Bianca

- Hallottad? – huppant le mellém a reggeliző asztalhoz Shay. A szendvics megállt félúton a szám és a tányér között, ahogy izgatott barátnőmre pillantottam. – Ne már. – esett előre rögtön a válla. Arcáról is lehervadt a mosoly, miközben elhelyezkedett velem szemben, és a táskáját a mellettem lévő székre dobta. Elvett egy szelet Brie-sajtot a tányéromról, és a szájába tömte. Nyilván nem volt elég neki a saját reggelije. – Miért vagy te Madison szobatársa, ha nem tudsz róla semmit?

- Mert ez nem kívánságműsor? – grimaszoltam, betolva a szendvics utolsó falatját is számba.

- Madison ma este kiszökik az unokatesójával. A dögössel, meg a barátjával. És hívott minket is. Olivia-t, engem, és... és téged. – pislogott nagyokat Shay. Egyből beugrott a két srác, Madison unokatestvére, és a haverja. Mi is volt a pasi neve? Nero? Nem, Nero a házvezetőnőnk kutyája. Tuti, hogy valami n-betűs volt. N-betűs, és nagyon-nagyon neveletlen is. Hiába figyelmeztettem őt, hogy pár méternyire tőle ott van a mozgásérzékelős riasztórendszer, egy tapodtat se mozdult, amíg Madison rá nem szólt. A haverja meg rámozdult Olivia-ra. Nem voltak szimpatikusak.

- Kizárt. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

- Bianca... - biggyesztette le a száját Shay. – A barátaidról van szó. Tudod. Olivia, Madison, én... Csak megyünk és jövünk. – halkította le a hangját.

- Nem. – ismételtem.

- Mégis mi történhetne? – tárta szét a karjait Shay.

- Bajba kerülhetünk? – ironizáltam. – Megverhetnek minket? Illegális dolgokba rángathatnak bele? Akard, hogy folytassam a felsorolást? – Shay nagyot sóhajtva dőlt hátra.

- Reménytelen vagy. – állapította meg.

- Csak szabálytisztelő. – haraptam bele a reggelimbe. Shay a fejét csóválta.

- Tudod, mire valók a szabályok, szivi? – hajolt vissza, előre, hogy a közelünkben ülők még véletlenül se halljanak minket. – Arra, hogy megszegjék őket. – kacsintott is egyet.

- Mert te aztán arról vagy híres, hogy egész életedben lázadtál. – horkantam fel. – Shay, takarodó előtt öt perccel visszamész a szobádba, pedig az enyémmel szemben van! – fakadtam ki. Shay a fejét rázta, és unottan piszkálgatta a főtt tojást a tányéromon.

- Pont ezért van itt az ideje kimozdulni kicsit. Mondd, téged egy cseppet sem feszélyez, hogy 0-24-ben ebben az átkozott börtönben vagyunk? – tárta szét a karjait tehetetlenül. Megráztam a fejem.

- Ez van. – jelentettem ki. – Nem a mi hibánk, az egész a mi érdekünkben történik. Emlékeztetnem kell téged, hogy mi történt a nővéreddel? – dobtam be az adu-ászt. Shay morcosan pillantott rám.

- Annak sok éve. – vékony vonallá préselte a száját. – Különben is, azóta teljesen elzártak minket a nyilvánosság elől. Kizárt, hogy bárki is felismerjen. – összefonta maga előtt a karjait. – Noah és a haverja egyébként is ott lesznek. Megvédenek, ha arról van szó. – közölte magabiztosan.

- Nem gondolod, hogy kissé korai rábízni az életedet? – ráncoltam a homlokomat.

- Ugyan, Bianca! – csapott az asztalra Shay. – Te nem láttad azt a srácot? Egy kiköpött isten!

- Naná. – forgattam a szemem. – Egy kiköpött neveletlen isten.

- Megszánnátok azzal, hogy engedélyezitek a helyfoglalásomat? – halottunk egy undortól csöpögő hangot mellőlünk. Shay és én egyszerre pillantottunk fel, és Madison-t láttuk meg az asztalunk mellett toporogni. Ma sem az egyenruhát viselte, hanem egy kínosan rövid nadrágot, magasított derékkal, meg egy fehér, feliratos pólóval, ami láttatni engedett a köldökétől le és fel is húsz-húsz centit. Melírozott haja kibontva omlott a vállára, nem fonta be, vagy kötötte kontyba, ahogy az az előírásban is szerepel. Bár, ez nem meglepő.

- Te most milyen nyelven beszéltél? – hunyorgott a szobatársamra Shay. Madison fújtatott egyet, ledobta a tálcáját az asztalunkra, és dühösen levágta magát a mellettem lévő székre.

- Valami udvariassági szarságokat tanítottak nekünk tegnap a választhatós órán, vagy mi a faszomon. – kissé hirtelen ért Madison trágár szóhasználata, az idejét sem tudom megmondani, mikor hallottam utoljára ennyire csúnya szavakat. Shay-t láthatóan nem feszélyezte a dolog, bőkezűen válaszolt Madison-nak.

- Azt úgy mondják, hogy „Szabad ez a hely?".

- Leszarom. – kapta fel a villáját Madison, amit beleszúrt a tányérján heverő sonkába. – Olyan érzésem van, mintha egy szaros Disney-hercegnő lennék valami puccos nevelőintézetben.

- Lényegében hercegnőként kell viselkedned egy puccos nevelőintézetben. – vonogatta a vállát megadóan Shay. Madison nem reagálta le Shay kijelentését, csak tömte magába a reggelijét. Megjegyzem, közel sem úgy, ahogy egy „szaros Disney-hercegnő" tenné.

- Szóval, kizúzunk estére? – vigyorodott el teli szájjal. Elfordítottam a fejem. Kövezzetek meg, de nem voltam kíváncsi a főtt tojás megrágott állapotára.

- Naná! – Shay összepacsizott a szobatársammal.

- Cicamica? – pillantott rám Madison. Meglepett a becenevem, amit minden bizonnyal borzasztó nagy fejtörés árán sikerült kiötölnie.

- Hogy én? – böktem bele a saját mellkasomba. Madison úgy meredt rám, mintha csak azt kérdeztem volna tőle, hogy valóban macskának néz-e. – Nem. – ráztam a fejem. – Ez nagyon kockázatos.

- Pont ettől buli. – felelte Madison.

- Sosem volt még tanítási időben a sulin kívül. – köpött be azonnal Shay. Köszönöm, ez egy legjobb barátnő dolga.

- Ezt most nem mondod komolyan. – röhögte el magát Madison. Sértetten dőltem hátra a székemben, és fontam össze magam előtt a karjaimat. – Te még frankón nem voltál a városban? – Madison már könnyezett a sok nevetéstől.

- Van, aki szabálytisztelő. – védtem magam.

- Ja, és van, aki kurvára leszarja. – mutatott magára. – Figyi, cicamica, megértem, hogy parázol, de nincs okod rá. Ki a halál akarna bántani téged itt? Én speciel azt sem tudom, mi a bűnöd, amiért ide küldtek.

- Aki feni a fogát rám, az tudja. – vitáztam sértetten.

- Hogyne, és aki keni a fogát rád, az itt úgyse talál meg, hát persze. – forgatta a szemét Madison.

- Feni. – javította ki Shay.

- Mi van? – értetlenkedett Madison.

- Azt mondtad, keni a fogát. Az feni a fogát. – magyarázta Shay.

- Tojok rá. – legyintett Madison. Érdekes, hányféle változatát ismeri ennek a fajta kifejezésnek. – A lényeg, hogy mi lépünk este. Ha te jössz, akkor kussolsz, és nem rinyálsz, valahányszor emberek jönnek a közelünkbe, de ha maradsz, akkor meg tartod a szád, és nem köpsz be minket egyik apácának sem. – intett az ebédlő másik oldalában békésen reggeliző tanárok felé. Akik a legkevésbé sem keltették egy apáca látszatát, de mindegy. Hát, viszonylag könnyen túltette magát azon, hogy nem szándékozom kiszökni velük. Mindegy, nélkülem is biztosan jól fognak szórakozni.

Noah

- Ha öt percen belül nem érnek ide, lelépünk. – dobtam el a csikkemet. Rá is tapostam, hogy biztosan ne égjen tovább. Blake izgatottan ácsorgott mellettem, úgy viselkedett, mint egy vacsorára vágyó éhes kiskutya.

- Szerinted Olivia is velük jön? – kérdezte. Esküszöm, még a hangja is remegett. Fekete farmerom zsebébe mélyesztettem a kezemet.

- Fogd már be. – kértem. Blake napok óta csak arról a csajról képes hablatyolni, aki véletlenül ott volt a picsarázó magánsuli udvarán, amikor beszöktünk Madison-hoz. Már akkor sejtettem, hogy az unokatesóm nem bírja sokáig ezt a fajta bezártságot, elvégre New York-i, úgyhogy megígértem neki, hogy segítek kikapcsolódni. Innen jött az ötlet, hogy elhívjuk őket a következő buliba, ami legális, és véletlenül én is tudok róla. A verekedéseimre senkit sem invitálok meg, az túl sötét ügylet akár az én unokatestvéremnek, akár Blake-nek. Márpedig, ha valahol csajok vannak, arról nagyon nehéz lebeszélni a haveromat.

- Most mondd, hogy nem jó csaj. – dörzsölgette a tenyereit. A szememet forgatva dőltem neki a kocsiajtónak, és unottan bámultam magam elé, arra várva, hogy megpillantom Madison-t. – Szerinted le kell itatnom, vagy eljön velem magától is? – tervezgetett Blake.

- Rád férne egy hidegzuhany. – jegyeztem meg. Blake beleöklözött a vállamba, mire nevetve visszalöktem. A távolban közeledő alakok sziluettjei rajzolódtak ki, egészen pontosan négyé. Messziről kiszúrtam, hogy lányok, hiszen egyikük magas sarkút viselt, a többieknek pedig a férfiakkal véletlenül sem összetéveszthető alakjuk volt. Blake elnyomott egy nyögést, és megszorította a bicepszemet. – Haver, te tényleg beteg vagy. – söpörtem le magamról a kezét. Mielőtt Blake reagálhatott volna, odaért hozzánk a négy lány. Madison combközépig érő, fekete, magas sarkú bőrcsizmát viselt, hozzá egy olyan miniszoknyát, amire már ha ránéztem is befagyott a hátsóm. Felsője mélyen dekoltált volt, és bár a haverom Oliviára vagy ki a fenére volt ráizgulva, láttam, hogy tátva marad a szája az unokatesóm láttán is. A kicsit bolondos barátnője, valami Susnya vagy ki, szintén elég merész ruhát öltött magára, egy hótaposó volt rajta, kínosan szűk nadrág, kivágott felső, ráadásul a kabátját sem cipzárazta össze. Olivia is jött velük, úgyhogy Blake, ahelyett, hogy lenyugodott volna, csak még inkább bepörgött, a negyedik személy pedig egy ismerős lány volt. A rikácsoló csaj, aki figyelmeztetett a mozgásérzékelőre.

- Te nem fázol? – csúszott ki Blake száján, ahogy tekintetét végigvezette Madison-on. Elröhögtem magam, mire kaptam egy adag szemmel ölést az unokatesómtól.

- Jó újra látni. – vigyorgott rá a haveromra Madison.

- Én nem neked örülök a legjobban. – Blake rákacsintott Oliviára, aki hátrált egy lépést, és gyanús tekintetét Blake-n tartva, súgott valamit Susnyika fülébe.

- Na, és mi a mai program? – érdeklődött Madison.

- Leszarom, csak legyen benne pia meg meztelen nők. – löktem el magam az autótól, és kinyitottam a vezetőoldali ajtót.

- Már látom, hogy Madison szókincse családi vonás. – motyogta a Nevenincs lány. Madison, Susika, vagy ki, Olivia és Blake megkerülték a kocsit, míg ez az ismeretlen csaj az én oldalamon maradt.

- He? – fordultam felé értetlenül.

- He? – ráncolta a homlokát. – Nem vagy te túlságosan intelligens, vagy ilyesmi? – rázta a fejét.

- Figyi, ha nem tetszik valami, nyugodtan felszívódhatsz. – mutattam körbe.

- Irtó nagy tuskó vagy. – közölte, mélyen a szemembe nézve. Majdnem elröhögtem magam. Sokan utálnak engem, és a legtöbben hangot is adnak neki, de ez a legkedvesebb sértés volt, amit valaha hallottam.

- Kösz. – biccentettem. – Egyébként, a nevem Noah. – mutatkoztam be neki, de a kezemet nem nyújtottam felé.

- Bianca. – válaszolt, kis idő múltán.

- Noah, pakold már be a csinos kis popsidat ebbe a csotrogányba, belefagy a takony az orromba! – üvöltött ki a kocsiból Blake. Nem tudom pontosan, miért, de késztetést éreztem arra, hogy kinyissam Bianca előtt az ajtót. Odanyúltam a kilincshez, de mielőtt megránthattam volna, puha ujjak fonták körül a kezemet.

- Megoldom egyedül is. – mondta Bianca. Hangszíne teljesen megváltozott, a felháborodott és a lágy között tengődött. Elvettem a kilincsről a kezemet, és hagytam, hogy ő nyissa ki saját magának, bepréselve magát az amúgy mindössze háromszemélyes hátsó ülésre az unokatestvérem és két barátnője mellé. Hát, valahogy így indult az esténk.