A/N: Úgyis tudom, hogy erre vártatok mind! =P Jöjjön hát egy kis Void!Stiles szemszög. Ha olvasod, kérlek véleményezd is, had tanuljak belőle. Nekem sokat jelentene! Jöhet nyugodtan hideg és meleg is, csak kommentelj! Az építő jellegű kritikáknak külön örülök! =)
Music:
Type: OneShoot (1325)
Warning: #nsfw #tw #tw:abuse #tw:blood #tw:death #tw:forced #tw: harassment #tw:noncon #tw:torture #tw:violence

"Welcome to your life There's no turning back"

Ujjaim lassan simítanak végig a ház oldalán, miközben halál nyugalommal sétáltam az előttem lévő alak felé. Az utcai lámpák gyér, fel-felvillanó fényei alig-alig világították meg a szűk sikátorokat, melyeken utunk keresztül vezetett. Bármelyik lámpa közelében is mentem el, az puszta jelenlétemtől villódzani kezdett mintha ő is félne tőlem, nem csak az, akit épp üldöztem. A lépteim lassún követték egymást, mert ki akartam élvezni a vadászat mámorának minden egyes másodpercét. Tudtam, hogy minél később végzek vele, annál több fájdalmat és szenvedést kebelezhetek majd be a végén tőle.

"Even while we sleep We will find you"

A vérének karmazsin vörös árnyalata még a sápadt fények ellenére is élénkre festette az utca macskakövét, elárulva számomra merre keressem.
- Ugye tudod, hogy hiába menekülsz előlem? Úgyis megtalállak, főleg ha összevérzed az összes utcát a városban... de, ha játszani akarsz ám legyen! Én szeretem a bújócskát. - Felelem, majd elkezdem terelni az utcák között úgy mozogva, hogy összezavarjam teljesen. Hol előtte, hol mögötte bukkanok fel; míg végül zsákutcába csalva kelepcébe kerül a zsákmányom. Érzem a belőle áradó fáradtságot, a kétségbeesése és fájdalma szinte ordít felém a láthatatlan metafizikai síkon. A káosz szinte szétfeszíti belülről, lassan őrölve fel az akaraterejének utolsó morzsáit is.

"Acting on your best behavior"

- Tudod... csak órák kérdése és elvérzel, kedvesem. Add fel, előlem úgysincs menekvés! Hamarabb túl leszel rajta meglásd, csak egy szempillantás és vége. - Duruzsolom, hangom már-már megnyugtatóan, hátborzongatóan kedvessé válik; miközben jéghideg tekintetem a sötétet pásztázza mozgást keresve miközben szemrebbenés nélkül hazugságokkal kecsegtetem. Tényleg olyan vagyok, mint valami fenevad, egy igazi ragadozó; aki a mozgásra csap le. Amint a következő sarkon befordulok utána meglátom a lányt a falnak támaszkodó háttal ülni a földön, elégedett rókavigyor terül szét arcomon.

"Turn your back on Mother Nature"

Az oldalán tátongó hatalmas sebére szorította a kezét. Okkal ott és úgy sebeztem meg, ahol; bár ezzel valószínűleg ő nincsen tisztában. Minden egyes cselekedetem egy gondosan kitervelt, ravasz terv része volt; melynek végkifejletéhez most érkeztünk el. A fájdalomtól a falba kaparó körmeinek hangja zene füleimnek. Igazából csoda, hogy egyáltalán eddig bírta és a lábai csak most adták meg magukat. Ajkait, azokat a vérvörös, csókolni való ajkait fájdalmas nyögések hagyták el, melyet néha felszisszenő hangok kísértek amikor megpróbált ismét talpra állni vagy megmozdulva tovább vonszolni magát míg végül belátta ez itt a végállomás... velem.

"Everybody wants to rule the world"

Ördögi félmosollyal az arcomon álltam meg előtte, de a végére kezdett unalmassá válni a szenvedése.
- Reménykedtem benne, hogy nem akarsz végig vérezni még két további utcát. - Húzódott egy kisebb gúnyos mosoly az arcomra, miközben lenéztem rá. Éreztem a fájdalmát, a félelmét. Mit félt tőlem, egyenese rettegett! Ám nem ez volt, amit a leginkább élveztem. Oh nem! A reményvesztettsége mindennél édesebbnek hatott számomra a felém érkező érzelemkavalkádjából. Tudta, hogy meg fog halni. Ezektől az érzésektől én pedig csak még erősebbnek éreztem magam és tudtam, ha el is szívom tőle valóban meg fognak erősíteni... talán még jobban, mint amennyire legutóbb voltam és akkor káoszt hozhatok a világra ismét.

"It's my own design It's my own remorse"

Akkor bosszút állhatok végre gyilkosaimon, azon a csapatnyi suhancon akik úgy hitték kitolhatnak velem... Velem? Aki maga a megtestesült Trükkösség?! Na még mit nem! Ez bosszúért kiált, megtorlást követel! Nem tudták, hogy kivel húznak ujjat, amikor ismét bebörtönöztek. Mert megölni nem tudnak, arra senki sem képes. Ez a jó, ha az ember rókaszellem. Az meg még jobb, ha egyenesen gonosz rókaszellem, aki a káoszért él és hal... majdhogynem szó szerint.

"Help me to decide Help me make the most of freedom And of pleasure"

Olyan nekem a lehetőség, hogy romlásba döntsem a világot, mint a más előtt elhúzott legédesebb mézesmadzag. Egyszerűen képtelen vagyok uralkodni magamon, a véremen. Nem tudok ellenállni a lehetőségnek, hogy felfaljam. Mert telhetetlen vagyok. Egyre többet és többet akarok. Meg azt hiszem, hogy nem is nagyon akarok ellenállni a belső késztetésemnek. Most ettől ösztönlénynek bélyegzel meg? Talán igazad van, de csupán részben. Ha ösztönlény is vagyok, akkor egy nagyon fondorlatos, ármányos és rendkívül intelligens ösztönlény. Szóval ne becsülj alá, mert csúnyán megütöd a bokádat a legvégén!

"Nothing ever lasts forever" 

Mielőtt megszólalt, tudtam hogy mit fog mondani.
- Miért csinálod ezt? - Kérdi végül alig hallhatóan, hangja a tehetetlen dühtől remeg.
- Azt hitted, hogy majd büntetlenül csak úgy megidézhetsz egy démont? Azt hitted, hogy csak úgy segíteni fogok neked? Mégis miért tenném? - Akaratlanul is elnevettem magam. - Az emberek ostobábbak, mint gondoltam. Persze... mondhatni köszönettel tartozom neked, amiért szabadon engedtél. A legutolsó kalandom sajnos a visszájára sült el, de már várom a találkozót azokkal az idiótákkal. Remélem ők sem gondolták komolyan, hogy megölhetnek valakit, aki nem ehhez a világhoz tartozik és valójában halhatatlan... - hangsúlyozom ki az utolsó szót megnyomva, hogy tisztázzuk ki hol áll a táplálékláncban.

"Everybody wants to rule the world" 

- Biztos lehet veled végezni... valahogy. - Szisszen fel az oldalába hasító fájdalomtól, majd miután gyorsan leellenőrzi a sebének állapotát, ismét visszatapasztja a kezét rá. Oldalra döntött fejjel és rémesen elégedett képpel szemléltem a hatalmas vágást és a belőle ömlő karmazsin színt, amit a felsőjének anyaga szomjasan ivott magába.
- Megidéztél egy démont, miközben semmit sem tudsz rólunk? - Szánalmas pillantással illettem önnön tudatlanságát. Sőt mi több, ostobaságát. De ez a jó a halandókban - azon kívül, hogy hús-vér testük van -, mindig olyan önelégültek és azt hiszik mindent irányíthatnak.
- Egy démont nem lehet uralni, mi nem fogadunk el parancsot senkitől. Nem lehet megölni, csak a gazdatestünket. Esetleg be lehet zárni, visszaküldeni a pokolba ha úgy tetszik... - mondtam, majd elhallgattam. Feleslegesen fecsegek itt össze-vissza, ezen ismeretekre amúgy sem lesz a lánynak szükség: hamarosan elvérzik úgyis. Ám, láttam a kíváncsiságot a tekintetében, a mohó tudásvágyat és a remény parazsainak szikráit fellobbanni azt remélve, hogy hátha még megúszhatja. A kis buta!

"There's a room where the light won't find you"

- Viszont most, hála neked - hangsúlyozom ki, hogy mindazt ami el fog jönni az elkövetkezendőkben lényegében neki köszönhetem - elég erős vagyok, így önállóan is tudok emberi alakot ölteni. Ez ugyanis egy különleges esztendő kedvesem, ami csak évszázadok múlva nyújt ismét számunkra, démonoknak ilyen kiváltságos lehetőséget; hogy saját, hús-vér testet ölthessünk és a halandók közt járhassunk mint bárki más emberfia. - Egy pillanatra elhallgatok, mert közbevág a lány.

"Holding hands while the walls come tumbling down When they do, I'll be right behind you"

- Úgy is le fognak győzni és akkor majd vissza fognak küldeni oda, ahova tartozol! - Mordul rám végső elkeseredésében. Emiatt kissé dühösen néztem vele farkasszemet, ám egy pillanattal később ismét beteges mosolyra húzódott a szám.
- Hát még mindig nem érted? A Nogitsune káoszból, viszályból, és fájdalomból táplálkozik. Azt eszem, amit érzel és én telhetetlen vagyok. Engem sosem lehet legyőzni, mert hiába nyered meg a csatát, ha végül elveszted a háborút! - Kacagok a képébe, hogy aztán elé guggolva, egész közel húzódjam hozzá... szinte már csak centik választanak el arcától.

"So glad we've almost made it So sad we had to fade it"

- Tudod, az előző gazdatestem felett alig fél éve vettem át az irányítást és mivel még él az illető, fennáll köztünk egy ugyan gyenge, ám mégis továbbra is létező kapcsolat. A lényem egy része, a léleklenyomatom ott maradt benne és örökké benne fog élni, ahogy az ő emlékei is bennem; mivel ha rövid időre is, de egyek voltunk mi ketten. Őszintén szólva szerettem azt a gazdatestet, rendkívül hasznos volt számomra és immáron általa, azt alapul véve megalkothatom a saját képmásomat. Többé nem kell megszállnom senkit, ami reményeim szerint minden fejfájástól megszabadít immáron. - Suttogom a fülébe, hangom ismét kellemessé, egész lággyá válik ami megtévesztheti. Szinte már kedélyesen csevegek el vele terveimről tudva, hogy épp haldoklik és közel számára a vég.

"Everybody wants to rule the world"

- Azonban a rossz hírem az kedvesem, valamivel szinten kell tartsam magam, hogy úgy mondjam. A testet táplálni kell, nemde? Nos, mivel szilárd táplálékra nincs szükségem ez már egy kicsit nehezebb ügy lesz... és itt jössz te a képbe... ismét. Részemről, igazán hálás vagyok a megidézésemért, örvendtem a szerencsének és kösz az izgis csevelyt, meg a műsoros vacsoraestet! Részedről? Kár volt a fekete mágiával szórakozni kedvesem. Most pedig? Vége a mesedélutánnak, ideje elaludnod... örökre. -