Éjfél is elmúlik már, én azonban csak hitetlen mosollyal pihentetem az arcom Dominik mellkasán az ágyamban fekve. Egy icipicit sajnálom, hogy ez tényleg nem történt meg velem hamarabb, és hogy soha nem csináltam még ezt. Soha semmilyen fiú sem jött haza velem a medencében ökörködni, majd a családommal vacsorázni, és soha egy fiú sem aludt még velem az ágyamban. Valószínűleg mással feleennyire sem lett volna jó és izgalmas.

- Miért nem alszol, Törpilla? - a focista a fülembe motyog, majd finom csókot lehel az arcomra és fejét visszahelyezi a párnára.

Én fejemet felemelve fordulok felé, és ujjaimmal megigazítom a homlokába hulló tincseit. Kicsit örülök most neki, hogy még mindig halogattam a kontaktlencsék kivételét, mert így legalább tisztán láthatom a vonásait.

- Nem tudok. Annyira... szokatlan ez az egész. - vallom be neki. - Annyira izgatott vagyok, hogy itt vagy velem, hogy egyszerűen nem tudok elaludni.

- Szeretnél valami mást csinálni alvás helyett? - kérdezi szemöldökét érdeklődően felhúzva.

Én csak szégyenlősen sütöm le a szemeimet.

- Ne érts félre, de... nem igazán érzem magam késznek arra.

- Nem is arra gondoltam, Királylány. - mosolyodik el kedvesen, ennek ellenére egyik kezét a fenekemre simítja, amitől aztán hatalmasat nyelek. - Úgy látszik mostanában te gondolsz mindig rosszra. - kacsint rám, és egészen finoman a fenekembe markol.

Attól függetlenül, hogy ezzel aztán tényleg teljesen zavarba hoz, érzem, hogy az alhasam izmai megfeszülnek, deréktól lefelé pedig elönt a forróság. Igaza van valamelyest: lehet, hogy tényleg túlparázok dolgokat és helytelenül azt gondolom, hogy ő nem tudja a hímvesszőjét a nadrágjában tartani, holott ez rohadtul nincs így.

- Ezt hozod ki belőlem. - sóhajtom drámaian, mikor kicsit összeszedem magam, és még arra is veszem a bátorságot, hogy kezemet a focista meztelen mellkasára simítsam és vállára egy apró csókot nyomjak. - Mi lenne, ha megmutatnád, hogy te mire gondoltál? - kérdezem komolyan, s muszáj vagyok egy hosszabbat pislogni, hogy ne égjek porrá Dominik tekintete miatt.

- Wow, Kicsilány. - csodálkozik el. - Rögtön arra kérsz, hogy mutassam meg, és nem arra, hogy meséljem el? - vigyorodik el elégedetten.

- Azt hittem, az érettségin már kistand-upoltad magad. - villantok rá egy gonosz mosolyt.

- És még szemtelenkedsz is. - mondja halkan, miközben fenekemen lévő kezét előre csúsztatja és a lábaim közé simít.

- Igen, mert te meg még mindig Kicsilánynak hívsz. - vitatkozom vele, és megpróbálom visszatartani a kikívánkozó jóleső sóhajomat.

- Oh... - úgy tesz, mint aki ledöbben. - Drága Mirabella... - hajol a nyakamhoz és óvatosan belepuszil. - Ki tudlak engesztelni valahogyan? - kérdezi halkan, és mielőtt érdemben reagálhatnék, a bugyimat gyakorlott mozdulattal tolja el az útból odalent és rögtön megérzem, amint két ujját egyszerre nyomja belém.

A lélegzetem elakad, és minden izmom beleremeg ebbe, még fel is nyögök a hirtelen jött érzéstől.

- Kezdésnek megteszi. - lehelem neki és hagyom hogy győztes mosollyal az ajkain megcsókoljon, majd ellentmondást nem tűrően fordítson a hátamra és totálisan kiengeszteljen.

*-*

Nem túl sok kedvem van ehhez az egész bankettesdihez. Azért sem, mert Ádám is ott lesz, és azért sem mert egyedül mennék, tekintve, hogy Dominik nem jön, mert ő egyébként nem járt a sulimba, csak kibulizta magának, hogy ott érettségizzen. Kicsit sajnáltam is, hogy nem fogja látni a csini ruhámat, ami egészen jól állt rajtam. Talán köze volt ennek ahhoz, hogy az elmúlt héten minden reggel elmentem Bendivel futni. Én lenyomtam 2-3 km-t, míg ő 10-et. Az endokrinológus szerint ez jó dolog. Szerintem meg halálos, de mindegy, nem akartam visszahízni.

Bendi és Dominik egyébként rohadt elfoglalt lett, szinte majdnem minden nap együtt mentek különböző focis táborokba kisgyereket látogatni, motivációs beszédeket tartani meg játszani velük. Így volt ez ma is, én pedig eldöntöttem, hogy nem sokkal kaja után el is fogok jönni a bankettről és kész. Majd filmezünk Nicole-lal vagy ilyesmi.

Nicole a saját autómmal fuvaroz el a helyszínre, és biztosít, hogy csak egy hívásomba kerül és értem is jön majd. Amint belépek az étterembe, látom, hogy már elég sokan itt vannak; kényszerítem magam, hogy ne keressem Ádámot a szemeimmel, amit egyébként egész sikeresen véghez is tudok vinni, mert kiszúrom a felém csápoló Francois-t és mosolyogva indulok el felé, ahol szerencsére fenntartott nekem is egy helyet szabadon.

Három puszival üdvözlöm őt jó francia szokáshoz híven, és köszönök a körülöttünk ülőknek is, majd helyet foglalok.

- Annyira nagyon csinos vagy. - vigyorog rám Francois.

Én hirtelen csak megforgatom a szemeimet.

- Kegyetlen izomlázzal jár ez. - mondom neki. - A bátyám megcsináltatott velem vagy 100 felülést egyik nap.

- Oh, wow. Igaz, hogy Szoboszlaival vagy most együtt? - hajol közelebb és kérdezi bizalmas hangnemben. - Erről beszélnek az emberek a szóbeli érettségi óta.

- Oh... - bólintok mindenttudóan. - Nos, ez rohadtul nem tartozik egyébként rájuk. - forgatom a szemeim. - Amúgy nem tudom pontosan, hogy mi a helyzet. - suttogom úgy, hogy csak Francois hallhassa.

Ő csak megereszt felém egy mosolyt.

- Nem tudok egy okot sem mondani, amiért ne akarná, hogy a barátnője legyél. - kacsint rám.

Szerencsére ezt nem kell kommentálnom, mert időközben a tanárok is elfoglalják a helyüket, és elkezdődnek a mindenféle beszédek, amit még én sem tudok élvezni túlságosan. Épp ezért, tekintetem néha-néha Ádámra téved, aki szintén engem bámul alkalomadtán, én pedig úgy teszek, mintha nem ezt csinálnám vele. Szánalmas.

A vacsorámnak csak a felét tudom megenni, de nem is bánom túlságosan, mert nem hiányzik nekem a plusz kalória. A kaja után, mikor a legtöbben már asztalt bontanak, készülnék írni Nicole-nak, de Francois magával rángat a bálterembe, és egy órát eltöltünk azzal, hogy pezsgőzünk és beszélgetünk és táncikálunk a többi külföldivel. Ettől függetlenül mégis el akarok innen szabadulni, mert nem bírok egy légtérben lenni Ádámmal. Szóval tényleg elküldöm azt az üzenet, amíg odabent vagyunk, aztán pedig Francois-t hallgatva megiszom egy másik pohár pezsgőt.

- Ne haragudj rám, de gonosz módon megkértem a bátyám barátnőjét, hogy jöjjön értem. - mondom Francois-nak, mikor Nic azt írja, hogy itt van.

- Ejnye, Mirabella. - rázza meg a fejét mosolyogva. - Hát akkor menj, remélem jól alakulnak a dolgok a focistáddal is. Majd írj. - kacsint rám, majd magához ölel, én pedig mosolyogva viszonzom ezt a gesztust, majd a lehető legészrevétlenebbül próbálom elhagyni a helyszínt.

Úgy látszik ezek a gimis események nekem nem úgy jönnek össze, hogy fiatalkorom legkedvesebb emlékeiként tekintsek majd rájuk. De nem is igazán érdekel már. A parkolóba lépve már konstatálom, hogy sötét van, és szeretném az Audimat megkeresni, de annak nyoma sincs.

Helyette egy elégedetten mosolygó Szoboszlai Dominik fogad a saját autója mellett várakozva.

- Hát te? - lehelem neki értetlenül, mikor kicsit közelebb érek hozzá.

- Nicole szerint annyira szép vagy, hogy muszáj volt eljönnöm és látni téged élőben is. - mondja lazán. - És mennyire igaza volt.

- De hát... azt hittem, hogy nem jöttök ma már vissza vidékről. - mondom értetlenül.

- És te mindent elhiszel, Tündérszemű? - húzza fel a szemöldökét érdeklődve. - Látom, nem örülsz nekem, akkor inkább megyek is. - sóhajt drámaian.

- Jaj, ne csináld már! - szalad ki a számon, és nem törődve vele, hogy mások is láthatnak most minket, Dominikhoz lépve, sietősen szájon puszilom őt. - Örülök neked nagyon. Szar a buli, menjünk haza. - teszem hozzá mosolyogva, amit ő teljes szívéből viszonoz.

- Rendben, Törpilla. Menjünk. - egyezik bele.

A városban nagy a forgalom, így csak araszolgatunk a körúton egy darabig.

- És nem bánod, hogy nem táncolhattál romantikusan a szerelmeddel az utolsó gimis eseményen? - töri meg a csendet Dominik.

- Ehm... nem. - mondom, miután értelmezem ezt a kérdést. - Én csak kedvenc barinőddel, Nicole-lal akartam lógni ma este. De beérem veled is. - pimaszkodom vele egy kicsit.

- Ígérem, hogy viselkedni fogok. - nevet fel egy kicsit, miközben finoman gázt ad, amikor elindul a kocsisor. - Nicole azt mondta, hogy ha bántani merlek téged, akkor úgy megródal, hogy egy hétig aprószeget fogok szarni. És habár nem értem minden szavát tisztán ennek a mondatnak, azért eléggé megijedtem.

Én teljes szívemből nevetni kezdek a szavain. Imádom Nicole furi kifejezéseit. Egy ideig csak nézek ki az ablakon és bámulom az előttünk lévő fel-felvillanó féklámpákat. Végül Dominik érintése ránt vissza a valóságba, amikor megfogja a könyöktámaszon nyugvó kezem és ajkaihoz emelve finoman megpuszilja, majd ujjaimat továbbra is fogva tartva, helyezi összekulcsolt kezünket vissza az eredeti helyre.

A szívem iszonyatosan megdobban ettől, és csak egy apró mosolyt tudok hirtelenjében villantani a focistára. Valamilyen furcsa érzés kerít hatalmába. Szeretnék csak vele lenni. Úgy, hogy a családom nincs körülöttünk.

- Dominik... -szólalok meg tétován. - Tudom, hogy elég rosszkor szólok, de nem mehetnénk hozzád?

Ő csak lopva rám pillant, mert ismét elindultunk, de sikerül látnom, hogy eléggé megleptem ezzel a kéréssel. Talán érzi a hanglejtésemből, hogy nem csak úgy szeretnék hozzá menni. Bár némi aggodalomra ad okot, hogy nincs nálam sem alváshoz és normális utcai jelenléthez ruha - legalább a szemüvegem a táskámban lapul -, és igazából az is, hogy eléggé fura stílusban tettem fel a kérdést. Engedélyt kellett volna kérnem először. Bár úgy tudtam, hogy másnap nem volt semmi dolga Dominiknak és ezek szerint úgy készült alapból is, hogy velünk lóg majd ma este.

- De, mehetünk. - válaszol végül, majd lassan mosolyra húzódnak az ajkai.

Sajnos már muszáj átmenni Budára ezen a ponton, de ott szerencsére nem olyan vészes a helyzet, így viszonylag gyorsan jutunk el az Árpád hídhoz és vissza a Marina partra. Az esti szellőt kicsit hűvösnek érzem a rövid és pánt nélküli ruhában, Dominik azonban rögtön az ölelésébe húz.

- Tényleg nagyon csinos vagy, Mira. - suttogja nekem, mire én is őszintén elmosolyodom. - Elképesztően áll neked ez a ruha.

- Köszönöm. - pislogok rá szégyenlősen, és érzem, hogy az orcáim elpirulnak az eszembe ötlő válasz miatt. - Gondoltam, hogy ma este láthatnál nélküle is. - suttogom a focistának minden bátorságom összeszedve.

Kicsit furán jön ez ki, a lakópark parkolójában állva, mégis, valamiért örülök, hogy kimondtam, mert Dominik meglepődött arca elégedettséggel tölt el. Talán mégsem vagyok annyira gáz, mint ahogy azt mindig is gondoltam. Talán... ő is kellemes meglepetésként éli meg ezeket. Legalábbis nagyon remélem.

Elenged egy picike sóhajt, miközben a fülem mögé igazítja pár hajtincsemet.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdezi halkan.

- Igen. - bólintok. - Azt szeretném. - mondom a szokásos rejtelmes hangsúllyal. - Mindenekelőtt veled. - teszem hozzá halkan, mire végre kapok egy őszinte mosolyt Dominiktól. - Legalább egy klisés dolgot csináljak, amit gimisként kell. Hadd szeretkezzek azzal a sráccal, akibe totálisan belezúgtam az elmúlt hetekben. - nevetem el magam, a focista pedig követi a példámat de mosolya nem tűnik el, majd hozzám hajolva óvatos csókot ad az ajkaimra.

Odafent megszabadulok a magassarkú cipőimtől, majd kissé tanácstalanul fordulok az engem méregető Dominik felé. Egy pillanatra kínosan érzem magam, mert nem tudom, mit kellene csinálnom. Talán ráértem volna elmondani a szándékaimat idefent. Olyan béna vagyok.

- Tündérszemű... - Dominik hozzám lép, és mindkét kezemet az övéi közé veszi. - Gyere beljebb, itt nehéz lenne bármit is csinálni. - mosolyog rám kedvesen, ugyanakkor a hanghordozása egész kicsit pimasz.

Tekintetem a padlóra fordítva engedek el egy kínos nevetést, majd engedem, hogy kézen fogjon és a nappaliba húzzon. Ott aztán magával szembe fordítva lassan és óvatosan húz magához egy csókra. Dominik csókja annyira gyengéd és érzelmes, hogy minden porcikám remegni kezd tőle, de szerencsére annyi lélekjelenlétem van, hogy viszonozni tudjam. Egyik kezemet a vállára simítom, míg másikkal a haját teszem tönkre, teljesen önkéntelenül.

Tetovált karjai szorosan ölelik át a derekamat, ez a mozdulat pedig olyan erőteljes bizsergést vált ki belőlem, mint még soha ezelőtt, ugyanakkor eszembe jut, hogy most nem követhetjük el ugyanazt a hibát, mint múltkor.

- Dominik... - nyögöm ki egy mély sóhajjal, miután elszakadok tőle.

Homlokát enyémnek érinti, és kíváncsian húzza fel a szemöldökét.

- Hadd menjek vissza a táskámért. - mondom halkan és szeretnék az előszoba felé fordulni, de nem merek, ugyanakkor Dominik pillantását sem vagyok képes állni, így legjobb megoldásként lehunyom a szemeim egy pillanatra. - Védekeznünk kell. - motyogom. - Én... nem szedhetek gyógyszert a pajzs...

- Css! - Dominik félbeszakít és nagyon óvatosan puszit lehel a szám sarkába. - Ne aggódj, a hálóban van óvszer. Mindenesetre tele vagy meglepetéssel ma este, Törpilla.

Csak zavarodottan felnevetek.

- Az lenne a meglepetés, ha végre leszoknál ezekről a hülye becenevekről. - rázom meg a fejem rosszallóan.

- Ma este megpróbálok kivételt tenni. - suttogja az ajkamra, és ismételten megajándékoz egy édes csókkal, majd váratlanul nyúl a lábaim alá, és kap ölbe, úgy mint egy menyasszonyt szokás, amitől aztán egy meglepett sikoly hagyja el az ajkaimat, és kétségbeesetten kapaszkodok erősen Szoboszlai nyakába.

- Te nem vagy normális. - mondom elhalóan, mikor ismét magamhoz térek.

- Te pedig egyre könnyebb vagy, Mirabella. - válaszol, s lassan elindul velem a hálószoba felé. - Oda kell figyelnem rá, hogy eszel-e rendesen.

Arcomat elönti a pír, amint érzem a finom ágynemű érintését magam alatt. Dominik egy pillanatra elszakad tőlem, míg az éjjeli szekrényen álló lámpához nyúl és felkapcsolja. Egy picit zavarban pislogok rá, majd inkább reagálok az előző beszólására.

- És hogy tervezted ezt? - húzom fel a szemöldököm.

- Elmondom neked később. - mondja halkan, és mielőtt bármit is reagálhatnék, Dominik határozottan csókol a nyakam érzékeny bőrébe, ami egy meglepett sóhajjal keveredő nyögést csal elő belőlem.

A szorításom önkéntelenül is erősödik a vállán.

- Mi van... ha béna leszek? - suttogom neki, megakadályozva ezzel, hogy ismét a számat ajándékozza meg egy csókkal.

- Mirabella... - emeli rám a tekintetét komolyan. - Miért gondolkodsz ilyeneken? - kérdezi finoman és egy alig érezhető puszit lehel az államra, majd az arcomra, és végül a homlokomra, amin remegve csukódnak le a szemhéjaim. - Egyébként pedig, ugye tudod, hogy nem várom el tőled, hogy úgy érezd, most szeretkezünk kell csak azért mert én.... idősebb és tapasztaltabb vagyok mint te? - kérdezi, mire a szemeim kétségbeesetten kezdik keresni a pillantását.

- Nem ezért akarom. - mondom halkan, és tétován simítok végig az arcán és nyakán. - Azért mert... soha senki nem volt még ennyire édes és figyelmes velem. És azért is, mert... komoly érzéseim vannak irántad. - vallom be, és hirtelen nem is értem, hogy honnan veszem a bátorságot hozzá, hogy ezt tegyem.

Dominik halványan elmosolyodik a szavaimon.

- Akkor semmi okod idegesnek lenni. Mert hasonlóan érzek irántad, és csak rád tudok gondolni. - csókol meg finoman, én pedig amellett, hogy egy icipicit megnyugszom, az izgatottság sokkal nagyobb hullámban tör rám, mint azelőtt, de most végre pozitív értelemben. - Az első alkalom gáz. - teszi hozzá a focista és kicsit el is neveti magát. - Az enyém is az volt, de valahol muszáj elkezdeni, hogy utána jobb legyen. - húzza fel a szemöldökét mindenttudóan. - Én pedig mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb legyen most neked. Úgy, ahogy annak lennie kellet volna.

- Köszönöm. - mosolygok rá, és fejemet kicsit megemelve húzom magamhoz egy igazi, hosszú és szenvedélyes csókra, miközben kezeim a felsőtestét kezdik felfedezni, egyelőre csak a pólóján keresztül.

Aztán pedig veszem a bátorságot és az anyag alá csúsztatom a kezem. Dominik bőre melegnek érződik az én tenyerem alatt, és remélem, hogy számára nem kellemetlenül hideg az érintésem. Nem panaszkodik, én pedig el is felejtek aggódni, amikor ő simítja egyik kezét a combomra és félig a ruhám alá nyúl.

Mély sóhaj szakad fel az ajkaim közül és tekintve, hogy rajtam csak ez az egy ruhadarab van a fehérnemű fölött, gyorsan feltolom Dominik pólóját, aki készségesen segít nekem, hogy megszabadítsam tőle. Sosem simogattam más fiúkat vagy férfiakat, az ő bőre annyira finom és puha, hogy nagyon jól esik az ujjaimnak.

Nem ellenkezem, amikor a focista a ruhám oldalsó cipzárját húzza le, sőt felemelkedve én is a segítségére sietek, mert hirtelen forrónak érzem a levegőt és hagyom, hogy levegye a nagyon csini ruhámat.

- Tényleg jobban tetszel nélküle. - mosolyát érzem a dekoltázsomon, míg két tenyere egyszerre fonódik a derekam két oldalára.

Ajkai apró, mégis nedves csókokat hagynak a felsőtestemen, és lassan érnek el az alhasamig, amibe teljesen beleremegek. Nagyot nyelek, amint Dominik egyre lejjebb halad. Csókjait ezúttal mindkét belső combomon érzem, lassan csinálja, ennek köszönhetően pedig érzem, hogy a forróság szétárad a testemben, különösképpen a lábaim között.

Dominik óvatosan és lassan lehel csókot a fehérneművel takart érzékeny pontomra, amitől egy kicsit tényleg elvesztem az eszem, és hirtelen el sem tudom hinni, hogy ez velem történik. És legfőképpen vele.

- Megengeded nekem, hogy... - szalad ki a számon, amivel elnyerem Dominik figyelmét.

- Mit, Kicsilány? - kérdezi egy kedves mosollyal, mikor arcunk ismét egy szintbe kerül.

- Hogy egy kicsit... én irányítsak? - kérdezem meg félve, és még az utálatos becenévre sem teszek megjegyzést ezúttal.

Egy őszinte, de eléggé öntelt mosoly a jutalmam ezután a kérdés után.

- Naná. - kacsint rám, én pedig megkönnyebbülve viszonzom mosolyát, és magamhoz húzom őt egy csókra.

Egyik kezemmel átölelem a vállát, míg másikkal felnyomom magam a matracról, Dominik pedig szerencsére tényleg engedi, és nem ellenkezik, amikor őt nyomom ezután fekvő helyzetbe a hátára. Óvatosan helyezkedek el a csípőjén, és egy bizonytalan mosollyal hajolok felé, majd lassú és érzelmes csókolózásba kezdek vele. Ezután én is óvatos csókokkal hintem be a focista nyakát, a vállait és mellkasát. Nagy kezeivel időközben a hátamat simogatja, néha-néha a hajamba vezeti őket. Előbbi akciójához hasonlóan én is lefelé haladok a felsőtestén, én azonban hátsószándékomhoz méltóan a nadrágja gombját oldom ki és húzom le a cipzárt, hogy megszabadíthassam ettől a ruhadarabtól, hogy többé- kevésbé egyenlően legyünk meztelenek. Dominik egy kicsit segít, így végül győztes mosollyal és egy lazának szánt mozdulattal dobom oldalra a nadrágját, amit ő egy hitetlen mosollyal nyugtáz.

- Soha nem gondoltam, hogy egyszer így foglak látni téged. - mondja nekem, miközben tenyereit a nyakamra és a tarkómra vezeti, ujjai hajamba kúsznak, arca vészesen közel kerül hozzám.

- Hidd el, hogy én sem gondoltam, hogy így fogsz látni engem. - suttogom neki. - Azt sem, hogy én téged. - teszem hozzá egy ártatlan mosollyal, majd kezemmel az alsónadrágján keresztül kezdem simogatni keményedő férfiasságát, amire csak egy jóleső nyögés és egy követelőző csók a jutalmam.

Nem számítottam rá, hogy sokáig engedi majd, hogy "irányítsak", de nem is bánom igazából amint finoman ismét a hátamra nyom. A pánt nélküli melltartómtól egészen egyszerűen szabadít meg, s amint észreveszem, hogy a kelleténél hosszabb ideig felejti szemeit a melleimen, érzem, hogy az arcom lángba borul. Most látja őket először - világosodok meg.

- Annyira csodálatosan szép vagy, Mirabella. - mondja Dominik halkan, miközben a szemeimbe pillant, látom, hogy tényleg őszintén gondolja, ez pedig teljesen megdobogtatja a szívem.

Finom puszikat ad a kulcscsontomra majd lassan elkezd kicsit lefelé haladni, én pedig fel is nyögök, amint megérzem ajkait először a melleim között, s egyik kezét, amint gyengéden megérinti és masszírozni kezdi említett testrészeim jobb oldaliját. Éles sóhaj szakad ki az ajkaim közül, amint ajkait megérzem a mellbimbómon és hirtelen szeretném azt mondani a focistának, hogy "ez kurva jó érzés", de inkább az alsó ajkamba harapok, mert nincs hozzászokva, hogy ilyen kifejezéseket használjak, és bevallom én sem, és nem akarom elrontani a pillanatot.

Miután elég ideig játszadozott velem, és kellőképpen felizgatott, érzem, hogy Dominik tétovázás nélkül akasztja ujjait a bugyim pántjának két oldalába, és kezdi el lehúzni a melltartóhoz passzoló sötétkék csipkével díszített anyagot. Csípőmet engedelmesen megemelem, hogy könnyebb dolga legyen. Nagyon vágyom már az érintésére, még akkor is, ha egyébként kicsit izgulok és félek is, hogy milyen lesz ez. Titkon reménykedem benne, hogy elfeledteti majd velem a balul elsült első alkalmat.

Tekintetünk ismét találkozik, amint óvatosan kényeztetni kezd kezével, és valamennyire megnyugtat, hogy nem érzem kínosnak azt, hogy Dominik az arcomat nézi. Egyik kezemmel a felettem támaszkodó fiú hátát simogatom végig, míg másikat minden merészségem összeszedve a fenekére vezetem, először csak halványan érintem meg, majd szégyentelenül markolok kicsit bele a focista kőkemény, izmos testrészébe.

Dominik győztesen elmosolyodik a cselekedetemre, majd ujjait lassan kihúzza belőlem, és kissé lejjebb ereszkedve nyomja csípőjét az ölemnek. Felnyögök kicsit megint, amint alsónadrágján keresztül is érzem, hogy ő már valószínűleg teljesen készen áll a dologra. Kezeimet egy pillanatra visszasimítom a derekára, és fejemet felemelve csókolom meg ajkait, aztán ismét lejjebb vezetve a tenyeremet, kissé remegő kezem ujjait csúsztatom a focista alsónadrágjába, mire érzem, hogy hasizmai összerándulnak. Elég bátor vagyok, hogy megérintsem, sőt ahhoz is, hogy kezemet köré fonjam és lassú mozdulatokkal kényeztetni kezdjem.

Dominik elenged egy mély, szaggatott sóhajt, majd fejét hirtelen a nyakamba temeti, és forró csókot lehel a bőrömre, amitől aztán végképp bizseregni kezdek én is odalent. Mintha fájna, hogy nem érezhetem közvetlenül. Tevékenységemet megszakítva próbálom letolni a focista boxeralsóját, ezzel azonban csak fél sikert érek el, így végül kénytelen elszakadni tőlem, hogy teljesen megváljon az utolsó ruhadarabjától. Nem is tér vissza hozzám rögtön, hanem az éjjeliszekrény fiókjához hajolva elővesz egy óvszert, én pedig kissé megnyugodva fújom ki a benntartott levegőmet. Érzem, hogy arcomat elönti a pír, amíg lopott pillantásokkal végigkísérem, hogy felgörgeti magára a védelmet jelentő eszközt, ugyanakkor hálás is vagyok neki, mert én biztos nem lettem volna képes ezt megtenni.

Amint Dominik ismét visszatér hozzám és a lábaim közé, először finom és gyengéd csókokkal halmoz el, majd ismét csókolózni kezd velem egy kicsit. Mikor elválik ajkaimtól, ismét komoly tekintetével találom szemben magam.

- Óvatos leszek, oké? - kérdezi tőlem, mire én csak bólintani tudok. - De mindenképp szólj ha nagyon fájna, vagy ha valami nem tetszik.

- Rendben. - suttogom alig hallhatóan egy újabb bólintás közepette.

Hirtelen nem is tudom, hogyan kellene ellazulnom és nem stresszelni. Tudom jól, hogy most nem kell attól tartanom, hogy megzavarnak, vagy hogy bármi más rajtunk kívül álló dolog elrontaná ezt a pillanatot. A focista sokkal óvatosabb és lassabb mozdulattal hatol belém, mint legutóbb és szerencsére feleannyira sem kellemetlen mint akkor. Nem egy leányálom most sem, de elviselhető, így csak egy mély sóhajt engedek el, amíg próbálom megszokni az érzést, amit ő türelmesen vár, közben pedig finom csókokkal borítja be az arcomat.

Kicsit elhúzódik, amikor megérzi, hogy két kezem az arcára csúsztatom. Tekintetével enyémet keresi, én pedig elengedek felé egy bizonytalan mosolyt.

- Megpróbálod folytatni? - kérdezem halkan, mire ő csak bólint és egy apró puszit nyom a számra, mielőtt egy lassú és óvatos mozdulatot tenne.

- Nem fáj? - leheli, és ismét a szemeimbe néz.

- Egy kicsit... olyan feszítő érzés. - vallom be. - De nem fáj túlságosan. Folytasd, kérlek. - villantok rá egy apró mosolyt.

- Ígérd meg, hogy szólsz, ha valami nem lenne jó. - kér halkan.

- Ígérem. - bólintok rá.

Ezután nem beszélünk túl sokat. Dominik lassan de egyre mélyebben mozog bennem, az én kellemetlen érzéseim pedig lassan tényleg elmúlnak, így a végén csak jóleső sóhajokkal és nyögésekkel jutalmazom azt, amit velem művel. Kicsivel később érzem a mozdulatain és arcán is látom, hogy egyre nehezebb lehet neki ez az egész, mégis azért, hogy nekem is jó legyen nem gyorsít a tempón, emiatt pedig nagyon hálás vagyok neki és hirtelen azt kívánom, hogy sokszor kerülhessek még ilyen helyzetbe vele, remélve, hogy azok az alkalmak jobbak és izgisebbek lesznek majd mindkettőnk számára.

Éjfélt üt az óra, amint kipirult arccal fekszem a focista karjaiban és próbálom feldolgozni ezt az egészet. Most tényleg sokkal jobb volt, mint az érettségis buli utáni félreértésből történt akciónk, és ezek után már hivatalosan is ezt az alkalmat fogom elkönyvelni a szüzességem elvesztésének.

Óvatosan emelem fel a fejemet és a puha ágyneműn megtámasztva könyököm, fordítom a tekintetem Dominik felé aki várakozóan néz rám.

- Ugye neked is jó volt... valamennyire? - kérdezem tőle zavartan.

- Persze, hogy jó volt, Tündérszemű. Hiszen veled lehettem. - válaszol komolyan, én pedig hirtelen csak mosolyogni tudok a reakcióján.

- Komolyan akkor is tetszettem neked, amikor...? - kérdezem meg félve, miközben végigsimítok meztelen mellkasán.

- Tetszettél. - jelenti ki. - Miért olyan hihetetlen ez?

- Hát mert kövér voltam és sosem tetszettem még senkinek. - rántok vállat és igazából rájövök, hogy mennyire idióta is vagyok. - De hé, azt ígérted, hogy elmeséled, hogyan tervezted ellenőrizni, hogy rendesen eszem-e. - eresztek meg felé egy bizonytalan mosolyt, mert úgy érzem, hogy jobb ha elengedjük az előző témát.

Dominik elmosolyodik az utolsó mondatom hallatán, majd testén lévő kezemet elkapja és ajkaihoz emelve óvatosan megpuszilja a kézfejemet.

- Jelentkezz a Berlin Fashion School-ba. - mondja komolyan. - Azt szeretném, ha ott lennél Németországban. A közelemben. Azt szeretném, ha a barátnőm lennél.

A szavain annyira ledöbbenek, hogy hirtelen nem is tudok válaszolni. Ő pedig látva a meglepettségem, gyorsan folytatja.

- Ne érts félre, Mirabella, nem nyomást akarok rád gyakorolni. - mondja finoman és nyugtatóan simít végig az arcbőrömön. - Ha itthon akarsz maradni, az is totál rendben van. Akkor is szeretném, ha a barátnőm lennél; majd ráállítom Bendit meg azt a vereksző fehérnépet az evés témára, hogy vigyázzanak rád, ha nem vagyok itt. - mosolyog rám halványan.

A szavai megdobogtatják a szívemet, hiszen annyira normálisan áll a témához.

- Az, hogy Németországba mennék és te is mindig ott lennél, olyan lenne, mint valami tündérmese, amire mindig is vágytam. - mondom halkan és Dominik szemeibe pillantok.

- De? - kérdezi óvatosan, mert látja rajtam, hogy vannak kétségeim.

- De megtehetem ezt a családommal? És... nem vagyok én kevés ehhez az egészhez? Egy idegen országban, és olyan híres ember barátnőjeként, mint te? - mondom ki minden kétségem végül.

- A családod is azt szeretné, ha boldog lennél, Mira. - mondja komolyan. - Még ha nehéz is lesz nekik, hogy nem látnak majd olyan gyakran, el fogják fogadni, hogy ezt szeretnéd, még Bendi is. De Németország nincs messze, egy hétvégére bármikor haza ugorhatsz, vagy ők is kijöhetnek hozzád. - mondja tárgyilagosan. - Ami pedig az utolsó két kérdésedet illeti... - mosolyodik el mindenttudóan. - Már ígyis elég pimaszság ragadt rád rólam, szóval ha továbbra is velem lógsz, nem lesz semmi baj. - kacsint rám, én pedig tehetetlenül elnevetem magam az érvein.

Hálás vagyok neki, amiért ennyire édesen beszélt a lelkemre és tényleg nem éreztem, hogy az akaratát erőszakolná rám. Nem is nagyon kellett volna neki, hiszen pontosan tisztában volt vele már hetek óta, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. És végre én magam is rájöttem és felfogtam, hogy mi az, amit én szeretnék. Dominik pedig egy egészen hihetetlen meglepetés és ajándék volt számomra, akivel boldogan kezdtem bele egy igazi kapcsolatba.

*_*

Na hát sziasztoksziasztok!
Szerintem nagyon sok és nagy előrelépés történt Mira és Dominik kapcsolatát illetően ebben a részben és NAGYON érdekel, hogy mit gondoltok róla. Megsúgom nektek, hogy ez volt az utolsó igazi epizód ebből a történetből. Egy epilógust és két nagyon szorosan a sztorihoz kapcsolódó novellát tartogatok még Nektek, mielőtt ettől a történettől is elköszönnék. ;)

Puszka.