Madison szekrényéből való, állítása szerint pontosan az olyan csajoknak tervezték, amilyen én vagyok. A szett egy csizmával egészült ki, tekintve, hogy napközben jó sok hó hullott. A sminket elutasítottam, és a legnagyobb meglepetésemre a szobatársam sem ragaszkodott hozzá. Azt mondta, azért, mert Noah-nak így is tetszeni fogok. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy hihetek neki, de a gondolataim még véletlenül sem Madison körül forogtak. 
Amikor kiosontam a kihalt folyosóra, rettegtem tőle, hogy megint belefutok Pete-be, ahogy tegnap, a környék azonban néma volt, semmi mozgás. A gyomrom vetett egy bukfencet, amikor eszembe jutott, hogy Noah-val kettesben leszek egész este, és teljesen biztos voltam benne, hogy ezúttal nem olyan helyre fog vinni, ahová csoportosan szoktunk járni. Már messziről kiszúrtam a kocsiját a kerítés túloldalán, úgyhogy szaporábbra vettem a lépteimet. Ahogy közeledtem a külvilághoz, kirajzolódott előttem Noah alakja, aki egy bokor árnyékába húzódott, de előlépett, amikor észrevett. 
- Szia - mosolyodott el, amikor odaértem a kerítés tövébe. Lélegzetelállítóan festett az utcai lámpák gyér fényében. - Gyönyörű vagy - mondta, nekem pedig meglódult a szívverésem. Még soha, senki nem mondta nekem, hogy gyönyörű lennék, a szeméből tükröződő őszinteség pedig csak megerősített abban, hogy ez a fiú sokkal több, mint amennyit láttatni enged magából. 
- Köszönöm - sütöttem le a szemem szégyenlősen. - Te sem festesz rosszul - viszonoztam a bókot, mire még szélesebb lett a mosolya. Kimondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy áttörjem ezt a nyavalyás kerítést, és a karjaiba omoljak, ezért gondolkodás nélkül felkapaszkodtam, és hagytam, hogy a túloldalon Noah lesegítsen a földre. Miután biztonságosan landoltam, nem eresztette el a derekamat, sőt, tekintetét a szemem és az ajkam között járatta. Nem ezt a helyet és nem is ezt az időt tartottam a megfelelőnek az első csókra, ezért óvatosan kibontakoztam az öleléséből. - Szóval, van valami terved? - érdeklődtem, miközben Noah egy nagy sóhajjal nyugtázta a távolodásomat. Szerettem volna megmondani neki, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy nem kedvelném, vagy hogy távolságot szeretnék tartani, csak jó lenne kivárni a megfelelő alkalmat. Noah nem próbálkozott be a kézfogással, hanyagul a zsebébe csúsztatta a kezeit, amíg elértük az autót. 
- Ó, tervem az bőven van - vigyorgott, és kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, annak ellenére, hogy még az ismertségünk elején tisztáztuk, hogy erre nem tartok igényt. Ezúttal mégis úgy éreztem, ez egy randi kötelező eleme, így nem ellenkeztem. - Egyébként, remélem, éhes vagy - csapta be a saját ajtaját, és beindította a motort. - Nem egy ötcsillagos étterem, de baromi jó a hamburgerük. 
- Te jó ég! - nevettem fel önfeledten. Amióta csak az eszemet tudom, soha nem éreztem magam ennyire szabadnak. - Évek óta nem ettem egy jó hamburgert! - egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást. 
- Örülök - biccentett Noah. - Mármint, nem annak, hogy itt börtönkoszton éltek, hanem hogy bejött az ötletem - röhögte el magát. 
- Hé, ha van valami a Csillagfényben, ami elviselhető, akkor az a kaja - feleltem. Noah le sem vette a szemét az útról, de a féloldalas mosoly ott volt azon a mesterien szép arcán. - Mi az? - kérdeztem tőle, amikor már percek óta nem szólalt meg, de tisztán láttam rajta, hogy jár valami a fejében. 
- Semmi - tiltakozott azonnal nevetve. 
- Tudod, mindenki ezt mondja, amikor van valami - válaszoltam, mire Noah még jobban nevetett.
- Semmi, csak édes vagy, ahogy követelőzöl - mondta. Elöntött a melegség, és hirtelen úgy éreztem, életem legjobb döntése volt kiszökni. Nem csak ma, hanem az első alkalommal is. Nem érdekeltek a következmények, már az sem zavart volna, ha a főbejáraton keresztül, az igazgató szeme láttára kell visszaosonnom, mert egész egyszerűen megérte. Ez a fiú végre megérte megszegni az általam eddig oly nagyra tartott szabályokat. 

- Szóval, az apád ennyire nagykutya - konstatálta Noah, miközben belekortyolt a kólájába. Egy kis éjjelnappali gyorsétterem egyik eldugott bokszában ültünk, a levegőben égett olaj és tisztítószer illata vegyült, a sarkokba felszerelt hangszórókból retro zene szólt, a pultot egy idős, kék egyenruhában lévő nő törölgette. Előttem már csak a sült krumplim maradéka hevert a hanyagul elmosott műanyagtányéron, Noah azonban még csak a hamburgere feléig jutott el. Mégis hogy tud valaki ennyire lassan enni? Időközben beavattam Noah-t a szüleim foglalkozásába, és ezáltal arra is fény derült, hogy miért száműztek engem ebbe a börtönbe. 
- Mondhatni. De anyám se semmi. A legtöbb hadseregnek nem tetszenek túlzottan a riportjai, napi szinten kap fenyegetéseket - dőltem hátra. Noah a szemöldökét ráncolta.
- Téged is fenyegetnek anyádon keresztül? - kérdezte döbbenten.
- Igen, régen volt pár eset. Többek között, emiatt döntöttek úgy, hogy ide kell jönnöm - vontam vállat. Noah idegesen pillantott körbe. 
- Figyelj, nem akarok paranoiás lenni, de tuti, hogy idekint is biztonságban vagy? Madison csak azért került be, mert az apja mocskosul gazdag, és egy oltári seggfej, de a te eseted merőben más - nézett a szemembe. Annyira jól esett, hogy aggódott miattam, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam. Sőt, egy hirtelen ötlettől vezérelve a kezemet az asztalon nyugvó kezére tettem. Éreztem, hogy meglepődik, de egyből vette a lapot, és összekulcsolta az ujjainkat. 
- Nem kell aggódnod - nyugtattam meg. - Ez nem az a hely, ahol potenciális terroristák pultosnak álcázzák magukat - biccentettem a komótosan robotoló nő felé. Noah az ajkához emelte a kezemet, és megcsókolta. A testemet átjárta a forróság, és immár tökéletesen biztos lettem abban, hogy bármelyik pillanat tökéletes lenne az első csókra. Percekig csak bámultunk egymás szemébe, megannyi kérdés és titok rejtőzött bennünk, de egyikünknek sem volt elég bátorsága kezdeményezni. Egészen addig, amíg Noah magára nem vállalta ezt a feladatot.
- Ötéves voltam, amikor először megvert az apám - bökte ki, mire minden jókedvem tovaszállt. Nem szakítottam félbe, hagytam, hogy magától mondjon el mindent. - A nővérem, Melanie volt egyedül elég bátor ahhoz, hogy kitörjön az ördögi körből, amibe az apám zárt minket. Ő visszaköltözött Amerikába. Anya és én maradtunk. Sőt, leginkább csak az anyám. Nem bírtam elviselni apám látványát, úgyhogy kínosan ügyelek arra, hogy sose legyünk egyszerre otthon. Az egyetlen dolog, ami hazahúz, az anyám. Tegnap is azért szalasztottam el a randinkat, mert apa megverte őt, és mellette kellett lennem - Noah hanglejtéséből ítélve nem egy-egy csuklószorításról, vagy egy néhanapján elcsattantó pofonról van szó. A szívem majd' megszakadt, és őrült késztetést éreztem arra, hogy jól beverjem az apja képét. 
- Miért nem váltak el? - tettem fel azt a kérdést, ami először az eszembe jutott. Noah a fejét csóválta. 
- Anyámnak nincs semmije. Se munkája, se pénze, se bátorsága. 
- Visszavihetnéd Amerikába - ahogy kimondtam, máris megbántam. Ez ugyanis azt jelentené, hogy elszakad tőlem. De a szívem mélyén tudtam, hogy a kapcsolatunk halálra van ítélve, így mindennél jobban szerettem volna, ha a kapcsolatunk vége az édesanyja valódi életének a kezdete lenne. Noah azonban lesütötte a szemét, és féloldalas mosolyra húzta a száját. 
- Tudod, gondolkodás nélkül elköltöttem volna minden pénzemet két bostoni repülőjegyre. Egészen addig, amíg Madison ki nem szöktetett téged a Csillagfényből - úgy nézett rám, mintha jelentenék neki valamit. Valamit, ami fontosabb az apja veréseinél, és talán még a biztonságosabb jövő reményénél is. 
- Nem maradhatsz itt miattam - ráztam a fejem. - Tudod, hogy megoldhatatlan ez az egész- pillantottam körbe, a helyzetünkre utalva. Az én helyzetemre.
- Azt hiszem, el tudom dönteni, hogy mit akarok - felelte Noah, de a hangja közel sem volt bántó, vagy szemrehányó. Sokkal inkább biztonságot és ígéretet árasztott. Mintha megígérte volna nekem, hogy nem hagy itt. Noah szörnyű sorsa ellenére, ami az én szívemet is tonnányi súllyal kezdte nyomni, elmosolyodtam. Ez a fiú olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiben soha, még csak nem is reménykedtem. Még magamnak is féltem beismerni, de legbelül teljesen biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok belé. 

Noah

Az én idióta szívem úgy dobogott Bianca közelében, hogy féltem tőle, kiugrik a helyéből. Nem csak gyönyörű volt, hanem okos, kedves, és édes is. Úgy viszonyult hozzám, ahogy soha, senki. Nem kizárólag a testem érdekelte, nem ítélt el a verekedések miatt, és nem akart megmenteni attól, amiről fogalma sincs. 
A kedvenc helyemre vittem őt a városban, egy éjjelnappali gyorsbüfébe, ahol sok időt töltöttem, amíg apám otthon garázdálkodott. A pultos nem kérdezett soha semmit, csak újratöltötte a kávésbögrémet, és extra sajtot tett a hamburgerembe, miután megszokta a jelenlétemet. Szívesen hoztam ide Biancát, mert tudtam, hogy itt nagyobb biztonságban van, mint bármelyik utcán a városban. Annyit beszélgettünk evés közben, hogy én a feléig sem jutottam, ő azonban befalta az egész hamburgerét. Élveztem a társaságát, jobban, mint eddig bármit. Nem feszélyezett semmi, csak jól éreztük magunkat. 
- Mondd csak, hogy lehet, hogy egy olyan lány, mint te, egy olyan zárkába kényszerült, mint a Csillagfény? - szürcsöltem bele a kólámba. Bianca vállat vont. 
- Az anyám haditudósító, az apám meg a Pentagon vezetője. Elég magyarázat? - nevettem el magam. Hű, sejtettem, hogy nem egy lottónyeremény miatt van itt, de nem gondoltam, hogy ennyire komoly a dolog háttere. 
- Szóval, az apád ennyire nagykutya - mondtam, mire Bianca bólintott.
- Mondhatni. De anyám se semmi. A legtöbb hadseregnek nem tetszenek túlzottan a riportjai, napi szinten kap fenyegetéseket - úgy közölte ezt, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.
- Téged is fenyegetnek anyádon keresztül?  - kérdeztem aggódva. Hirtelen nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogy Biancát elrabolják. 
- Igen, régen volt pár eset. Többek között, emiatt döntöttek úgy, hogy ide kell jönnöm - elöntött a bűntudat, amiért ekkora veszélynek teszem ki őt. Sosem bocsájtanám meg magamnak, ha akkor történne velem valami, amikor velem van. 

- Figyelj, nem akarok paranoiás lenni, de tuti, hogy idekint is biztonságban vagy? Madison csak azért került be, mert az apja mocskosul gazdag, és egy oltári seggfej, de a te eseted merőben más - magyaráztam, miközben körbekémleltem. A kedves pultosnőn kívül azonban egyáltalán senki nem volt a közelben. Bianca hirtelen a kezemre tette a kezét, amivel annyira meglepett, hogy szinte még levegőt is elfelejtettem venni. Gondolkodás nélkül összekulcsoltam az ujjainkat. 
- Nem kell aggódnod. Ez nem az a hely, ahol potenciális terroristák pultosnak álcázzák magukat - óvatosan a pultot törölgető nő felé biccentett. Annyira gyönyörű volt a neonlámpák fényében, hogy még ha akartam volna se tudtam volna szavakba önteni. Gyengéden a számhoz emeltem a kezét, és megcsókoltam a kézfejét. Rájöttem, hogy ha van valaki ebben a kicseszett életben, akinek őszintén beszélni fogok a családomról, akkor az ő. Úgyhogy mindenféle kertelés nélkül nekikezdtem. 
- Ötéves voltam, amikor először megvert az apám. A nővérem, Melanie volt egyedül elég bátor ahhoz, hogy kitörjön az ördögi körből, amibe az apám zárt minket. Ő visszaköltözött Amerikába. Anya és én maradtunk. Sőt, leginkább csak az anyám. Nem bírtam elviselni apám látványát, úgyhogy kínosan ügyelek arra, hogy sose legyünk egyszerre otthon. Az egyetlen dolog, ami hazahúz, az anyám. Tegnap is azért szalasztottam el a randinkat, mert apa megverte őt, és mellette kellett lennem - soroltam, Bianca arca pedig fokozatosan eltorzult. De nem sajnált engem, ami egy fontos kritérium volt. 
- Miért nem váltak el? - kérdezte azt, amit én évek óta kérdezgetek magamtól. Meg anyámtól. 
- Anyámnak nincs semmije. Se munkája, se pénze, se bátorsága - magyaráztam. 
- Visszavihetnéd Amerikába - javasolta, én meg legszívesebben a fejemet fogva rohantam volna végig az utcán. Ha anyámat visszaviszem Amerikába, akkor Biancát hagyom itt. Sehogy sem jó. 
- Tudod, gondolkodás nélkül elköltöttem volna minden pénzemet két bostoni repülőjegyre. Egészen addig, amíg Madison ki nem szöktetett téged a Csillagfényből - életem egyik legőszintébb mondata volt ez. 
- Nem maradhatsz itt miattam. Tudod, hogy megoldhatatlan ez az egész- csóválta a fejét szomorúan. Megszorítottam a kezét. Az járt a fejemben, amit anyám mondott előző este. Hogy mindenre van megoldás, amit igazán szeretnénk. 
- Azt hiszem, el tudom dönteni, hogy mit akarok - mondtam neki, mire ő elmosolyodott. Az ő mosolya volt a legédesebb, amit valaha láttam. Mielőtt azonban visszaterelhettem volna a beszédtémánkat egy normális randi kerékvágásába, megcsörrent a telefonom. Ijedten kutattam a készülék után a zsebemben, tudtam, hogy valami rossz dolog történt, mert mindenki tudja, hogy Biancával vagyok. Számomra ismeretlen szám villogott a kijelzőn. Bianca biztatóan bólintott, jelezve, hogy ne habozzak, vegyem már fel. 
- Mr. Connor? - az ereimben megfagyott a vér. - A nevem Dr. Rollins, a Szent Bernárd Kórházból. Elnézést, hogy ilyen későn zavarom, de az édesanyjáról van szó - éreztem, hogy a talaj megmozdul alattam, és fejbe üt egy bowling golyó. 
- Mi történt vele? - kérdeztem mohón. 
- Úgy egy órája hozta be a mentő, számos belső vérzéssel és törött csontokkal. Már megműtöttük, hogy az akut életveszély elháruljon. De ami aggasztó, hogy a koponyájában vérrög keletkezett egy fejét ért ütés miatt, így kómában van. Jó lenne, ha befáradna hozzánk, és részletes tájékoztatást tudnék adni az édesanyja állapotáról - a telefon kiesett a kezemből, és csak anya lebegett a szemem előtt a kórházba vezető úton.