Aida felkelt. Este volt, Zaba mellette, és Adam kunyhója előtt.
De az ég fényesebbnek tűnt, mint valaha. Aida figyelme fel került. Semmi hang. Semmi motosz. Csakis ő. És a csönd. Viszonylag zavaró csönd. Majd feleszmélt, hogy nincsen föld a talpa alatt.
- Hol vagyok? - suttogta.
- És...
- HOL VAN ZABA???!? - akadt ki.
- Nyibeeeee!
- Zaba...? - kérdezte.
Majd...

Felébredt, mivel az állat nyaldosni kezdte az arcát.
- Hé, Zaba, állj! - nevetett. Zaba engedelmes állatként le is ült, és nézte, ahogyan Aida lassan feltápászkodik.
- Megnézzük, hogy van Adam? - kérdezte meg a birkát. Zaba egy bólintással jelezte, hogy kíváncsi Adam bocsánatára.
- Rendben. - nyitotta ki az ajtót, egy huncut vigyorral, ami Adam arcát előre látva idézett. Ahogyan morgások közepette segít neki a szétrágott könyveket szedni...

Felemelő érzés lesz.

Befordultak. Adamot látszólag nem nagyon érdekelték,  mivel a földön elaludt, egy kajának kiszemelt tárgyal a kezében.
Zaba ézre is vette, és elindult.
- Ne, ne azt, Zaba! - suttogta a lány, de Zaba már húzta az egész társaságot, mire Adam is észbe kapott.
- Te kis...! - ragadta meg a másik karját. Pár rángatózás, harapás, és morgás után Adam nyereségével végződött a harc. Bár az egész szinte döntetlen lett, mivel a hőn áhított "étel" borítója nyállal, és harapásokkal volt tele.
- Aida..... - közelített Adam. A lány erre hátrálni kezdett, ugyanis tudta, hogy baj lesz.
- Többet akartam belőle etetni, tényleg! - mondta mentegetőzve, de legbelül szakadt.
- Mi ez?!?! - tolta az orra elé a bárány- nyálas könyvet. Kicsit hosszabb idő múlva Aida megszólalt:
- Elemek Története. Érdekesnek hangzik. - válaszolt.
- Igen, és ez kinek a bűne!? - mutatott a rágásnyomokra.
- Ahj, az enyém. Csak mert az engedélyed nélkül bementem, és Zaba követett, de én mondtam neki, hogy ne azt egye amit elkezdtél most, mert ugye este dolgoztál...? - vigyorgott. Adam egy kicsit gondolkodott.
- Amúgy a helyedben vigyáznék Zabára. Eléggé éhes. - folytatta Adam mögé nézve. Az állat a többi könyv felé tartott.
Ó, nenenenene!! - húzta ki a bárányt az ajtón, amit azonnal be is zárt.
- Szóval miért vagy itt...? - fordult el az ajtótól dühösen, de azonnal vissza is tért az ajtóra. Tudniillik, Zaba ragaszkodott Aidához.
- Egyrészt tudod. Másrészt... - Gondolkodott el.
- ...Volt egy érdekes álmom. - válaszolt.
- Iiigazán? - kérdezte.
- Aham.
- És milyen? - ügyködött az ajtó öt lakatos megoldásán.
- Hát... Lebegtem. Fel az ég...
- Mivan?!?! A legjobb barátom...
- Tessék?
- Az a helyzet, hogy ez azt jelenti, hogy a levegőt képviselő ember elpusztult, és benned kötött ki. Vagyis a legerősebb keverék elem vagy!
- Ahaaa... Ééés ez miért jó?
- Tudom, hogy nem érted nagyon, de már meséltem az elemekről.
- Igeeeen...
- Azt is tudod, hogy tudnak keveredni. Midnig a legerősebbe költöznek, és így a kettőből egy lesz, ami teljesen más.
- Biztos, mivel hallottam már.
- És te most kaptad meg a levegőt, amivel hármat képviselsz: a Vizet, a Földet, és ugye a Levegőt.
- Remek.
- Egyáltalán nem! Boszorkánynak fognak nézni, és nem tehetsz semmit a rohamok múlásáért.
- Milyen "rohamok"?
- Mikor képtelen vagy fékezni magad, és katasztrófát csinálsz.
- Ümm... Eddig is csináltam?
- Emlékszel, amikor a parton egy két méter magas hullám lecsapott? Vagy amikor nyakig elmerültem a sárban, és az állatod húzott ki, hogy tövig a karomat? Az katasztrófa volt.
- Ja, azok semmik.
- Amúgy mennyi az idő?
- Most hajnalodik. - nézett ki Aida. Zaba kapva az alkalmat, beugrott, letetrítve Aidát.
- Mi ez!? Mi?! Hogy?! - értetlenkedett Adam.
- Úgy, hogy Zaba lónak érzi magát, így képes ekkorát ugrani. Amúgy ha kidobnak az ajtón, ugorj be az ablakon. - gúnyolódott.
- Az nem pont így va-
- Most pedig kérj bocsánatot!
- Miért?
- Egyrészt tudod, mástrészt...
- Jól van, essünk túl... - fordult Zaba felé.
- Bocs.
- ÉS MOST KIFELE!! - ordított, de Zaba hozzádörgölőzött.
- Dehát olyan aranyos.
- Érdekel az, van jobb dolgunk!
- Micsoda?

Adam megint az orra elé tolta Zaba "félkész" ételét.

- Rendben, Zaba, bocsi, amiért a barátom nemszívlel. - terelte ki a bárányt az ablakon. Zaba engedelmes birkaként ki is ugrott, de az ablakból nézte. Meg a mellette lévő kóbor macskát. Idegesítő lila szeme volt.
- Szóval akkor most rejtened kell ezt az elemet benned... - gondolkodott Adam hangosan. - Valószínűleg szintúgy, mint nekem.
- Óóóóó, szóval te vagy az utolsó? - kérdezte Aida Adam személyes körébe hatolva.
- Rákellet volna már jönnöd.
- És miből?
- Zalán mert érdeklődök, tapasztaltam, meg néha kigyulladnak a kesztyűim!
- Ja, igaz.
- Ahogy olvastam, neked is hasonlót kell hordani...
- Mi?! Soha!
- NYIBEEE-E!!!! - bégetett Zaba ijedten. Aida kihajolt. Nem látott semmit, csak Zabát, és a macskát, akinek ijesztően villant a szeme, mikor Aidát meglátta.
- Mi a baj Zaba? - kérdezte Aida.
Zaba a macska felé fordult, mivel odapillantani kancsalítva, nehezen tud.
- Ez is bizonyítja, hogy ez egy kancsal birka. Megijedt a macskától.
- Nem hinném. Biztos más a gond.
- Viszlát! - csukta be az ablakot Adam. A macska erre elfutott.
- Hol tartottunk? - kérdezte Aida.
- Az állatodnál. - morogta Adam. Feszültnek tűnt.
- Nem éppen... - gondolkodott.
- Nem, ha ideges vagyok, hamarosan történni fog valami. Kérdés mi.
- Zaba?
- Ha megint, akkor elégetem azt a birkát.
- És mit sejtesz?
- Valami, ami- - felyezte volna be, de kitörték az ajtót.
- ...Most fog történni..... - felyezte be.
- Halihó! - Köszönt az idegen lány. Majd gyorsba felkapta a társaságot.
- És most pedig futunk, amennyira csak tudunk. - suttogta. Majd amilyen gyorsan jött, el is ment mindenkivel.
Zaba meg futott utánuk.
- Mivan?! - ébredt fel a sokktól Aida.
- Elmentek. Távolra innen. Amennyire lehet. Ti vagytok, akiket keres. El...el...innen...tőle...az...én... - lihegett, majd lelassult, és ki feküdt. Addigra már kilóméterekre voltak a falujuktól.
- Aucs...! - kiáltott fel Adam, mikor az arcára esett. Aida lassan felkászálódott.
- Messze vagyunk...
- Aham. Éh ahz tüzhő napon. - beszélt a földbe Adam. Hamarosan viszont ő is felállt.
- És hol van Zaba?
- Nem tudom.
- Pedig láttam követni.
- ötven százalék, hogy követett...és ötven, hogy a könyveimet zabálja.
- Az elsőre tippelek. - válaszolt Aida, mikor meglátta a birkát ügetni felé.
- Szerintem mindkettő. - mondta lenézően, mikor Zaba a lábára öklendezett egy kevés papiros-masszát.
- Akkor mi legyen? - folytatta.
- Szerintem ne hagyjuk itt őt. - mutatott az ujjával Aida. Zaba odajött, és nyalni kezdte az idegen arcát.
- Ümmm... - kelt fel.
- Mi ez a birka itt? - kérdezte feléjük fordulva.
- Hah! Zaba mindenkit fel tud kelteni ma! - nevetett Aida.
- Aranyos. - simogatta meg az állatot.
- Rendben, akkor miért hoztál ide minket, illetve ki vagy? - halogatta a témát Adam.
Okké... szóval hívjatok, ahogy akartok, és védekezés képen szeretném, hogy veletek tartsunk arrafelé. - mutatott egy párszázméterre lévő erdőre.
- Az nem probléma. - ült fel Zabára: - Legközelebb szóljál, ha mennünk kéne.
- Nyibeee!
- Egy nyerítő. Aranyos. Birka. - nézett.
- Akkor jöttök, vagy gyalog? - kérdezte Aida.
- Én most gyalog. - válaszolt.
- Rendben. Akkor séta, Zaba. - mondta Aida Zabának. Majd elindultak a déli napsugárban.
- Figyelj, nevezhetlek "Sötétnek"? Csak mert misztikus vagy, keveset beszélsz, és sötét ruhákban jársz. - kérdezte Aida.
- Mondtam, nevezzetek ahogy akartok.
- Rendben, Sötét! - vigyorgott Aida, amit Zaba egy bégetéssel viszonzott.

Így most találkoztak Sötéttel. De vajon ő pontosan kicsoda?
És milyen veszélyről beszélt?

Nos, nagyon hamar megtudod, ha értékeled a könyvet, és rögtön posztolom a részt. Ellenkező esetben egy hét múlva megtudod!

Na gyerekek, hetente ezer szó!
Bár, nem hinném, hogy betartom... Mindegy!

Ja, és még valami...

Ezt. Direkt. írtam. ilyen  "Aranyhaj, és a nagy gubanc" stílusban. És ehhez...
Rühellem azt a filmet!
XD