Sziasztok! 

Ez tényleg nem 20 nap lesz. De nem baj, én már elengedtem. :D

A mai történet az egyik kedvenc párosomról szól, akiknél aranyosabbat lehet hogy láttam, de számomra ők egy ilyen Number one.
És akkor lássuk is a mi drága leadereinket ~

Suho:

- Suho kérlek lejönnél egy kicsit? Yifan beszélni szeretne veled - nyitott be Minseok hyung a szobámba. Furcsálltam a dolgot hiszen annak ellenére, hogy közeli barátok lettünk a trainee évek alatt, nem igazán hívott sosem magához beszélgetni. Sok a dolga leaderként, ezért ideje sem lenne.
- Persze. - tettem le könyvemet az ágyra - Miről akar beszélni?
- Nem tudom. Furcsa volt a hangulata.
- Köszönöm - hangom halk volt és kissé aggódva siettem le a lépcsőn egyenesen Kris kisebb szobájába.

Kopogásra emeltem kezem de nem volt rá szükség, ugyanis az ajtó kivágódott és egy kicsit feldúlt Tao viharzott ki rajta. Döbbenten néztem utána és csodálkozásom csak nőtt mikor a lefelé szaladó Luhan karjai közé szorította a most már halkan síró magas fiút. Sokáig nem volt esélyem nézni a srácokat, ugyanis egy határozott mozdulat és az azt végrehajtó erős kar behúzott a szobába, az ajtó pedig becsukódott mögöttem.
- Kris..? - fordultam a most már ágyán ülő barátomhoz. Fejét leszegte, nagyot sóhajtott majd rám nézett. Egyáltalán nem volt bíztató az a tekintet, amit akkor láttam - Yifan.. mi a baj? - guggoltam le elé aggódva és térdeire tettem kezemet.
- Én.. nem bírom.. sajnálom. - temette tenyereibe arcát. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt vagy hogy mi volt a baj. Egyet viszont tudtam; soha nem tört még meg ennyire. Vállai rászkódni kezdtek mire felálltam, beléptem két lába közé és ölelésembe vontam. Karjai utat találtak derekam körül és szorosan tartottak. Rossz előérzetem volt.

- Suho én.. - kezdett bele mikor sírása abbamaradt - ..elmegyek. Vissza Kínába.. - eddig szorosan hátára fonódott karjaim most mégjobban megfeszültek majd fokozatosan engedtem el Yifant. Fájt, hogy így döntött. Én is leader voltam, bár az én vállamat csak egy alcsapat vezetése nyomta, míg az övét egy egész csapat. Van különbség, mégis fájt.
- Mikor..? - csak ennyit voltam képes kérdezni, több szó nem jött ki belőlem. Nagyon is jól tudta, mire gondoltam.
- Már egy ideje.. És holnap indulok. Kérlek, tartsd össze a fiúkat.. Tökéletes leader leszel. - nézett az elmúlt egy óra alatt másodszor szemeimbe.
- Én? Yifan.. mit intéztél el..?
- Látom, hogyan intézkedsz amikor az EXO-K -ról van szó. Azt is tudom, mennyire segítőkész vagy. És nem utolsó sorban, jól ismerlek már. A menedzser és a vezetőség is jóváhagyta, hogy Te legyél az új leader.
- Nem vagyok rá kész...
- Tökéletesen felkészült vagy. - mosolygott rám aranyos mosolyával.
- Félek... - mondtam ki azt, ami valójában bennem volt.
- Nem kell. Tudom, hogy a lehető legjobb leszel. Bízz magadban, én is bízom benned.

Öt éve lassan. Öt éve, hogy Yifan elment, és csak a tévéből vagy a hírekből hallunk felőle. Nem sokkal a távozása után Tao és Luhan is itthagyott minket, majd Lay is visszament Kínába és pár hónaponként repül hozzánk, ha munka van. Viszont nem voltam elég erős és nem bírtam Kris nélkül, ezért a mai napig tartjuk a kapcsolatot és amikor csak tehetjük, beszélünk.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy a függőjévé váltam és ez a függőség az évek alatt csak nő és nő.
- Mikor indulsz, Hyung? - kukucskál be ajtómon a maknae mire elmosolyodom.
- Amint összepakoltam. Négy óra múlva indul a gépem. Minseok fog vigyázni rátok, úgyhogy nem akarok rosszat hallani. - nézek Sehunra szúrósan.
- Ugyan kérlek, hát olyannak ismersz minket? - nevet fel jóízűen mire tőlem csak egy 'Ez most komoly kérdés volt?' fejet kap - Jó, jó, megértettem. Ha valami lesz, azonnal kérek beszámolót. - vigyorodik el majd már szalad is, mielőtt elkapom.
- Oh Sehun, csak kerülj a kezeim közé!!

Mindenki nagyon jól tudja - pontosabban mindenki leszűrte és rájött -, hogy Kris számomra már többet jelent egy barátnál. Ezért is utazom két hétre hozzá. Öt év alatt a videochateken, az interneten illetve televízión keresztül láttuk a másikat, ezért rettenetesen izgulok. Lélekben nem igazán vagyok még felkészülve a találkozásra.
De mint minden, az idő most is ellenem - vagy éppen kivételesen velem egyoldalon - játszik, ugyanis az a pár óra úgy elszalad, hogy mire észbe kapok már a repülőn ülök és várom a felszállást.
Az utazás zavartalan, a felhők gyönyörűek és a tiszta kék égbolt is csodálatos. Landolás után gyomrom görcsbe rándul, tenyerem izzadni kezd. Mikor megtalálom csomagomat azonnal kifelé indulok.

Tekintetemmel az óriást keresem, viszont annyi ember van itt, hogy egyáltalán nincs könnyű dolgom. Már majdnem feladom a keresést, amikor kiszúrok egy igen magas, éppen telefonáló alakot szájmaszkban. Ahogy tekintetünk találkozik, el sem engedjük a másikat. Elteszi telefonját végig szemeimbe nézve én pedig futólépésben közelítek hozzá. Eléérve azonnal karjaiba vetem magam, nem érdekel, hogy hányan bámulnak meg minket. Mélyen beszívom illatát amíg átölel és percekig csak némán állunk egymás szorításában.
- Hiányoztál, Suho. - hallom meg hangját amin elmosolyodom.
- Te is nekem, kínai - nevetek fel halkan majd elengedem és boldogan nézek szemeibe.
- Gyere, lassan sötétedik. Haza kéne érni előtte. - megfogja bőröndömet és maga után húzza míg én mellette sétálva merülök gondolataimba. El sem hiszem, hogy végre újra mellette lehetek ennyi év után. Rettenetesen hiányzott, és ez a tény csak most tudatosult bennem igazán.
Ahogy ballagunk a viszonylag csendes utcákon kedvem támad megfogni a kezét, de inkább nem teszem. Félek, hogy elrontanék rengeteg dolgot vele így lemondok róla és inkább arra koncentrálok, hogy el ne felejtsük felhívni a srácokat.
- Megjöttünk. Bocs a kisebb kupi miatt, ismersz.. - nevet fel halkan. Imádom a mosolyát.

Odabent tipikus Yifan illat és önmagához képest nagy rend fogad.
- Kitettél magadért. Ilyen rendet szerintem sosem láttam amikor hozzád mentem be.
- Nem magamért tettem ki.. - mosolyog rám szelíden és becipeli a cuccomat a vendégszobába. - Remélem tetszik és jó lesz, igyekeztem normálissá varázsolni.
- Tökéletes. Köszönöm. - lehuppanok az ágyra amin az ajtófélfának támaszkodó torony csak jót derül - Bevásároltál a főzéshez, vagy inkább vettél megint egy rakat zacskós levest? - nyújtom rá nyelvem.
- Oi, ha már itt vagy, inkább eszem a főztödet. - neveti el magát - És ne nyújtogasd, mert leharapom.
- Csak tessék - kelek fel vigyorogva és a konyhába slisszolok. Előszedek jópár alapanyagot majd megfordulva indulnék tálakért, de egy mellkas az utamba áll. Kérdőn nézek fel gazdájára aki csak egy félmosollyal ajkain hajol fülemhez.
- Én a helyedben vigyáznék a pimaszsággal, mert tényleg leharapom. - néz rám egy győztes vigyorral majd helyet foglal és telefonozni kezd, magamra hagyva a gondolataimmal. Kikészít ez az ember.

- Fel kell hívnunk a srácokat. - ecsetelem az este további menetét amíg kipakolok a bőröndömből.
- Oké. Velük úgyis régen beszéltem. Nagyon régen.. - vakargatja kínosan tarkóját amin csak nevetek egyet.
- Örülni fognak. - letelepszem ágyamra, megvárom míg Kris mellém ül és laptopomat beizzítva keresem ki a maknae nevét, majd már nyomok is rá a hívás gombra. Másodpercek kellenek mire felveszi a maknae és rögtön bekapcsolja a kameráját.
- Yifan hyuuung! - visít fel örömében - Várjatok, idehívom a lusta bandát.
- Javasolom, hogy higgadj le, Sehun fiam - nevetem el magam. Amíg a srácok megérkeznek, türelmesen várunk és nézzük az izgatottan rohangáló Sehunt. Szépen lassan megtelik a képernyő egyre több mosolygó fejjel és boldog integetéssel.
Szerintem nem túlzok ha azt mondom, egy órán keresztül csak Krist faggatták mindenről, többek között párkapcsolatról is. A maknae vigyorogva nézett rám amíg erről beszéltek és ez persze a mellettem ülőnek is feltűnt. Ennek hála paradicsom színben pompázom lassan tíz perce.

- Srácok, szabályosan fájdalmas nézni, ahogy szenvedtek - szólal meg az eddig nem igazán beszélő Baekhyun. - Könyörgöm Suho ülj már az ölébe, Yifan te meg öleld át mert sírni fogok a szenvedéseteket nézve.
Szerintem meg sem kell említenem, hogy amíg én zavartan próbálom kerülni Kris tekintetét addig ő csak egy nyugodt mosollyal mászik mögém és fonja karjait derekam köré. Akaratlanul is mellkasának dőlök és megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy ölelése csak szorosabb lesz.
- Na végre, ezt már szeretem. Kérek egy mosolyt - vigyorog Dae és boldogan fotóz le minket ebben a helyzetben - Majd kinyomtatom és megkapjátok mindketten.
- Nem is te lennél - nevet fel a mögöttem levő - Mi most megyünk fiúk, fáradtak vagyunk. Majd még beszélünk, jó volt látni titeket.
- Persze, menjetek csak - húzogatja szemöldökét Sehun majd egy köszönés után ki is nyomja a hívást.
- Mikor lett ilyen perverz ez a gyerek?
- Nem tudom hol rontottam el a nevelését, esküszöm - nevetek fel és lecsukom a laptopot.

- Ugye tudod, hogy nem fogsz itt aludni? - áll fel Yifan az ágyról engem is magával húzva.
- Miért? - támasztom meg kezeim mellkasán amíg ő ölel.
- Ezek után szerinted nem jöttem rá? - mosolyog rám  ami megolvasztja a szívem teljesen és én is elmosolyodom.
- Most nem tudom eldönteni, hogy kicsináljam Baekhyunt, vagy áldjam azt a nagy száját.
- Legyen mindkettő és még segítek is. Mit szólsz?
- Megegyeztünk. - hevesen dobogó szívvel nézek szemeibe amik rabul ejtettek már régen. Ha nem veszem rá magam, hogy Kínába jöjjek, talán még mindig csak reménykednék abban, hogy egyszer újra láthatom azt, aki most a karjaiban tart.
- Szeretlek, Junmyeon. Fogalmad sincs, mióta. - simít arcomra egyik kezével.
- Szeretlek, Kris. - boldogan fonom karjaimat nyaka köré mikor ajkaink találkoznak és ismét rá kell jönnöm arra, hogy teljesen a függőjévé váltam. Nem csak a csókjának, hanem minden egyes apró érintésének és az egész lényének.