Rebecca Evans vagyok 17 éves. 6 hónap múlva már 18. Világos barna hajam kissé hullámos és derékig érő. Kék szemeim vannak. Hát igen szerintem ennyi elég is a személy leírásomból.Most hogy rátérhetünk az életemre el kell hogy mondjam mindig is kitaszított voltam és magányos. És árva...Nem mondhatnám hogy túl jó helyen töltöttem el az eddigi 14 évemet. Azt hiszem 3 éves korom óta vagyok bent lakó-mintha ezt lakható környezet lenne. A szüleim egyszer csak leadtak itt, annyira emlékszem csak hogy így köszöntek el.

-Hercegnőm, mindennek el jön az ideje, annak is hogy ezt megértsd. Addig is maradj itt és ne csinálj semmit. Egyszer újra együtt leszünk. Vigyázz magadra. Mi mindig nagyon szeretni fogunk az anyáddal akármi történik is.

De mire ezeket mondta már a könnyeim folytak. Kislányként nem értettem hogy mi is folyik körülöttem. És bár nem ez volt a legrosszabb hely ahol hagyhattak mégsem éreztem "otthon" magam.

Mintha egy bezárt állat lennék akit nem lehet kiengedni. Majd mikor már eldöntöttem hogy akármi van megszököm olyan dolog történt ami talán az egész életemet meghatározza. De erről később. Ahol leéltem az utóbbi 14 évemet volt egy srác. Jake. Nagyon idegesítő volt az már biztos, az egyetlen pozitívum ebben az egészben-hogy idekerültem-hogy megszabadultam tőle.

Néha már szinte féltem tőle hiszen mindig figyelt rám, követett. És habár én beleszerettem próbáltam titkolni az érzéseimet. Ami elég jól sikerülhetett azt hiszem. Vagyis meggyűlölt, az is lehet hogy csak az zavarta hogy egy helyen kell élnünk. Hogy egy levegőt kell szívnunk. De néha-késő éjszaka-arra gondoltam hogy nem is azért gyűlöl amiért hiszem, vagyis arra próbálok célozni hogy csak el akar taszítani magától mert nem lehetünk együtt. És ez megnyugvást hozott az életembe, még akkor is ha csak egy romantikus és naiv lány képzelgései voltak a szerelemről, az életről.

Most hogy mindenről beszéltem csak arról az ominózus estéről nem így rá is térek a lényegre. Éppen húztam össze a sport táskám cipzárját mikor zajt hallottam az ajtó túloldaláról. Gondoltam-megint csak naivan-hogy az egyik macska lesz az hisz a kicsik előszeretettel engedik be őket a házba. Így folytattam amit elkezdtem. A hátamra vettem a táskát. Majd az ablakomat kinyitva elkezdtem kimászni. Tudtam hogy 4-5 méter magasan vagyok de voltam már ennél rosszabb helyzetben és tessék, még mindig itt vagyok. Épp ugrásra késze álltam, kicsit mintha megszédültem volna de ezt annak tudtam be hogy túl teng bennem az adrenalin. Majd ellöktem magam a párkányról. Zuhantam a mélybe. Sötét volt, nem láttam semmit csak egy éles villanást. Majd teljes képszakadás. Egy puhának nem mondható helyen keltem fel. Akármerre néztem csak vöröset láttam. Egy pipacs mező? Hogy kerültem én ide a pontosan megtervezett akció tervem után?! Talán csak az esésben bevertem a fejem és most álmodom. De mintha tudtam volna hogy ez csak a józan eszem kapaszkodója. Hiszen mindent éreztem, a lágy langyos szellő érintését az arcomon. A napsugarak melengető érzését a bőrömön. A méhek zümmögését lehetett hallani ahogy egyik virágról a másikra szállnak. És ahogy végig néztem magamon teljesen más voltam mint egy nappal ez előtt. Sötét zöld szinte fekete színű anyag fedte az egész testemet. A csípőtől felfelé induló gombok feketék voltak. Derekamat körül ölelő öv fekete volt és bőrből készült. Erre az övre egy kés tartó öv volt csatolva, benne egy tőr volt. És ha ennyi fegyver nem lenne elég még a combomon is volt egy fel csatolva. Térdemig érő szintén fekete csizma igazán ment a gomb/öv kombinációmhoz. Egy szintén fekete palást takarta a hátam, kapucnija a derekamat verdeste. Olyan hosszú volt hogy kénytelen voltam magam után húzni. A világos barna, szinte szőke hajamat laza kontyba fogták a fejem tetején.

Két tincs ami éppen az arcomat keretezte kilógott belőle. Néhol a tarkómnál is ki kandikált egy-egy rakoncátlan haj tincs. Mikor végre magamat is felmértem és a környezetemet is ideje volt elindulni valamerre. De mielőtt tehettem volna bármit is egy alakot láttam meg a rét másik felén. Hasonló ruha volt rajta is annyi volt a különbség hogy az ő oldalán kard volt, és ha jól láttam hegyes fülei az ég felé meredeztek. Hova kerültem én, hisz sejtettem hogy már nem otthon vagyok, még csak a közelében sem de hogy ilyen helyre kerüljek. Álmaimban sem hittem volna. Ez a furcsa lény egyre közelebb és közelebb került hozzám. Majd mikor már itt állt előttem meghajolt. Várjunk csak....meghajolt?!

-Felség, köszöntöm Castleriggben.

-Milyen Castrigben? És felség?-mi a fene folyik itt.-Figyeljen maga valakivel nagyon össze kevert, és még csak a közelébe se állok hogy Hercegnő legyek.

-Maga Rebecca Evans?

-Ig..igen.-mondtam bár fogalmam sem volt róla honnan tudhatta meg a nevem.

-Akkor maga az. Higgye el nem tévedek. És a neved onnan tudom hogy az édesapja mondta el, de mivel az egész királyság ismeri így nem volt nehéz kitalálni.-és honnan tudta hogy mire gondolok.

-Királyság? Az apám? Hol a fenében vagyok én?

-Mondtam már. Na most velem kell jönnie a király már várja önt. És mindent elmagyaráz Önnek.

-HOGY MI VAN?-kérdeztem kiabálva, én ezt nem értem hisz csak egy senki vagyok, igazából annyi se. A szüleim ráadásul el is hagytak kiskoromban ami szintén nem dobja fel az önbizalmam.

Viszont ha túl élem ezt az egészet és élhetek itt, ahol senki nem ismer, se engem se a múltam akkor talán boldogan élem le majd az életem hátra lévő részét. Plusz nem is kell többé találkoznom Jakel.

Gondolom már nagyon türelmetlen volt az ember-vagy akármi-mert megragadta a kezem és elkezdett húzni a város felé. Eddig fel sem tűnt hiszen mással voltam elfoglalva de most hogy jobban meg tudom vizsgálni tűnik fel hogy milyen hatalmas helyen helyezkedik el. Középen egy kupola magasodik ki. Talán egy templom, vagy ha itt van Király akkor biztos van palota is. Igen akkor csak is az lehet hiszen a Királyok, Királynék ott élnek.

-Igen az ott Castlerigg Kastélya.-mondta az idegen férfi. De ahogy jobban megfigyelem őt is nem tűnik olyan öregnek. Azt is eltudnám képzelni hogy nálam fiatalabb. Bár még így fölém magasodott. Soha nem voltam túl magas épp hogy megütöttem 164 centit de akkor is. Lehetetlen hogy egy nálam fiatalabb 2 fejjel magasabb legyen. És még ezen gondolkodtam oda is értünk a vár-vagy kastély-kapuihoz. Innen még hatalmasabbnak tűnik mint a rétről. Elindultunk befelé majd az előcsarnokban intett nekem a srác hogy maradjak. Addig is nyugodtan körül tudok nézni hiszen nem minden nap jut el az ember lánya egy ilyen elegáns helyre. Gyönyörű festmények keretezték a falakat, mind portré volt. Gondolom az uralkodóké. És akkor megláttam egy képet. De hisze ez lehetetlen.

Én.Ezt.Nem.Hiszem.El.

Oda mentem majd megnéztem az évszámot. A születésem előtti nap. És abban a pillanatban ajtó nyitódást hallottam majd siető lépteket. Valaki megérintette a vállam. Lassan megfordultam És az apámmal találtam szembe magam.

Hey Everybody!

Nagyon sajnálom ezt a sok elmaradást, és hogy megint abba hagytam egy történetet. De nem éreztem úgy hogy lenne benne lehetőség. Szóval itt egy újabb story. Most éppen a Fantasyval próbálkozom és nagyon örülnék neki ha adnátok magatokról élet jelet hogy tetszik vs nem tetszik.

Ha igen akkor 5 vote után folytatom.

Addig is puszilok mindenkit.

XX R