Este tehetetlenül fetrengek az ágyamban s hallgatom a kopogó kora nyári eső csendes zaját, még az ablakom is résnyire nyitva hagyom, mert annyira jó illata van.

Szoboszlai nem keresett, pedig már 10 óra is elmúlt, én pedig időközben már fel is adtam a reményt és inkább elmentem zuhanyozni. Azt mondta, hogy belém zúgott. Ez még mindig annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem is mertem elmondani se Nicole-nak, se anyunak, Bendinek meg aztán végképp nem. De ha rá gondoltam, a szívem iszonyatosan felgyorsult. Hogy történt ez vele? És miért pont én? Egy szerencsétlen kis kövér törpe vagyok, akinek csak a szemei szépek.

Nagy nyögéssel fordulok egyet az ágyamban és lehunyom a szemeimet, bízva benne, hogy sikerül elaludnom, de érzem, hogy nagyon nem fog összejönni. A telefonom rezgésbe kezd hirtelen. Kissé én magam is összerezzenek, de sebesen nyúlok érte és szemüvegemet visszatéve nézek a hívóra. Szoboszlai Dominik.

Nagyot nyelek, majd fogadom a hívást.

- Szia. - köszönök halkan, hangom kicsit erőtlen.

- Szia, Törpilla. - hangja kedvesen cseng. - Nem ébresztettelek fel?

- Még épp sikerült visszarángatnod az álmok kapujából. - mondom neki egy enyhe nevetéssel, amit ő is viszonoz.

Kicsit meg is lepődöm magamon, hogy ilyen laza választ adok neki, de jólesik a lelkemnek, hogy velem együtt nevet, bármennyire is össze vagyok most zavarodva vele kapcsolatosan.

- Sajnálom, hogy csak most hívlak. - mondja. - Elhúzódott az a fos megbeszélés és nagyon sűrű nap volt.

- Nem baj. - válaszolok szinte rögtön, hiszen nem akarom hogy emiatt szabadkozzon.

- Itt vagyok az utcátokban, nagyon örülnék, ha lejönnél, de ha fáradt vagy akkor hagylak pihenni. - folytatja, én pedig eléggé megdöbbenek ezen.

- Te itt vagy? - ülök fel.

Lassan felállok az ágyról és hajamba túrva az ablakomhoz sétálok. Nem is értem, hogy miért teszem ezt, hiszen ez a hátsó, ősfás kertre néz, nem pedig az utcára.

- Igen... szóval lejössz? - kérdezi reménykedve.

Én tanácstalanul végignézek a pizsamámon, s érzem, hogy a tenyerem hirtelen izzadni kezd. Ilyet sem csináltam sosem a gimi alatt, pedig kellett volna egy kis gyakorlás.

- Igen. Pár perc. - mondom, majd lassan bontom a vonalat és sietősen fordulok körbe a szobában.

A székemen még ott hever egy itthonra való leggings, úgyhogy a pizsama nadrág helyett azt húzom magamra, lövök egy pár zoknit, illetve a pizsama felsőm fölé felveszem a Szoboszlai szerint csöves pulcsimat, hogy ne látszódjon, hogy nem viselek melltartót.

Óvatosan nyitom ki az ajtómat, majd ugyanilyen halkan vissza is zárom, s lopódzom le a lépcsőn. A szívem a torkomban dobog, amikor végre kilépek az utcára, s annyira béna vagyok, hogy a fehér sportcipőim rögtön egy pocsolya nedvességét élvezhetik. Mivel az eső még icipicit csepereg, sietősen kezdek kutatni az autó után, amit meg is pillantok a kettővel távolabbi szomszédunk előtt párhuzamosan parkolni. Szapora léptekkel indulok lefelé, és kérdés nélkül nyitom ki az ajtót és mászok fel a hatalmas járgány anyós ülésére.

- Szia. - köszönök ismét Dominiknak, aki először egy mosollyal üdvözöl engem.

Arca fáradtnak tűnik, és kicsit meg is sajnálom, amiért egész nap ennyi sok dolga volt.

- Szia, Tündérszemű. - villant rám egy pici mosolyt, nekem pedig kedvem lenne megforgatni rá a szemeimet, amiért nem sikerült rászoknia a Mirabellára a délután folyamán. - Sajnálom, hogy délután nem tudtam veled normálisan beszélni, csak volt ez a sok hülyeség.

Tekintetem szégyenlősen fordítom az ölembe.

- Én törtem rád, nem kell emiatt bocsánatot kérned. De szívesen meghallgatom, amit mondani szerettél volna. - teszem hozzá halkan, s mondatom végén veszem a bátorságot és visszanézek a focista szemeibe.

Dominik elenged egy mély sóhajt.

- Először is... - kezdi gondterhelten. - Ne haragudj, amiért besároztalak Bendi előtt. Nem kellett volna, főleg, hogy... eléggé valószínű volt, hogy tényleg nem voltál senkivel előttem. - mondja, és hangja tényleg bűnbánóan cseng, nekem pedig a torkomban dobog a szívem ettől az egésztől.

- Sosem gondoltam volna, hogy komolyan elhiszed, hogy képes vagyok felcsípni több pasit. - jegyzem meg fájdalmasan. - Mindig volt egy elméletem, hogy titokban rajtam szórakoztok Lillával és a plátói szerelmemen Ádám iránt.

Dominik csak fájdalmasan lehunyja a szemeit. Hát akkor biztos csináltak ilyet is.

- De ez az én hibám is, aláírom... meg kellett volna mondanom. Legkésőbb akkor, amikor már félig meztelenül feküdtem előtted. - mondom halkan, s valamennyire mégis kínosan érint, hogy erről beszélünk.

- Miért nem tetted? - kérdezi hirtelen.

Én csak mély sóhajjal megrázom a fejem.

- Mert féltem, hogy akkor nem akarsz majd velem lenni. - vallom be és fájdalmasan összeszorítom a szemeim. - Nem mondom azt, hogy én szerelmes voltam beléd vagy ilyesmi, mert... Lillával voltál meg Bendi haverja vagy. Meg különben is, állandóan szekáltál engem. - teszem hozzá.

Dominik egy picit elmosolyodik az utolsó mondatomon.

- Tudod, ez is a tetszésnyilvánítás egyik módja. - jegyzi meg.

- Ja, az óvodában. - vágom rá rögtön, s akaratlanul mindketten elnevetjük magunkat.

Ezután pár hosszú másodpercig csend telepszik ránk. Ajkaimat rágcsálom és gyűjtöm a bátorságot, hogy feltegyem a kérdést, ami foglalkoztat.

- Mióta? - nyögöm ki végül, mert többre nem vagyok képes.

Annyira idegennek hangzik még mindig az agyamban az, hogy én tetszem neki - a nagy Szoboszlainak -, és az, hogy neki érzései lehetnek irántam, hogy kimondani sem merem hirtelen. Szerencsére úgy tűnik, hogy ennyiből is megérti, mire vagyok kíváncsi.

Ismét mélyet sóhajt.

- Mióta... együtt tanultunk.

Csak megértően bólintok. Nem tudom ezt egyszerűen elhinni. Persze, ugyanakkor értelmet nyer annyi minden most. Az, hogy tényleg állandóan nálunk lógott. Az, hogy a megjegyzésem után átöltözött másik szerelésbe. Az is, hogy Ádámnak beszólogatott. A medencés jelenet, és hogy utána megvigasztalt Ádám és Lilla miatt.

- Nem akartalak ezzel letámadni. - töri meg a csendet, mikor én még mindig nem vagyok képes rá. - Csak... így jött ki. Nem számítottam rá, hogy átjössz.

- Hát én sem. - erősítem meg, mire győztesen elmosolyodik. - Ne haragudj, hogy nem tudok erre most érdemben reagálni, én sosem tetszem senkinek. - szabadkozom hirtelen.

- Mira... - néz rám komolyan, az én szívem pedig megdobban attól, hogy ismét a nevemen szólít. - Ne érezd úgy, hogy bármit is várok tőled... persze, hihetlenül boldoggá tenne, ha nem utálnál, és meg tudnál majd bocsátani, amiatt az éjszaka miatt. Azóta is annyira utálom magam, hogy... ez történt.

Szemeim elkerekednek a szavai hallatán és a látványán. Sosem láttam még ennyire érzékenynek és őszintének ezt a srácot. Valami fura melegség árad szét a testemben, ha arra gondolok, hogy miattam ilyen most.

Tekintetem szégyenlősen fordítom az ölemben nyugvó kezeimre, s közben folyamatosan magamon érzem Dominik pillantását.

- Adsz nekem egy kis időt, hogy átgondoljam ezt? Nem utállak. - biztosítom rögtön.

- Persze. -bólint egy enyhe mosollyal.

Ajkaimat összepréselve bólintok köszönetem jeléül.

- Én most megyek. - mondom végül és fejemmel a házunk irányába bökök.

- Rendben. - veszi tudomásul a döntésem.

Nem akarok ígérni neki semmit, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Mondanám szívesen, hogy majd írok vagy hívom és azt is, hogy ő is írhat nekem, mert örülnék neki, de inkább nem teszem.

- Jó éjt, Dominik. - küldök felé egy utolsó mosolyt, majd kinyitom az ajtót.

- Jó éjt, Mirabella. - a focista a világ legédesebb mosolyát villantja rám, én pedig alig tudok uralkodni magamon, hogy ne visítsak fel örömömben a szóhasználata miatt.

Végül inkább csak becsapom az autó ajtaját és sietve indulok vissza a házunkhoz, ahova sebesen lépek be, s miután becsapom magam mögött a bejárati ajtót, mélyeket lélegezve dőlök neki.

A pulóverem zsebében lévő telefon rezzen egyet, én pedig azonnal érte nyúlok és előveszem.

szoboszlaidominik: Igazából nagyon jól áll neked az a csöves pulcsi.

Ajkaim önkéntelenül húzódnak széles mosolyra hetek óta először, és fejemet az ajtónak döntve pislogok párat, tekintetemet a sötét plafonra emelve. Hihetetlen.

- Na, megérte kilógni? - csendül anyám játékos hangja a konyha irányából én pedig hirtelen visszajövök a földre és tekintetem felé fordítom.

Kezében egy pohár vízzel támaszkodik az ajtófélfának és hamiskás mosollyal méreget.

- Igen. - lehelem, mire győztesen elvigyorodik.

*_*

Másnap próbálok a tanulásra koncentrálni, de nem megy. Pedig tökéletes az alkalom, mert egyedül vagyok, csak anyu van még a házban rajtam kívül, de ő is pácienssel az irodában, szóval semmi zavaró tényező nincsen, csak én kreálok magamnak folyamatosan.

Alvás és történelem tanulás helyett befejeztem A tanuló Szoboszlai c. mesterművet, de egyelőre a mappám mélyére rejtem, mert nincs bátorságom egyhamar megmutatni bárkinek is. A telefonom rezgése vonja el a figyelmem ismét, én pedig boldogan nyúlok utána, mert minden jobb, mint ez a hülye történelem szóbeli.

szoboszlaidominik: Tanulsz, Kicsilány?

bollamirabella: Igen.

szoboszlaidominik: Nem jössz át? Tanulhatnánk együtt.

Elmosolyodom ezen az üzeneten és érzem, hogy szívverésem nagyon felgyorsul és izgatott leszek.

bollamirabella: Nem akarok vezetni. Gyere át te. ;)

szoboszlaidominik: Kicsit tartok a bátyádtól.

bollamirabella: lol. Fehérváron van, nyugodtan jöhetsz.

szoboszlaidominik: Máris indulok. ;)

Wow. Nem tudom, mennyire gondoltam komolyan ezeket az üzeneteket, de abban biztos voltam, hogy Dominik pár percen belül itt lesz. Felpattanok az ágyról és rögtön a ruhásszekrényem és tükröm elé lépek. Tanácstalanul állok meg előtte. A ruháim feléből már kifogytam és nem akarok semmi túlságosan feltűnően csinos cuccot felvenni, mert a végén még azt hinné, hogy direkt neki öltöztem fel úgy.

Végül úgy döntök, hogy magamon hagyom az egyszerű farmer rövidnadrágot és egy félvállas fekete felsőt veszek fel a régi kinyúlt helyett. Hajamat kiengedem, és a fürdőben gyorsan beteszem a lencséimet. Fújok egy pici Armanit is magamra. Mit művelek? - kérdezem némán a tükörképemtől végül. Komolyan tetszeni akarok neki? Mármint ezúttal szándékosan? Fejemet megrázom, majd elindulok kifelé a fürdőből, amikor is csengetnek.

Szinte repülök az ajtóhoz, és bentről kinyitom a lenti kaput, majd az ajtót kitárva azon gondolkodom, hogy meg kellene-e támaszkodnom az ajtófélfán olyan nagyon szexisen, de ezt az ötletet inkább elvetem. Nem akarok hamis jelzéseket küldeni. Inkább próbálok nem esetlenül állni az ajtóban, ennyi elég lesz egyelőre.

- Szia. - Dominik megáll előttem, amint felér a lépcső tetejére.

- Szia. - eresztek meg felé egy szégyenlős mosolyt. - Gyere be. - állok arrébb és engedem be.

Ő épp csak belép, s amint bezárom az ajtót, látom hogy rögtön várakozó pillantásokkal fordul vissza hozzám.

- Kérsz inni... enni? - kérdezem tanácstalanul, mire csak megrázza a fejét. - Akkor... ismered a járást. - intek a lépcső felé, mire csak elneveti magát, majd elindul felfelé, én pedig követem.

Szaggatottan fújom ki a levegőmet, amint a szobám ajtaja is bezárul mögöttünk. Ez a tanulós dolog már ott kezdett gyanússá válni, hogy a focista nem igazán hozott magával túl sok mindent.

- Ezt neked hoztam. - nyújt felém egy málnás Lindt étcsokit, amitől összefut a nyál a számban.

- Köszönöm. - veszem át, és óvatosan helyet foglalok az ágyon, egyik lábamat magam alá húzva. - De nem igazán kellene ilyet ennem, így is dagadt vagyok.

Bár az étcsoki nem rossz annyira. Dominik példámat követve leül velem szemben és érdeklődve emeli rám a pillantását.

- Kicsilány, lassan elfogysz. - mondja sokat sejtetően. - De amúgy hogy vagy? Mi van a pajzsmirigyeddel? - kérdezi, és hirtelen annyira meglep ez a kérdés, hogy inkább kibontom a csokit és rögtön meg is kínálom.

Ő letör egy kockát és a szájába dobja.

- Nincs vele semmi. - mondom, miközben én is letörök magamnak egy darabot. - Most kicsit javultak az értékeim, de valószínűleg csak azért, mert konkrétan nem bírtam enni a... - hangom fájdalmasan elhal. - Mindegy, szóval az elmúlt hetek eseményei kicsit megviseltek. - mondom neki végül, mire csak egy fájdalmas pillantás a jutalmam.

Bekapom a kezemben tartott csokoládét, és élvezem, ahogy elolvad a számban.

- Gyere el velem vacsorázni valamikor. - mondja Szoboszlai hirtelen indíttatásból.

- Majd meglátjuk. - kapom el a pillantásom róla.

Ha tényleg elmennék vele randizni, az nem is tudom mit jelentene. Először is, mit szólna Bendi? És mindenki más? Ez a srác nagyon híres. El sem tudom képzelni, miket írnának rólam, ha vele látnának. Sosem volt még semmilyen normális kapcsolatom.

- Mit szerettél volna tanulni? - kérdezem végül, s remélem, hogy most ő is zavarba jön.

- Ehm... németet? - kérdezi tanácstalanul, mire fejcsóválva elnevetem magam.

- Meséld el, hogy néz ki egy napod. - váltok át németre rögtön, ő pedig egy egészen kicsit meglepődik ezen, de ajkait megnedvesítve, beszédre nyitja őket.

- Nos, általában korán kelek. Reggelizem, aztán nemsokkal később edzésre megyek, vagy ha valami miatt nem a csapattal edzek akkor egyedül csinálom meg a kis dolgaimat. Aztán zuhanyzom, átöltözöm és vagy a többiekkel megyünk ebédelni vagy hazamegyek és egyedül eszem, közben pedig hallgatom a sírós román lejátszási listámat. - sorolja gyorsan, én pedig csak nevetni tudok a hülyeségén.

- Ha szeretnéd, most is bekapcsolhatok egyet. Bár van nem sírós román is. - ajánlom, és igazából rájövök, hogy nem akarok tanulni.

Csak szeretnék beszélgetni Dominikkal. Szeretem, hogy ennyire közvetlen és ennyire aranyos tegnap óta. Persze, továbbra is eléggé hihetetlen számomra az, ami most történik. Hirtelen attól félek, hogy egyszer csak felébredek és rájövök, hogy ez az egész meg sem történt. Itt állok majd úgy, mint két hete: legjobb barátnő és gimis szerelem nélkül, egy félig elvesztett szüzességgel.

- Min gondolkodsz ennyire, Kicsilány? - Szoboszlai hangja ránt vissza a valóságba.

Én csak enyhe mosollyal megrázom a fejem, és ágyamról felállva az asztalomhoz sétálok, és kezembe veszem az óráját, majd felé nyújtom.

- Ezt itt hagytad a múltkor. - mondom csendesen, ő pedig elveszi az ujjaim közül.

- Köszi. - mosolyodik el erőtlenül. - Azóta már lőttem a Blahán egy újat. - mutatja felém a jelenleg csuklóján lévő darabot, ami egy szürkésebb, mattabb ezüst színt képvisel, ellentétben a tisztán ezüstként csillogóval, ami eddig itt pihent. - Mi a baj? - kérdezi végül, és ismét kezem után nyúlva elkezd közelebb húzni magához.

Teljesen a nyitott lábai közé von, én pedig egész picit zavarba jövök ettől.

- Én csak... örülök neki, hogy itt vagy. - mondom erőtlenül. - Csak olyan nehéz ezt feldolgozni. - nyelek nagyot. - Azon gondolkodom néha, hogy vajon kellene-e beszélnem Ádámmal és Lillával.

Dominik elenged egy gondterhelt sóhajt és felnéz a szemeimbe, miközben két karjával óvatosan húz még közelebb a derekamnál fogva.

- Még mindig érzel valamit az iránt a gyökér iránt? - kérdezi végül csendesen, én pedig hirtelen nem is tudom, mit csináljak.

- Tudod... - támasztom meg két kezem a vállain, s érzem, hogy végigfut rajtam a hideg, amiért ennyire bátor vagyok és megérintem őt. - Lilláról mindig is sejtettem, hogy csak érdekből barátkozik velem. - hunyom le a szemeim fájdalmasan. - Ádám viszont... nem tudom. Tök hülye vagyok. - jelentem ki, és most esik csak le igazán, hogy az engem ölelő focistának ezzel valószínűleg fájdalmat okozok.

Azon az éjszakán, amikor Lillával láttam őket, annyira gyűlöltem Ádámot, most viszont teljesen megzavarodtam.

- Figyelj. - töri meg a csendet Dominik, miközben finoman simogatni kezdi a hátamat. - Keresett téged azóta? - kérdezi, mire csak ajkamat beharapva rázom meg a fejem. - Hát ez az. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor lehet, hogy még arra is képes lennék, hogy magam ellen beszéljek és azt mondjam, hogy tisztázd vele a történteket, de ezek után még azt sem érdemli, hogy egy kósza gondolatod rá pazarold, nemhogy az idődet és könnyeidet.

- Igazad van. - lehelem automatikusan, s közben kicsit meg is döbbenek, amiért ennyire önzetlen dolgokat mond.

Most tényleg úgy tűnik, hogy azt tartja szem előtt, hogy nekem mi lenne a jó.

- Ez valamennyire normális, hogy így érzel most. - mondja, kicsit hátrébb csúszva az ágyon, s lábai közé húz engem is ülőhelyzetbe, amit hirtelen csak engedni tudok.

Hátam a mellkasának döntöm, s érzem, hogy a szívverésem ezerszeresére gyorsul, mikor óvatosan simogatni kezdi a két felkaromat. Olyan jó illata van. Ádámnak sosem volt ennyire jó illata.

- Te beszéltél Lillával? - kérdezem halkan.

Érzem, hogy elenged egy kicsike sóhajt.

- Csak... telefonon. - mondja fájdalmasan. - Szakítottunk, véglegesen.

- Szeretted őt? - kérdezem meg félve, s önkéntelenül csúsztatom egyik kezem az ő kézfejére.

Dominik összekulcsolja az ujjainkat, majd kezemet ajkaihoz emelve ad rá egy finom puszit, mire hirtelen hátra nézek rá.

- Valamikor igen. - vallja be. - Pár héttel ezelőtt is azt éreztem, hogy megint tudnám őt szeretni. - ad magyarázatot arra, hogy miért is ragaszkodott a segítségemhez, az én mellkasom pedig összeszorul azért, mert Lilla már akkor is kihasználta őt.

Persze valamennyire ő is megérdemelte a megcsalós húzás után. Különösebb komment nélkül fordulok vissza az eredeti pozíciómba, de kezét nem engedem el.

- És Bendi? - kérdezem tanácstalanul, mert muszáj valami más témát felhoznom, ami nem Lilla.

- Majd lenyugszik. - ránt vállat.

- Annyira... megrémített az, hogy úgy tűnt, hogy elhitte neked, mindazt, hogy... hogy másokkal kavartam. - vallom be. - Ezért volt bátorságom átmenni hozzád.

- Tudom. - ért egyet. - Annyira összezavart az a helyzet, a bátyád az egyik legjobb barátom, nem akartam, hogy gyűlöljön; nem gondolkodtam, mikor azokat mondtam neki. Néha tényleg egy önző fasz vagyok. - mondja, én pedig elmosolyodom ezen a megállapításán.

- Nagyon fura számomra, hogy most ennyire más vagy velem. - mondom tanácstalanul.

- És ez rossz? - kérdezi, és elhúzódva megpróbál rám nézni, én pedig könnyítek a helyzetén, és én is picit távolabb húzódom és felé fordulok.

Pár hosszú másodpercig képes vagyok rá és csak némán tartom vele a szemkontaktust.

- Nem. Ez nagyon jó. - mosolyodok el bátortalanul, mire Szoboszlaitól egy széles, kisfiús, de mindenekelőtt őszinte mosoly a jutalmam.

Kicsit tétován hajol közelebb hozzám, azonban én is pontosan úgy érzem, hogy ez egy tökéletes pillanat arra, hogy megcsókoljon. Épp ezért kiegyenesedve kicsit felemelem a fejem, és hagyom, hogy a focista ajkait finoman enyémhez érintse. Két keze a derekamra csúszik, én pedig gyengéden a felkarjába és vállába kapaszkodom, miközben elnyitom saját ajkaimat, és engedem, hogy csókoljon.

A szívverésem ismét felgyorsul, és egész testemben bizseregni kezdek ettől az érzéstől. Ez most sokkal másabb, mint aznap éjjel. Hasonlóan jó, de ebben annyi érzelem van, részemről is, ami tényleg levesz a lábamról, szóval örülök neki, hogy ülünk.

Szaggatott sóhaj szakad ki belőlem, amikor elválunk. Úgy érzem, hogy erre a két percre volt szükségem ahhoz, hogy bele szeressek Szoboszlai Dominikba. Na jó, ez kicsit drámai, de hirtelen teljesen más dimenzióban érzem a kettőnk között lévő kapcsolatot. Ő mosolyogva nyom egy további puszit a számra, majd az arcom élére és óvatosan a nyakamra.

Amit ez kivált belőlem, hihetetlen, ugyanakkor kicsit meg is ijedek. Annak ellenére, hogy ettől már sokkal messzebbre mentünk egymással, most nem szeretném, ha Szoboszlai félreértené a helyzetet. Eszembe jut az is, hogy ő olyan lányokkal volt ezelőtt, mint Lilla, akinek tökéletes teste van és tapasztalt mindenféle témában. És akikkel megcsalta? Olyan szintű német modellek, mint mondjuk Ann-Kathrin Götze?

- Dominik. - suttogom kicsit nyugtalanul, mire abbahagyja eddigi tevékenységét és ajkait elszakítva nyakamtól rám emeli szemeit. - Én... ez most hülyén hangzik, de nem vagyok kész arra, hogy ettől tovább menjünk most. - mondom gyorsan.

- Tudom, hogy nem. - nyom egy puszit a halántékomra. - Nem is akartam, nyugi. - biztosít egy mosollyal.

A szavai megnyugtatnak, kezeim ugyanakkor lehullanak a válláról és gondterhelten fonódnak össze.

- Mira, nem várok tőled semmit. Nehogy azt gondold, hogy azért vagyok itt, mert abban reménykedem, hogy majd megint a lábaid közé jutok. - magyarázza türelmesen. - Majd ha úgy érzed, hogy kész vagy rá. - simítja a hajamat a fülem mögé, én pedig úgy érzem, hogy a nyakam teljesen felforrósodik, ahogy ujjai halványan érintik. - És csak akkor, ha tényleg velem szeretnéd ezt megint. - teszi hozzá kicsit bizonytalanul.

A bennem rekedt levegőt és kételyeket egy nagy sóhaj formájában engedem ki, és megeresztek egy mosolyt a focista felé.

- Köszönöm. - mondom neki halkan, s ennek jeléül óvatos puszit lehelek az ajkára.

Kora este van már, mikor Dominik és én lesétálunk az udvarunk lépcsőjén és együtt kilépünk az utcára. Az autója mellett állva tanácstalanul fordulok felé. Nem tudom, hogy mit kellene tőle kérdeznem. Mit csinál holnap? Találkozunk-e hamarosan? Ezután megöleljem, esetleg megcsókoljam? Jaj, miért vagyok ennyire kínos?

- Gondolkodsz a vacsorán, Tündérszemű? Nem kell a városba mennünk, főzök neked szívesen. - ajánlja Dominik lazán, én pedig totálisan bele pirulok a kedvességébe.

- Igen, majd megbeszéljük. - bólintok végül, mire egy győztes mosoly a jutalmam.

- Király. Addig is vigyázz magadra, és tanulj sokat. Ha unatkoznál, hívj. - kacsint rám mindenttudóan, amivel csak ezerszer jobban zavarba hoz, és most kicsit úgy tűnik, hogy élvezi.

- Mindenképp. - felelem a fejemet megrázva és tehetetlenül elnevetem magam.

Dominik hozzám lép és szorosan magához ölel, amit jólesően viszonzok, majd éppen eldöntöm magamban, hogy ha elválunk, akkor lábujjhegyre emelkedve fogom őt egy gyors szájrapuszira magamhoz húzni, ám ez a tervem rögtön meghiúsul. Agresszív csikorgással fékez le valaki az út közepén, én pedig megdöbbenve kapom oda a fejem.

Bendi. Rögtön ki is pattan az autóból, és sebesen indul el felénk, mire ösztönösen eltolom magamtól a másik focistát.

- Mi a francot csinálsz már itt megint a húgommal? - kérdezi feldúltan, egyértelműen Dominiktól.

- Bendi, nyugodj már le. - Szoboszlai mély sóhajjal szólal meg.

- Nem nyugszom! Nem volt elég, hogy egyszer megdöntötted? - kel ki magából teljesen, én pedig legszívesebben elsüllyednék most rögtön, és csak abban reménykedem, hogy más nem hallja ezt. - Most meg gondoltad játszadozol még vele egy kicsit, miután a másik nőd a hugom osztálytársával kefél?

- Bendi! - szólok rá elhalva.

- Te csak hallgass, Mira! Mégis mi ez az egész? - kiabál velem, s tesz felém egy lépést.

Szoboszlai finoman a saját háta mögé tol engem és ő néz farkasszemet a bátyámmal.

- Figyelj ide... - kezdi, de Beni nem hagyja, hogy befejezze, ugyanis ököllel, rohadt erősen orrbavágja a valaha volt egyik legjobb barátját.

*_*

Sziasztok! Hirtelen nem is tudom mit mondhatnék Nektek. Először is köszönöm a hozzászólásokat és szavazatokat, nagyon sok jelentenek nekem és mindig nagyon örülök neki, mikor írtok! Most ismét egy elég eseménydús résszel érkeztem, és most is nagyon kíváncsi vagyok most is véleményetekre. Bevallom, nekem az egyik kedvenc jelenetem, amit írtam ebben a történetben az a Mira+Dominik jelenet, ami itt Mira szobájában történik. :)

Aztán egy fun fact: Ezt a történetet 10 részesre terveztem eredetileg, de kicsivel hosszabbra sikerült 13 rész + 1 epilógus + 2 novella terjedelmű lett  összesen... szóval azt jelenti, hogy lassan ennek a történetnek a végére fogunk érni. :)