3 nappal később kritikus szemmel nézegetem magam a tükrömben. Egy combközépig érő fehér nyári ruhát és kék pánttal ellátott telitalpú szandált viselek, amivel megegyező kék színű kistáskát dobok a vállamra és még egyszer megnézem magam. Botrányosan kövér nem vagyok és ez a ruha elég szépen kiemeli a derekamat és melleimet, és rohadt jól mutat a fehér szín a tengerparton lebarnult bőrömmel. Kicsit elmosolyodom és még egyszer megvizsgálom a szemhéjtusom vonalát, hogy biztosan a helyén van-e.

Ma végre eljutok életem első hivatalos randijára. Nem mással, mint Szoboszlai Dominikkal. Addig győzködött - és játszotta a nagy beteget -, hogy végül beleegyeztem abba, hogy elmenjünk ebédelni a Marina parton egy helyre. Elmondása szerint nem szoktak ott sokan lenni, meg egyébként is, olyan gyökerek fordulnak meg arrafelé, mint a luxusfeleségek például, szóval szerinte nem kell attól tartanom, hogy mindenki ránk figyelne. Örültem neki, hogy Bendivel megbeszélték a dolgaikat és ha nem is borultak úgy egymás nyakába, mint a bátyám és én, azért sokkal jobb volt a helyzet.

Mielőtt elindulnék lefelé, magamhoz veszem a tökélyre fejlesztett A tanuló Szoboszlai című rajzot és beleteszem egy mappába, hogy ne essen baja. Izgatott vagyok, mert a baleset óta nem találkoztam személyesen a focistával; nála volt a családja az elmúlt napokban: jöttek ápolni őt, s kicsit kényelmetlenül érintett, ha arra gondoltam, hogy esetleg elmondta, hogy én voltam a vita tárgya. De erre nem mertem konkrétan rákérdezni.

Lakásának épülete előtt leparkolva egyelőre az anyósülésen hagyom a rajzomat, majd magamhoz veszem akkor, ha ebéd után visszafelé jövünk - határozom el. Inkább hívást indítok a focista felé, hogy jelezzem itt vagyok, és részemről indulhatunk enni.

A napszemüveg nyújtotta biztonságban kritikusan mérem végig, amikor kilép a lépcsőház ajtaján, de ajkaim szinte rögtön mosolyra húzódnak, amint látom, hogy mennyire szemtelenül helyes és mennyire jól néz ki. Semmi csicsa, egyszerű fehér pólóját és térdig érő farmerét, mindössze az elmaradhatatlan karóra egészíti ki, és valami szívdöglesztő illatú parfüm, amit akkor érzek meg, mikor közelebb ér hozzám.

- Wow, Tündérszemű. Iszonyatosan gyönyörű vagy. - mondja köszöntésképp és óvatosan magához húzva apró csókot nyom az ajkaimra.

- Köszönöm. - mosolyodok el szégyenlősen. - Te sem nézel ki rosszul. - teszem hozzá és szemüvegemet a hajamra tolva pislogok rá.

- Próbáltam a legkevésbé román taxisofőrös szerelésemet összerakni. - neveti el magát. - Éhes vagy? - kérdezi.

- Igen. - válaszolok gondolkodás nélkül, hiszen direkt nem reggeliztem túlzottan emiatt a program miatt.

Mióta ismét volt étvágyam próbáltam tényleg odafigyelni az étkezésre, reménykedve, hogy nem szaladnak vissza az elvesztett kilóim olyan gyorsan.

- Akkor menjünk. - villant rám egy mosolyt.

- Hogy van az orrod? - kérdezem pár méter sétálása után és tekintetem féloldalasan Dominik felé fordítva konstatálom magamban, hogy most sokkal kényelmesebben tudom őt nézni, így hogy jó pár centivel magasabb vagyok a cipőnek köszönhetően.

Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy kezeink néha-néha egymáshoz érnek, ez pedig egyrészt egy picit zavarba hoz, másrészt viszont kellemes bizsergést vált ki a bőrömön.

- Jól. - ránt vállat a focista. - Holnap visszamegyek ellenőrzésre, de már nem nagyon fáj.

- Ennek örülök. - mosolygok rá, ő pedig ujjait az enyém köré kulcsolja, amikor kézfejünk ismét összeütközik, amitől aztán totálisan felgyorsul a szívverésem, és csak reménykedem, hogy a tenyerem nem kezd izzadni majd, mert az nagyon kínos lenne.

Az étterem közvetlenül a Duna parton van, körülbelül két perc sétánkba telik csak amíg odaérünk. A bejáratnál Dominik elengedi a kezem és kinyitja előttem az ajtót. Az ott lévő személyzet rögtön ismerősként üdvözli, és máris mutatják az asztalunkat a vízpartra néző teraszon, szerencsére egy olyan helyen ahol nincs tűző nap.

Örülök, hogy tényleg nincs tömeg; néhány másik asztalnál ülnek még, többnyire párocskák, illetve egy vörös hajú nő laptoppal és a kisfiával, ami igazán vicces látvány, mert úgy tesz mintha dolgozna evés közben, s közben a gyereknek mond nagyon furi dolgokat. Amint megkapjuk az étlapokat, inkább abbahagyom a hallgatózást, és visszafordulok Dominik felé egy hitetlen mosollyal.

- A szomszéd lépcsőházban laknak. - mondja nekem a nőre és a kisfiúra utalva. - Viki a neve és vagy 40 éves, de általában ilyen 25 éves csajokkal lóg itt, akik a munkatársai Ja, és sokszor itthonról dolgozik... vagy a saját teraszáról, vagy innen. De már láttam a kikötőben a jachton is "dolgozni".

- Te vagy a lakópark szeme és füle. - csóválom meg a fejem rajta nevetve és miközben ezt a Viki nevű nőt vagánynak könyvelem el magamban, gyorsan végigfutom az étlapot.

Jeges, citromos vizet kérek inni, viszont nem igazán tudom eldönteni, hogy mit egyek.

- Te mit eszel? - kérdezem Szoboszlait érdeklődve.

- Valami csirkét meg zöldséget. Mióta sérült vagyok tök sokat híztam. - jelenti ki, mire csak vizslató szemekkel végigmérem ülőhelyzetben és egyáltalán nem tűnik úgy, mint akin egy gramm felesleg is lenne.

Akkor sem tűnt úgy, amikor meztelenül láttam. Erre a gondolatra aztán pirulva fordulok vissza az étlaphoz és én is valami hasonló, nem túl hízlaló kaja mellett teszem le végül a voksom.

- Mire jutottál az egyetemi jelentkezéseddel kapcsolatban? - kérdezi tőlem a focista, miután mindketten leadjuk a rendelésünket.

- Még semmire. - válaszolok neki. - Ha felvesznek, utána be kell mennem egy plusz felvételi vizsgára, ahol rajzolni kell. Nem vagyok miatta olyan izgatott, mint kellene. - teszem hozzá egy keserű mosollyal, és belekortyolok a vizembe.

- Komolyan mondtam, hogy gyere ki egyszer Németországba. - mondja, ezúttal tényleg komoly hanghordozással. - Csak nézz körül, hogy tetszik-e. Maradj velem pár napot. - teszi hozzá egy mosollyal.

Szerencse, hogy ülök, mert ez a gesztusa totálisan levesz a lábamról, ugyanakkor az agyamba ötlik egy elég kellemetlen kérdés is.

- Mikor mész vissza Németországba? - kérdezem csendesen.

- Most nyáron csak néha-néha, ha van valami fontosabb elintéznivalóm ott a csapat miatt, vagy orvosokkal kell találkoznom, hasonló dolgok miatt. Igazából vissza majd szeptemberben megyek. - magyarázza, én pedig mindenttudóan bólintok, és kicsit elbizonytalanodom ezen az egészen, ami velünk történik most.

- És a sérülésed? Még mindig ennyire rossz? - kérdezősködöm tovább.

Ő csak elenged egy halvány mosolyt felém.

- Már nem. Szerencsére sokkal jobban vagyok, és szeptemberben már tényleg visszamehetek játszani.

- Oh, ez jó. - bólintok és én is megeresztek egy mosolyt felé.

Ezután hirtelen egyikünk sem szólal meg. Kis ideig a folyón tartom a szemem, majd ismét a Viki nevű nőre meg a fiára figyelek, közben pedig érzem, hogy Dominik engem néz.

- Mi történt a fotós ügyeddel? - fordulok hirtelen vissza felé, ahogy az elmúlt napok eseményei elevenedtek fel az elmémben.

Dominik elneveti magát.

- Küldtem egy rakás édességet a fotós csajnak és még fel is hívtam, hogy bocsánatot kérjek tőle, és adott másik időpontot. - ránt vállat.

- Milyen fotózás lett volna ez? - húzom fel a szemöldököm.

- A Nike Football-lal valami együttműködés. - mondja lazán, és hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy ő mennyire van tisztában az ilyesmi dolgok részleteivel.

- Szereted ha fotóznak? - kérdezem egy apró nevetéssel, mert eddigi benyomásom teljesen az volt róla, hogy ő egy eléggé hiú ember és rengeteget foglalkozik a külsejével.

- Alapjáraton igen, de van hogy nagyon nincs kedvem a dologhoz. - jegyzi meg egy fintorral, én pedig csak megértően bólintok.

Én személy szerint gyűlölöm ha engem fotóznak.

- Bár rájöttem, hogy az ezerszer izgalmasabb, ha valaki lerajzol. - kacsint rám mindenttudóan, én pedig érzem, hogy a vér az orcámba szökik ettől a megjegyzéstől.

- Olyan szokatlan volt téged úgy látni... gondoltam, miért ne? - reagálok végül.

- Bármikor lerajzolhatsz, Tündérszemű. Modellt állok neked, ahogyan csak akarod. - biztosít, és akármennyire is érzem rajta, hogy viccel, kicsit mégis zavarba hoz.

Mielőtt reagálhatnék, szerencsére meghozzák az ételünket, ezt a rajzolós témát pedig elengedjük. Ennek ellenére továbbra is él bennem az elhatározás, hogy ebéd után odaadom neki az elkészült rajzot. Vagy a parkolóban, ha pedig felinvitál a lakásba, akkor ott.

A lakásba lépve sokkal kellemesebb hőmérséklet fogad, mint odakint. A rajzomat rejtő mappát leteszem az egyik komódra, amíg megszabadulok a cipőimtől, majd immár normális magaságommal - vagy alacsonyságommal - fordulok Dominik felé.

- Körbevezetsz? - kérdezem kicsit szemtelenül, ami egy pillanatra őt is meglepi.

Igaz, hogy jártam itt már kétszer is, de a nappali - erkély területtől nem sikerült tovább jutnom.

- Persze. - mosolyodik el végül.

A nappali-konyha-étkező részből nyílik egy folyosó, ahol található egy mosdó és egy meglepően nagy fürdőszoba, ami rohadt jól néz ki.

- Wow. - fordulok körbe és szemügyre veszem a hatalmas zuhanykabint.

- Csak nem most bántad meg, hogy mégsem rángattad ide be Jude Bellingham-et, Törpilla? - nevet fel Dominik.

- Nem is tudom miért állok szóba veled. - rázom meg a fejem rosszallóan, amit ő csak egy nevetéssel reagál le.

A fürdő után megmutatja a vendég- és hálószobáját, illetve egy gardróbszobát, ami várakozásaimmal ellentétben nincs telezsúfolva drága cuccokkal. Gondolom azok nagyrészét a németországi lakásában tartja.

- Igazából ez az első olyan időszak, hogy több időt töltök itt. Ha Magyarországon vagyok, akkor általában lemegyek Fehérvárra. - mondja, miközben lassan visszasétálunk a nappaliba.

Szoboszlai levetődik a kanapéra, én pedig kissé tanácstalanul állok meg előtte. Várakozóan rám emeli pillantását, én pedig egy kisebb sóhaj közepette szólalok meg.

- Hoztam neked egy kis ajándékot. - mondom végül. - Hogy gyorsabban gyógyuljon az orrod. - teszem hozzá egy mosollyal. - De úgy látom, igazából már nincs is szükséged rá. - nevetem el magam kicsit.

Dominik szemei kissé elkerekednek az ajándék szó hallatán, na meg nyilván azért is mert incselkedem vele, ami totálisan szokatlan tőlem.

- Mirabella. - mondja ki a nevem tettetett komolysággal. - Akarom az ajándékom, most azonnal. - teszi hozzá, de a végére egész kicsit elmosolyodik.

- Oké. - lehelem, és viszonzom gesztusát, majd gyors léptekkel az előszobába megyek és behozom a mappámat a rajzzal együtt.

Óvatosan foglalok helyet Dominik mellett a kanapén. Ő egy picivel közelebb csúszik hozzám, combjaink összeérnek ezután. Kezébe adom a mappát és engedem, hogy ő nyissa ki, közben pedig érdeklődve emelem pillantásom az arcára. Szeretném látni a reakcióját. Szemei elkerekednek amint meglátja az időközben teljesen kidolgozásra került rajzot.

- Mira... wow. - szólal meg hosszú másodpercek múlva és lopva rám néz. - Ez rohadt jó. Tényleg. - óvatosan érinti ujjait a papírhoz, én pedig önkéntelenül is elmosolyodom a reakcióján. - Te tényleg rohadt tehetséges vagy. - jelenti ki komolyan, ez pedig iszonyatosan jól esik a lelkemnek.

- Szóval tetszik? - kérdezem bátortalanul.

- Imádom. - vágja rá rögtön, majd a rajzot óvatosan félretéve az öléből hozzám hajol és eddigi csókjaink legédesebbjét kapom tőle. - Köszönöm. - suttogja ajkaimra, mikor egy pillanatra elválunk.

- Szívesen. - pillantok a szemeibe. - Örülök, hogy tetszik.

Dominik ajkai visszatérnek az enyémhez és ezúttal kicsit nagyobb intenzitással kezdenek csókolni, mint előtte, kicsikarva ezzel belőlem egy jóleső nyögést, ami kicsit meglep engem is. A focista határozottan fonja kezeit derekamra és húz kicsivel közelebb magához. Én veszem a bátorságot és egyik kezemmel megérintem arcának frissen borotvált bőrét, míg másikat a tarkójára vezetem és egyelőre ott pihentetem, néha-néha a hajtincseibe csúsztatva ujjaim.

Dominik keze végigsiklik a combom szabadon lévő részén, óvatosan simogatja a bőrömet, én pedig érzem, hogy ez amellett, hogy minden sejtem bizsergését eredményezi, felébreszti a hasamban lakozó pillangókat, és női mivoltom megtestesítőjét is életre kelti, aminek a bugyim kezdi a kárát látni.

- Annyira rohadt szépek a lábaid. - motyogja nekem, amikor ajkaink elszakadnak. - És annyira puha a bőröd. - csókol a nyakamba, amit csak egy mély, éles sóhajjal tudok jutalmazni.

Most titokban hálás vagyok Nicole-nak amiért elrángatott valami gyantázószalonba a tengerpartra indulásunk előtt, ahol mindenemet is szőrtelenítették.

- Imádom az illatodat, Mira. - bókolgat tovább, én pedig kissé kellemetlenül érzem magam, mert hirtelen nem tudok megszólalni és még a bugyim is nedvesedni kezd, és fogalmam sincs mit kellene tennem.

Iszonyatosan jól esik minden, amit elmond, tényleg. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi dolog van, ami tetszik neki velem kapcsolatban.

- Dominik... - nyögöm ki egy sóhajjal, amikor a dekoltázsom szabadon lévő részén egy erőteljes puszit nyom a melleim közé.

Szorításom erősödik kicsit a vállán, kezeim pedig ökölbe szorulnak, amint megérzem, hogy egyik tenyere a ruhám alá siklik. Érzem, hogy fejét kicsit felemelve néz rám, talán arra számít, hogy leállítom. Tekintetemmel megkeresem az övét, és csak remélem, hogy ki tudja olvasni a szemeimből, hogy mennyire jó ez az egész, ugyanakkor...

- Szeretném neked meghálálni ezt a rajzot. - mondja fojtott hangon, közben pedig közelebb hajolva kapok pár apró puszit a nyakamra, államra és az arcomra.

Szemeim automatikusan csukódnak le, amint felfogom a szavait, kicsit megremegek az érintésétől, ami egyre feljebb kalandozik a lábamon.

Szemeimet kinyitva és kissé távolabb húzódva, pillantásom ráemelem.

- Nem akarok semmi olyat csinálni, amire nem vagy kész. - biztosít, és annyira komolyan és meggyőzően teszi ezt, hogy azonnal el is hiszem neki.

Hirtelen annyira vágyom az érintésére, hogy mondhatna bármit, én nem igazán tudnék kételkedni benne, annyira akarom. Hálás vagyok érte, hogy nem kérdez olyan klisés dolgokat, hogy bízok-e benne, mert nem tudnék neki őszintén válaszolni. Szeretnék nagyon bízni benne, de túl régóta ismerem és túl sokat tudok róla ahhoz, hogy ez ilyen egyszerűen menjen. De ezt most mind próbálom kizárni az elmémből.

- Rendben. - mondom elhalóan, s ezúttal én vagyok az, aki hozzá hajol egy csókra.

Pár rendkívül hosszú csók és végtelen számú finom simogatás után érzem, hogy Dominik két lábam alá nyúlva könnyedén emel fel, mintha egyáltalán nem lennék nehéz, én pedig kissé ijedtem kulcsolom csípője köré lábaimat, míg két kezemmel a vállaiba kapaszkodok.

- Jézusom, tegyél le... nehéz vagyok. - mondom neki kicsit kétségbeesetten.

Az, hogy ennyire közel vagyok hozzá odalent, az izmaim remegését hozza magával, és kicsit el is pirulok a szituáción ismét.

- Törpilla, nem vagy nehéz. Profi sportoló vagyok. - kacsint rám nagyképűen, amin akaratlanul is elmosolyodom.

A hálószobában óvatosan ül le az ágyra, továbbra is ölében tartva engem. Egy pillanatra úgy érezhetem, hogy én uralom a helyzetet, mikor két térdem a puha ágytakarón landol Dominik csípőjének két oldalán. Egyik kezemet ismét az arcára vezetem, míg másikkal a homlokába omló hajtincseket söpröm odébb és úgy érzem, hogy elég bátor vagyok ahhoz, hogy egy igazi csókot kezdeményezzek.

- Te is olyan jó illatú vagy. - suttogom, mikor levegőhiány miatt megtöröm a csókot

Dominik kuncogva a nyakamba csókol, majd engem kicsit megemelve, az ágy közepén a hátamra fektet. Amikor ezután lábaimat óvatosan szétnyitja, idegesen harapok az ajkamba.

- Mira... - mondja ki halkan a nevem, miközben tekintetét enyémbe fúrja. - Ha nem akarod ezt csinálni, akkor nem kell. - biztosít.

Érzem, hogy vonásaim elgyengülnek a kedvessége miatt.

- Előttem pedig nem kell szégyenlősnek lenned. Elég sok mindent láttam már. - húzza fel egyik szemöldökét, amivel totálisan zavarba hoz, majd gyorsan folytatja. - Ezenkívül pedig teljesen odavagyok érted.

Ettől a mondattól aztán kicsit tényleg elvesztem a józan eszem és ítélőképességem, annyira jól esik, bármennyire is hihetetlen.

- Nagyon is akarom. - mondom ki halkan minden bátorságom és vagányságom összeszedve.

Dominik combomon nyugvó kezét megfogom és óvatosan a lábaim közé vezetem, hogy érezze tényleg mennyire vágyom arra, hogy megérintsen. Először kicsit elcsodálkozik a merész mozdulatomon, aztán pedig győztes vigyor kúszik ajkaira. Sietősen hajol hozzám egy újabb csókra, majd érzem, hogy meleg tenyerével óvatosan simogatni kezd, egyelőre csak fehérneműn keresztül. Ettől ha lehet, csak még jobban izgalomba jövök és életemben először szeretném azt, ha tényleg közvetlenül megérintene valaki odalent.

A focista nem tétovázik ezután sokat, ruhámat feljebb tolja, így az alhasam szabaddá válik, majd ujjait a bugyim pántjába akasztja és gond nélkül szabadít meg tőle. Nem igazán voltak szívdöglesztő, drága fehérnemű szettjeim. A most viselt, egymáshoz passzoló krémszínű páros szerencsére tartalmazott egy kis csipke díszítést, bár nem úgy tűnt, mintha Dominikot túlságosan érdekelte volna, hogy mit viselek. Picit felemelkedve látom, hogy az eddig fehérnemű által takart terület fehéren világít a napbarnította lábamhoz képest, s ezen kicsit elfintorodom, azonban nincs túl sok időm ezen agyalni, mert Dominik ismét birtokba veszi az ajkaimat, miközben teljesen lenyom a matracra.

- Megnyugtat a tudat, hogy nem nudista strandon süttetted a hasad, Kicsilány. - mormolja, miközben ajkai lassan a fülcipámra vándorolnak és óvatosan veszik maguk közé a bőrömet.

- Miért, te talán ilyen helyekre jársz Németországban? - nyögöm ki gondolkodás nélkül, ő pedig a fülembe kuncog.

- Bármit is gondolsz rólam, nem szeretem idegeneknek mutogatni a micsodámat. - mondja vicces hanglejtéssel.

Nevetni azonban nem igazán tudok, mert a lélegzetem elakad egy pillanatra, amint ujjait megérzem a legérzékenyebb pontomon végig simítani. Szemeim kitágulnak az érzéstől, amit ez az egész kivált belőlem.

- Annyira örülök, hogy ennyire vágysz az érintésemre. - suttogja nekem komolyan, s érzem, hogy egyik ujját óvatosan belém tolja, amit egy apró, jóleső nyögéssel jutalmazok.

Ajkaink halványan súrolják egymást, én pedig kicsit megemelve fejemet, kezemet pedig Dominik tarkójára vezetve húzom őt magamhoz egy csókra, másik kezemmel pedig végigsimítok a hátán, és csak most realizálom igazán, hogy mennyire kemények az izmai. Az én nem létező hasizmaim folyamatosan megfeszülnek, amint a focista gyengéden masszíroz odalent. Kicsivel később egy másik ujját is belém juttatja, és annyira hihetetlenül jó érzés ez az egész, hogy kicsit sajnálom, hogy a gimi 4 éve alatt ebben sem szereztem több gyakorlatot és tapasztalatot.

Mindig azt gondoltam, hogy ez az élmény majd kínos lesz, és persze, kicsit zavarban érzem magam, amiért széttárt lábakkal fekszem egy fiú ágyában, mégis valamiért annyira... forró és szexi és érzelmes ez az egész, hogy még az sem tántorít el, amikor Dominik eltávolodik az ajkamtól és arcát lefelé vezeti a testemen. Tudom jól, hogy mire készül és nem tudom megállítani; nem is akarom.

Ujjait kihúzza belőlem, s látom amint egy provokatív mosoly után szájába veszi őket és lenyalja a nedvességem róluk. Teljesen kipirulva dőlök vissza, egyszerűen nem tudom kommentálni az előbbi cselekedetét, de hirtelen el is felejtem, mert megérzem forró és nedves ajkait a lábaim között, majd nyelve is csatlakozik az akcióhoz és el sem tudom hinni, hogy ez ennyire jó lehet.

Két kezem tétován vezetem a hajába, s önkéntelenül felnyögök, amint nyelvét minden eddiginél mélyebbre juttatja a szeméremajkaim között. Nem sokkal később ajkai elszakadnak tőlem odalent, de ujjai szinte rögtön visszatérnek, s amikor felemelkedve a focista birtokba veszi a számat, eddig eléggé szokatlan módon csap arcon a levegőhiány. Az izmaim összerándulnak, majd több kisebb, aztán egyre intenzívebb remegés fut végig a testemen. Azt hiszem, rohadtul átéltem életem első igazi orgazmusát Szoboszlai Dominikkal.

Percekkel később is fejemet a focista mellkasába temetve fekszem. Kicsit aggódok, hogy a sminkem összekeni a fehér pólóját, de inkább arra koncentrálok, hogy rendezni tudjam a légzésem.

- Jól vagy, Tündérszemű? - kérdezi tőlem halkan, de hallom hangján, hogy mosolyog.

Végre elég bátorságot veszek és felemelem a fejemet, majd egy bizonytalan mosolyt villantok rá.

- Igen. - lehelem egyszerűen.

Nem tudom neki elmagyarázni, hogy ez az élmény valószínűleg életem top 3 pillanatának egyikévé vált most. De szerintem tudja anélkül is. Összegyűjtve minden erőmet, tekintve hogy már ismét rendesen kapok levegőt, Dominikot magamhoz húzom egy gyors csókra köszönetem jeléül, meg azért is, mert nagyon szeretem csókolni őt. Hálás vagyok neki, amiért ennyire figyelmes volt velem és amiért ennyire jó érzéseket váltott ki belőlem. Olyannyira magamra figyeltem az elmúlt percekben, hogy el is feledkeztem arról, hogy neki ez valószínűleg nem volt egy túl egyszerű szituáció.

- Nem... érzed most magad kényelmetlenül? - kérdezem meg végül és érzem, hogy az arcom lángba borul emiatt.

Nem is nagyon értem, hogy miért kérdezem ezt meg. Nem igazán lennék képes most viszonozni ezt az örömöt neki. Ő csak elneveti magát a kérdésemen kicsit.

- Nem. - rázza meg a fejét végül; ez persze nem árul el sokat arról, hogy most mi történik vele odalent, de inkább nem akarom ezt tovább firtatni. - Az hogy így láthattalak, bőven elég élvezet volt nekem is, drága Mirabella. - suttogja ajkaimra ezután pedig lassan és édesen kezd csókolni engem, ami minden aggodalmamat elfeledteti velem egy másodperc alatt.

Este sietősen szaladok fel a bejáratunkhoz vezető lépcsőn, mert látom, hogy Bendi autója itt parkol. A bátyám és apukám a nappaliban néznek valamit a tv-ben. Gyors köszönés után a konyhába indulok, ahol anyát és Nicole-t találom valamilyen diskuráció közepette.

- Szia Miraaaa. - köszönnek szinte egyszerre, s mindenttudó pillantásokkal kezdenek méregetni.

- Csajok... - nyögöm ki kissé idétlenül. - Tanítsátok meg elméletben, hogy kell egy fiút orálisan kielégíteni. - suttogom nekik.

Annyira abszurd ez a szituáció, hogy mikor mindhárman felfogjuk a mondatomat, végül hangosan nevetjük el magunkat egyszerre. Emiatt pedig - és nyilván a mai nap történései után - hosszú évek óta először úgy érzem, hogy igazából rohadtul csodálatos életem van.

*-*

Sziasztok! Köszönöm szépen ismét a csillagokat és hozzászólásokat az előző részhez. A mostaniban szinte csak M+D jelenet van, leszámítva itt a legvégét, szóval.... érdekel nagyon, hogy mit szóltok hozzá, hogy főszereplőink ennyire közel kerültek egymáshoz?

Puszii.