A német érettségi nevetségesen könnyű, és fél órával hamarabb végzek is. Kicsit elszomorít, hogy semmi értelme Ádámra gondolnom és rá várnom, mert ő nem érettségizik ebből a tárgyból és nem is volt itt. Nem voltunk túl sokan, úgyhogy most kivételesen egy teremben írtuk a vizsgát a román popkirály Szoboszlaival.

A ma reggeli hangulat meglepően könnyed volt köztünk a tegnap délutáni történések ellenére is. A tegnapi felfűtött pillanatunknak anya kiérkezése vetett teljesen véget, aki megkérdezte a sztárfocistát, hogy marad-e nálunk vacsorára, és hogy szeretne-e valami speckó dolgot rendelni. Ő végül udvariasan hárított, én pedig titkon hálás voltam ezért neki.

Szoboszlai velem szinte egyszerre végez, én pedig kicsit tanácstalan vagyok, amikor mindketten a folyosóra lépünk. Eddig mindig hazajött velem ilyen-olyan indokkal, és igazából örülnék egy fuvarnak ma is, de bátorságom nincs túl sok, hogy megkérdezzem, merre megy ezek után.

- Figyi, Bendivel ma hidegszaunába megyünk, de még valahol cruise-ol a városban Nic-kel, én meg már elhoztam minden cuccot. Elmegyek veled haza és megvárom ott, mit szólsz? - könnyíti meg végül a dolgom.

- Oké. - vonok vállat egy enyhe mosollyal és végül csendben sétálunk ki a parkolóba.

Az autóban ülve megkönnyebbülten simulok az ülésbe.

- Szerinted is könnyű volt, ugye? - kérdezem az érettségire utalva végül, mikor Dominik elfoglalja a helyét.

- Eléggé. - villant rám egy apró mosolyt, miközben beindítja a motort.

Neki meg aztán főleg, aki már több éve napi szinten használja.

- Miért szerettél volna érettségit annak ellenére is, hogy valószínűleg sosem veszed majd hasznát? - kérdezem egy kisebb csendes szünet után.

- Szerettem volna bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok ezt is megcsinálni és jobban mint épphogy kettes legyen minden. A sérülésem miatt volt is elég időm készülni, szóval miért ne? - magyarázza.

- Tök jó, hogy magad miatt csinálod. - mondom ki a gondolataim. - Mi a választott tárgyad?

- Biosz. - neveti el magát, én pedig muszáj vagyok követni a példáját.

- De az nehéz, nem? - kérdezem tanácstalanul.

- Annyira nem. Neked mi? - lopva vet rám egy gyors pillantást, miközben az utcánkba fordul.

- Építészeti és építési alapismeretek. - mondom neki egy fájdalmas vigyorral.

- És ez tényleg az, amit csinálni szeretnél majd ha megnősz? - kérdezi, miközben elfoglalja Bendi elől a bejutási lehetőséget az udvarunkba.

- Én már sosem növök meg. - nevetem el magam kicsit. - Igazság szerint divattervező szerettem volna lenni már... évek óta. De ez olyan megfoghatatlan szakma. Mindig az volt az álmom, hogy Berlinben tanulok majd. Azért is szerettem ennyire a németet.

Dominik leállítja a motort, de hirtelen egyikünk sem mozdul az autóból.

- Akkor miért nem jelentkezel Berlinbe? - kérdezi értetlenül.

- Ez kicsit bonyolult. - mondom, és segélykérően nyitom ki az ajtót, majd szállok ki a kocsiból, Szoboszlai követi a példámat.

- Nem bánod, ha átöltözök odafent? - kérdezi tőlem, amin egész kicsit meglepődöm.

- Nem. - rázom meg a fejem, ő pedig kivesz egy sporttáskát a hátsó ülésről, végül lezárja a járművet.

- Apukád miatt bonyolult? - kérdezi, miközben kinyitom a kaput.

- Nos, miatta is, de most legutóbb ő is azt mondta, hogy tegyem azt amit akarok, nem kell miatta olyat tanulnom, amit nem feltétlenül szeretnék.

- Akkor meg? - ránt vállat egy mosollyal, mellettem lépcsőzve.

- Ez nem ilyen egyszerű. - rázom meg a fejem, s a kezemben tartott kulcscsomón próbálom kiválasztani a helyeset, hogy végre bejussunk.

- Miért, mi bonyolult ezen? - kérdezi, én pedig majdnem elnevetem magam, mert eszembe jut az egyik interjúja végén feltett kísértetiesen hasonló "Miért, bonyolult?" kérdése.

Az előszobába lépve hirtelen megtorpanok, mert fura hangok ütik meg a fülem, amik a konyhából szűrődnek. Nem sokkal ezelőtt hálát adtam az égnek, amiért sosem kaptam a szüleimet szexelésen eddig. Most azonban azt kívántam, bárcsak megtörtént volna már ezelőtt, ha ezt az alkalmat törölni lehetett volna. Szoboszlai becsapja az ajtót maga mögött, amire a hangok hirtelen elhalnak.

- Mirabella, te vagy az? - apám kétségbeesett hangja hallatszik a konyhából.

- Apu, én vagyok és velem van Dominik. - nyögöm ki kétségbeesetten.

- Oh... - döbben le.

- Sziasztok! Milyen volt az érettségi, Mira? - anyám sokkal könnyedebb hangon kiabál ki.

Ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy a konyhában szexelnek, még kibaszott párbeszédbe is bonyolódunk, így négyesben. Egyszerűen nem tudok megszólalni.

- Szia Andi. - Dominik végre megtalálja a hangját és szokásához híven elvigyorodik. - Az érettségi fasza volt.

Szavait meghallva anyám elröhögi magát, én pedig kíméletlenül kezdem el tolni a focistát a lépcső irányába, aminek következtében véletlenül még a fenekét is letaperolom.

- Bocs a zavarásért, felmegyünk, folytassátok csak! - kiabálja még a szüleimnek, amire egy erős vállon ütés a jutalma.

- Te nem vagy normális. - sziszegem neki.

Ő továbbra is kacarászva jön velem a szobámba, aminek ajtaját végül erőteljesen zárom be.

- Mennyire kínos ez? - vetődök le az ágyamra és könyökömet térdemen megtámasztva temetem arcomat kezeimbe.

- Miért sajnálsz egy kis action-t a szüleidtől? - kérdezi Szoboszlai, én pedig totál elvörösödve nézek fel rá. - Inkább örülj neki, hogy apád nem a titkárnőjét, anyád meg a benzinkutas srácot varrja le, mint ahogy az a házasságok 60%-ban működik 20 év után.

- Te mégis honnan vagy ennyire felvilágosult? - kérem számon, de muszáj vagyok elnevetni magam a feltételezésén.

- A tanulás meg az internet nem jó párosítás. - vigyorodik el ismét. - Néha ilyen trash portálokon köt ki az ember ahelyett, hogy a papucsállatkákról olvasna. - mondja és hirtelen elnevetem magam a szavain, mert akaratlanul is elképzelem, ahogy szenvedve rákattint egy ilyen szembejövő cikkre, mert annyira unalmas a biológia.

Az utóbbi két napban egyébként elég sokat nevetek rajta... vagy vele.

- És szerinted a házasságok 60%-a tényleg úgy néz ki 20 év után? - kérdezem érdeklődve, kicsit komolyabban.

Szoboszlai vállat ránt, miközben helyet foglal mellettem.

- Nem tudom, nem voltam még házas 20 évig. - feleli lazán, mire csak egy mosollyal megcsóválom a fejem.

Hirtelen szeretném neki azt javasolni, hogy öltözzünk át valami kényelmesebb ruhába, de nem tudom, hogyan vitelezhetnénk ezt ki, tekintve, hogy nem akarom elhagyni a szobámat és azt sem akarom, hogy Dominik elhagyja, mert nagyon nem akarom, hogy megint hallja a szüleimet akciózni.

- Nem akarsz átöltözni? - kérdezi végül, mintha a gondolataim között olvasna.

- Öhm... de. - mondom halkan és bizonytalanul pillantok a szemeibe.

- Jó, addig én is leveszem ezt a szart, mert kényelmetlen. - bólint, és ágyamról felállva ismét magához veszi táskáját, majd kérdés nélkül távozik a szobámból.

Kiengedek egy mély sóhajt, majd sietősen felállva lépek a szekrényemhez, hogy kihalásszak belőle egy kényelmesebb fekete nadrágot, amit már csak itthonra vennék fel, de még nem botrányosan csöves; és egy egyszerű, vékonyabb sötétkék felsőrészt veszek még magamra. Épphogy végzek a művelettel, Dominik ismét a szobámba lép. Szívem szerint megkérdezném tőle, hogy anyámék ugye befejezték már az akciót, de inkább nem teszem, mert tényleg annyira kínos ez az egész; legalábbis számomra. A focista egyszerű fekete melegítő alsót és fehér pólót visel, és egy egészen picit elmosolyodom rajta, hogy ez mennyivel sokkal jobban mutat rajta, mint a gigolós szerelése.

- Megnézzük azt a Jázminos filmet, amíg Bendiék visszaérnek? -kérdezi hirtelen.

Szemeim tágra nyílnak a kérdése hallatán.

- Aladdin a címe. - mondom végül egy kis kuncogás kíséretében.

- Az. - legyint.

- Megnézhetjük. - rántok vállat. - Jó, ha itt nézzük? Nem igazán merek visszamenni a földszintre. - mondom egy kínos mosollyal, amin csak elneveti magát.

- Tökéletes. - mondja, és kérdés nélkül veti be magát az ágyamba.

Ezen a látványon kissé felforrósodik az arcom. Benin kívül más fiú nem volt még ilyen pozícióban itt. Igaz a múltkor már Szoboszlai is eljátszott egy hasonló jelenetet, de akkor egész gyorsan fel is állt ismét. Egy zavart pillantás kíséretében veszem el a gépem az asztalról, majd óvatosan ülök le a fekvő Szoboszlai mellé és húzom fel lábaimat.

Megkeresem a filmet és elindítom az elejéről. Hosszú percekig csak némán nézzük a történéseket. Úgy érzem, hogy feszélyez a focista közelsége, de most máshogy, mint eddig ezelőtt bármikor.

- Olyan szép ez a csaj, és olyan jól énekel. - jegyzem meg kis irigységgel a hangomban a főszereplő nőre, mikor őt mutatják a Speechless éneklése közben.

Dominik fejét felemelve néz rám, én pedig önkéntelenül vissza nézek rá.

- Tényleg szép. - ért egyet. - Te is ugyanolyan szép vagy, azt meg nem tudom, hogy jól énekelsz-e. - teszi hozzá egy mosollyal. - Illetve, amit tegnap énekeltetek elég jó volt, de szart sem értettem belőle.

A szavai letaglóznak, hiszen azt mondta, hogy én is szép vagyok. Wow. Nem sok férfitól hallottam ezt eddigi életem során. Aputól, Benditől gyakorta, Ádámtól pedig a bizonyos csókolózásunk előtt, két éve. Végül egy erőtlen mosolyt eresztek meg Szoboszlai felé, és inkább visszafordulok a képernyő felé.

Ismét eltelik minimum fél óra szótlanul, majd ezúttal egy kisebb torokköszörülés után Dominik töri meg a csendet.

- Mit tervezel csinálni a szóbelik előtt? - kérdezi tőlem, amivel igazán meglep.

Tétován pillantok a szemeibe, végül tanácstalan vállrándítás közepette elengedek egy kisebb sóhajt.

- Jövőhét pénteken lesz az építészeti érettségi, aztán pedig csak tanulni akarok a szóbelikre, meg készülnöm kell az alkalmassági vizsgára, ami az egyetemen lesz majd, ha tényleg felvesznek. - mondom halkan. - Te? - kérdezek vissza szintén rögtön.

- Hazamegyek Fehérvárra. - felel egyszerűen, én pedig megértően bólintok. - Valószínűleg Lipcsébe is vissza kell mennem a szóbelik előtt.

Szeretném kicsit kérdezgetni a családjáról, akár még Lilláról is megint, de inkább nem teszem. Inkább visszafordulok ismét a film felé, s ezúttal egyikünk sem érzi, hogy meg kellene megszólalni, amíg véget nem ér.

- Nem vagy éhes? - kérdezi tőlem Dominik.

- Öhm... nem igazán. - válaszolom szégyenlősen, mert nem szeretném ha felajánlaná, hogy menjünk el enni vagy rendeljünk vagy bármi hasonló.

Miért nem jön már Bendi és Nicole?

- Pedig még fiatal vagy Tündérszemű, rendesen kellene enned. - mondja mindenttudóan.

Én csak kicsit megforgatom a szemem a kijelentésén, főleg azért mert a múlt héten még lekövérezett.

- Németországban jó a kaja? - kérdezem, s kicsit próbálom terelni a témát, miközben lezárom a laptopot és arrébb csúsztatom az ágyon.

- Meglepődnél, de egyáltalán nem rossz. - bólint. - Gyere ki egyszer nyáron, majd elviszlek a kedvenc helyeimre. - kacsint rám, ami totálisan lesokkol.

Pár hosszú másodperc után ajkaimat szólásra nyitom, hogy valami gyenge választ adjak neki, mert nem sikerül túltenni magam ezen a javaslaton. A baj az, hogy nem úgy nézett ki, mint aki hülyéskedik. Mielőtt azonban megszólalhatnék, a telefonom folyamatos rezgésbe kezd, én pedig inkább érte nyúlok az éjjeliszekrényen. Ádám.

Rögtön kétségbeesek, és nem csak a hívó miatt, hanem azért mert Szoboszlai is jelen van. Olyan az Ádámmal való kapcsolatomban, mint valami gyertyatartó, aki élvezi ezt a szerepet. A kijelzőmön ő is megpillantja a nevet, én pedig elkapom az enyhe fintort ami végigfut az arcán.

- Ezt fel kell vennem. - nyögöm ki és Dominik reakcióját meg sem várva fogadom a hívást. - Szia, Ádám. - mondom a lehető legbarátságosabban, s közben próbálom a mellettem ülő focista pillantását annál jobban kerülni, ezalatt pedig kétségbeesetten nyomkodom a hívás hangerejét a minimálisra, mert nem akarom, hogy Dominik bármit is halljon ebből, bőven elég, hogy az én reakcióimat figyelheti.

- Szia Mira-baby, hogy vagy? Milyen volt a német ma? - kérdezi, s hallom hangján, hogy mosolyog.

- Nos, öhm... jól vagyok. A német könnyű volt. Mások is ezt mondták. - mondom tanácstalanul.

- Csak nem Szoboszlai mondta? Még mindig stalkol téged? - kérdezi kissé nevetve.

Érzem, hogy arcom lángba borul, s vetek egy alig észrevehető pillantást a mellettem ismét fekvőhelyzetben lévő fiúra, aki időközben saját telefonján pötyögve kezdte szórakoztatni magát.

- Ő is ott volt ma. - vallom be. - De nem stalkol engem. - mondom, amivel elnyerem Dominik pillantását ismét.

Zavartan felemelkedek az ágyról és az ablakom elé sétálok.

- A múltkori miatt tényleg ne haragudj, de a bátyámék szerveztek valami programot, és... tudod, a kommunikáció nem mindenkinek erőssége. - mondom egy kacaj kíséretében.

Tudom, hogy ezzel a mondattal elárultam magam, épp ezért félve pillantok a focista felé, aki szintén azon van, hogy feltápászkodjon az ágyról. A lélegzetem elakad kicsit, mert azon kívül, hogy elárultam magam, lehet, hogy eléggé meg is bántottam őt, azért, hogy Ádám viccesnek találjon engem.

Legnagyobb meglepetésemre Szoboszlai tesz felém pár lépést, én pedig tényleg megijedek, mert nem tudom mire készül. Ádám valamit válaszol a vonal másik végén, de nem tudom felfogni.

- Vigyázz magadra, Királylány. - suttogja Dominik a szabad fülembe, majd finom puszit nyom az arcom fülem melletti részére, s egy utolsó, szomorú mosoly kíséretében távozik a szobámból.

Hosszú másodpercekig csak némán bámulok a mögötte becsukódott ajtóra.

- Mira?! Itt vagy még? - Ádám hangja végül visszaránt a valóságba.

- Ne haragudj, mit mondtál? - nyögöm ki.

*-*

Az építészeti érettségi vizsgám utáni szombat estén hihetetlenül ideges vagyok. A történelem érettségi óta most fogok ismét újra találkozni Ádámmal. Fura volt ez az egész. Ahhoz képest, hogy felhívott múlt pénteken - és én azt hittem, végre megbeszéljük az elmaradt randink részleteit -, nem találkoztunk. Azért hívott, hogy elhívjon erre az übernagy írásbeli ünneplős partira, ami valahol a belvárosban volt esedékes és egy rakás ember ott lesz az évfolyamunkból.

Szóval, mint mondtam fura volt. Izgatott voltam és nagyon vártam, hogy ismét találkozzak Ádámmal, ugyanakkor elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy igazából nem is érdeklem. Az elmúlt egy hétben váltottunk pár üzenetet, de semmi túl személyes nem került szóba. Persze aranyos volt, ami nagyon melengette a szívemet, épp ezért toltam be ismét a színezett lencséimet, utána pedig a hajam igazgatásával foglalatoskodom kicsit. Végül megint egy elég merész szemhéjtusos megoldással zárom a sminkem és elégedetten nézek végig magamon a tükörben. Tényleg nem nézek ki rosszul. Nagyon remélem, hogy ezt senki nem fogja megcáfolni. Bár ezt úgyis csak egy bizonyos ember tette volna, ő pedig szintén nem lógott nálunk mostanában, mert elmondásának megfelelően a családjával volt otthon.

Kissé megremegnek a térdeim, amint lefelé sétálok a lépcsőnkön, és nem feltétlenül azért, mert magassarkú cipőt viselek. Sokkal inkább az idegességem uralkodik el rajtam. Azért egy bulira úgy elmenni, hogy a kiszemelted hív meg kiemelten - egyébként is meghívtak volna az évfolyamból - kicsit félelmetesnek hangzott a fejemben, mert nem tudtam, hogy Ádámnak milyen szándékai voltak velem. Persze, csókolózásra kapható voltam, akár úgyis, hogy más emberek is látnak minket, de kicsit ott motoszkált a fejemben amit Szoboszlai mondott, hogy Ádám csak le akar velem feküdni. Lehet, hogy ő is azt gondolta, hogy nem vagyok totál tapasztalatlan csak azért, mert volt egy közös fotóm egy dortmundi focistával? Lehet, hogy ez a fotó volt az egyetlen indoka, amiért érdeklődni kezdett irántam, hiszen az elmúlt két év alatt miért nem tett semmit? Jó, nyilván, én is tehettem volna lépést felé, de én nem az a fajta lány voltam.

Ezek a kétségek már napok óta gyötörtek, én pedig annyira szerencsétlennek éreztem magam, hogy inkább el sem mondtam sem anyunak, sem Nicole-nak. Apró Nicole... ő most is épp Bendivel van a városban vásárolni, mert ők is egy "kis" baráti összejövetelt terveztek itthonra, a bátyám pedig befizette a szüleinket egy wellness hétvégére emiatt. Szóval totál egyedül maradtam.

A táskámat magamhoz véve lépek ki, és zárok be mindent gondosan. Telefonomat a kezemben tartva sétálok ki az utcára, mert a taxim elvileg egy percen belül ideér. Ez pedig tényleg meg is történik, én pedig beszállok és megerősítem, hogy hova szeretnék menni. Az autó egy belvárosi 5 emeletes körfolyosós épülethez visz, ami nagyon szépen fel van újítva. Az egyik évfolyamtársunk szüleié, de nekik még az én szüleimtől is több pénzük lehet, ha Dani rendelkezésére bocsátották ezt a hatalmas lakást csak úgy, hogy itt rendezze a partijait. Nem ez az első eset, hogy ilyet csinál.

A legfelső emeleten kilépve a liftből máris megcsap a zsibongás zaja, s ahogy a körfolyosóra érek, látom, hogy megannyi ember áll már idekint is. Dohányoznak vagy isznak, vagy beszélgetnek. Remélem ez is egy olyan belvárosi ház ahol a lakások nagy része Airbnb-s kiadásban van, és nem fogják ránk hívni a rendőröket a szomszédok. Néhányan ismerősként köszöntenek ahogyan elhaladok mellettük, én pedig egy mesterkélt mosollyal üdvözlöm őket szintén. Innom kell valamit, hogy jobb kedvem legyen. - határozom el.

Mielőtt beléphetnék, két kar fonódik a derekamra, a nyakamnál pedig meleg és dohányszagú leheletet érzek meg.

- Szia, Mira-baby. - Ádám arcon csókol, én pedig érzem, hogy a térdeim megremegnek az érintésétől.

- Szia. - lehelem, s óvatosan megfordulok a karjaiban.

Ádám széles mosolyt villant rám, amit én esetlenül, de viszonzok. Kezeim bénán lógnak a testem mellett, épp ezért felemelem őket és az engem ölelő fiú felkarján támasztom meg.

- Mi újság? Már régóta vagy itt? - kérdezem.

- Nem annyira. Gyere, igyunk valamit. - int fejével befelé, én pedig hálásan bólintva követem.

Egyik kezét az ujjaim köré kulcsolja és finoman befelé kezd húzni. Odabent köszönünk még pár embernek, aztán a rengeteg itt lévő italból gyorsan készítek magamnak egy Martini-Sprite-ot.

- Megoldódott a családi vészhelyzet? - kérdezem Ádámot, s kicsit idiótának érzem magam, mert hangom elég számonkérőnek tűnik.

- Jaj, igen. - fintorog kicsit. - Ne haragudj, hogy ennyire eltűntem a héten. - pislog rám kicsit bűnbánóan. - Hiányoztál. - teszi hozzá, miközben megigazítja a hajamat, az én szívem pedig kelletlenül felgyorsul.

Szeretnék én is valami hasonlót mondani. Szeretném azt mondani, hogy ő is hiányzott nekem, de nem jönnek a szavak a számra.

- Te is hiányoztál nekem. - mondom végül halkan, amire egy igen szép mosoly a jutalmam.

Én végül kicsit zavartan fordulok körbe, hogy szemügyre vehessem a lakást jobban, s szemeim végig futtatom az itt lévő embereken is. Hirtelen meglátom a külföldieket a sulinkból egy helyre csoportosulva, köztük Francois-t.

- Köszönök Francois-nak. - mondom hirtelen, és vetek egy várakozó pillantást Ádámra, ő azonban csak megértően bólint és azt mondja, hogy addig megkeresi Danit.

Francois-ék kitörő lelkesedéssel fogadnak, és annak ellenére, hogy angolul kell beszélnem velük, kicsit végre ellazulok. Iszunk is együtt, ami kifejezetten jót tesz nem. Mikor legközelebb megpillantom Ádámot, ajkaim automatikusan húzódnak mosolyra, amit ő rögtön viszonoz.

- Gyere táncolni, Mira-baby. - mondja, amint közel ér hozzám, én pedig annak ellenére, hogy nem igazán vagyok az a táncolós fajta, beleegyezek a dologba.

Időközben csókolózunk, és végre elkezdem kicsit élvezni ezt az egészet. Végre ismét itt tartunk, ahol két évvel ezelőtt, most már csak tovább kellene lépnünk erről a szintről. Nyilván nem ma este, de majd hamarosan.

- Miért nem csináltuk ezt az elmúlt két évben, Mira-baby? - suttogja Ádám az ajkaimra, mikor elválunk egymástól.

- Nem tudom. - rázom meg a fejem tanácstalanul.

Testét szorosan enyémhez préseli, s egész szokatlanul érint a közelsége.

- A szüleid nagyon kiakadnának, ha ma nem aludnál otthon? - kérdezi halkan a fülemhez hajolva.

Oh...

- Ádám, én... - kezdem rögtön. - Nem így készültem. - vallom be neki.

Úgy készültem, hogy először megkérdezed, leszek-e a barátnőd. Az totálisan mindegy, hogy a szüleim mit gondolnának. Ádám tekintetével megtalálja enyémet végül.

- Ne félj tőlem, Mira. - mondja komolyan. - Semmi olyat nem tennék veled, amit nem akarsz. - nyugtat meg, közben pedig egy apró csókot lehel ajkaimra.

Ezen végre sikerül egész kicsit elmosolyodnom.

- Tényleg nem úgy készültem, hogy valaki másnál éjszakázok ma, nincs nálam semmilyen cucc. - mentegetőzöm végül kicsit, tekintetem a padlóra fordítva. - De máskor szívesen aludnék nálad. - teszem hozzá, s én is érzem, hogy ez elég idiótán jön így ki.

Ádám mégis győztes mosolyt villant a reakciómra.

- Alig várom már, baby. - húz magához közel ismét.

Kicsit összeráncolom a szemeim ezen a reakcióján.

- Mira, you need to come with me! - kapja el egy túlságosan is ismerős hangú ember - Francois - a vállamat, mielőtt én vagy Ádám tovább folytathatnánk ezt a párbeszédet.

Kicsit leblokkolok, és segélykérően nézek Ádámra.

- Menj csak. - kacsint rám és elenged.

Francois folyamatosan röhögve húz magával az egyik szobába, ahol még nem jártam ezelőtt. Ott a legtöbb külföldit találjuk, meg igazából a saját és párhuzamos osztályokból is embereket, akik valami furi játékot játszanak. Kis kör alakú lapokat dobálnak egymásra, miközben random szavakat kiabál aki épp letesz lapot. Francois felvilágosít, hogy a játék neve Dobble és a kis lapokon különböző figurák vannak, és elvileg bármely két különböző lapot nézzük, mindig lesz egy közös szimbólum rajtuk, amit hangosan kimondva kell letenni az aktuális kártyát, míg el nem fogy az összes a játékos kezéből. Aki pedig veszít, nyilván iszik.

Francois beszervezett a játékba, ahol kétszer nyertem, aztán pedig háromszor vesztettem. És ittam, és rengeteget nevettem, ami jó volt, mert kicsit megfeledkeztem erről az Ádámos fiaskóról. De nyilván, most már itt volt az ideje, hogy megkeressem hamarosan. Csak előbb muszáj volt elmennem mosdóba. Amint felállok az ülőhelyzetből, érzem, hogy kicsit megszédülök a hirtelen elfogyasztott alkoholnak köszönhetően.

Francois szintén nem túl józan állapotban mutogat a központi tér másik végén lévő folyosóról nyíló ajtókra és magyarázza, hogy melyik lesz a fürdőszoba.

- Merci. - vigyorgok rá, majd sietősen elindulok, de picit le kell lassítanom, mert érzem, hogy a lábaimat nem úgy irányítom, mint normál esetben.

Az ajtó nem akar engedelmeskedni először, ezért fejemet rosszallóan megcsóválom és minden erőmet összeszedem, így harmadik próbálkozásra, teljes erővel rántom ki. Ott azonban olyan látvány fogad, amitől úgy érzem, hogy rögtön kijózanodok.

Szemeim hatalmasra tágulnak és értetlenül néznek farkasszemet a félmeztelen Ádám íriszeivel. Úgy érzem, hogy a légcsövemet átszúrják, amint pillantásom a vele lévő lányra vándorol, akivel alig öt másodperce még egymás ajkait falták és akit túlságosan is jól ismerek, hiszen mindeddig azt hittem róla, hogy a legjobb barátnőm. Lilla.

*_*

Sziasztok!

Köszönöm nagyon az előző részhez küldött hozzászólásokat és csillagokat! Elérkezett a folytatás is. Érdekel nagyon, hogy mi gondoltok arról, hogy Mira és Dominik ismét egy viszonylag komoly beszélgetést folytat? Én nagyon szeretem jelenleg, hogy ilyen normálisak egymással, ugyanakkor valamennyire mégis feszült még a hangulat köztük. Na ÉS... mit szóltok Ádámhoz? És Lillához?

Sok puszi nektek, és kitartást ebben a hőségben!