Bakugou szemszög:

A kék hajú, kinyitotta a cellám ajtaját és besétált rajta, majd megállt előttem.
-Mit akarsz?-kérdeztem remegő hangon.
-Mivel Dabi nem halad azzal hogy, átállítson téged, így a kezembe veszem az irányítást. Most még szépen kérlek meg arra hogy, válaszd a Gonosztevők Szövetségét. Amennyiben a válaszod nem, akkor kénytelen leszek megölni téged.-mondta hátborzongató nyugodtsággal. Dabi hol a francban vagy már?!?!?! Neked is most kellett magamra hagynod. Kérlek siess!
-Ez esetben meg kell ölnöd, mert nem állok át, még akkor sem ha ez az utolsó lehetőségem az életre.- Miért beszélek ekkora baromságot, hiszen élni akarok. Itt van Dabi, akibe kezdek ténylegesen beleszeretni. Nem halhatok meg, még nem.
-Te akartad szaros kölyök. Búcsúzz el a szánalmas mihaszna életedtől.- ezzel ráhelyezte az első, majd a második, aztán a harmadik, a negyedik ujját a torkomra, viszont az ötödik ujját már nem tudta, mert valaki leütötte, és ez a valaki Dabi volt. Amint Tomura összeesett, zokogva a türkiz szemű karjai közé vetettem magam. Ő csak szorosan körém fonta kezeit, miközben hátamat simogatta, és néha egy-egy puszit hintett a fejemre. Így álltunk egészen addig amíg kicsit csillapodott a könnyzáporom.
-Jól vagy?-kérdezte a szerelmem.
-Most már igen.

Dabi szemszög:

Bele sem merek gondolni, abba hogy, mi van ha később érek ide. Nem akarom elveszíteni azt akit szeretek. Édes, robbancukrom, nagyon meg van ijedve. Na jó Dabi állj le a becenevekkel. Nem maradhat itt, nincs biztonságban el kell vinnem innen.
-Min gondolkodsz?- zökkentett ki a kis bomba a gondolataim közül.
-El kell innen tűnünk.  Itt nem vagy biztonságban. Gyere.- megragadtam a kezét és elkezdtem húzni magam után. A cella ajtaját gondosan visszazártam. Mikor indultunk volna kifelé, meghallottam Tomura hangját.
-A múltad elől nem menekülhetsz, mindig kiísérteni fog.
Mondatát figyelmen kívül hagyva, mentem tovább fel, majd a hátsó kijárathoz.
-Dabi hová megyünk?-szólalt meg a kis süni pár perc után.
-Van egy lakásom amiről a Szövetségből csak Toga tud, de ő nem fogja elmondani senkinek, sőt még falaz is nekünk. Bízz bennem, ott nem találhatnak ránk.
-Rendben. 
Az út további részét csendben tettük meg. Felértünk a lakásomig, ott egy kicsit elszórakoztam a kulccsal, mire sikerült kinyítnom az ajtót. Bementünk, majd leültünk a kanapéra. Nem szólaltunk meg, csak pár perc múlva.
-Hogy értette a kezes csávó, hogy a múltad elől nem menekülhetsz és mindig kiísérteni fog?- Baszki most hogyan mondjam el neki, hogy én vagyok Endeavor legidősebb fia?!?! Ha elmondom neki, most akkor megutál mert az apám az aki, vagy ha később mondom el neki, akkor azért utál meg, mert titkolóztam. Na jó most vagy soha.
-Elmondom neked most a történetem, kérlek hallgass meg és ha lehet ne szólj közbe, mert ez eléggé nehéz nekem. Félek hogy megutálsz azért aki voltam, amiatt hogy kik a családom, amiatt hogy a saját szüleim gyűlölöm és ők is engem.
-Dabi, nem foglak elítélni. Te úgy vagy te ahogy vagy. Nem számít kik a családod, mit tettél, honnan jöttél. Az számít hogy most itt vagy és segítesz nekem, ahelyett hogy megkínoznál. Ez sokat jelent nekem. Szeretlek.- Hogy lehet valaki ilyen kibaszott aranyos?!?! Nem bírom ki így óvatosan az ajkaira hajolok és lágyan megcsókolom. Olyan finomak az párnácskái. Nem tudok velük betelni. Lassan végig döntöttem az ülő alkalmatosságon. A levegő hiány miatt szét kellett válnunk, így áttértem a nyakára és azt kezdtem el nedves, apróra puszikkal behinteni. Haladtam volna lejjebb, de a szőkeség eltolt magától.
-Nem, nem, ezt nem úszód meg. Mond el szépen, a múltad. Kérlek, kérlek. Utána azt csinálunk, amit csak szeretnél, csak mondd el légyszíves.
-Ajjjjj. Nem már. Hadd folytassam.
-Utána.
-Oké az igazi nevem.......