- Komolyan ilyen a világotok?! - bámul rám tágra nyílt szemekkel, gyermeki lelkesedéssel az arcán.

Imádom ezt a srácot! Ahogy mesélni kezdtem, hamarosan már teóriákat gyártott. Az sem zavarja, ha totálisan téved. Élénk a fantáziája, és az elképzelései ugyan a könyveitek és filmjeitek által sugallt tündérképre épülnek, ám nyitott minden újra. Nem tud betelni a tündérföldéről szóló kis történeteimmel. Mert hát magamról mit mondjak? Így inkább a hazámról mesélek neki. Az sokkal érdekesebb.

- Fantasztikus hely lehet! - sóhajt fel ábrándosan. - De mára ennyi elég, és nem úszod meg, hogy magadról is mesélj, Petra.

- Mit meséljek, Vajk? Unalmas aktakukac vagyok - tárom szét a karom.

- Szexi aktakukac...

- Ugyan már! Mi szexi van ezen? - mutatok végig magamon. - Ha látnád Lajtát, a barátnőmet, észre se vennél mellette, és nem is értenéd, hogyan tarthattál valaha is csinosnak engem.

- Már megbocsáss! - emeli fel a mutatóujját Vajk. - Lajtát nem ismerem, de bárhogy is néz ki, miért ne látnálak tőle téged? Látom, hogy milyen vagy. Emlékszel a strandra? Az mindig tele van sok fiatal és gyönyörű nővel. Akkor is így volt, amikor ott jártunk. Láttam, hogy feszengsz, mert hozzájuk mérted magad. Láttalak fürdőruhában, ami téged nagyon zavart, pedig nincs rá semmi okod. Csinos vagy, akár hiszed, akár nem, és akkor már napok óta elbűvöltél a személyiségeddel, miközben együtt mászkáltunk. Veled szerettem volna összejönni, mert én téged látlak a legérdekesebbnek és a legizgalmasabbnak. Minden értelemben.

Hatásos kis szónoklat. Már majdnem én is elhiszem neki. Lehet, hogy most komolyan gondolja, de az élet nem csak a vágy pillanatairól szól.

- Jelent-e otthon problémát, hogy egy emberrel jársz? - teszi fel a (valljuk be) logikus kérdést.

- Nos, nincs semmilyen írott vagy íratlan törvény, ami tiltaná. Számos tündér kezd viszonyt emberekkel a kaland miatt, és ezek némelyikéből gyerekek is születnek.

- Tehát egy embernek és egy tündérnek lehetnek közös gyerekei? - hajol előre érdeklődéssel.

- Igen. Biológiailag nem különbözünk annyira, hogy ez akadálya legyen a szaporodásunknak. Olyasmi, mint az ókori görög mitológiátokban, mikor az istenek halandókat csábítottak el, és gyerekeik születtek. Egy ember és egy tündér közös gyereke persze nem lesz félisten, se titán vagy Herkules.

- Tehát mi lehet akkor a gyerekünkből? - vigyorog rám kihívóan. Nem veszem fel ezt a kesztyűt.

- Az attól függ, hogy az emberi vagy a tündéri gén erősebb benne. Alapból amolyan "kettős állampolgár" lesz, aki mindkét világban jogokkal rendelkezik. Persze titokban kell tartani ezt az emberi rokonság és az ismerősök előtt. A gyerek szabadon jöhet-mehet a két világ között, tanulhat akár nálunk is. Amikor pedig felnő, a képességei döntik el, hogy a mi világunkban, vagy a tiétekben megfelelőbb-e élnie.

- Semmi kényszer?

- Nem vagyunk rendőrállam vagy diktatúra! - húzom ki magam (nem biztos, hogy tőlem túl hatásos ez a gesztus, de tündérbüszkeség is van a világon). - Nem tiltjuk és nem büntetjük a vegyes kapcsolatokat. Persze kívánatosabb a fajunkon belüli párkapcsolat.

- Akkor mi most nem élünk bűnben? - vonja fel a szemöldökét Vajk.

- Nem akarom összetörni a kis szíved, de nem - mosolygok rá édesen. - Ezt mifelénk "élvezetes kicsapongásnak" hívják. A tündér férfiak is vágynak időnként egzotikus kalandra, és a tündér nők is kereshetik máshol a "mindennapi betevőjüket".

- Petra! - szól rám tettetett nehezteléssel.

Nem dőlök be neki, érzem, hogy nagyon is élvezi a pajkos beszólásomat. Én is. Jó érzés vele incselkedni egy kicsit. Sosem hittem volna, hogy valaha ilyen fesztelenül fogok viselkedni egy fiúval, de be kell vallanom, nagyon izgalmas feszíteni a húrt. Butaság? Tudom. Talán van valahol mélyen egy perverz énem is, mert mindennél jobban szeretném nála kihúzni a gyufát, hogy végre becipeljen az ágyba, és valami édes büntetésben részesítsen. Én biztosan nem állnék ellen. Jaj, Petra, kezdesz nagyon erkölcstelen lenni!

A pasik olyan kiszámíthatóak, mondaná Lajta. Bizonyára igaza van, és a nők sem különbek. Vajk úgy reagál, ahogyan bármelyik férfi (legyen az tündér vagy ember) tenné, legalábbis gondolom, és szerintem én is pont úgy reagálok, ahogy egy fülig szerelmes, és a kedvesét éppen elcsábítani igyekvő nő csinálná. Lajta szerint nagyon jó dolog a békülős szex. Ezt nem tudom megítélni, hiszen össze se voltunk veszve Vajkkal, de akkor is izgalmas és igéző. Jó kis móka ez!

Boldog bágyadtságban, kielégített vágyakkal fekszünk, és Vajk újra kérdezgetni kezd a tündérek világáról. Láthatóan nagyon érdekli a téma, ami örömmel tölt el, és egy őrült gondolatot szül a fejemben. Mi lenne, ha megmutathatnám neki?

- Szeretnéd látni? - kérdezem, mielőtt végiggondolhatnám, mit teszek.

- Tessék?! - néz rám hitetlenkedő meglepetéssel.

- Át tudlak vinni, ha akarod.

- A tündérvilágba?

- Igen.

- Ez... lehetséges?

- Persze! - vágom rá magabiztosan. - A portálokon a vegyes származású, ember-tündér gyerekek is szabadon közlekedhetnek, teljesen biztonságosak. Egy picike varázslattal átmenetileg át kell alakítanunk egy kicsit a külsődet, hogy hasonlíts ránk, és úgy kell viselkedned, mintha közénk tartoznál, hiszen nem vagy regisztrálva, de ez nem olyan nehéz.

- És ha lebukunk?

- Miért buknánk le? És ha igen, nálunk nincs rendőrség, se katonák vagy határőrök. Nincs rá szükség. Ha normálisan viselkedünk, nincs mitől tartanunk, hiszen semmi tilosat nem teszünk. Legfeljebb nem megszokott, hogy egy tündér átcsempéssze hozzánk a szerelmét. Nem szokás, hogy emberek vakációzzanak tündérföldén. Meg kell őriznünk a világunk békéjét, ezért nem fedhetjük fel azt az emberek előtt bárkinek.

- Sántít kissé a logikád - száll vitába velem Vajk. - Ha valaki nem jó szándékkal menne át hozzátok...

- Ha muszáj, meg tudnánk védeni magunkat. Portálokat nem szívesen zárnánk le, de ott vannak nekünk a varázslatok. Nem vagyunk olyan kis védtelenek, mint amilyennek talán látszunk. De benned megbízom, hogy jót akarsz nekem, és akkor a népemnek se akarhatsz rosszat.

- Így van, Petra! - bólint, azután magához ölel, és megpuszilja a homlokomat.

Talán azt szeretné, hogy érezzem: őszintén így érzi. Nem is sejti, hogy pontosan érzem. Talán erről is beszélnem kellene neki? Nem lesz az sok így egyszerre? Ugyanakkor nem titkolózhatom előtte, ha szeretjük egymást. Az igaz szerelemben elengedhetetlen a bizalom, és félek, hogy ha ezt elhallgatnám előle, az alapjában ásná alá a kapcsolatunkat.

- Még valamit el kell mondanom neked - nyögöm ki lányos zavarban (pedig Vajk mellett már kezdtem elfelejteni, hogy milyen az). - Nagyon ügyetlen és kétbalkezes tündér vagyok.

- Én nem ezt tapasztaltam - mosolyog rám.

- Úgy ismerkedtünk meg, hogy majdnem orra estem a fényképezőgépemmel - fintorodom el. - Máskor se vagyok ennél talpraesettebb.

- Szerintem tévedsz - csóválja a fejét. - Amikor együtt voltunk a nyaraláskor, szinte sohasem bénáztál. Legfeljebb csak nagyon ritkán. Talán nem ügyetlen vagy máskor sem, csak figyelmetlen, mert amit csinálsz, az nem köti le teljesen az elmédet, emiatt elkalandozol, és nem koncentrálsz eléggé. Az is lehet, hogy már ösztönösen félsz attól, hogy hibázni fogsz, és éppen ezért hibázol. De ha látnád magad kívülről, amikor együtt vagyunk, láthatnád, hogy nagyon is természetesen viselkedsz.

- Pedig nem vagyok az! - makogom megsemmisülten. Túl sokat képzel rólam. - És van még valami. Ha hozzáérek bárkihez, legyen az tündér, ember, növény vagy állat, pontosan érzem az érzéseit. Itt, a fejemben. Minden érzését átélem vele együtt. Nem a gondolatait, azt nem, de az összes érzést, amit épp akkor érez. Téged is érezlek, minden egyes pillanatban, amikor hozzám érsz, kezdettől fogva.

Elkeseredetten hallgatok el. Sírás kaparja a torkomat. Vajk hallgat. Mit is lehetne erre mondani? Tudom, hogy milyen sokkot okozhatnak a szavaim. Most fogom elveszíteni őt! Mindjárt elhúzódik tőlem, felkel, magamra hagy, azután megkér, hogy menjek el, és ne találkozzunk soha többé...

- Ez igaz? - kérdezi komolyan Vajk.

- Igen - alig bírom kipréselni magamból a szavakat. Bólint.

- Hát, ez... Kemény! - mondja, és megdörgöli a homlokát. - Ez most váratlanul ért. El sem akarom hinni. Mindent éreztél, érzel, amit én éreztem melletted? Azt is megérzed, ha nem mondanak igazat neked?

- Igen. Az érzések nem hazudnak soha - suttogom könnyezve.

- Jó! - feleli, és megfogja a kezem. - Akkor azt akarom, hogy érezz most is! Mert nincs semmi titkolnivalóm előtted, Petra. Szeretlek. Tetszel szinte az első pillanattól fogva. Teljesen beléd zúgtam a nyaralásunk alatt, és napokig gyűjtöttem a bátorságot, hogy el merjelek hívni randizni, miután hazajövünk. Szeretek veled lenni, mert okos vagy, jólelkű és kedves. Csinosnak tartalak. Tudom, hogy te nem látod magad szépnek, és nem vagy bombanő, ebben sem fogok hazudni neked. De számomra szép vagy, és egyetlen porcikádat se változtatnám meg, mert ez vagy te, így egyben. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy hangozzék bármilyen bután is, de akkor is az az igazság, hogy veled szeretném elképzelni az életemet. A közös életünket. Legyél bár tündér vagy ember, nem érdekel, ha az én Petrám maradsz. Mit gondolsz?

Mit gondoljak? Itt fekszem ezzel a fiúval az ágyában, aki látott olyannak, amilyen vagyok. Minden értelemben. Fogja a kezem, összeér a bőrünk, és tökéletesen érzem őt. Mindent, amit csak érez ebben a pillanatban. Az érzések sosem hazudnak. Nekem nem. Vajk igazat mond. Nem tudom az indokait, azt se, hogy hogyan és miért alakult így. Miért pont egy ember? Miért éppen ő? Csak azt tudom, hogy teljesen komolyan azt érzi, amit elmondott nekem. Nincsenek hátsó szándékai. A gondolatokat el lehet rejteni. Az érzéseket nem. Előlem nem.

- Hiszel nekem? - kérdezi halkan.

- Nem. Ez több annál. Érezlek téged - felelem szipogva.

- Akkor jó! - mosolyodik el. - Nem akarok semmit eltitkolni előled. Becsületes embernek tartom magam. Legalábbis igyekszem úgy élni. Kicsit furcsa lesz, hogy most már tudom ezt rólad, de együtt tudok élni vele. Most pedig szeretném, ha megnyugodnál, és aludjunk lassan, mert későre jár. Holnap mindketten dolgozunk.

A karjaiban alszom el. Nem álmodom, de jó így. Végre nekem sincsenek titkaim előtte, és ő elfogad annak, aki vagyok. Reggel arra ébredek, hogy Vajk szelíden rázza a vállam.

- Szia! Ideje felkelned, ha szeretnél gyorsan lezuhanyozni, és hazaszaladni még munka előtt. Bocs, de erre nem készültünk fel előre. Főztem kávét.

Elszaladok zuhanyozni. Sietnem kell. Kapkodni azért nem, Vajk időben felkeltett, hogy ne késsek el. Felöltözöm, megisszuk a kávét, közben bekapunk egy szendvicset, amit Vajk csinált. Indulnom kell, ha munka előtt még haza akarok menni átöltözni és a cuccomért.

- Elkísérjelek? - kérdezi.

- Nem kell - rázom a fejem. - Készülődj te is nyugodtan.

- Oké. És Petra, van még valami!

- Igen?

- Ha van kedved hozzá, munka után összeszedhetnél magadnak pár cuccot otthon, és áthozhatnád ide, hogy kéznél legyenek, amikor itthonról szeretnél reggel munkába menni.

- Te most... arra akarsz célozni, hogy költözzek hozzád?

- Igen. Jó lenne, ha nem csak hétvégente találkozhatnánk, hanem bármikor, amikor nincs valami olyan dolgod, amiért otthon kell maradnod.

- Hűha!

- Bocsánat, nem akartalak lerohanni! - mentegetőzik.

- Nem, nem, nem! Semmi baj! - sietek megnyugtatni. - Csak váratlanul ért.

- Gondolkozz rajta nyugodtan.

- Nincs min gondolkodnom - rázom a fejem. - Este jövök egy táskányi holmival. Izgalmasan hangzik az együttélés.

- Tudom, hogy szokatlan. Még nekem is az - dünnyögi Vajk, és érzem, hogy feszült egy picit, de kíváncsi is, mint én.

- Akkor ideje elkezdenünk összeszokni, és megismerni egymás rigolyáit - cukkolom egy kicsit. Egy gyors csókot nyomok a szájára. - Este jövök. Ha meggondolnád magad közben, hívj fel!

- Nincs is telefonod! - vonja fel a szemöldökét.

- Akkor ne gondold meg magad! - vágom rá.

Hazasietek. A fellegekben járok, és az sem tudja elvenni a kedvem, hogy hétköznap van, és egy hosszú munkanap vár rám. Boldog vagyok. Végre van egy működő párkapcsolatom! Igaz, egy emberrel, és ebből is látszik, milyen kifürkészhetetlenek a sors útjai.

Odahaza előkotrom a kisebbik utazótáskámat (Lajtával vettük két éve egy plázabeli leárazáson), és összeszedek pár napra való ruhát, meg miegymást. Közben ábrándozom. Milyen lesz együtt élni valakivel? Milyen lesz, amikor este is és reggel is annak az arcát látom, akit szeretek? Meg kell szoknunk egymást, nyilván, és biztosan furcsa lesz eleinte, de semmi sincs, amire ennél jobban vágynék. Veletek is így van ez ilyenkor, vagy csak én gondolom túl már megint a dolgot? Pillantásom a virágomra téved, és elkerekedett szemmel bámulom. Valósággal kivirult. Akárcsak én. Ha valóban az én örömemből táplálkozik, akkor magammal kéne vinnem Vajkhoz is. Talán mindvégig ez volt a kulcsa mindennek.

Az ajtó mellé teszem a táskámat, hogy este csak fel kelljen kapnom induláskor. Gyorsan átöltözöm a munkahelyi ruhámba (már megint nem vasaltam ki, de tegnap semmivel sem törődve rohantam el Vajkhoz, az éjszakát meg nem itthon töltöttem). Tényleg, ezentúl hogyan kellene hívnom Vajk lakását? Az is "itthon"? Ha hozzá költözöm, gyakorlatilag az otthonom lesz. Az otthonunk.

Hű, mennem kell! Valami csoda folytán nem kések el. Az irodába érve Flóra mosolyogva biccent nekem. Mióta látta, hogy mennyire hatékonyan is tudok dolgozni, mintha más szemmel nézne rám. Nem okozhatok csalódást. Dolgozom, és közben csak pár percre terelődik el a figyelmem. Talán Vajknak igaza van? Lehetséges, hogy a figyelemzavarosságomnak az is az oka, hogy a hétköznapi rutinfeladatok nem kötik le eléggé az agyam? Egyetemen is előfordult ilyen. Azokból a tárgyakból, amik érdekeltek, sosem esett nehezemre koncentrálni. Bezzeg a többiből! Nem, biztos nem fogok varázsütésre megügyesedni, de talán egy kicsivel kevésbé leszek kétbalkezes, ha megpróbálok tudatosan odafigyelni.

Ebédnél Lajta szokás szerint mellém ül, és kifaggat a tegnap történtekről. Röviden beszámolok neki (és kénytelen vagyok pár intim részletet is megosztani vele, mert addig úgysem hagy békén). A fejét csóválja, de nem mond semmi rosszat. Nem szoktuk bírálni egymás döntéseit, és tudja jól, hogy mi a véleményem, és miket mondhatnék az ő futó kapcsolatairól. A barátságunk kezdete óta támogatjuk, nem pedig kritizáljuk egymást. Talán ezért is vagyunk barátnők. Lajta bizonyos tekintetben ugyanolyan szerencsétlen, mint én, hiába gyönyörű és népszerű a férfiak körében. Csak folyamatosan rosszul választ, mintha vonzaná a problémás pasikat.

- Ezek szerint akkor hozzá költözöl? - kérdezi végül.

- Nem végleg, de szeretnénk több időt együtt tölteni.

- Biztos jó lesz ez így, Petra?

- Nem tudom. De meg akarom tudni.

- Drukkolok neked! - sóhajt, és hozzá se kell érnem, hogy tudjam, így is gondolja. Mintha tényleg testvérek volnánk. - Ezek szerint ritkábban fogunk együtt lógni...

- Most sem vagyunk minden nap együtt, Lajta - mutatok rá. - De neki is vannak barátai, akikkel biztosan szeretne időnként pasis programot csinálni, és nekem is kell énidő, amikor veled vagyok.

Erről még nem beszéltünk Vajkkal. Te szent szalamandra, mi mindent meg kell még beszélnünk! Munka után hazasietek. Illetve előbb beugrom Manon boltjába, veszek pár dolgot. Szeretnék ezt-azt megismertetni Vajkkal, mielőtt a hétvégén áthozom őt ide. Nem akarom, hogy váratlanul érje minden. Manon mosolyogva szolgál ki, kicsit beszélgetünk is. Nem tesz fel semmilyen tolakodó kérdést, ám meggyőződésem, hogy sejt valamit, hova készülök ennyire. Nyilván nem az igazat, de a lényeg szerintem sugározhat rólam. Lajta legalábbis ezt állította ("úgy nézel ki, csajszi, mint akit többször is jó alaposan kielégítettek"). Lajta néha kicsit nyersen fogalmaz.

Hazaérve még egyszer ellenőrzöm a csomagomat. Teszek be még egy váltás munkaruhát (majdnem elfelejtettem, mert éppen máshol járt az eszem), elpakolom a most vásárolt holmikat, fogom a virágomat, és útnak indulok. Gőzöm sincs, mi vár rám. A kollégiumban más volt együtt lenni azzal a két sráccal, ott eleve nem volt szó összeköltözésről, bármilyen közel is voltak a szobáink. Most már felnőtt nő vagyok, és Vajk felnőtt férfi. Minden teljesen más. Mikor újra átlépem a küszöbét, úgy érzem, valami új vár rám odaát. Talán egy új élet.

Furcsa érzés az első közös esténk együtt. Nosztalgikus emlékeim támadnak, eszembe jut, ahogy gyerekkoromban Anyuval és Apuval töltöttük együtt az estéket. Kezdem megérteni a dolgot. Ma én készítek vacsorát, és ez most hamisítatlan tündér étel lesz. Vajk kíváncsian figyel és szimatol. Remélem, ízleni fog neki. Anyu sokkal jobban főz nálam, de mindent beleadok.

Megvacsorázunk. Vajknak ízlik az étel (nem is rossz, sok zöldség és gyümölcs van benne, egy kevés manna, egy kis hús). Őszintén mondja, tudja, hogy úgyis megtudnám, ha csak udvariaskodni próbálna. Sőt, szerintem szándékosan ér hozzá a kezemhez, miközben mondja, hogy érezzem is, nem üres dicséretet mond. Meg kell őt zabálni! Képletesen értve természetesen, nem vagyok kannibál.

Csütörtökön Vajk bedob a mélyvízbe, és bemutat a barátainak. Hozzá hasonlóan "kocka informatikusok" (ezt ők mondják, pedig nincs is kocka alakjuk, ez tutira valami emberi szleng lehet), és nagyon kedvesek, viccesek. Kettejüknek van barátnője (legközelebb őket is megismerhetem majd), a másik kettő jelenleg szingli. Beülünk egy helyre, ahol kézműves sört lehet kapni. Most iszom életemben először sört. Keserű, nem igazán ízlik. A harmatcsepp inkább nekem való, ám sajnos azt itt nem ismerik. Barna (aki a nevével ellentétben szőke) azt javasolja, hogy próbáljam majd ki a cidert, itt pedig a meggyes vagy feketeribizlis sört. Igaza van, azok tényleg jók, csak ennem kell hozzájuk valamit, nehogy a fejembe szálljon az alkohol. Félsikert érek el, és az este további részében kicsit kerge vagyok (a srácok szerint aranyos, én inkább cikinek érzem). Ez odahaza is kitart. Vajk nem bánja. A sörözőben szólt, hogy mikor hagyjam abba az ivást, és milyen jól tette! Holnap munka, és nem mehetek be másnaposan. Összességében nagyon jól alakul ez az összeköltözés, és a kis virágom is elégedettnek tűnik.

Péntek délután befejezem a munkát (kivégeztem az összes büdös dossziét, az újakat is beleértve). Lajta elköszön tőlem, és biztatóan megpaskolja a kezem, bár érzek némi kétséget benne (a döntésem vagy az épelméjűségem iránt). Tudja, mire készülök holnap, és ott lesz, hogy támogasson. Meg aztán meg akarja ismerni Vajkot is. Talán jobb is így, hogy Vajk elsőként vele találkozik a tündérek közül.

Szombaton reggel elindulunk az egyik félreeső utcában lévő portál felé. Vajk izgul, de lelkes és kíváncsi. Nagyon koncentrálok, hogy jól sikerüljön az átalakító varázslat, és Vajk minél jobban tündérnek nézzen ki. Átlépünk az én világomba, egymás kezét fogva. Sikerült! Vajkra pillantok. Hegyes a füle, mint nekem, talán egy-két centivel magasabb, és már egyenes a tartása. Olyan nagyon nem lett más. Még mindig az én emberem.

- Hogyan működik ez az izé? - kérdezi csillogó szemmel.

- Csitt, halkabban! - szólok rá, és húzom magammal, nehogy elkezdje tapogatni a készüléket. Itt nincs pénzváltó, nincs itt egy teremtett lélek se rajtunk kívül, mégsem akarok feltűnést kelteni. - Gyere, menjünk!

- Te tudod, hogy működik? - firtatja tovább, de engedelmesen jön velem.

- Sajnos nem. Műszaki egyetemet végeztem, de ehhez nem konyítok. Vannak azonban erről szóló szakkönyveink, ha szeretnéd, hozok ki neked a könyvtárból.

- Kellemes az idő. Az egész hely kellemes - pillant körbe. - Alig tudom elhinni, hogy ez is Budapest.

- Egy másik Budapest. Egy tisztább, nyugodtabb, csendesebb.

- Tetszik. Most hová megyünk?

- Hozzám. Megmutatom a házamat, kifújjuk magunkat, azután találkozónk van Lajtával a parkban.

- Miért a parkban?

- Mert nyugodt hely, és mert nagyra becsüljük a parkjainkat. Mi harmóniában igyekszünk élni a természettel.

- Nem zavar, hogy be kell mutatnod Lajtának?

- Miért zavarna? Te is bemutattál a barátaidnak, Lajta pedig a legjobb barátnőm.

- Messze vagyunk?

- Egy kicsit sétálni kell - vonok vállat. - Az emberi világban valamivel sűrűbben vannak a portálok, hogy célirányosan utazhassunk, de idehaza szeretünk gyalogolni. Nálunk nincs tömegközlekedés, a portálokon át utazunk, ha messzebbre megyünk. Akár külföldre is.

- Hihetetlen! - ingatja a fejét.

Meg tudom érteni, mit érez. Én is így voltam ezzel, amikor először jártam odaát, az emberek lenyűgöző világában. Azóta is a rabja vagyok. Most pedig már egy személyesebb okom is van rá.

- Megérkeztünk - mondom, miközben igyekszünk észrevétlenül elslisszolni a kapuján túl sepregető Füge mellett.

Csak észre ne vegyen a vén pletykafészek! Rólam sutyorogna a környék összes hasonszőrű önkéntes megfigyelőjével, akik életcéljuknak érzik, hogy szemmel tartsák szomszédaik minden kis rezdülését, azután kibeszéljék őket a hátuk mögött. Nektek is ismerős? Azt hiszem, ebben tán nem is különbözünk tőletek, emberektől. Nálunk ugyanolyan igény van a pletykálkodásra, mint nálatok, és Füge meg Dogma készségesen elégítik ki ezt a társadalmi szükségletet. Ha meglátnának itt egy idegen férfivel, napokra ellátnám témával a közösséget.

Talán nem vett észre. Izgulok, amíg kinyitom az ajtót, és betessékelem Vajkot. Vajon tetszeni fog neki az otthonom? Nincs kimondottan rendetlenség nálam, csak a szokásos Petra módon. Nincsenek szanaszét dobálva a ruháim, ne higgyétek, hogy ennyire rendetlen volnék, csak előfordul, hogy leteszek valamit valahová, és ott felejtem. Napokig. Mert elfelejtem, hogy egyáltalán szükségem volt rá. Szerintem most kimondottan rendet hagytam magam után. És az élet éppen ezt a pillanatot választja, hogy látványosan megcáfoljon. Aú, jajdulok fel némán, ahogy megpillantom, hogy diszkréten ott maradt az asztal szélén az egyik melltartóm, amikor pakolásztam a minap. Azt hittem, beraktam a táskámba. Hű, de kínos! Hátha nem veszi észre, és gyorsan eltüntethetem...

Vajk körülpillant, tekintete feltérképezi a lakásomat. Megérinti az asztalt, végigsimít a sima falapon, és az ott heverő, áruló ruhadarabomon, amit gyengéden az ujjai közé csippent. Elmosolyodik. Baszki! Ennyit arról, hogy nem veszi észre. Nekem meg rohadtul melegem lesz annak az érintésnek a látványától. Azt képzelem, hogy az ujjai engem cirógatnak olyan gyengéden, és kiszárad a szám. Rám néz, és biztos vagyok benne, hogy pontosan látja rajtam, egy nyitott könyv vagyok előtte. Élvezi a kis szemét! Sürgősen el kell terelnem a figyelmemet valamivel, különben...

- Szép a lakásod - mondja csendesen, megtörve a varázst. Ő is érezheti, hogy a tűzzel játszik. - Aranyos.

Beljebb megy, körülnéz, megáll a hálószobában, szándékosan elidőzik az ágyam mellett, rám pillant. Pattanásig feszülnek az idegeim. Ne kínozz! Ne csináld ezt velem! Vagy csináld, de akkor essünk neki, és szegény Lajta kénytelen lesz várni ránk!

Vajk megrázza a fejét, mintha egy álomból ébredne. Azt hiszem, neki is hasonló gondolatok járhatnak a fejében. Legalább nem vagyok ezzel egyedül. Sikerül kijózanodnia, és ezzel engem is kijózanít. Nem most van itt az ideje. De később még visszatérünk erre, mert nincs az az ég, hogy ezek után ezt ennyiben hagyjam! Most viszont hamarosan indulnunk kell.

- Hangulatos - mondja Vajk körbefordulva. - El sem tudtam képzelni, hogyan élnek a tündérek.

- Nem különbözik annyira a ti házaitoktól - mondom, és beljebb sétálok. - Nincs ugyan tévénk, de a bútoraink, a felszerelési tárgyaink és a szokásaink hasonlóak. Hiszen egymás mellett élünk, évszázadok óta hatással vagytok ránk. Mi is próbáltunk hatással lenni rátok, de idővel feladtuk, mert ahogyan fejlődtetek, úgy távolodtatok el a természettől, és már nem tudtunk titeket letéríteni erről az útról. Sőt, félő volt, hogy mi is követhetünk benneteket. Inkább hátrébb léptünk egy lépést. Nem akarunk beavatkozni, nem szólunk bele az életetekbe, mert nincs is jogunk hozzá, és nem is tudhatjuk, mi a jó nektek valójában. Pedig néha talán nem ártana. Igyekszünk élni, és elkerülni ugyanazokat a hibákat. Elkövetve helyettük a sajátjainkat.

- Tehát nem vagytok tökéletesek?

- A tündérek? - kacagok fel. - Kábé annyira, mint én.

- Akkor nem jártok rossz úton - dünnyögi Vajk, én meg elpirulok, és érzem, hogy nagyon gyorsan el kell indulnunk itthonról.

- Gyere, menjünk! - fogom kézen, és mielőtt kilépnénk az ajtón, gondosan ellenőrzöm, nem strázsál-e odakint Füge vagy Dogma. Tiszta a levegő. Remélem.

Végigsietünk az utcán, azután - biztos távolságra kerülve a leskelődő szomszédoktól - sétatempóra lassítunk. A tündérek ritkán rohannak (kivéve egy bizonyos, gyakran elkéső tündért). A szemem sarkából látom, hogy Vajk érdeklődve bámulja, ami csak a szeme elé tárul. Becsületére legyen mondva, próbál minél kevésbé feltűnően nézelődni. Külsőre most akár egy lehetne közülünk. Sokszor úgy érzem, hogy más tekintetben is illene közénk.

A park virágdíszben pompázik. Ez az egyik kedvenc helyem, egy színes kis Paradicsom. Ebben az órában nem sokan lézengenek itt. Már messziről észreveszem Lajtát. Nem lehet őt nem észrevenni. Baszki, ez meg mire készül?

Minél közelebb érünk hozzá, annál látványosabb. Valami tündérkirálynős jelmez van rajta, ami idehaza csupán extravagánsnak számít, de egy ember számára ijesztő is lehet. Vajk úgy tesz, mintha nem vette volna észre. Kizárt dolog!

Megállunk vele szemben, és Lajta kihúzza magát (mondtam már, hogy rohadtul gyönyörű?). Hűvös, királynői pillantással mér végig bennünket.

- Íme, az ember! - zeng a hangja éterien, és fenséges felsőbbséggel néz a barátomra.

- És íme, a tündér! - feleli hasonló hanghordozással Vajk. Mi a fenét csinál?

- Nem félsz tőlem, kicsike halandó?

- Reszket a térdem, nagyságos tündérkirálynő. Vagy méltóságos? Fenséges? Isteni? Mit kell mondani? Segítenél, Petra? Vagy talán... Tündér Ilona?

Kész. Hangosan felröhögök. Lajta szobormerev arccal bámul, majd belőle is kirobban a nevetés.

- Valami rosszat mondtam? - kérdezi tettetett aggodalommal Vajk.

- Á, dehogy! - fuldoklik a nevetéstől Lajta.

- Tü... Tündér Ilona híres történelmi személyiség köz... köztünk - erőltetem ki magamból a szavakat a röhögőgörcs kellős közepén. - Nagyon híres személy volt a középkorban. Egy igazi...

- Luxusprostituált - fejezi be a mondatomat Lajta. - De annak legendás. Egy csomó emberi uralkodó volt a szeretője.

- Jaj, bocsánat... - mentegetőzik Vajk, de Lajta leinti.

- Hagyd a csodába! Jó poén volt. Bocs, amiért hülyíteni próbáltalak. Lajta vagyok, Petra legjobb barátnője.

- Vajk - mutatkozik be a pasim is. - Petra elbűvölt csodálója.

- Veszem észre! - forgatja a szemét Lajta. - Bármelyik pasi azonnal a dekoltázsomat kezdte volna bámulni ebben a ruhában. Te meg észre se vetted talán.

- Bocs. Nagyon szép nő vagy egyébként.

- Kösz, de ne strapáld magad. Van elég hódolóm. Te csak maradj meg Petráénak.

- Ez a terv - karolja át a derekamat Vajk.

- Helyes! - bólint Lajta. - Hát, akkor ismerkedjünk össze, meg miegymás. Mindent tudni akarok rólad, a piszkos részleteket is, hogy rád bízhatom-e a barátnőmet. Bár amit eddig láttam és hallottam, annak alapján úgy érzem, hogy pont te vagy Petra esete, amiről még csak nem is tud. Szeresd őt, és tedd boldoggá, mert nagyon megérdemelné már végre.

- Mindent megteszek érte - feleli Vajk, és egy gyors csókot lehel a számra. - Érzed, ugye?

- Igen, érzem - mondom ki hangosan, mert valóban érzem őt, és a világ is ragyog körülöttem. Tündöklően, mint a tavaszi napsütés.