- Mira... - nyögi ki végül Lilla.

Valamiért visszaköltözik a testembe az erő és az akarat és mielőtt bármi mást is mondhatna, visszacsapom az ajtót, és nem törődve vele, hogy pisilnem kellett, gyorsan indulok el kifelé. A lépcsőházban kicsit rendezem a lelkiállapotom, amikor rájövök, hogy senki nem követ és még a levegő is hűvösebb. Az utcára lépve végül teleszívom a tüdőm a kinti szmogos levegővel, szemeim egy pillanatra összeszorítom az emlék hatására, na meg azért, mert hirtelen úgy érzem, hogy a könnyeim végigfolynak az arcomon, ha nem teszek így.

A hozzám legközelebb parkoló taxihoz indulok, és miután érdektelenül megkérdezem, hogy szabad-e és a válasz igen, be is vágódom és megadom az otthoni címünket. Hirtelen annyira zavarban vagyok, hogy a sírási hajlamom elmúlik, ezért inkább előhúzom a telefonom, hogy legalább azzal tisztában legyek, mennyi az idő. Hajnali 1:02. Jézusom. Nem tűnt fel, hogy ennyi idő eltelt, mióta eljöttem otthonról.

A hazavezető autóút szerencsére csak 10 percig tart az üres városon át. Sietősen fizetem ki az utat, majd indulok el befelé. Reménykedem benne, hogy nincs túl sok ember itt, nem akarok összefutni senkivel. A hangokból, és az éjszaka kellemes meleg szellőjéből ítélve úgy tűnik, hogy mindenki a hátsó teraszon van a medencénél, és észre sem vették az érkezésem. Én titokban hálát adok ennek, és gyorsan elindulok az emeletre. Első utam a mosdóba vezet, mert már tényleg iszonyatosan kell pisilnem. Kézmosás után a szobámba futok a szemüvegért, hogy végre megszabaduljak a lencséktől. Nem lenne túl jó ötlet elaludni bennük. Miközben a tükör előtt azzal egyensúlyozom, hogy kivarázsoljam őket, ismét érzem az ereimben sebesen áramló vért, a szapora szívdobogásom, amibe beleremeg a felsőtestem és rá kell jönnöm, hogy rohadtul nem vagyok még józan... a látottak ellenére sem.

Egyszerűen nem fért a fejembe. Lilla? De miért? Sosem beszélt nekem Ádámról, sőt ő bátorított mindenféle kis akcióra vele kapcsolatban anno. Miért is tett volna ilyet, hiszen ő egész végig kapcsolatban volt egy ezerszer híresebb és gazdagabb sráccal? Akivel talán még most is együtt voltak. Mennyire elcseszett ez?

Sminkemet lemosom és a szemüvegem az orromra biggyesztem. És Ádám? Ő mégis miért volt most Lillával... olyan undorító módon egy idegen fürdőszobában? Ajkaimat beharapva fordulok el a tükörtől. Hülye vagyok és naiv - villan az agyamba. Érzem az első könnycseppeket kifolyni a szemeimből, úgyhogy gyorsan magamhoz veszek egy zsebkendőt, majd sebesen a szobámba indulok és felkészülök rá, hogy ott majd kibőgöm magam.

A fürdő ajtót kinyitva és onnan kilépve azonban valaki majdnem nekem ütközik a sötét folyosón. Ijedten nézek fel az ismerős barna szempárba, amit a fürdőből kiszűrődő fény még megvilágít, és a torkomat rögtön elfogja valami fojtogató érzés. Igaza volt Ádámmal kapcsolatban. Tényleg nem kellek senkinek magam miatt. Lilla csak a pénz miatt barátkozott velem - hasít belém a felismerés - , Ádám pedig... nem is tudom, Bellingham miatt? Azt hitte, hogy ilyen vagány, bevállalós csaj vagyok?

- Királylány, te mit csinálsz itt? - kérdezi Szoboszlai meglepődve.

Szemei szokatlanul csillognak - valószínűleg ő sem teljesen józan - de mégis aggodalommal méreget.

- Én csak... semmit. - rázom meg a fejem végül és ismét veszem a bátorságot, hogy rá nézzek. - Most értem haza ebből az érettségizős buliból. - motyogom tanácstalanul.

- És miért nézel ki úgy, mint aki sírt? - kérdezi csendesen és kezével az állam alá nyúl.

- Még csak ezután fogok sírni. - mondom neki gondolkodás nélkül, amitől teljesen ledöbben.

- Miért, mi történt? Bántott az a gyökér Ádám nevű srác? - kérdezi rögtön.

- Nem bántott úgy, ahogy te gondolod. - lehelem elcsukló hangon. - Ő csak... azt hiszem megcsalt Lillával. Legalábbis rajtakaptam őket.

Dominik szemei elkerekednek kicsit, amint felfogja az elhangzott információt.

- Baszki. - nyögi ki hosszú másodpercekkel később. - És te jól vagy? - kérdezi, mint akit tényleg csak az érdekel, hogy engem ez hogy érintett, és egyébként figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az ő van-nincs barátnője a másik fél ebben a sztoriban.

Pillantásától úgy érzem, hogy eltörik valami bennem, nem tudok válaszolni neki, mert olyan hirtelen és erősen tör rám a sírás, hogy egyszerűen nem megy. Csak arra vagyok képes, hogy sebesen megrázzam a fejem, és levegyem a szemüvegem, hogy a szemeimből kicsorduló könnyeket letöröljem a nálam lévő zsebkendővel.

- Gyere velem. - hallom a focista finom hangját és vállaimat átkarolva kezd óvatosan a szobám felé terelni.

Odabent leültet az ágyamra, majd mellém telepszik és kérdés nélkül ölel magához. Ezen aztán annyira megilletődök, hogy még sírni is elfelejtek egy pillanatig. Megérzem a jól ismert parfümjének illatát, ugyanakkor most, hogy fejem a nyakába temetődik, érzem bőrének enyhén klóros víz illatát is, amit minden valószínűség szerint a mi medencénkben való fürdés eredményezett nála. Annak mindenesetre örülök, hogy azóta vissza öltözött mert rohadtul kellemetlen lett volna úgy nekiütköznöm, hogy csak fürdőnadrágot visel.

- Miért csinálta ezt Lilla? Egyáltalán... mi van most veletek? - kérdezem tanácstalanul, szipogások közepette és elhúzódom Dominiktól, mert nem érzem túl helyesnek ezt a túlzottan intim szituációt kettőnk között.

Dominik nem szól semmit, én pedig megtörlöm a szemeim és visszateszem a szemüvegem, mert a sötétben esélytelen, hogy bármit is lássak. Kintről csak nagyon minimális fény szűrődik be, de szemüveggel legalább látom a mellettem ülő srác vonásait. Időközben egy másik zsebkendőért nyúlok és kifújom az orrom. Rendkívül illedelmes és szép látvány lehetek most.

- Fogalmam sincs mi van velünk. - válaszolja meg a kérdésemet végül.

Ajkaimat összepréselve bólintok rá, de csak azért, hogy tudassam vele, hogy felfogtam az infót.

- Igazad volt Ádámmal kapcsolatban. - nyögöm ki és érzem, hogy látásom megint elhomályosul a könnyek miatt. - Ő is csak azért volt velem kedves, mert le akart ma feküdni velem. Aztán, amikor mondtam neki, hogy nálam ez most nem pálya... akkor... de hát mit is gondoltam? - kérdezem magas hangon Dominikot, aki teljesen meglepődve néz rám. - Kicsi vagyok és kövér és vaksi, minden ami Lilla nem.

Dominik rosszallóan rázza meg a fejét.

- Figyelj, Tündérszemű. - helyezi egyik tenyerét a fedetlen térdemre. - Az, hogy olyan vagy, amilyen Lilla nem, a lehető legjobb dolog a világon, higgy nekem. - mondja komolyan. - Kibaszott szép vagy és az, hogy nem vagy gizda az eng... az nem fontos. - fejezi be halkan, s csak ekkor veszem észre mennyire közel vagyunk egymáshoz.

A szavai jól esnek, de nem hagy nyugodni a tudat, hogy csak kedvességből mondja ezt. Vagy azért, mert ő is ivott.

- Mégis mennyit ittál, Szoboszlai? - kérdezem tőle egy erőtlen mosollyal, s szeretném kényszeríteni magam, hogy hajoljak távolabb tőle, a testem azonban mégsem engedelmeskedik.

- Valószínűleg többet, mint kellett volna, de komolyan gondolom amit mondok. Miért, te mennyit ittál? - kérdezi, s ő sem húzódik el tőlem.

- Önmagamhoz képest sokat. - vallom be és fejemet kicsit oldalra döntve fürkészem a tekintetét.

Résnyire elnyílt ajkain keresztül történő lélegzetvételeit szinte érzem a saját bőrömön. Belőlem felszakad egy gondterhelt sóhaj, amint tudatosul az elmémben, hogy mire vágyik most a testem. Hihetetlen ez az egész. Nem tudom, hogy pontosan miért, a megbántottság miatt, vagy bosszúvágyból, de az az érzésem, hogy meg kell csókolnom a mellettem ülő focistát. Sosem kezdeményeztem még ezelőtt. Most azonban annyira nem vagyok ura a saját gondolataimnak és cselekedeteimnek, hogy azt a pár centiméter távolságot elvágva óvatosan hajolok hozzá és csókolom meg. Amikor ezt megteszem nem gondolok arra, hogy mi fog történni, ha elutasít. Ő sosem volt valaki olyan, akiről ilyen helyzetekben fantáziáltam volna. Most viszont úgy érzem, hogy rá van szükségem. Amikor viszonozza a csókom, felszakad bennem egy alig érezhető megkönnyebbült sóhaj. Ő sokkal jobban csókol mint Ádám, és az ajkai és lehelete sem dohányízű, ami nagyon jó.

Nem gondolkodom túlságosan. A kezeim önmaguktól fonódnak a nyaka köré, kúsznak az arcára, majd simítanak le a hátán végül. Egyedül akkor tér vissza a józan eszem egy pillanatra, amikor Dominik óvatosan végig dönt az ágyamon, de próbálom visszaállítani az agyam életképtelen üzemmódba. El akarom felejteni Ádámot, Lillát, ezt az egészet.

Néha szokott olyan érzésem lenni, hogy nem vagyok a saját testem része. Olyan, mintha kívülről szemlélném magam. Most is kicsit ilyen, mert valamiért képes vagyok érzékelni azt, hogy ez nem túl helyes, ugyanakkor valamennyire jó érzés. Idegen, de mégis jó. Soha, senki nem csókolta még eddig a nyakamat, vagy nem játszott a fülcimpámmal, én pedig sosem jutalmaztam ezeket nyögésekkel. Anyu szerint a szexben nem szabad szégyenlősnek lenni. Ki kell mondani a dolgokat, úgy és olyan stílusban, ahogy az mindkét félnek megfelel. Nekem azt kellett volna mondanom, hogy: Dominik, ezt abba kell hagynunk.

De nem tettem. Helyette inkább a focista fekete pólója után nyúltam és lehúztam róla, ő pedig engedte.

- Kicsilány... - mormogja, miközben apró puszikat lehel az arcomra, s egyik keze a combomon simít végig.

Azon combok egyikén, amik közt éppen fekszik. Hihetetlen volt ez a szituáció. Nagyon nem így képzeltem és nagyon nem vele.

- Mi a baj? - lehelem végül.

- Biztos ezt akarod? - kérdezi tőlem.

Hirtelen úgy érzem, hogy szédülni kezdek. Talán még mindig az alkoholtól, talán csak ettől a helyzettől. Nos, végül is az eddigi álmaim - a halálosan szerelmes első alkalom Ádámmal - nem vezettek sehová. Legalább én most a saját ágyamban vagyok és nem egy random fürdőszobában.

- Igen. - válaszolok, és hirtelen nem is tudom, mibe egyezek bele.

Inkább Dominikot magamhoz húzom egy csókra a tarkójánál fogva. Elvesztem most vele a szüzességem, és kész. Ennek megfelelően a nadrágjáért nyúlok és mivel csak valami egyszerű kis nyári térdnadrágot visel, könnyedén tolom lejjebb rajta. Mielőtt bármi mást is tehetnék - tervem nem igazán van - visszanyom a párnámra és lábaim között csípőjét enyémnek tolja, miközben kicsit követelőzőbben csókol, mint előtte. Szerencsére tudom viszonozni, az viszont, hogy keményedő férfiassága az ölemnek feszül, kicsit elbizonytalanít és főleg azért, mert ő még mindig azt hiszi, hogy nem vagyok tapasztalatlan - ez nyilván az én hibám, hiszen én ködösítettem. Az ellenkezőjét azonban most nem közölhetem vele, mert akkor tuti nem feküdne le velem.

Csípőmet megemelem kicsit, amint Dominik a rajtam lévő rövid szoknyát szeretné lehúzni, ezzel is segítve egy kicsit. Csak remélem, hogy elég sötét van ahhoz, hogy ne lássa tisztán, hogy mennyire nem nézek ki tökéletesen. Talán azért, hogy kényelmesebben tudjon támaszkodni, megszabadul a méregdrága - vagy a Blahán beszerzett - Rolex-től és hanyagul a párnám mellé dobja. Ezután vissza hajol hozzám egy újabb csókra, ezután a nyakam és dekoltázsom felé fordul ajkaival, amennyire a rajtam lévő mélyen dekoltált blúz engedi. Két kezemet óvatosan vezetem a nyakára, majd a hajába, s mielőtt bármi mást is csinálhatnék érzem, hogy a focista megszabadít a bugyimtól.

Érzem azt is, hogy az arcom kicsit felforrósodik ettől. Tekintetét az arcomon tartja, miközben a combomon és az alhasamon simít végig. Szégyenlősen pillantok oldalra, miközben egyik kezem az alkarján lévő tetoválásokat próbálja körvonalazni. Kicsit szerencsétlen, hogy szemüveget viselek ehhez az egészhez, de nem tűnik úgy, hogy Dominikot zavarná ez.

Kezét melegnek érzem, ahogy megérint, és egy remegő sóhaj szökik ki az ajkaim közül. Ő lassan ismét közel húzódik egy csókra, közben pedig érzem, hogy egyik ujját belém csúsztatja. Annyira izgatott vagyok, hogy gond nélkül sikerül bejutnia és csak remélem, hogy nem vágja le ebből a helyzetből, hogy most először történik velem ilyen.

- Dominik... - lehelem neki, megtörve a csókot.

Ő érdeklődve néz rám, miközben kezét visszahúzza a lábaim közül. Most még elmondhatnám neki.

- Csináljuk már, kérlek. - szalad ki a számon.

Hitetlenül elmosolyodik a kérésemen.

- Jól van na, ha ilyen türelmetlen vagy. - ránt vállat.

Megszabadul utolsó ruhadarabjától, én pedig szándékosan magamon hagyom a felsőrészem, mert nem akarom, hogy ennyire sok mindent lásson belőlem, ő pedig nem teszi ezt szóvá, miközben ismét elhelyezkedik a nyitott lábaim között. Kérésemnek megfelelően nem tétovázik túl sokáig. Két rövidebb csókot váltunk, aztán pedig érzem, hogy férfiassága közvetlenül hozzám ér, kicsivel később pedig belém hatol.

A fájdalomtól a szemeimet ellepik a könnyek, az ajkaim közül pedig egy apró, fájdalmas sikoly szalad ki, amit igazán nem akartam. Ez tényleg fáj, és feszít, és...

- Törpilla... - Dominik csodálkozva néz rám.

Csak ne tegye fel azt a kérdést. Csak ne.

- Hallod, Szoboszlai meddig brunyálsz már? Bendi keres.

Az emeleti folyosóról hallatszik ez a kiáltás, a hang tulajdonosa ismeretlen számomra, azonban mindkettőnket ugyanúgy sokkol le és ránt vissza a valóságba. Ennek hatására Dominik hirtelen húzódik el tőlem, ami ismét csak elég nagy fájdalommal jár, de nincs is túl sok alkalmam magamhoz térni, mert sietősen öltözködni kezd. Körülbelül 10 másodpercre lesz ehhez szüksége.

- Nyugodj már le Bese, menj le, mindjárt megyek, mondd meg Bendinek nem patak ő, hogy állandóan csobogjon! - kiabál ki a focista, én pedig totál megsemmisülve, hullámzó mellkassal fekszem az ágyban továbbra is.

A lábaimat gyorsan összezárom és felülök; tekintetemmel pedig kétségbeesetten keresem Szoboszlaiét, aki végre rám néz.

- Ne haragudj. - mondja sietősen, aztán pedig távozik a szobából.

20 perccel később másodszorra görnyedek a WC kagyló felé hányva. Örülök neki, hogy senki nincs idefent és senki nem próbál bejutni a mosdóba hozzám. Az elmúlt óra eseményei folyamatosan az agyamba villannak. Szoboszlai Dominikkal szexeltem... majdnem. Egy tőlem két évvel idősebb sráccal, aki totál híres és a bátyám egyik legjobb barátja. Valaki olyannak adtam a szüzességem, akinek a képét éveken keresztül nem bírtam. És aki a legjobb barátnőm - hahh - pasija volt, én pedig ennek ellenére is ezt tettem. Védekezés nélkül.

Erre a gondolatra a gyomrom ismét összerándul és nagyon remélem, hogy ezúttal már minden kijön belőlem, mert utáltam hányni. Hirtelen megijedek, mert annak ellenére is, hogy egy percig sem tartott az egész, azért elég durva dolog tőlem, hogy nem gondoltam erre a témára és nyilván nem túl magas, de valamennyi esélye így is volt annak, hogy baj történjen. A számat megtörlöm, a WC-t lehúzom és remegő térdekkel tápászkodom fel a földről. Kézmosás után a mosdó melletti fürdőbe megyek és magamra zárom az ajtót. Gyorsan fogat mosok, majd az időközben felvett köntösöm ledobom magamról, megszabadulok a felsőmtől és melltartótól, majd remegő kezekkel tolom le az időközben visszavett bugyimat. Szemöldökeim fájdalmasan összeszaladnak a vér láttán, épp ezért sietősen dobom a ruhákat a szennyesbe, majd szemüvegemet levéve lépek be a zuhany alá. A vizet elég forróra állítom és az elkövetkezendő fél órában gondoskodom róla, hogy ennek az éjszakának minden emlékét lemossam magamról.

Hirtelen nem érzem úgy, hogy képes vagyok befeküdni az ágyamba azok után, ami történt. Muszáj lecserélnem az ágyneműhuzatot, mert a takarítónőnk a héten húzott újat, szóval a napokban nem volt esedékes. Persze kimenni nem merek, hogy tiszta ágyneműt hozzak, mert időközben meghallom Bendi és Nicole hangját a lépcső felől, szóval inkább csak leülök a padlóra az egyik díszpárnámat használva ülőalkalmatosságként és hátamat az ágynak döntöm. A meleg idő ellenére is egy téli, bolyhos köntöst vettem fel és szorítom most magamon össze, miközben kezembe veszem a telefonom és sebesen gépelem be a varázsszót, amire most nagyon szükségem van: esemény utáni tabletta.

Persze, mondták ezt már az idióta felvilágosításokon, most mégis nehezemre esik elhinni, hogy ez a valóság és tényleg csak orvos írhatja fel. Nem voltam képes erről beszélni senkivel, nemhogy egy idegennel. Sosem gondoltam, hogy velem megtörténhet ilyesmi. Rohadtul nem így terveztem, és hirtelen dühös lettem magamra, amiért ebbe a helyzetbe sodortam magam. Persze, jó lett volna Szoboszlait utálni ezért - utáltam is, amiért csak így magamra hagyott, bármiféle magyarázat vagy kérdés nélkül - és Ádámot és Lillát is utálni akartam - őket is utáltam - de az, hogy ma félig-meddig szexeltem az ex-legjobb barátnőm ex(?)-pasijával, az igazából az én hibám volt.

Szemeimet ellepik a könnyek, amint erre az elcseszett utolsó jelenetre gondolok. Kicsit még mindig rosszul érzem magam, a meleg víz szerencsére enyhített a fájdalmon, de nagyon nehéz elfogadnom, hogy ez történt. Az ajtóm nem volt kulcsra zárva, bárki bejöhetett volna.

Tekintetem a plafon felé fordítva szipogok egy párat, majd inkább leveszem a szemüvegem, hogy még csak ne is lássam az telefonom képernyőjén lévő információk szövegét.

A telefonom rezzen egyet, én pedig sebesen megtörlöm a szemeim, majd visszateszem a szemüvegem, abban bízva, hogy Dominik írt valamit. De nem ő az. Lillától fogad egy üzenet.

Annyira sajnálom, Mira, ezt totál félreértetted, beszéljük meg kérlek.

Annyira letaglóz ez az abszurd mondat, hogy hirtelen kiszökik egy apró nevetés az ajkaim közül.

Nem. - írom vissza az elég egyértelmű és elég rövid választ, majd a beszélgetést bezárva, a kontaktlistát veszem szemügyre.

Kissé lejjebb görgetve megtalálom Szoboszlai Dominik nevét, de nem merek rányomni. Hirtelen az utolsó üzenetünk részlete eltűnik és felugrik állapotként, hogy "éppen ír", nekem pedig elszorul a torkom és szívem őrült tempóban kezd verni. Annyira szeretném, hogy írjon valamit nekem - bármit. Még azt is, hogy ez az egész helytelen volt és rossz volt és soha többé nem fordulhat elő. Ez a státusz aztán eltűnik, én pedig nem kapok üzenetet. Idegesen rágcsálom az ajkaimat, miközben azon gondolkodom, hogy vajon itt van-e még a házban. A nevére nyomva látom, hogy utoljára egy perccel ezelőtt volt nyitva nála az alkalmazás, azóta pedig offline. Alapjáraton tényleg naiv és álmodozó vagyok, most azonban tudom és érzem, hogy nem fogok tőle semmit sem kapni.

A képernyőt lezárom és a telefont a mögöttem lévő ágyra dobom, míg szemüvegemmel is hasonlóan teszek. Halk szipogások közepette dőlök el a padlón, és magam sem tudom, hogy hogyan és mikor, de valamikor sikerül álomba sírni magam.

*-*

- Mira... - Nicole finom hangja és érintése kelt fel valamikor.

Szemeimet kinyitva annyit érzékelek, hogy világosság borítja el a szobát, mert nem húztam el sem a sötétítőt, sem a redőnyt előző éjjel.

- Nicole? - kérdezem halkan, hangom annyira szánalmasan cseng, hogy egy pillanatra még én is megijedek tőle.

- Mit csinálsz itt, Mira? Miért nem vagy ágyban? - kérdezi, miközben kezembe adja a szemüvegem.

Amint felteszem látom, hogy rendkívül aggódó ábrázattal néz rám. Valószínűleg szörnyen nézek ki.

- Én csak... - kezdem esetlenül, de végül fejemet megrázva nem folytatom.

- Történt valami? - kérdezi óvatosan.

Ahogy bátyám barátnőjének szemeibe nézek, ismét rám jön a sírás, de olyan hirtelen, hogy semmit sem tudok tenni ellene.

- Lefeküdtem Szoboszlaival. - nyögöm ki végül, ami totálisan lesokkolja Nicoletát.

Ajkai elnyílnak kicsit, s próbálja feldolgozni ezt az infót. Ő nagyon jól tudja, hogy soha nem voltam ezelőtt senkivel.

- De mégis hogy és miért? - kérdezi értetlenül.

Visszaerőlködöm magam ülő pozícióba, majd mélyet sóhajtok és annak ellenére, hogy még mindig nagyon rosszul érint, elmesélem Nicole-nak az elmúlt este összes történését. A mondandóm végén gondterhelten néz rám.

- Neked nincs ilyen esemény utáni tablettád? - kérdezem tőle félve, mert eszembe jut, hogy egyszer említette, hogy Romániában csak szimplán ki kell kérni a gyógyszertárban és kész.

- Nincs. - ráncolja a szemöldökeit fájdalmasan.

Kicsit örülök neki, hogy nem csesz le csípőből ezért a kérdésért, mert csak most tudatosul benne, hogy nem védekeztünk.

- Figyelj. - mondja csendesen, miközben végigsimít a karomon. - Menj el zuhanyozni gyorsan, addig csinálok valami kaját, utána pedig elviszlek orvoshoz. Bendi még alszik, jó ideig még biztos nem ébred fel. - biztosít.

- Oké. - bólogatok hálásan, s lassan feltápászkodom a földről.

Nic kérésének megfelelően zuhanyzok, majd felöltözöm és odalent egy fél vajas pirítóst képes vagyok megenni. Nicole nem szarozik ezek után, rögtön el is indulunk, elvileg az egyik csoporttársától szerzett egy nőgyógyász telefonszámot, aki fogad minket most rögtön.

- Azóta beszéltetek? - kérdezi csendesen, mikor lefékezi az autómat egy piros lámpánál hosszú percekkel később.

Tudom, hogy Szoboszlaira gondol, én pedig csak megrázom a fejem és annyira rosszul esik, hogy nem keresett.

- Megteszed kérlek, hogy nem beszélsz erről Bendinek? És ha Dominik átjön, akkor neki se említs semmit. - mondom.

- Persze, ahogy akarod. - mondja.

A lámpa zöldre vált, Nicole pedig leveszi lábát a fékről, de mivel az előttünk lévő nem indul el, durván lefékez ismét, s ezzel egyidőben ráfekszik a dudára is. Normális esetben megmosolyogtatna a vezetési stílusa, most azonban még ezt sem találom szórakoztatónak.

Az orvosi rendelő valamilyen magánpraxis lehet, mert nagyon szép és modern. Nicole beszél helyettem egész végig, és igazából az orvossal csak annyi időre találkozunk, amíg a bátyám barátnőjének kezébe nyomja a receptet, és átvesz egy húszezrest tőle a szolgálatért. Ez rohadt kellemetlen még így is, el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha még meg is akarna vizsgálni.

Igazából tíz percet sem töltünk odabent, ennek ellenére a kezeim és lábaim iszonyatosan remegnek, mikor visszaülünk az autóba.

- Na, nyugi már. Keresünk egy gyógyszertárat és aztán vége is ennek az egésznek. - győzköd Nicole. - Emiatt ne érezd magad rosszul, Mira. Bárkivel megesik, én is szedtem már be ilyen szart, mert nem voltunk óvatosak Bendivel. - nyugtatgat.

Nyilván ez eléggé furi hasonlat, és épphogy egy picit sikerül csak megnyugtatnia, azért mégis hálás vagyok Nicole-nak, hogy ennyire figyel rám. Nem is tudom, mit csinálnék, ha most ő nem lenne itt. Hogy fogom ezt elmondani anyának?

A gyógyszertár után Nicole megkér, hogy álljunk meg egy McDrive-nál, mert Bendi másnaposan mindig ilyen trash kaját akar enni, én pedig beleegyezek és még egy kis krumplit és innivalót is rendelek magamnak, amivel aztán gyorsan le is nyelem a tablettát, mielőtt hazaérnénk.

Hazafelé úton Nicoleta óvatosan kérdez arról, hogy mi a helyzet Lillával és Ádámmal, mikor látja, hogy a telefonomat bámulom.

- Nincs velük semmi. - jelentem ki, miközben visszadobom a telefont a táskámba. - Nem beszélek többé egyikkel sem.

Nicole elenged egy fájdalmas, de megértő grimaszt, majd kicsit nagyobb gázadással vezeti fel az autómat az utcánkba, s lendületesen fordul be az előttünk kinyíló kapun és rögtön a garázsba parkol.

- Fent leszek. - mondom neki erőtlenül, mikor már odabent vagyunk s anélkül, hogy a kajámat magammal vinném, elindulok vissza a szobámba.

Bendivel szerencsére nem találkozom, tényleg képes egész nap aludni bulizás után, ez pedig most elég jól jön. A szobámban csak az asztalomnál ülve szortírozom ki a papírjaimat, hogy valamivel elfoglaljam magam. Egészen addig, míg ismét a kezeim közé kerül a félig elkészült tanulós Szoboszlai rajz. Idegesen harapok az ajkamba, és hirtelen ismét lejátszódik előttem gondolatban az, amit éjszaka műveltünk. Aztán az is, hogy mennyire kedves volt velem az elmúlt napokban, meg, hogy mi történt köztünk a medencében. Talán ezt az egészet értelmeztem félre és azért gondoltam úgy, hogy vele akarok lenni éjjel.

A gyomrom megremeg erre a gondolatra, majd önkéntelenül veszek egy ceruzát az ujjaim közé, és fordulok a rajz felé, hogy folytassam.

- Csá hugi. - vágódik ki a szobám ajtaja és Beni libben be.

Ijedten fordulok felé. Arca kicsit meggyötört, itthoni ruha van rajta, haja még vizes, de úgy néz ki, hogy eléggé sikerült felfrissülnie a zuhanyától.

- Szia, bátyus. - motyogom neki.

- Mi jót csinálsz? - kérdezi, miközben bevágódik az ágyamba, engem pedig elfog a rosszullét emiatt.

- Csak rajzolok. - mondom csendesen, s szemöldökeimet fájdalmasan összeráncolom. - Ne feküdj abba az ágyneműbe. - csúszik ki a számon végül.

- Miért? - kérdezi csodálkozva, s továbbra sem mozdul onnan.

- Le akarom cserélni. - nyögöm ki. - Éjszaka nagyon leizzadtam, rosszat álmodtam.

- Ehm.... ennek még mindig olyan jó illata van mint a mosószernek és neked. - jelenti ki, s fordul is egyet az ágyneműk között, én pedig legszívesebben fejbe lőném magam. - Ez mi? - kérdezi hirtelen, s felemel valamit.

Nos, talán nem is szükséges fejbe lőni magamat, ugyanis a látványtól úgy érzem, hogy azon nyomban meghalok.

- Miért van az ágyadban Szoboszlai órája? - kérdezi Bendi, s tekintete kicsit megkeményedik, amint pillantását visszemeli rám.

*-*

Sziasztok! Be kell vallanom nagyon elégedettséggel töltött el, hogy Lilla és Ádám kiverte nálatok valamennyire a biztosítékot. NAGYON kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ahhoz amit Mira mindazok után ebben a részben leművelt? Elég sok dráma történik most hirtelen és még Bendi is megjelenik itt a fejezet végére... :)