Sziasztok!

Kissé el vagyok tűnve mostanság, viszont nem felejtettem el, hogy írnom is kéne. :'D

Ezúttal non-kpop oneshotot hoztam. Csak egy pöppet ragadott magával a Harry Potter világa. Igazából képes lennék 24/7-ben beszélni róla csak nincs kiveeel. A legjobb barátnőm is szerintem már csak megszokásból hallgatja végig a papolásom. XD

Készítettem egy írói instát ahol a könyveim, Conos infók illetve szavazások lesznek majd, ha érdekel, kövessetek be ott is:
_ly.__

Na de a lényeg. Draco x Harry, Harry x Draco avagy Drarry, esetleg Harco (úristen XD). Jó olvasást! ;)

Ja és warning: Klisé veszély!! XD

Másik warning: A történet NEM a varázsvilágban játszódik, az eredeti Harry Potter történetet csak áthoztam egy normál, mai világba néhány módosítással. Thanks!

A színészet nem egy egyszerű szakma. Főleg ha az ember abszolút nincs jó passzban, nem számíthat senkire és konkrétan egy menyéttel tudja megbeszélni a mindennapjait. Egy menyéttel. Ha belegondolunk, előtte sem volt sokkal jobb a helyzet. A menyétet leszámítva persze. Bár ha engem kérdeztek egy bagollyal könnyebb volt társalogni. Hedvig legalább mutatott valamekkora érdeklődést a monológjaim felé. Malik ezzel szemben szerintem ha tehetné, már itt sem lenne.

- Megjöttem - rúgom le cipőmet az előtérben és egy sóhajjal nézek Malikra aki ide-oda rohangál a ketrecében. Nem tudom eldönteni, hogy örül nekem, vagy csak szabadulni szeretne. - Jó, jó, csillapodj már le. - szemforgatva nyitom ki az ajtaját hogy végre szabadon rohangálhasson az egyik szobában. Nem, nem félek hogy esetleg úgy elbújik, hogy nem találom meg. Ennek pedig több oka is van. Ha éhes akkor igazán éhes és még a szomszéd országból is hazarohanna kajáért. Másodszor pedig, a szobában csak menyétnek való cuccok vannak. Végülis ebből a szempontból örülhet hogy velem kell leélnie az életét. Van egy egész szobája!

Egy darabig még nézem, ahogy a kicsi állatka szaglászik és felszabadultan szaladgál, majd inkább a konyhába megyek. Főznöm kéne de semmi kedvem. Még pár napig talán elég az a kaja mennyiség ami a szekrényekben illetve hűtőben van. Amúgy sem eszem sokat. Előkapok egy tasak zabkását, beleöntöm egy kisebb tányérba majd teszek fel vizet melegedni. Amíg várok, telefonomat veszem elő hogy felnézzek a közösségi médiákra. Főleg az instagramot használom, máshol nincs is profilom. Vagyis, mégis csak van. Ritkán ugyan, de a skype is szerepet játszik a napjaimban. Amíg instán görgetek, megállás nélkül jönnek az értesítéseim a likeokról és kommentekről, esetleg egy-egy követésről. Nem tartozom a legfelkapottabb színészek közé, de nem is panaszkodhatok. Az életem meg.. egyáltalán nincs benne semmi érdekes. Mindenki tudja aki követ és ismer, hogy a szüleim még kiskoromban meghaltak így rokonokhoz kerültem. Azt a bánásmódot inkább nem említeném meg, amit ott kaptam. Tizenéves voltam mikor kiderült, hogy a keresztapám is él még, ezért addig faggattam Dursleyéket, amíg meg nem tudtam kit is kell keresnem pontosan. Pár hét kutatás után sikerült megtalálnom Siriust így egyik este összepakoltam és szó nélkül távoztam a lakásból, egyenesen keresztapámhoz. A Dursley-család nem is keresett amin nem voltam túlságosan meglepődve hogy így fogalmazzak. Siriusszal pedig tökéletesen jól éreztem magam. A legnagyobb csapás akkor ért, mikor egyik este nem jött haza a munkából. Késő estig vártam őt, de csak egy telefonhívást kaptam a városi kórházból, miszerint balesete volt. Súlyos belső vérzéseit pedig nem tudták kezelni, így még hajnalban elment. Másszóval ott voltam húsz évesen, egyetemi hallgatóként, család nélkül. A házat sikerült megszereznem, kerestem egy munkát és úgy ahogy, de túléltem még három évet. Rám maradt Malik is, akit még Sirius vett egyik karácsonykor. Barátaim sosem voltak, csupán ez a kis állatka nyújtotta azt az érzést, hogy itt van velem valaki.

Lassan három éve lettem színész véglegesen és azóta sem bánom, hogy ezt az irányt választottam. A menedzseremen kívül nem beszélek senkivel sem, még így a szakmában sincsenek ismerőseim. Mármint, közeliek. Kivéve persze egy valakit, de arról nem tennék említést. Mocskosul szar egy év volt. Ismerek pár színészt, de talán csak azt tudom felidézni róluk, körülbelül hány filmben vagy sorozatban szerepeltek. Nem igazán vállalok főszerepeket, jobban szeretek meghúzódni egy mellékszál szereplőjeként vagy csak a háttérben egy-egy apróbb jelenet erejéig. Ezt sem véletlenül. És itt ki is merült mindaz, amit csinálok. Én mondtam, hogy nem vagyok egy kifejezetten érdekes ember.

Felöntöm vízzel azt a kevés port ami a tányéromban pihen és lassú kavargatás közben megyek a nappaliba, hogy kikapcsolódjak picit. Épp a különböző filmeket nézegetem és már azon vagyok, hogy inkább hagyom a fenébe és csak felmegyek a szobámba gyakorolni a következő forgatásra, viszont valakinek feltétlenül rá kell feküdnie a csengőre. Sóhajtva totyogok az ajtóhoz majd unott arccal nyitok ajtót.

- Szia Harry, beszélnem kell veled. - tol odébb drága menedzserem majd leveszi cipőjét és helyet foglal a kanapémon.

- Persze, engedd csak be magad, miért is ne. - forgatom meg szemeim de bezárom az ajtót és inkább bevánszorgok én is hozzá. - Mi ennyire fontos?

- Lenne egy film és egy elég hosszú mellékszálban kéne szerepelned. A tag, aki vállalta eredetileg, meggondolta magát és csak úgy otthagyta a csapatot, ezért minél hamarabb keresnek egy beugrót. Vállalnád? - néz rám csillogó szemekkel én pedig már előre látom, hogy nem menekülök, gyakorlatilag már eldöntötte helyettem.

- Miért érzem azt, hogy már igent mondtál a rendezőnek? - ülök le vele szemben majd egy lemondó sóhaj után folytatom - Mennyi ideig forgatják még a filmet? És mit takar a mellékszál?

- Most kezdték a napokban és holnap lenne az első nap, hogy a melléknek meg kell jelennie a filmben, viszont ha nincs ember, halasztaniuk kell. - itt elgondolkozik, majd egy zavart tekintet után halkan kezd bele a történetbe - Adott egy inhumánus világ, ahol a két főszereplő ellentétes oldalon áll, mindketten másért küzdenek. Minkettejük rendelkezik egy-egy segítővel, olyanok számukra, mintha az életet adnák, a testvéreik. Kulcsfontosságú szerepük van. A segítők nem értik, miért kell ennyi mindent feláldozni egy olyan dologért, amit meg lehet oldani harcok nélkül is. Mindketten tudják a megoldást. Egy nap valahogy összehozza őket a sors, beszélgetnek, és megpróbálnak tervet kovácsolni, hogyan állíthatnák le a vérontást. A film vegyes véggel rendelkezik, de inkább mondanám rossznak. A két segítő egymásba szeret, és mivel nem bírják tovább, önként vetnek véget az életüknek. Főszereplőinknek pedig saját testvéreik halála kell hogy rájöjjenek, be kell fejezniük a harcot. Igazából, mint egy rossz Rómeó és Júlia némi fantáziával.

- Ez egy főszerep! Meghibbantál? Tudod te is mi az oka annak, hogy nem vállalok főszerepeket. - akadok ki egy kicsit, hiszen amit mesélt az kicsit sem mellékszál.

- Jó, bevallom, nem mellékszálról van szó. - sóhajt mire kezdeném a tiltakozást, de leint. - Tudom mit gondolsz és mi történt régen, de hidd el, remek leszel és ez talán segít túllépned. - néz rám komolyan, viszont másodpercekkel később elfordítja fejét. - És.. még egy dolog.. azt elfelejtettem említeni, hogy mindkét segítő férfi. - nyögi ki a végszót, mire arcom teljesen elfehéredik. Menedzserem, látva az arcom, még gyorsan hozzátesz egy mondatot. - Nem kell most döntened. Aludj rá egyet. Ha vállalod, gyere holnap tízre a forgatási helyszínre, elküldöm majd neked emailben. 

- Jó. - mást jelenleg nem tudok kinyögni, egyszerűen ez nekem túl sok. Nem hiszem, hogy tudom vállalni. Erre tényleg aludnom kell.

- Megyek, nem zavarlak tovább. Jó éjt. - felhúzza cipőjét de még az ajtóból visszafordul - Ja és Harry. Sokat segítene a lelkeden. Hidd el. - majd már csak a falap csukódását hallom. Zabkásámra nézek de teljesen elment az étvágyam így csak beviszem Maliknak, hátha megeszi. Viszont neki sem igazán tetszik a dolog, ezért sóhajtva öntöm a szemetesbe és a tányért a mosogatóba teszem.

Telefonomat felkapva cammogok az emeletre, tíz perc alatt lezuhanyozom majd egy pólóban és boxerben dőlök az ágyba. Állítok ébresztőt reggel nyolcra, majd lassan átlépek az álmok világába. Ami ott vár, az sem valami kellemes. 

- És... ennyi! Nagyon jó volt srácok, gratulálok. Tartunk egy kis szünetet és húsz perc múlva itt találkozunk. - már most görcsölt a gyomrom és a hányinger sem került el sajnos. Elvállaltam a szerepet, de kezdem úgy érezni nem kellett volna. Fél órája ülhetek a forgatás helyszínén egy fa alatt, kezemben a szövegemmel és a forgatókönyvvel, viszont az idegességtől egy szó sem maradt a fejemben. És hogy mégis miért vagyok ideges? Mindenki a "társamra" vár, ugyanis késik és nélküle nem tudjuk elkezdeni a próbát. Sajnos hiába vállaltam el ezt az egészet, így is csúszik a film, hiszen mivel újnak számítok ezért még pár napig csak összepróbáljuk a jeleneteket és a helyezkedést, otthonra pedig azt a feladatot kaptam, hogy memorizáljam a legtöbb részt és lehetőleg az egész történetet. 

- Bocs a késésért. - vágódik le mellém hirtelen egy táska. Felemelve fejem nézek a rendezőhöz rohanó srác után és amin először megakad a szemem az tejfölszőke haja. Így ülve is megállapítom hogy majdnem tíz centivel lehet nálam magasabb, izmos és hihetetlenül jól áll neki a fehér ing. Nem mellesleg valakire nagyon is emlékeztet. 

- Draco, végre. Mi tartott ennyi ideig? - néz rá szúrós szemmel jelenlegi főnököm mire a srác megforgatja szemeit. Micsoda? Draco?

- Nem mindegy az? Kezdjük inkább el. - tekintete körbevándorol a jelenlévőkön, majd megakad a szeme rajtam. Kistányér méretűre nőtt szemekkel néz egy darabig, majd megemberelve magát alaposan végigmér tetőtől talpig.  - Ő meg ki? 

- Harry Potter, a beugrósunk. Elvállalta a szerepet, így tudjuk folytatni a filmet. 

- Értem. - motyogja félig elhaló hangon ami a rendező figyelmét sem kerüli el. 

- Ismeritek egymást talán? - cikázik szeme kettőnk között. A feszültség egyre nagyobb, folyamatosan csak nő a kétségbeesésemmel együtt. Ijedt teintettel próbálom megtalálni hyungom de pechemre pont ilyenkor kell eltűnnie. 

- Fogjuk rá.. - hallom meg végül azt a választ amit nagyon nem akartam. Miért ennyire idióta?

- Remek! Ez esetben segíts kérlek Potternek a szövegében és lehetőleg gyakoroljatok sokat, hogy ne csússzon tovább a film.

A szőke srác tekintetétől teljesen lefagytam, egyszerűen mintha a talajhoz rögzítettek volna. Nagy nehezen tudom csak mozgásra bírni végtagjaimat és mikor ez sikerül, gepárdokat megszégyenítő gyorsasággal kezdek el futni az egyik elég messze lévő lakókocsi felé remélve, hogy nem tartózodik ott senki. Nem lesz ez így jó.
Még hallom ahogy utánam kiáltanak, viszont eszem ágában sincs megfordulni. Mikor elérem a lakókocsit azonnal benyitok és szerencsémre egy raktár féleséget találok. Csak hogy szerencsétlenségemre nem vagyok egyedül, ugyanis nem bírta ki, hogy ne jöjjön utánam. Becsukja maga mögött az ajtót majd nagyokat lépve szeli át kettőnk között a távolságot és öleli át derekamat hátulról, orrát nyakamhoz érintve. Pár könnycsepp akaratlanul is legördül arcomon ahogy ölelése szorosabb lesz. Miért most?

- Harry Potter - rázok kezet a nálam magasabb tejfölszőke férfivel.

- Draco Malfoy - biccent mosolyogva - Szóval ez lesz az első főszereped, igaz?  - kezd el kérdezősködni amíg a folyosón vezet végig, egyenesen a forgatásra. 

- Ez. - bólintok megerősítve ezzel állításom.

- Nem vagy túl beszédes. - sóhajt lemondóan majd mielőtt kinyitná az ajtót felém fordul  - Figyelj, ne stresszelj. Ha bármi kell szólj, és ne keresd a bajt a stábbal. Elég érzékenyen érintett mindenkit a legjobb színészünk korai eltávozása, így megeshet, hogy nem fognak kedvelni túlzottan. Viszont a filmnek mennie kell. Én adok neked egy esélyt, szerintem jó leszel. A rendező sem találomra választott téged. - megveregeti vállam majd belép a terembe, én pedig követem őt. Sorban fogok kezet mindenkivel, de a feszültség tapintható a levegőben. Tudom, hogy nem kedvelnek. 

- Nekem ez így nem fog menni, Malfoy. - akadok ki teljesen a szőkének mikor már csak ketten maradunk. Lassan négy hónapja teszek meg mindent azért, hogy legalább csak közömbösen viszonyuljanak hozzám a társaim, de semmi eredménye. Bármit csinálok vagy mondok mindig csak azt kapom vissza, mennyire jelentéktelen vagyok és hogy sosem érhetek fel elhunyt színész társamhoz. Ott tesznek keresztbe ahol csak tudnak, Malfoyon kívül senkinek sincs hozzám egy jó szava se. Így pedig a maradék életkedvemet is elveszik a színészettől. - Nem tudom már beleélni magam a szerepembe, képtelen vagyok érzelmeket tükrözni. Lehetetlen. Feladom. 

- Potter, semmi értelme feladnod. Hagynád, hogy ők győzzenek? Most komolyan? Nem ilyennek ismertelek meg. - hiába beszél hozzám, érdektelenül sétálok az ajtóhoz és teszem kezem a hideg kilincsre - Harry!! - emeli meg kicsit hangját mire visszanézek mielőtt elhagynám a termet.

- Az akit megismertél, már nem létezik. 

- Harry! Harry várj már! - kapja el csuklóm az akit most a legkevésbé szeretnék látni. 

-  Mit akarsz Malfoy? Megmondtam, hagyj békén. - próbálom kiszabadítani kezem szorításából de sehogy sem megy. Nem akarom hallani még egyszer, nem akarom, hogy összetörje a szívem még jobban. 

- Csak hallgass meg, kérlek. Had magyarázzam meg. - fordít szembe magával és von egy szoros ölelésbe amitől meggyengülök. - Nem az én döntésem volt. Nem tehetek róla, muszáj mennem. Megígérem, hogy beszélni fogunk, rendben? Nem hagylak magadra Harry. Erős vagy, ki fogod bírni, csak várj rám kérlek. Önző kérés, de mégis ezt kérem tőled. 

- Hazudsz.. úgy sem fogunk beszélni. Ismerlek Draco. Ne törj össze még jobban, csak hagyd, hogy elfelejtselek. Ha nem vállalom el a főszerepet, most nem tartanék itt. Hiba volt ez az egész. - lököm el végre magamtól erőteljesen amin meglepődik, de végre feladja. 

- Rendben. Akkor úgy lesz, ahogy akarod. - ezzel sarkon fordul és sietősen hagyja el az épületet.

- Utálnom kéne.. - kezdem halkan, épp hogy hallható hangerővel. - Utálnom kéne, mert tartottad bennem a lelket. Utálnom kéne, mert állandóan azt hangoztattad hogy ne adjam fel és csináljam végig a filmet. Utálnom kéne, mert részegen megcsókoltál. Utálnom kéne, mert megszerettelek és mert te nem hagytad, hogy kiszeressek belőled. Utálnom kéne, mert képes voltál a makacs énemre hallgatni azon a napon amikor otthagytál. - hangom egyre hangosabb lesz, teljesen a sírás szélére kerültem. - És utálnom kéne.. utálnom kéne Draco Malfoy mert most itt vagy, és nem hagyod, hogy elfelejtselek. 

- Tudom. Tudom, és sajnálom. Bolond voltam hogy hallgattam rád akkor, rettentően bolond. Szeretlek Harry és soha, de soha többet nem akarom elkövetni azt a hibát mégegyszer. - mondandója végére szembe fordít magával és letörli könnyeimet. Szemeiben ugyan azt a csillogást látom mint régen. Szürke íriszeivel végig engem néz, egy pillanatra sem enged el. - Egyszer sem tudtalak kiverni a fejemből. Hiányoztál, és szinte belebetegedtem. Aztán egyik nap kaptam egy hívást, miszerint ebben a városban forgatnak egy filmet ahová szívesen látnának mint színész. Azonnal igent mondtam. Reménykedtem, hogy újra látlak. 

- Látod, itt vagyok.. nem mentem innen sehová. - mosolyodok el halványan és arcára simítok. Érintésemre teljesen belebújik tenyerembe mint egy kiscica. - Draco, ígérd meg, hogy nem hagysz itt újra és nem utazol el külföldre.

- Harry, ezt.. én...

- Kérlek.. nem bírok még egyszer három évet várni. Képtelen vagyok rá. 

Hosszasan néz szemeimbe, látszik, hogy vívódik magában. Gyakorlatilag arra kértem, hogy válasszon köztem és a munka között. Nem fogok megharagudni rá, ha a munkát választja, mégis reménykedem, hogy nem ezt fogja tenni.

- Sajnálom, de nem ígérhetem meg.. - rázza meg fejét mire kezeim lehullanak és próbálom eltolni magamtól. Fájt, nagyon fájt. De attól vagyo a legcsalódottabb, hogy ő még így is mosolyog. - ..hiszen mostantól bárhová megyek, velem jössz. Vállalnád ezt, Harry Potter? 

Könnyeim ismét útnak indulnak arcomon, de most már a boldogságtól. Mosolyogva pillantok fel szemeibe, és egy határozott bólintás után most már boldogan simulok ölelésébe. Mindennél jobban szeretem ezt a férfit, és sosem mozdulok el többé mellőle, ezt megígérhetem.