Bianca

- Ha ide ezt az igét illeszted, nem lesz értelme a mondatnak. – böktem Shay füzetében az ominózus szó felé. A barátnőm grimaszolt egyet, és egy vastag vonallal áthúzta amit egy perccel ezelőtt jónak hitt. Összecsukta a füzetét, és hanyatt vágta magát az új gazdájára váró ágyon.

- Nem bírom a spanyolt, és nem bírom Senor Monroe-t sem. – jelentette ki. Senor Monroe alapjában véve nem lett volna rossz tanár, ha nem beszélte volna olyan tempóval a spanyolt, ahogy szerintem még a honfitársai sem. Emiatt persze alig értettük őt, és amikor arra kértük, hogy magyarázza el az előző mondatát egy másik nyelven, közölte, hogy ez egy spanyolóra, ahol spanyolul kell beszélnünk. Rendben. – Mi lett Pete-tel? – könyökölt fel Shay.

- Te tudtad, hogy Pete az? – kerekedtek el a szemeim. Az én ágyamhoz tartozó íróasztalnál ültem, a kék gurulós széken.

- Olivia mondta, miután kikísérted. Tényleg jó pasi lett. – Shay elvigyorodott, és kacsintott egyet. Visszafordultam az asztalom felé, és a kelleténél egy kicsit nagyobb hévvel raktam egymás tetejére azokat a tankönyveket és füzeteket, amikre holnap szükségem lesz. A Csillagfényben a telefon használatát is korlátozzák, ezért unalmas perceinkben mindenkinek a kreativitására kell hagyatkoznia. Shay például ilyenkor meredtem bámul előre, elképzelve, ahogy a tanárok, akiket utál, lezúgnak a hegyről. Épp becipzáraztam a hátizsákomat, amikor kopogtattak. Gyorsan ellenőriztem az órámat; háromnegyed tíz volt, elég időnk volt még takaródóig. Oliviára számítottam, de mikor az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt, legnagyobb meglepetésemre két jókora bőrönddel felszerelkezett lány állt előttem, festett hajjal, piercinggel, tetoválással, szakadt pólóval, és olyan rövidnadrággal, ami nem csak az időjárásnak nem felelt meg, de semmiféle erkölcsi szabályzatnak sem. Rágózott, és a körmei feketére voltak festve. Eltátottam a számat, és egy hang sem jött ki a torkomon. Ki a franc ez? Eltévedt?

- Beszélsz angolul? – kérdezte flegmán, amikor már percek óta csak elhúzott szájjal figyeltük a másikat. Hirtelen meglepetésemben csak bólintani tudtam. – Remek. – arrébb taszított a vállamnál, és behúzta a két bőröndjét a szobába. – Az ízlésficamos diri szerint ez a lyuk lesz a szobám. – lecsapta a táskája fülét, csípőre vágta a kezeit, és körbefordult. Shay összeráncolt szemöldökkel figyelte az új lányt.

- Te vagy Madison? – böktem ki végre az első értelmes mondatot, amióta beállított. Rám emelte szikrázóan kék szemét, és elmosolyodott.

- Szóval a hírnevem megelőzött. – Shay felpattant az ágyról, és odaállt mellém. Tudta, hogy a kommunikációm nagyjából kimerült ennyiben egy időre, addig legalábbis biztosan, amíg észhez nem térek ebből a sokkhatásból.

- Shayleen vagyok, a nyolcvanötösből. – Shay a folyosó vége felé intett. Madison felvont szemöldökkel végigmérte a barátnőmet.

- Aha, oké. Ti ilyen öribarik vagytok? – mutatott kettőnkre. Shay először rám pillantott, majd vissza a jövevényre.

- Mondhatni. – válaszolta Shay. – Ha nincsenek barátaid, megbolondulsz, mint Marisol.

- Az az agybajos fruska, aki ugrik minden szar értelmű szóra? – húzta el a száját Madison. Shay bólintott.

- Találkoztál már vele?- érdeklődött Shay.

- Ja, odalenn. – legyintett Madison. – Amikor azt mondtam apámnak, hogy ez a hely katasztrofális. Rögtön jött, és tudni akarta, mi történt. – forgatta a szemét.

- Tulajdonképpen miért is vagy itt? – ráncolta a homlokát Shay.

- Mert az apám egy idióta? – sóhajtotta Madison, bár a válasza inkább tűnt kérdésnek, mint rendes válasznak. Az üres ágy felé fordult, és odasétált a széléhez. Elvette róla Shay spanyolfüzetét, és felé nyújtotta. – Ez, gondolom, a tiéd. – Shay elvette tőle a füzetet, Madison pedig levágta magát a matracra. – Mikor van ébresztő? Kilenckor? Fél tízkor? – a feje alá rakta a kezét, és lehunyta a szemét.

- Hétköznap hatkor, hétvégén kilenckor. – feleltem végre, ahogy rátaláltam a hangomra. Madison szeme egyből kipattant.

- Mármint, reggel hatkor? Hat-nulla-nullakor? – kérdezte, mintha nem értette volna rendesen, amit mondtam. Shay vetett rám egy gyors oldalpillantást, majd bólintott.

- Ezt jelenti a reggel hat. – mondta a barátnőm. Madison felhorkantott.

- Mi ez, valami katona suli?

- Mondd, mégis honnan jöttél? – tártam szét a karjaimat.

- A külvilágból. – felelte Madison. – Amikor bejöttem, még a telefonomat is elvették! – siránkozott. Aha, ismerős. Igaz, nekem csak a nyolcadikos vakáció után tudták elkobozni a telefonomat, mert akkor kaptam először.

- Úgy érti, melyik városból. – helyesbített Shay.

- Manhattanből. Mielőtt megkérdezitek, az New Yorkban van. – sóhajtotta gondterhelten. – És kicseszettül jó hely. – ja, azt gondolom. Tele drogokkal, kurvákkal, és alkohollal. A világ legjobb helye lehet.

- És meddig maradsz itt? – ráncoltam a homlokomat.

- Gőzöm sincs. – húzta el a száját Madison. Ülő helyzetbe tornázta magát, és könyökét a térdén támasztotta meg. – Őszintén remélem, hogy nem sokáig. Ebben viszont nektek is segítenek kéne.

Noah

- Az unokatestvéred tegnap érkezett a városba. Mary szerint az apja valami flancos magániskolába dugta, ahonnan nem engedik ki a diákokat csak úgy, szóval szerintem esélytelen, hogy összefussatok. – anya egy repedt bögrébe töltött magának kávét. Azért ragaszkodott ehhez a bögréhez, mert ez volt a kedvence, de apa az egyik kirohanása alkalmával ezt is kis híján taccsra vágta.

- Madison, ahogy egy csilivili magániskolában engedelmeskedik holmi igazgatónak, rakott szoknyában, és szabályosan befont hajjal? – elröhögtem magam, ahogy megjelent előttem a kép. – Ennyi erővel Amerikában is maradhatott volna. Hogy legalább valakinek jó élete legyen a családból. – motyogtam.

- Noah! – anya nem arról volt híres, hogy erélyesen ránk szóljon, ezért most is lágyan ejtette ki a nevemet, mintha csak olyasmire kérne, hogy vigyem ki a szemetet, vagy ilyesmi. Védekezőn emeltem fel a kezemet, és nem terveztem tovább taglalni a helyzetünket. – Mi ez már megint? – anya átnyúlt az étkezőasztal felett, és megérintette a sebet a halántékomon. Égető fájdalom hasított a bőrömbe, mire felszisszentem. – Noah Connor! Azt hittem, befejezted! – ez már valamivel tekintélyesebb felszólalás volt, de még mindig nem eléggé.

- Aközött, amit hiszel, és amit tudsz, nagy különbség van. – húzódtam el anya érintése elől.

- Ne légy szemtelen! – ez leginkább kérésnek hangzott, mint felszólításnak, de mindegy. Tudom, mire gondol, megszoktam, hogy ilyen. – Mire jó ez neked? – biccentett a sebem felé, miközben belekortyolt a kávéjába.

- Kikapcsol. – feleltem.

- Amikor megvernek? – ráncolta a homlokát.

- Te már csak tudod, milyen az, nem? – toltam ki magam alól a széket. Anya fájdalmas arcot vágott, de nem szólalt meg. Némán szidtam magam a nagy számért, de eszem ágában sem volt bocsánatot kérni. Ellenőriztem az órát; ideje volt lelépnem, hogy biztosan ne találkozzak az apámmal. Az ajtó felé igyekeztem, anélkül, hogy elköszöntem volna anyámtól. Amikor az utca végén megláttam a kis piros furgon fényszóróit közeledni, behúzódtam a fal takarásába. Alig múlt reggel fél hét, apa pedig pontosan érkezett. Anyán nem voltak verésnyomok, ami megnyugtatott, találkozni azonban továbbra sem állt szándékomban ezzel a vadállattal. A furgon megállt a ház előtt, és apa köhécselve szállt ki belőle. Füstfelhő övezte őt, a cigarettáját a teraszfeljáró mellett nyomta el. Nem kímélve a szomszédokat, hangos zörgéssel csörtetett be a házba. Ellöktem magam a faltól, és miközben kivettem egy szál cigit a dzsekim belső zsebéből, és rágyújtottam, a kulcsomat végighúztam a kocsi oldalán. A járgány kopott volt és öreg, nekem ráadásul volt egy saját autóm, ami mindig Blake-ék garázsában állt. Az első pár verekedésem után vettem, amikor nagyon ment az üzlet Carlosnak, és bőkezűen megjutalmazott. No, nem mintha ez megváltozott volna azóta. Besurrantam Blake-ék hátsó bejáratán, és felmentem az emeletre. Blake szobája közvetlenül a lépcsővel szemben volt, így oda is belopóztam, és leültem a sarokban álló fotelba. Blake bőven aludt még, az egyetemi előadása csak tízkor kezdődik. Néha eszembe jut, milyen életem lehetne, ha többet foglalkoztam volna a tanulással a gimiben. Talán most nem a legjobb haverom szánalmára lennék utalva, és nem abból kéne megélnem, hogy másokkal verekszem. Sokszor elképzeltem már, hogy Melanie után szökök, vissza Amerikába, de ez az álom több sebből is vérzik. Nem hagyhatom itt anyát az apámmal, ráadásul a repülőjegy sem olcsó mulatság, még úgy sem, hogy tényleg jól keresek a kis éjszakázásaimmal.

- Apád megint óramű pontosságú volt? – kérdezte Blake álmosan.

- Ja. – ujjaimmal dobolni kezdtem a fotel karfáján.

- Jean? – Blake minden áldott reggel érdeklődött az anyám felől, ami csak megerősített abban, hogy rajtam kívül is látják az emberek, hogy az apám egy elmebeteg.

- Jól van.

- Nem vagy bőbeszédű. – morogta Blake. Mikor nem feleltem, tovább jártatta a száját. – Had találjam ki. Megint akkorát kaptál az arcodba, hogy fáj, amikor megszólalsz. – bár volt már rá példa, most mégsem ez volt a helyzet. Egyszerűen csak nem volt kedvem felesleges szájtépéshez.

- Az unokatesóm tegnap érkezett Svájcba. – böktem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Madison? A dögös? – a sötét ellenére is kivehető volt Blake alakja, ahogy felült.

- Ja.

- Mikor mutatsz be neki? – Blake hangján éreztem a kaján vigyort.

- Anyám szerint betolták valami picsarázó magánsuliba.

- Picsarázó magánsuli? – Blake hitetlen hangja hallatszott a szobában. – Ember, ezeken a helyeken vannak a legszexibb, legkiéhezettebb csajok, falatnyi miniszoknyában, és mélyen dekoltált ingecskékben! – a fejemet fogtam.

- Igazán rád férne egy punci. – közöltem. Blake-nek azóta nem volt semmiféle kapcsolata sem, hogy szakított a legutóbbi barátnőjével, Charlotte-tal. Másfél éve. Tutira nem bírnék ki ennyi időt szex nélkül.

- A picsarázó magánsulik tele vannak szűz puncikkal. – vágta rá Blake.

- Ha jól emlékszem, Charlotte-tól is te vetted el, és meg is lett az eredménye. Szakítottatok. – egy hatalmas párna csapódott az arcomba.

- Seggfej. – morogta Blake. Szívesen felmutattam volna neki a középső ujjamat, de a sötét miatt nem látta volna, ezért nem is strapáltam magam.

- Szóval, be akarsz szökni az unokatesóm magánsulijába? – sóhajtottam. Szinte éreztem, ahogy Blake szeme felcsillan.

- De még mennyire!

- Szerintem neked abban az idióta szemüvegben kellene méregetned a mérgeket. – szerettem Blake-et a vegyész szakirányával csesztetni, ő azonban kevésbé értékelte ezt.

- Neked meg verekedned kéne pénzért. – vetette ellen.

- Akkor inkább szökjünk be a suliba. – húztam el a számat.

- Ez a beszéd!