Bianca

Órák óta körmöltem a fogalmazást, csak írtam, írtam és írtam. Alig vártam már, hogy megszólaljon a tanulási idő végét jelző csengő, és mindenki mehessen az esti foglalkozására. Általában két-három óra alatt végzek a tanulással, de mivel holnap le kell adnom egy beadandót spanyolórára, ez eltartott egy darabig.

Az iskola minden tanév elején felkínál egy tucat esti foglalkozást, amiből kettőt kötelező választani. A katonai alapismeretek kurzus az egyik legnépszerűbb, mert nagyon sok katonagyerek jár a Csillagfénybe, akikre a szüleik rákényszerítik a saját munkájukat. Nálam azonban pont fordítva volt. Apa könyörgött, hogy ne jelentkezzek arra az órára, mert minden áron távol szeretne tartani az agressziótól, ami az ő életét képzi. Erősködtem, és már kilencévesen sem az a fajta voltam, akit csak úgy le lehetett beszélni dolgokról, így azóta látogatom rendszeresen Mr. Hals katonai alapismeretek óráját. Shay is jelentkezett, de ő csak azért, mert a szülei biztonságban akarták tudni. Heti kétszer így is van kötelező önvédelmi óránk, az azonban csak rablótámadások esetén használ valamit, már ha az oktató, Mr. Gates nem alszik el tanítás közben. Mr. Hals lelkiismeretes, és nagyon, nagyon brutális is. Másodikban úgy kicsavarta egy osztálytársam kezét, miközben bemutatta rajta a feladatot, hogy az eltört. A srác azóta nem jár katonai alapismeretekre.

Amint megszólalt az ajtó fölé szerelt csengő, ami minden kollégiumszobában megtalálható, összecsaptam a spanyolfüzetemet, és az iskola logójával ellátott hátizsákba tettem. Felkaptam az ágyam mellett várakozó edzőtáskámat, és kirontottam a folyosóra, ahol már ott tobzódott mindenki. Én a negyedik emeleten lakom, itt csakis lányos szobák vannak. Shay a folyosó végéről sétált felém, teljesen leharcolt állapotban. A jobb válla vagy fél méterrel lejjebb volt a balnál, holott csupán egy váltóruha és egy cipő kellett a foglalkozáshoz.

- Ez a csaj kikészít. – morogta, ahogy odaért mellém. Átpillantottam a vállam felett a nyolcvanhatos szoba irányába. Marisol ott toporgott az ajtóban, és a fejét kapkodva hallgatta, hogy ki milyen katasztrófát említ.

- Csak aggódik a családjáért. – védtem azonnal szegény lányt.

- Akkor költözzön haza. – felelte Shay, kikerülve egy csapat síelni induló lányt. Letrappoltunk a földszintre, átvágtattunk az óriási, golyóálló üvegfallal körülvett hallon, be egyenesen a sportcentrumba. A harmadik öltöző volt a miénk, az első kettőben szabadtéri sporteszközöket tároltak. Shay ledobta a táskáját az egyik padra, én pedig mellé letelepedve kezdtem átöltözni. – Kész lettél a spanyollal? – érdeklődött, miközben kibújt a cipőjéből. Bólintottam. – Nem tudsz este segíteni? Én totál elakadtam. – rázta a fejét. Shay védjegye volt mindenféle reáltárgy, matek, fizika, kémia, a nyelvekből, töriből, irodalomból azonban csapnivaló teljesítményt nyújtott. Sokszor használtuk ki, hogy pont az ellenkező tárgyakból vagyunk jók, így amíg ő matekból vagy fizikából korrepetál engem, addig én töriből, irodalomból, és az idegen nyelvekből segítettem neki. A szobánkba tíz óráig kellett visszatérnünk, és mivel Shay csak néhány ajtónyira lakott tőlem, gyakran töltöttük együtt az estéket. Idén inkább tanyázott nálam, ott nem zavart minket Clarissa, és Marisol sem kopogott be minden egyes negatív jelentésű szó elhangzása után. Az egyetlen, amit nem bírok a koleszban, azok a papírvékony falak. Kinyílt az öltöző ajtaja, és egy rakat ismerős arc özönlött be. Mivel már nyolc éve itt vagyok, nagyjából mindenkit megismertem, az újakat pedig már látásból simán be tudtam azonosítani. Az egyik lány, Olivia a hetvenhármas szobában lakott, közvetlenül mellettem. Nagyon csinos volt, hosszú, szőke haj, homokóra-alak, ragyogó kék szemek. Az apja német miniszter, az anyja szépségkirálynő. Így működnek itt a dolgok. Az ember legfőbb ismérvei a szülei, hiszen miattuk kerültünk ide. Olivia ledobta márkás táskáját a padra, és leült. Rám villantotta hófehér fogsorát.

- Azt rebesgetik, hogy Peter Stein is erre az órára jelentkezett. – ó, te jó ég. Peter Stein, az első szerelmem, még hatodikból. De mégis hogy került ide? Amikor az apját áthelyezték Pekingbe, elvitte őt egy ottani magániskolába. Ennek már két éve! Olivia egy évvel azután került be a Csillagfénybe, mint én, Shay-jel egyszerre, és mivel Peter szintén német, sülve-főve együtt voltak. Kiszúrta, hogy Peter nem közömbös nekem, de tartotta a száját, és nem árult be. Peter nagyon szégyenlős volt akkoriban, és miután elment, a legtöbben észre sem vették a hiányát. Olivia talált más barátokat, én azonban csak ültem az órákon, az ebédlőben, a szobámban, és azon gondolkoztam, ő vajon mit csinálhat. Hol ülhet? Hol ebédelhet? Hány óra van egyáltalán ott, ahol épp lakik? Milliónyi kérdés kavargott a tizenkét éves fejemben, amik szép lassan lecsendesedtek, míg végül teljesen ki nem merültek.

- Hogy kerül ide? – nézett fel a cipőfűzőkötésből Shay. Olivia kicipzárazta rózsaszín táskáját, és nyugodt mozdulatokkal szedte ki onnan a ruháját.

- Az apját visszahelyezték Németországba. Az egész család visszaköltözött Európába, és Peter szeretett volna itt tanulni. – Olivia vállat vont. – A nyáron találkoztam vele. Hidd el, Bi, sokkal jobb pasi lett, mint amivel évekkel ezelőtt kecsegtetett. – csakis Olivia szólított Bi-nek. Még Shay sem talált egy rám illő becenevet, Olivia azonban imádta lerövidíteni mások nevét. Próbáltam erre, és nem a mondanivalójára koncentrálni, amíg átöltöztem, és laza lófarokba fogtam a hajamat.

- Mit választottál második foglalkozásnak, Olivia? – kérdezte Shay.

- Francia konyhaművészet. – vágta rá Olivia. – Anya rászoktatott a sütésre a nyáron, amíg a házvezetőnőnk szabadságon volt, és megtetszett. És ti? – mosolyodott el.

- Felvettem két plusz biológiaórát. – jelentette ki Shay. Olivia úgy nézett rá, mint valami ufóra. – Kell a pontszám az orvosira. – legyintett Shay. A barátnőm gyerekkora óta a Harvardra készül, és ha ehhez az kell, hogy heti két alkalommal esténként is a biológiakönyve felett rohadjon, akkor megteszi. Ismerem őt, és tudom, hogy mindig eléri, amit akar, még ha türelmesen is kell rá várnia.

- Bi? – fordult felém Olivia.

- Ööö...Én... Én a tanítást választottam. – Olivia hangosan felnevetett.

- Várj. – lefagyott, ahogy nem reagáltam hozzá hasonlóan. – Te komolyan mondtad? – bólintottam. Minden évben szükség van kisegítő emberekre, akik vigyáznak a legkisebbekre hetente egyszer, a péntek délután alkalmával. Ilyenkor segítünk megírni nekik a hétfői házit, és elmagyarázzuk nekik, amit nem értenek. Segítséget nyújtunk, ha honvágyuk lenne, vagy a családjuk hiányozna nekik. Az itteni gyerekekkel ez nem sűrűn fordul elő, gyakorlatilag szülők nélkül nőnek fel, de néha-néha megesik, hogy elkapja őket a vágy, hogy otthon lehessenek, a saját luxusszobájukban, az arannyal kitömött mackójukat ölelhessék, és a bébiszitterük altassa el őket. – Bocs, Bi, csak kicsit meglepett. – mentegetőzött azonnal Olivia. – Igazán neked való feladat. – bólogatott mosolyogva.

- Igen, ő el tudja viselni a kis szarosokat. – fintorgott Shay. Egyszerre nevettünk fel, mikor megszólalt a csengő. Olivia még megigazította a haját, és már indultunk is befelé, a tornaterembe. Rajtunk kívül hat lány, és tizenöt fiú sorakozott fel a katonai egyenruhába öltözött Mr. Hals elé. Shay és Olivia között álltam, és mivel mi jöttünk be utolsóként, a fiúkat fürkésztem, akik zömében a sor elejét foglalták el, a magasságuk miatt. Nem szúrtam ki Peter-t.

- Nos, katonák. – fel-alá járkált előttünk, hátul tartott kezekkel, totál, ahogy apa munkahelyén. – Önök nem véreztek el a múlt heti foglalkozás során. Maguk a legerősebbek. Mutassák ezt meg ma is! Kérek egy derék fiatalembert! – mutatott maga mellé. A legtöbb fiú behúzta a nyakát, egyikük azonban bátornak mutatkozott, ő ugyanis gond nélkül kilépett a sorból, egyenesen oda, Mr. Hals mellé. A srác vagy egy fejjel az oktató fölé tornyosult, fekete melegítőnadrágot viselt egy zöld pólóval. Világosbarna, már-már szőke haja kócos volt, a szeme nagyon világoskék. Olivia meglökte a könyökömet, miközben a srácot figyeltem. Mr. Hals járkálni kezdett körülötte. – A mai feladatuk az ellenfelük kiismerése lesz. Ki tudja, hogyan lehet a leghatékonyabban legyőzni a támadónkat? – a tanár a csoportunkat fürkészte. Shay felemelte a kezét, Mr. Hals pedig biccentett egyet felé, jelezve, hogy övé a szó.

- Ha ismerjük a gyengeségeit. – mondta Shay. Az oktató bólintott, majd folytatta.

- Ez az első lépés. Hogyan kerekedünk az ellenfelünk fölé?

- Ha ellene fordítjuk a gyengeségeit. – szólalt meg a kint álló fiú. Mr. Hals helyeselt.

- Bemutatom a feladatot. – közölte. Szerencsétlen fiú csak állt ott, amíg Mr. Hals körbe járkált körülötte. Alaposan végignézte minden egyes testrészét, a szemét, a kezét, a lábát. – Az úriembernek izmos a vádlija, így biztosan nem próbálkozom gáncsolással. A felkarja szintén elég vaskos, úgyhogy az megint csak halott elképzelés lenne. A combja viszont gyenge. – amikor Mr. Hals a srác előtt járt éppen, egy pörgő rúgással belemélyesztette a bal talpát a fiú combjába, amitől összecsuklott a lába, és térdre esett. – Maradjon így! – utasította Mr. Hals a srácot, aki csendben tűrte a fájdalmakat. – A válla széles, de nem annyira, mint az enyém. – mutatott a zöld pólóba bújtatott vállra. Hát persze, hogy nem annyira, mint az övé, az ő vállának egy kétszárnyú ajtó is kevés! Mr. Hals belekönyökölt a fiú jobb vállába, amitől az összegörnyedt. – Azért a jobb oldalát támadtam, mert a bal már sérült. – bökött a valószínűleg sajgó alsó végtagra. A fiú beharapta az ajkait, de egyetlen hangot sem adott ki. Mr. Hals felemelte a lábát, és egy óvatos mozdulattal belerúgott egyet a srác oldalába, amitől ő teljes testtel a földre zuhant. – Na. – söpörte le a kezeit, mint aki jól végezte dolgát. – Ez lenne a feladat! – vigyorodott el, ránk pillantva. A lányok, akik idén vesznek részt ezen az órán először, elszörnyedve méregették a földön heverő fiút. Amikor Mr. Hals tapsolt kettőt, mindenki szétszéledt, és a tornateremben elkezdték analizálni egymást. Olivia és Shay szembefordultak egymással, és hátrébb vonultak. Mr. Hals felfedezőútra indult a teremben, hogy ellenőrizze a diákokat. Egyedül én maradtam a helyemen, és magamban rimánkodtam, hogy a fiú keljen fel végre, vagy legalább mozduljon meg, hogy tudjam, életben van még. De semmi ilyesmi nem történt. Gyorsan oldalra sandítottam; Mr. Hals el volt foglalva az egyik párral, aki bénán csinálta a feladatot. Odamentem a fiú mellé, és letérdeltem a földre. Óvatosan a hátára gördítettem őt, mire felnyögött. Oké, akkor nem halt meg.

- Jól vagy? – kérdeztem remegő hangon.

- Ezt azért nem mondanám. – lehelte. Nem tudtam, pontosan meddig mehetek el, de félrehúztam a pólóját a válláról. Egy jókora kék folt terjedt szét ott, ahol Mr. Hals az imént belekönyökölt a srácba.

- Akarod, hogy szóljak valakinek? – a combját már meg sem mertem nézni. Az az ütés ezerszer nagyobb volt, mint amit a vállára kapott.

- Túlélem. – motyogta.

- Szerzek egy kis jeget. – felálltam, és Mr. Hals felé indultam. Az oktató épp arról magyarázott egy fiatal lánynak, hogy hogyan kell megakadályozni a nemi erőszakot egy sötét sikátorban, éjnek évadján. – Elnézést. – köszörültem meg a torkomat. A katona abbahagyta a hadarást, és megajándékozott egy „mi van már?"- féle pillantással. – A fiúnak jégre van szüksége. – böktem a földön fekvő srác felé.

- Kísérje el az orvosi szobára. – legyintett Mr. Hals, és már vissza is fordult a lányok felé. Ez azt jelenti, hogy mentesítést kapok a feladat alól? Remek, úgysincs párom. Visszasiettem a szenvedő fiúhoz, és megragadtam a karját. Felsegítettem őt a földről, úgy, hogy a kezét a nyakamba tettem, én pedig a derekánál szorítottam. Nem tudom, hogy min él ez a gyerek, de az biztos, hogy volt vagy egy tonna. A testalkatából ítélve mindez színtiszta izomban. A terem ajtaját próbáltam megközelíteni vele, amikor hirtelen jóval könnyebb lett a cipelése. Először azt hittem, hogy kezd erőre kapni, és a saját lábára állt, de mikor halk női motyogást hallottam a túloldaláról, rögtön sejtettem, hogy ki lehet az.

- Tudtam, hogy Teréz anyu leszármazottja vagy, de könyörgöm, miért kell bűntudatot ébresztened bennünk? – Shay szavai megmosolyogtattak. Olivia kitárta előttünk a terem ajtaját.

- Borzalmas embernek érzem magam melletted, Bi. – csóválta a fejét Olivia. – Boldogulsz vele? – biccentett a karjaimban lévő srác felé. Bólintottam.

- Köszönöm. – a lányok visszasiettek a terembe, mielőtt Mr. Hals őket is úgy elgyepálná, mint ezt a szerencsétlen fiút. Elvánszorogtam vele a folyosó közepén lévő orvosi szobáig. – Azért legalább megpróbálhatnál lábra állni. – sóhajtottam két lépés között. Nem érkezett válasz. Bekopogtam a fehér ajtón, amit szinte azonnal ki is nyitott egy köpenyes nő. Ismertem őt, párszor már volt alkalmam találkozni vele a nyolc év alatt, különböző vírusok és náthás megbetegedések esetén. Igen. A Csillagfényből még orvoshoz sem engednek ki, inkább iderendelnek egyet, aki folyamatosan csak itt praktizál. Mert ugye ha Mohamed nem megy a hegyhez...

- Szervusz, Bianca. – mosolygott rám Dr. Foster. A vidámsága egyből odébb állt, ahogy megpillantotta a fiút mellettem. Elhúzta a száját. – Katonai alapismeretek? – bólintottam, mire dr. Foster besegített a rendelővé kialakított szobába. A fal mellett álló betegágyra fektettük a srácot, és az orvos lehúzta róla a pólóját. – Hát ez aztán kék lesz még egy darabig. – a fehér műanyag kesztyűjét felvéve tapogatta a sérülését, mire az elszenvedője felszisszent. – Hol sérült még meg? – pillantott rám.

- A combján. – fontam össze magam előtt a karjaimat zavartan. A doktornő feltűrte a melegítőnadrágot, annyira, hogy a lábán lévő folt is látszódjon. Nagyjából tenyérnyi alakú zöld szín éktelenkedett ott.

- Ezerszer megmondtam Hals-nak, hogy ne legyen ennyire brutális! – rázta a fejét hitetlenül a nő, miközben elővett egy szekrényből egy kék tubusos kenőcsöt. – Minden egyes katonai alapismeretek után van legalább egy betegem. – egy adag ragacsot kent szét a két folt helyén.

- Hogy érzed magad? – hajolt a fiú fölé az orvos.

- Egyre jobb. – bólogatott hálásan.

- Mi a neved? – érdeklődött a doktornő.

- Peter Stein.

Noah

Hárman ültünk Carlos bőrkanapéján, Meredith, Virginia, és én. Unottan doboltam az ujjaimmal a combomon. Virginia egy olyan rövid miniszoknyát viselt, ami láttatni engedte, hogy nincs rajta bugyi, Meredith dekoltázsa pedig a köldökéig ki volt vágva. Carlos a velünk szemben álló asztal mögött foglalt helyet, és vadul csapkodott.

- Ha nem tévedek, idén már ötödszörre fordul ez elő. – emelte ránk szigorú, szürke tekintetét. Egyikünk sem szólalt meg. – Hozzátok beszélek, a kurva életbe! – ordította el magát. A két lány mellettem behúzta a nyakát, és felém fordultak, egyértelműen tőlem várva segítséget.

- Az a két pasi fogdosta őket. – sóhajtottam.

- Ezért tartom őket! – csattant fel Carlos.

- Ők itt emberek. – mutattam először Meredithre, majd Virginiára. Carlos felnevetett.

- Kurvák. – javított ki. – Nézd, Noah. – a tenyerébe temette az arcát, és megdörgölte a szemét. – Megértem, hogy hősködni próbálsz, de ez nem az a hely, ahol az erkölcs bármilyen formában is helyet kaphat, érted? – magyarázta gondterhelten. – Az utca nem a biztonságról szól.

- Tudom. – szűrtem a fogaim között. – De azok a férfiak... – próbálkoztam be újból, Carlos azonban ismét félbeszakított.

- Noah. Virginia és Meredith nem bánja. Igaz? – villant a tekintete a két lány felé. Azok csendben rázták a fejüket. Ennyit arról, hogy majd ők kiállnak magukért. A szememet forgattam, és felpattantam a kanapéról. Az ajtó felé igyekeztem, mielőtt azonban kiléptem volna, Carlos utánam szólt. – Az erődet tartogasd a pénzes verekedésre, Noah! – szerettem volna felmutatni neki a középső ujjamat, de tudtam, hogy ha megteszem, többé nem keres meg munkalehetőséggel, így inkább türtőztettem magam. Kirontottam az éjszakai hűvösségbe, ahol az emberek ide-oda dülöngéltek. Összébb húztam magamon a bőrdzsekimet, és tekintetemmel Gabe-et kerestem. Sosem hagynám, hogy Blake belekeveredjen ezekbe az ügyletekbe, így ő nem tart velem egyetlen éjszakai verekedésem során sem. Gabe Carlos jobb keze, ő szervezi le az ellenfeleimet, és ő segít felkészülni, ha szükséges. Az esemény mindig Carlos konténerirodája mellett zajlik, amit hatalmas buli előz meg. A drog és az alkohol nem kis mennyiségben fordul itt elő, kurvákról és bujkáló bűnözőkről már nem is beszélve. Ahogy Gabe után kutattam, nekem ütközött egy vihogó lány. Nem volt teljesen tudatánál, de ezt inkább a kezében lévő papírpohár tartalmának tudtam be, mintsem drogoknak. Rám emelte barna tekintetét, aminek köszönhetően biztos lett, hogy nem fogyasztott semmiféle tudatmódosítót. Csak részeg, semmi kábítószer. Imbolygott egy kicsit, ezért elkaptam a könyökét, mielőtt kiterült volna a betonon.

- Te mindig megmented a lányokat? – kérdezte vihorászva, akadozó nyelvvel.

- Csak akiket kell. – feleltem, továbbra is a könyökét szorítva. Izzadság, drága parfüm, és alkohol szaga keveredett körülötte.

- Engem meg kell... - testével az enyémnek nyomódott, amitől a kezében levő lötty a dzsekimre ömlött.

- Baszd meg. – morogtam. Megpróbáltam eltolni magamtól, hogy megvizsgálhassam a kabátom állapotát, de nem sikerült. Ez a lány piócaként tapadt hozzám.

- Meg kell mentened. – jelentette ki nagy nehezen. A feje hátrabicsaklott, ahogy rám nézett, és kivillantotta a mosolyát. Általában kapva kapok az ilyen alkalmakon, ezúttal azonban semmi kedvem sem volt lefeküdni ezzel a lánnyal. Megbizonyosodtam róla, hogy meg tud állni a saját lábán, majd eleresztettem. – Hé! – kiáltott utánam csalódottan. – Nem fogunk dugni? – válaszra sem méltattam, egyszerűen elsétáltam onnan, a zsebemben kutatva némi cigi után.

- Noah! – sietett utánam Gabe. Jóval alacsonyabb volt nálam, az ő szájából füves cigi lógott. Már a szagáról megismertem. – Mindjárt kezdődik a bunyó. – biccentett a buli epicentruma felé.

- Tudom. – vontam meg a vállamat, mélyet szívva a frissen meggyújtott cigiből. Élveztem, ahogy a nikotin elönti a tüdőmet, és szétáramlik a testemben.

- Még megdughatod, van annyi időd. – mutatott a részeg lány irányába, aki már a földön ülve sírdogált. Egyetlen pillantásnál többet nem pazaroltam rá.

- Sosem dugok bunyó előtt.

- Igaz. – bólogatott Gabe hevesen. – Carlos nagyon lebaszott? – csukott szemmel szívta tele magát a fűvel. Felém nyújtotta, de én elutasítottam azt. Jobb szerettem tisztán verekedni.

- Nem. – zártam rövidre a témát. Nem voltam beszélgetős hangulatomban, Gabe-et csak azért akartam megkeresni, hogy megkérdezzem az ellenfelem nevét. De, valójában, egy cseppet sem volt fontos. Percekig álltunk egymás mellett a sötét utcán, az aszfalt itt-ott megcsillant a rávetülő holdfénytől. A tömeg felől kiabálás, zene hallatszott, alkohol és füstszag terjengett a levegőben. Mikor elfogyott a cigim, eldobtam, és ráléptem a bakancsom orrával. Gabe is eltüntette a sajátját, és együtt indultunk vissza a bulihoz. Carlos pontosan ekkor lépett ki a konténeréből Virginiával és Meredithszel a nyomában. A két lány elkapták rólam a fejüket, és elvegyültek a tömegben, Carlos pedig odaoldalazott mellém, és megveregette a vállamat.

- Készen állsz, kölyök? – kérdezte. Lesöpörtem magamról a kezét, és potenciális verekedőpartnert keresve végigvezettem a tekintetemet a tömegen.

- Készen.