Nem akarom, hogy ez a segg itt legyen a házunkban. Pedig már nem először van itt. És különben sem mondhattam azt a bátyámnak, hogy ne találkozzon ezzel a sráccal többet.

- Szia. - mondom végül, mert nem akarok modortalan lenni hozzá annak ellenére sem, hogy utálom, amiért ezt művelte a barátnőmmel.

- Mira! - Bendi szinte észrevétlenül terem mellettem és könnyűszerrel emel fel a padlóról, mintha nem lennék nehéz.

- Szia, bátyus. - mosolyodok el annak ellenére is, hogy hirtelen alig kapok levegőt a szorítása miatt, és annak ellenére is, hogy igazából egy hete láttam utoljára, és nem mellesleg annak ellenére is, hogy Szoboszlai minket figyel. - Mit csináltok ti itt? - kérdezem, mikor lábaim ismét földet érnek. - Anyáék?

- Csak játszunk. - ránt vállat Beni vigyorogva. - Nyár van, hugi, lazulj el kicsit.

- Örülök neked, bátyus, de nekem még túl kell élnem egy érettségit. - forgatom a szemeim.

- Mint ennek a túlsztárolt fasznak itt. - int fejével Szoboszlai felé.

Érdeklődve emelem a másik fiúra a tekintetem. Hirtelen nem is értem, miért lenne szüksége érettségire. Szerintem amennyi pénzt keresett már eddig, abból kényelmesen eléldegélhet élete végéig.

- Így igaz, Kicsilány. - áll fel a kanapéról és közelebb sétál hozzám.

Akaratlanul is szembe fordulok vele, és hirtelen olyan kényelmetlen, ahogy fölém magasodik. Ő magas és sportos és izmos. Nem vagyok tisztában a paramétereivel de az én 157 centim és mind a 63 kilóm fájdalmasan szánalmasnak hat Szoboszlaival szemben.

- És... tanultál rendesen? - kérdezem tőle bizonytalanul.

Kérdésem hallatán érdekes mosoly húzódik az ajkaira, majd Bendivel szinkronban röhögi el magát.

- Születésemtől fogva zseni vagyok. - ránt vállat.

- Ha már focizni nem tanultál meg, akkor legalább érettségid legyen, mi? - Bendi röhögve löki meg a haverját, a kérdése pedig engem is mosolyra késztet egy pillanat erejéig.

- Fogd már be, te fake fehérvári. - boxol a bátyám felkarjába. - Figyelj, Tündérszemű, lesz rám 10 perced később? - fordul vissza hozzám, amivel igazán meglep.

Hirtelen nem is tudok mit mondani, csak azt érzem, hogy az arcomat elönti a forróság. Utálom, hogy ennyire zavarba tud hozni egy fiú. Nemcsak ő, de szinte bárki, aki hozzám beszél. Nagyon vártam már, hogy kinőjjem ezt.

Szemöldökeim összeszaladnak a homlokom közepén.

- Mégis mit szeretnél? - próbálok nem bunkó lenni vele, azért mert Beni is itt van, de nem sok kedvem van hozzá.

Jó, igazából elég udvariasan tette fel ezt a kérdést, nem pedig rögtön letámadott a nyomorával, szóval máris piros pont jár neki.

- Az meglepi. - kacsint rám.

Legszívesebben megforgatnám a szemeim rá, de ehhez nem igazán vagyok elég bátor, nem akarom felkérni Szoboszlait keringőre, hogy szétszekáljon.

- Felmegyek tanulni. Ott leszek. - rántok vállat végül, félig-meddig beleegyezve abba, hogy később kedvére zargasson.

Amint bezárom a szobám ajtaját, konstatálom, hogy már elég késő van intenzív tanuláshoz, úgyhogy inkább csak elolvasok pár német nyelvű hírportált, mert így ezerszer jobban képes vagyok a helyes nyelvtant meg a szavakat is tanulni, mintha a tankönyvet bújnám. Igazából semmi bajom a némettel, szeretem és elég jól is beszélem. Igazából szerintem csak azért, mert nagyon szeretnék egyszer a Berlin Fashion School tanulója lenni - holott az oktatás valószínűleg angolul történne ott -, ami egy olyan álmom ami valószínűleg nem mostanában fog megvalósulni.

Apukám építész mérnök és van egy tervező irodája - igen, ő is rohadt sok pénzt keres - és amikor kiskoromban kiderült, hogy Benivel ellentétben én jól rajzolok, már akkor tudtam, hogy azt szeretné, ha majd én venném át egy napon a céget. Jelen állapotomban totálisan alkalmatlannak éreztem magam erre, és nem azért mert az alkalmassági vizsgától féltem. Attól nem féltem, hiszen hacsak valaki nem rángatta le rólam a szemüvegem, akkor képes voltam szinte bármit lerajzolni, amit azon a vizsgán kérhettek tőlem. Én sokkal inkább attól féltem, hogy nem tudok beilleszkedni és jól bánni majd az emberekkel - tekintve az eddigi csodás pályafutásomat a szociális életben.

Apu sosem mondta ki egyébként, hogy ezt az utat kell választanom. Tudta nagyon jól azt is, hogy sok ruhatervet csinálok, mert tényleg ez volt a kedvenc időtöltésem, és amiatt sem panaszkodott sosem. Persze, azt sem mondta, hogy Mira, ne jelentkezz a BME-re, inkább add be a jelentkezésed a Fashion School-ba.

Ha anyával beszéltem erről a témáról, ő mindig azt mondta, hogy semmi nincs rossz abban ha több dolgot is kipróbálok - jó, ő a fiúk terén is ezt hangoztatta: próbálj ki minél több dolgot ilyen fiatalon, mert később majd megbánod, hogy nem tetted. Neki az sem lett volna baj, ha egy félév után úgy döntök majd, hogy otthagyom az egyetemet és inkább Berlinbe megyek. Végülis fedezet bőven volt rá, de én mégis szerettem volna valamilyen fajta biztonságot. Csakúgy, mint a cukormázas párkapcsolatot.

Az ajtómon kopogás hallatszott, én pedig csodálkozva fordultam felé.

- Nyitva. - szóltam meg végül, a fehér színű ajtó pedig azonnal ki is nyílt, felfedve egy elégedetten vigyorgó Szoboszlai Dominikot.

- Ne mondd, hogy még mindig tanulsz, Kicsilány. - kérdés nélkül vetődik le az ágyamra, amitől érzem, hogy felforrósodik az arcom.

Bendi szokott hasonlót csinálni, de ő mégis csak a bátyám, ez a srác pedig...

- Olvastam kicsit németül. - rántok vállat, és egész picit megdöbbenek rajta, mennyire veszélyesen jó illatú a parfümje ami most hirtelen eljut az orromba, holott ez odalent nem történt meg.

- Jól teszed. Németül tanulni fontos. - kacsint rám. - Figyi. - ül fel végül és térdeire könyököl, miközben áthatóan méregetni kezd. - Segítened kellene nekem ebben a fos esszé írásban.

Mi van?

- Ehm... mármint az érettségire? - nyögöm ki döbbenten.

- Ja. - bólint, és annak ellenére, hogy segítséget kér tőlem, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy zavarban lenne.

Nem igazán értem, hogy kellene ebben segítenem neki. Egyáltalán...

- Magyarból vagy töriből?

- Magyarból. - válaszol egyszerűen, és titkon számítottam erre, hiszen töriből igazából csak meg kell tanulni az infókat, vagy legrosszabb esetben kimásolni az atlaszból.

- Miből gondolod, hogy én tudok ebben neked segíteni? - kérdezem, és legszívesebben utána biggyeszteném: és miből gondolod hogy hajlandó vagyok segíteni?, de ehhez tényleg nincs elég bátorságom, úgyis lenne valami ütősebb beszólása erre.

Ajkai lassan húzódnak elégedett mosolyra, hiszen nem utasítottam el csípőből.

- Te olyan kreatív vagy. - mondja egyszerűen.

- Dominik, nem tudom azt bepótolni helyetted egy hét alatt, amit 4 éven keresztül kellett volna megtanulnod. - mondom diplomatikusan és ő is tudja, hogy igazam van és egyébként tényleg nem bántani akarom, mert tudom, hogy azért elég keményen dolgozott a kis focista karrierjén érvelő fogalmazások írása helyett. - Különben is... nem engem kellene most zaklatnod azok után, ami Lillával történt.

Nem tudom igazából miért mondom ezt neki. Sosem beszélgettünk egymással kettesben. Ha véletlenül egyedül hagyott minket Bendi vagy Lilla ezelőtt, akkor ő a telefonjába mélyedt, én meg vagy hasonlóan tettem, vagy ücsörögtem kínosan tovább. Ja, gáz vagyok.

Szoboszlai olyan pillantást vet rám, amiből rögtön tudom, hogy akaratom ellenére ástam vermet most magamnak, ő pedig kész belelökni engem, amint felfogja, hogy az exét emlegettem.

- Róla is beszélnünk kell. - jelenti ki.

Kell? Nekünk, kettőnknek? Ez azért erős.

- Lilláról? Mit? - kérdezem értetlenül

- Jaj, Törpilla, azt mondták nekem, hogy te okos vagy. - sóhajt drámaian.

Arcom lángba borul és a kezeim kicsit megremegnek emiatt a hülye megjegyzése és a legújabb becenév miatt. Szerintem igazából nem is tudja, hogy hívnak engem hivatalosan.

- Úgy látszik, ma sok csalódást okozok még neked. - mondom, és ezzel szeretném érzékeltetni vele, hogy nem akarok sem Lilláról beszélni, sem pedig a korrepetálós biznisz nem fekszik nekem.

- Figyelj... - áll fel az ágyamról és elém sétál.

Hirtelen annyira közel kerül hozzám és annyira kényelmetlen a szituáció, ahogyan felnézek rá, hogy inkább gyorsan felállok a székből, bár sokkal magasabb így sem leszek. Szoboszlai jól szórakozik az esetlenségemen. Mikor ismét a szemeibe nézek, fogva tartja a pillantásomat, és mintha kicsit el is időzne valamelyik vonásomon.

- Csak intézd el, hogy találkozzon velem. Csak egyetlenegyszer. - zökkent vissza a valóságba.

Egy pillanatig úgy érzem, hogy megfulladok.

- Mégis... hogyan? - nyögöm ki.

Nem vagyok titkos ügynök vagy influenszer, hogy bármire is rávegyem Lillát.

- Hát ne legyen túl átlátszó. - mondja.

Még kikötései is vannak, ez egyre jobb.

- Nem. -rázom meg a fejem.

- Jaj, Kicsilány ne csináld már. - forgatja a szemeit.

Kár, hogy nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy felpofozzam, ahogy azt megérdemelné.

- De hiszen nem akar veled találkozni, ezért nem válaszol a megkereséseidre. Nem értem, miért gondolod, hogy neked fogok segíteni. Lilla barátnője vagyok, és nem pedig a tied!

Oops. Ez történik, ha az indulataim kicsit elragadnak, fura dolgok csúsznak ki a számon. Szoboszlai elenged egy apró nevetést.

- Szeretnél a barátnőm lenni? - húzza fel szemöldökét érdeklődve.

- Határozottan nem. - szedem össze az erőmet, hogy ne csinálhasson hülyét belőlem. - Láttam, hogy bánsz velük, nem jött meg a kedvem hozzá.

Öntelt arckifejezése kicsit elhaványul, én pedig örülök, hogy végre nem égtem be totálisan előtte.

- Elbasztam, oké? - kérdezi halkan, s egy pillanatra tényleg őszintének tűnik. - Szeretném ezt elmondani neki is, és megbeszélni vele nyugodtan. Lilla boldog volt velem, és azt te sem akarhatod, hogy ne legyen boldog. Te is tudod, hogy a kapcsolatunk nem egyszerű.

Meglep, hogy jelen időt használ az utolsó mondatában, de az is meglep, hogy tényleg olyan emberien beszél most.

- Miért nem mész el hozzá? - kérdezem, és annak ellenére, hogy egy leheletnyit együttérzek vele, szeretnék mégis kibújni ebből, ha már totálisan úgysem maradok ki a játékból Lilla miatt.

Dominik megrázza a fejét, és arckifejezése elárulja, hogy azt gondolja, hogy nem értem a dolgokat.

- Mert üvöltözve küldene el. - ránt vállat.

Nem bírja a megaláztatást, mi? De hát ki bírja? Bár kétségkívül megérdemelné azok után, hogy mással fetrengett egy szenvedélyes menet közepette. Jaj.

- Holnapután áthívom majd este. - mondom végül. - Legyél itt ha szeretnél, de nem garantálom, hogy beszélni fog veled.

Telt ajkai öntelt mosolyra húzódnak, engem pedig elönt a bűntudat, amiért Lilla ellen munkálkodom ezzel a seggel. És még anyával is le kell szerveznem egy lövöldözős session-t emiatt.

- Tudtam, hogy számíthatok rád, Tündérszemű. - kacsint rám, mire én csak gondterhelten megcsóválom a fejem. - Mikor végzel holnap a suliban? Utána tanulhatnánk együtt.

Wow. Lassíts, ember.

- Öhm... miért tanulnánk együtt? - kérdezem, miközben zavartan a fülem mögé igazítom a hajam. - Írj meg egy érvelő fogalmazást valamelyik múltbeli feladatsorból, küldd át, majd elolvasom.

- Nem vagyok az online tanulás híve. - próbál visszavágni, de ahogy ezt kimondja, érzi, hogy nem ez volt a leghelytállóbb érve, mégis szinte várja, hogy reagáljak rá.

Én pedig, akármennyire is nem vagyok jó sem flörtölésben, sem szócsatákban, mégis belemegyek.

- Akkor forgasd vissza a gimnáziumi éveidet, aminek nagy részét gondolom online módban toltad le. - fintorgok kissé. - Miért van neked ennyi szabadidőd?

- Az érettségi miatt.

- Wow. - huppanok vissza a székemre. - Holnap nekem viszont sok dolgom van, szóval örülj neki, ha elolvasom az irományod. - hárítom, amint eszembe jut, hogy időpontom van vérvételre a pajzsmirigy diszfunkcióim miatt, amit rohadtul nem várok.

Szoboszlai csak lemondó mosollyal rázza meg a fejét válaszomon. Valószínűleg mi sosem leszünk barátok, tök mindegy hány ismerősünkön keresztül kapcsolódik össze az életünk.

- Ahogy akarod, Királylány. Majd írok holnap. - ígéri, én pedig visszatartom a kikívánkozó, kelletlen nyögésem.

Egy utolsó, idegesítő mosoly kíséretében elhagyja a szobámat, én pedig fejem az asztalra hajtom és végre kiengedem a bennem lévő rosszalló sóhajt. Rossz ember vagyok. Rossz BFF vagyok. Vagy tényleg azért teszem ezt, mert tudom, hogy Lilla boldog ezzel az emberrel és csak jót akarok neki? Ugh.

Vacsi után - igen, tényleg egy nagyon jó hangulatú vacsi volt, csak mi, a fantasztikus négyes Bolla család - visszamegyek a szobámba, és Bendi barátnőjének egyik lejátszási listáját hallgatom, amit direkt nekem készített, mert tudja, hogy imádom a román pop zenét.

10 körül megvilágosodom, hogy nem beszéltem meg anyával a lőtérre menés részleteit - igazából nem mondtam neki semmit - szóval feltápászkodom és óvatosan a hálószobájuk felé lépkedem, hogy megtudjam ébren van-e még. Életem egyik legnagyobb parája, hogy rajtakapom a szüleimet szeretkezés közben. Anyám a szexuális szabadság egyik legnagyobb hirdetője, és ő és apám amolyan 50-es álompár voltak, elejtett megjegyzéseikből világossá vált számomra, hogy nagyon is jó nemi életet élhetnek. Szerencsére még sosem voltam ennek szem- vagy fültanúja.

A hálószoba ajtaja nyitva és apa az ágyban olvas.

- Mi az, Mirácska? - kérdezi mosolyogva tőlem.

- Anya? - kérdezem csendesen.

- Lement az irodájába valami miatt. - ránt vállat.

- Értem. Köszi. - bólintok.

- Már ide sem jössz az öregedet megölelni lefekvés előtt? - nevet fel kissé, mikor látja hogy kész lennék távozni.

Én is elnevetem magam, és elindulok felé.

- Ezt fordítva csináltuk régen. - motyogom, amint szorosan magamhoz ölelem az apukámat.

- Csak egy szavadba kerül, Királylány és visszatérhetek minden este jó éjt puszit adni, de azt gondoltam, hogy ezt már cikinek találnád. - simít végig a hátamon.

Keserédes mosoly kúszik ajkaimra. Egyrészt amiért ő is a Királylány nevet aggatja most rám, és azért is, mert szeretnék ismét olyan kislány lenni. Akkor nem érezném magam kellemetlenül amiatt, hogy az apukám ad jó éjt puszikat és nem a pasim küldözget szívecskés, puszis szmájlikat elalvás előtt. Sőt, tekintve, hogy a szüleim egyébként elég lazák, talán még nálam is aludhatna a barátom. Ha lenne.

Anya a laptop monitorját bámulja, de amint észrevesz ajkaira kedves mosoly kúszik és megszabadul a szemüvegétől, amit tényleg csak olvasáshoz visel, ellentétben velem, aki nem talált volna le az emeletről a kiegészítő nélkül. Lassan tényleg fontolóra kellene vennem egy lézeres szemműtétet.

- Mizu, baby? - kérdezi tőlem és kezét felém nyújtja, miközben forgószékét kicsit távolabb löki az asztaltól és felém fordul.

- Csak szerettem volna veled beszélni. - sóhajtom.

Anya mosolya nem tűnik el, a világfájdalmas képem ellenére is tudja, hogy nincs nagy baj az életemben. Érezné, ha az lenne. Legalábbis mindig ezt mondja.

Kezét megfogom, ő pedig az ölébe húz. Hirtelen úgy érzem, hogy lecsúszom vékony, fehér-fekete mintázatú selyem pizsamával takart combjain, ezért két talpam a padlón támasztom meg, és figyelek rá, hogy ne nehezedjek anyára teljes testsúlyommal. Valószínűleg majdnem ugyanannyi a testsúlyunk, anya viszont majdnem 20 centivel magasabb tőlem. Ő egy bombanő.

Állát a vállamon támasztja meg, míg kezeit a hasamnál kulcsolja össze.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezi halkan és finoman megpuszilja az arcom.

- Lilláról. - nyögöm kissé kelletlenül.

Érzem, hogy egy mélyebb lélegzet hagyja el anya tüdejét.

- Holnapután elmehetünk lövöldözni megint? - kérdezem és lopva hátrapillantok.

Tekintetünk találkozik. Anya szőke haja és kék szemei olyan jól mutatnak. Oké, az enyémek tényleg sokkal elsöprőbb árnyalattal bírnak, de ilyen ütős összképet sosem fogok tudni kihozni a megjelenésemből, mint ő.

- Igen. Foglalok majd holnap egy pályát. - mondja, s finoman megigazítja a hajamat.

- Köszönöm. - engedek meg egy enyhe mosolyt felé.

- Mi van veled meg Ádámmal? - kérdezi, hiszen tudja nagyon jól, hogy évek óta ácsingózom a srác után, és azt is tudja nagyon jól mekkora nyomorék vagyok.

Csak vállat rántok.

- Nagyjából semmi. - mondom halkan. - Ha tetszenék neki, már biztosan történt volna valami köztünk. Az, hogy 10.-ben csókolóztunk valami partin... csak véletlen volt. - győzködöm magam.

Anya küld felém egy szomorú mosolyt.

- Ettől függetlenül nem szabad azt gondolnod, hogy az érzéseid buták és nincs jogosultságuk. - mondja. - Szerelmesnek lenni az egyik legszebb dolog a világon, Mira, és... megérdemled, hogy te is megtapasztald. És meg is fogod majd, hidd el nekem. Lehet, hogy nem ezzel az Ádámmal, hanem majd épp akkor zúgsz bele valakibe, mikor nem is számítasz rá. És tudod, mi lesz a legjobb benne? - kérdezi mindenttudó mosollyal.

- Nem. - nevetem el magam kicsit.

- Hogy Ádámot azon nyomban el fogod felejteni. - kacsint rám.

Elengedek egy tehetetlen nevetést. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Tudom nagyon jól, és ő is elmondta már ezerszer, hogy nem kellene félnem nyitni az emberek felé.

- Köszi, anyu. - nyomok végül az puszit az arcára és lassan felállok az öléből.

- Jó éjt, Mira. - küld utánam egy széles mosolyt.

Remélem, most nem azt gondolja, hogy felmegyek maszturbálni a szobámba - ahogy mindig ajánlja.

- Jó éjt. - fordulok még vissza az ajtóból.

- Mira... - szól utánam, mielőtt teljesen kilépnék.

- Igen? - húzom fel a szemöldököm.

- Szerezzek Lillának még egy Szoboszlai posztert, amit szét lőhet? - kérdezi.

Elengedek egy fura nevetést.

- Inkább nekem szerezz. 

*-*

Hát sziasztok itt is! Ma nagyon firssítős kedvem van, szóval el is hoztam ide is egy részt.

Egy nagyon fontos tisztáznivalóm van Bolla Bendegúzzal kapcsolatban, ami az én drága grammar nazi barátnőm tett szóvá: szóval a történetben azt hiszem háromféle képpen referálok rá: Bendi, Beni, Benji, ez mind őt takarja. 😉

A következő fontos dolog, hogy örülök nagyon a csillagoknak és a hozzászólásoknak, szóval ezúton is köszönet érte mindenkinek!

A következő pedig: hogy tetszett ez a rész? Mit gondoltok az első igazi Mira vs Dominik jelenetről és úgy általában Mirabella kínos, bizonytalan hozzáállásáról a legtöbb emberhez? Nagyon kíváncsi vagyok, szóval írjatok nyugodtan! Puszii 🥰