Dorina

Már csak egy nap. Folyamatosan ez a mondat járt a fejemben, lefoglalva ezzel minden figyelmemet és az iskola felé terelve gondolataimat. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan eltelt a nyár! Mintha pár napig tartott volna csupán, olyan gyorsan el is szállt. Mondjuk én szívem szerint - és ezt soha senkinek nem mondom el az biztos - kicsit vártam is, hiszen ilyenkor, valljuk be, egy magamfajta lánynak sokkal érdekesebb az élete. Ezt pedig úgy értem, hogy nyáron sokkal kevesebbet vagyok a barátnőimmel is, mint év közben. Hogy miért, azt nem tudom megmondani. Talán a sok utazás miatt, bár nálunk erre sem lehet fogni, hiszen jó, ha nyáron eljutunk egyáltalán valahová. 

A szüleim munkája miatt ez nehezen oldható meg, mivel majdnem mindig dolgoznak: anyukám pszichológus, apukám pedig ügyvéd. Igen, sejtem mire gondoltok... Ezek elég komoly szakmák, így hát szerintetek a szüleim is határozottak lehetnek. Ez így igaz is. Ebből következik, hogy néha szigorúbbak is, mint a barátaim szülei, de ez engem nem zavar. 

Azért ne gondoljátok, hogy csak a szüleim által mondott szabályokból áll az életem. Mivel én alapból nem vagyok egy hisztis, szófogadatlan kamasz, a szüleimnek elég jó dolguk van velem. Szinte nem is szólnak rám, mivel nincs miért. Én mindig igyekeztem jól viselkedni és ők már tisztázták magukban, hogy nem lesz velem semmi bajuk. Mellesleg elég jó kapcsolatot is ápolok velük, majdnem mindenről tudunk beszélni és eddig mindig tudtak segíteni, ha baj volt.

Ha jellemezni kéne engem, sokan a szerény és okos szavakat használnák rám. Az általánosban is én voltam az osztály egyik legkiemelkedőbb tanulója, akit sokan csodáltak, mások elítéltek.  Engem nem nagyon érdekelt a véleményük, mert magamban tudtam, hogy ezzel csak jót teszek magamnak a jövőre nézve. A szüleim szerint "a tanulás a leghasznosabb időtöltés." Persze nem csak ez az egy dolog létezik számomra, hiszen a suli mellett még ott vannak a táncórák, a zongora és az olvasószakkör is, amire járok. Míg mások sportolnak, nekem inkább ezek jelentik a kikapcsolódást. 

Anyával most épp sütit készítünk, mivel ma este vendégek jönnek hozzánk. A finomságnak örülök, ám a látogatóinknak kevésbé. Nehogy félreértsetek, nem vagyok bunkó vagy ilyesmi csak volt már egy-két tapasztalatom az ilyenfajta vendégekkel és hát azok nem éppen szép emlékek. Apa munkatársai jönnek majd hozzánk, és hát őszintén szólva múltkor nem igazán voltak szimpatikusak.

- Dorcsi, idehoznád a tojást? - kérdezte anya a receptet nézegetve.

- Aha, persze - vettem ki a hűtőből a dobozt, majd anyának adtam.

- Nos, akkor elvileg kéne még bele egy kis cukor, liszt és már mehet is a sütőbe - olvasta.

Én szó nélkül beleraktam az említett dolgokat egy nagy tálba, majd a sütőhöz vittem őket.

- Jaj, annyira örülök, hogy segítettél, köszönöm, kicsim - ölelt át anya.

- Nincs mit, legalább megvagyunk ezzel is - mosolyogtam rá.

- El sem hiszed, hogy mekkora segítség voltál most - hálálkodik, de nem sokáig, mivel megszólal a telefonja. Gyorsan odarohan, majd engem a konyhában hagy. 

Hirtelen körbenézek, majd miután meggyőződtem róla, hogy senki sem figyel, ujjamat gyorsan belemártottam a sütihez készült pudingba és le is nyaltam.

- Héj, ez eszedbe ne jusson, kisasszony - szólal meg az apám hirtelen, mókás hangon, mire realizálom, hogy a hátam mögött van. Viccesen rámosolygok, majd kuncogva felszaladok a szobámba.

Már épp neki látnék kicsit rendet rakni, amikor a telefonom jelez valamit. Odamegyek és megnyitom. A barátnőm, Vanda írt, hogy találkozunk e ma. Leültem az ágyamra és gyorsan írtam neki, hogy ma nem érek rá sajnos a vendégek miatt.

 Nem mintha nagyon maradtam volna, de a szüleim ragaszkodtak hozzá. Szerintük illetlenség lenne pont akkor elmennem. 

Vandával amúgy legjobb barátnők vagyunk, már általános óta ismerjük egymást. Ez első osztályban kezdődött, amikor a tanárnő egymás mellé ültetett minket és idővel kiderült, hogy sok dologban hasonlítunk. Például mindkettőnknek ugyanúgy fontos a tanulás és hasonlóak az érdeklődési köreink is. Mivel ez hamar kiderült, a szüleink együtt írattak be minket táncra is, amire még mindig járunk. Én imádom átadni magam a zenének, Vandáról pedig ne is beszéljünk. Ő egyenesen rajong érte, a zene a mindene. Perceken át képes ecsetelni, hogy miért is szereti annyira. Ezért járt még külön az iskolai énekkarra is, amit szintén örömmel tett. Ezek után csodálkoztok, ha azt mondom, ő volt az énektanárunk kedvence :D?

- Dorina! Lejössz egy kicsit segíteni? - hallottam megint anya hangját, ezért gyorsan zsebembe raktam a telefont és szaladtam a konyhába.

- Igen? Itt vagyok - száguldottam be a helyiségbe.

- Megterítesz, légyszíves? Már csak percek kérdése és érkeznek a vendégek! - hadarta anya. Arca rendesen kipirult és a levegőt is kapkodva vette. Látszott rajta, hogy ideges. És ilyenkor nem érdemes vele veszekedni, mivel úgy is jobban ért a dologhoz, mint pszichológus.

- Aha, máris - vettem elő a szép terítőt, majd már hozzá is láttam.

- Remélem, minden jól megsült - járkált a konyhában össze-vissza, hogy szemügyre vegye az ételeket.

- Igen, ne aggódj - nyugtattam.

Erre megfordult és a szemembe nézett. 

- Én nem aggódok - azzal folytatta a vizsgálódást, nekem pedig mosoly ült ki az arcomra. Mindig ezt csinálja: próbálja elhitetni másokkal, hogy nyugodt, minden rendben, amikor épp pont az ellenkezője van. Attól még, hogy pszichológus, ő is lehet ideges, nem kell engem hitegetnie, nem igaz?

- Hogy haladtok? - lépett be apa is a konyhába.

- Egész jól, már csak a desszertnek kell megsülnie - tájékoztatja őt anya.

- Szuper - csapja össze a kezét, majd kisiet az előszobába.

Pár perc múlva már meg is szólal a csengő, mi pedig az ajtóhoz sietünk.

A szüleim üdvözlik a vendégeket, én pedig illedelmesen köszönök nekik.

Még csak alig jöttek meg, a nő máris kiszúr és kezdi a sablonszöveggel:

- Dorcsi, szia! Hát mekkorát nőttél te! - von egy szoros ölelésbe, én pedig kénytelen vagyok viszonozni.

- Gyertek beljebb! - mondja anya, majd én már sietek is az asztalhoz.

Leülök a helyemre és figyelem a felnőtteket. Apa épp szóba elegyedik a munkatársával, anya pedig a feleségével beszélget, miközben hozza a finomabbnál finomabb ételeket elénk. Hirtelen rám pillant, majd így szól a nőnek:

- Ezeket Dorinával csináltuk, remélem ízlik majd nektek! 

Naa, már csak ez kellett. Az idegesítő nő megint felém fordul és rám villantja széles fogsorát. Hú, de imádom ezt a vigyort...

- Jaj, hát nem is mondtátok, hogy Dorcsi ilyen finom ételeket is tud főzni. Igazi szakácsnő lesz belőle! - ujjong, én pedig igyekszem nem fintorogni, bár nehezemre esik.

- Igen, már tud jó pár dolgot - mondja anya, majd eltereli rólam a szót és újra másról beszélnek. Hála égnek!

Most újból elmerülhetek a gondolataimban, miközben megeszem főztjeimet. 

Hm, nem is lett olyan rossz. Sőt, nekem nagyon ízlik, talán mégis igaza volt idegesítő vendégünknek abban, hogy szakácsnő leszek :D

Még beszélgettek sok dologról, én pedig többnyire hallgattam, de közben nagyon unatkoztam, ezért lábammal idegesen trappoltam az asztal alatt. Néha a férfi is kérdezett tőlem valamit, én meg az udvariasság kedvéért rendesen válaszoltam is neki. Jó volt a lábammal mozogni az asztal alatt egészen addig, míg egyszer véletlenül bele nem rúgtam a férfi lábába. És nem is gyengén.

- Bo-bocsánat - habogtam zavartan, majd fejemet lehajtottam, miközben arcom is vörös lett. Mekkora szégyen! És őt még jobban is bírom, mint a feleségét. Most már - ha egyáltalán volt - biztos, hogy ez az érzés nem lesz kölcsönös.

A férfi elmosolyodott.

- Semmi gond, kisasszony.

Ezután szerencsére már nem kerültem több kínos helyzetbe, bár nekem ez is épp elég volt.  Vendégeink itt voltak még nálunk fél órát, majd menni készültek. 

- Nos, akkor köszönjük a vendéglátást, örülünk, hogy eljöhettünk! - búcsúzott az asszony, majd anyáékkal még váltottak pár szót, mielőtt hozzám szólt:

- És te, drága Dorina, vigyázz a fiúkkal! Egy ilyen szép lányra sokan felfigyelnek ám! - kacsintott rám viccesen, bár nekem inkább röhejesnek és kínosnak tűnt ez az egész.

Zavartan felnevettem, bár ez is elég kínosan sikerült. Viszont ezzel a mondattal nálam betelt a pohár! Ha eddig nem volt szimpatikus ez a nő, akkor most már kifejezetten nem bírom.

Gyorsan felszaladtam ezután a szobámba, majd lefeküdtem az ágyamra és egy percig élveztem a csendet, s a nyugalmat, ami körül vesz. Ez sem tartott túl sokáig, ugyanis még volt dolgom holnapra: be kellett pakolnom az első suli napomra. 

Elővettem az újonnan vett iskolatáskámat és a még szintén új tolltartómat egy szép, nagy ceruzakészlettel együtt, majd elrendeztem őket. Választottam egy új órarendet és azt is beraktam, mert holnap biztos kellhet. Végül pedig kiválogattam a holnapi sulis szettemet, ami egy világos farmerből és egy fekete-fehér csíkos pulcsiból állt.

 Általában így öltözök, nem olyan bonyolult a stílusom. A sminket pedig inkább hanyagolom, nincs nagy szükségem még rá. 

Miután megvoltak e fontos teendők, elmentem zuhanyozni és felvettem a kényelmes pizsamámat is. Minél hamarabb aludni akartam, hogy holnap kipihenten és frissen ébredjek, hiszen mi más lenne a legfontosabb, mint az első benyomás? 

Mikor már ágyban voltam olvastam még egy kicsit és Vandával is írogattam. Hihetetlen, hogy mennyire izgulok már most, mikor még csak holnap lesz a suli! De sok dolog másnap dől majd el, ami befolyással lesz minden hátralévő évemre a suliban. És persze a legfontosabb kérdések is felmerültek bennem, mint például lesznek rendes barátaim? Vagy hogy jó lesz e az osztályközösség? Vajon hány embert ismerek még Vandán kívül az osztályból?