A december gyönyörű szép havazást hoz. Ha ilyen marad, talán fehér karácsonyunk lesz idén. A tündérvilágban. Nálatok olyan semmilyen az idő. Hideg van, de nem fagy, szürke az ég, és hó is csak mutatóba hull egy kevés, azután gyorsan elolvad. A hegyekben sem marad meg sokáig. A járókelők csak sápítoznak, hogy bezzeg a régi szép időkben mennyire más volt minden. Nem akarom a felelősséget az emberiség nyakába varrni, hiszen nem értek a klimatológiához, sem a komplex rendszerek hosszú távú kölcsönhatásaihoz, de valami mégis azt súgja, hogy ezért némileg ti is megdolgoztatok. Értem én a fejlődés szükségszerűségét, nem is vitatom el azt, ám egyet ne felejtsetek el ti sem: ennek is ára van. Lehet, hogy az unokáitok fizetik meg, és a bolygó többi lakója, beleértve minket is. Persze érvelhetnétek azzal, hogy a tündérek varázslata segíthetne mindannyiunknak. Ami részben igaz, és a saját felelősségünket sem akarom letagadni, ám nem csodatévők vagyunk, és mindent mi sem tudunk megoldani. A varázslat egy eszköz, de nem mindenható, nem tudja a világ minden baját és sebét begyógyítani. Minél nagyobbak lesznek ezek a sebek, annál kevésbé. Mindannyiunk közös felelőssége a jövő.

A téli utazás a portálokon keresztül egy kicsit körülményesebbé válik ilyenkor. Na, nem azért, mintha télen rosszabbul működnének, szó sincs róla. Csupán arra kell fokozottabban ügyelnünk, hogy ne lássatok havat a cipőnkön és a ruhánkon, mikor megérkezünk közétek, ha nálatok éppen hóhiány van. Van erre egy spéci varázslatunk, ami az érkező portáloldalon automatikusan működésbe lép. Csak egy kicsi odafigyelés kell, és ezt kivételesen én sem bakizom el. Bár a füleimmel lennék ilyen ügyes! De az reménytelennek tűnik. Annyira azért már nem is zavar: a hajam egészen eltakarja, Vajk pedig nagyon szereti őket simogatni, puszilgatni (amire hülye lennék nemet mondani, és elhihetitek, hogy nem vagyok hülye).

Közeledik a karácsony, előtte a téli napforduló ünnepe, és elhatároztam, hogy megteszem a nagy lépést: előbb megmutatom az ünnepet Vajknak, azután elviszem őt, és bemutatom a szüleimnek. Majrézok rendesen. Ő lesz az első fiú, akit bemutatok otthon. Az csak a baj, hogy hazudni fogok, és a tündér alakjában viszem el hozzájuk. Vajon bocsánatos bűn ez? Nem vagyok még felkészülve rá, hogy a "fajok közötti szerelem"-mel kapcsolatos kérdésekkel szembenézzek. Amivel meg nem oldom, csupán elodázom a problémát.

Mert mi van, ha együtt maradunk, és egy napon szeretnénk összeházasodni, családot alapítani, gyereket vállalni? Tiltani nem tiltja a törvény, bár nem sok gyakorlati példa van rá. Mi, tündérek nem vetjük meg a kalandokat az emberi faj tagjaival, ez elfogadott devianciának számít. Még gyerekek is születhetnek ezekből a kapcsolatokból. De egyetlen házasságról sem tudok. Vajon hogyan fogadná a világunk, ha én azzal állnék elő, hogy többet szeretnék a kalandnál, és egy ember felesége, a gyermekei anyja akarok lenni? Sejtelmem sincs, volt-e már erre példa a tündértörténelemben. Megkérdezni egyelőre nem merek senkit, a könyvtárban meg hiába kutakodtam eddig. Persze talán korai még ezen izgulnom, hiszen a kapcsolatunk alig néhány hónapja tart Vajkkal. Lehet, hogy... Nem! Nem akarok arra gondolni, hogy akár véget is érhet, épp olyan gyorsan, ahogy elkezdődött. Nem akarom, hogy véget érjen.

Vajk nem adja jelét, hogy kezdené megunni kettőnket. Ugyanolyan, mint a legelején, sőt, sokkal jobb. Az érzések soha nem hazudnak, és azt érzem, hogy ő is ugyanazt szeretné, amit én. Lehetséges ilyen a valóságban, vagy csak álmodom? És a másik kérdés sem hagy nyugodni, mert Márti kérdése sajnos jogos. Egészen biztos, hogy én vagyok a legjobb Vajk számára? Egy dolog, hogy nekem mi a jó, de vajon neki mi lenne az? Hiszen kaphatna sokkal jobbat is egy ügyetlen és problémás tündérnél. Erre se akarok gondolni, de örökké nem kerülgethetem a forró kását. Egyszer szembe kell majd néznem a kérdéssel. Az teljesen világos, hogy mit szeretnék: bebizonyítani, hogy én vagyok az, akire szüksége van, a lehető legjobb, a tökéletes választás. Én és a tökéletes? Na, ez se lesz könnyű menet...

De majd akkor kelünk át a folyón, ha odaérünk (és ha elkészül közben a híd). Most az aktuális feladatra koncentrálok. Sütök. Nem, nem vagyok konyhatündér, de szerencsére a főztöm azért ehető, és talán a sütijeimmel se vallok szégyent. Kétféle édes és egy sós süteményt tudok sütni, anyukám és a nagyi jóvoltából. A konyhai ténykedésemnek pedig oka van: a téli napforduló ünnepe. Ahova nem illik üres kézzel menni. Ez az ünnep más, mint a nyári, ilyenkor átvirrasztjuk az éjszakát, várva a hajnali nap sötétséget elűző sugarait, és megünnepelve, hogy attól a perctől kezdve minden nappal egy picivel hosszabban van világos, ahogyan haladunk a tavasz születése felé.

A történelem hajnalán ti is ünnepeltétek a napfordulókat, egyes természetközeli emberi népek ma is ezt teszik. A fejlett világban azonban mára eltűnt a téli napforduló ünnepe, összemosódott a karácsonnyal, mintha mindig is egyek lettek volna. Pedig nem. A karácsony átvette, magába olvasztotta a napfordulóhoz kapcsolódó szokásokat, átértelmezte a formáját és jelentését, új tartalommal töltötte meg azt. Mi, tündérek mindkettőt megünnepeljük. A napfordulóé a nagyobb, társas ünnep, ahol összegyűlünk a tereken, és együtt igyekszünk elűzni a hosszú téli éjszakát különféle rituálékkal. A karácsony ellenben a családé, amikor csak a szeretteinkkel vagyunk. Ez hasonlít a ti karácsonyotokra. Mi is megajándékozzuk egymást, csak a vallási eredetű része nélkül. Mondtam már, mi másfajta teremtő erőkben hiszünk. De ugyanúgy a szeretet örök erejét ünnepeljük, ami összeköt bennünket. Mert szeretet nélkül nem élhet se tündér, se ember.

Mindkettőt meg fogom mutatni Vajknak. Ő izgatottan készül, kérdezget, mindent tudni szeretne. Magával ragadó a lelkesedése. Csodálatos érzés, hogy egy ennyire nyitott, elfogadó és érdeklődő srácba botlottam a nyáron. Nem csupán a kíváncsiság hajtja, hanem jobban meg akar ismerni, engem és a népemet is. Ráadásul okos, gyorsan átlátja az összefüggéseket, a világunk működését. Vele olyan az élet, mint egy gyönyörű kaland a Nyugalom tengerén.

Azért a sütiknél rá kell szólnom, hogy kevesebbet csipegessen. Ezek szerint annyira nem lehetnek rosszak. Tudom, hogy nem azok, hiszen dicsértek már meg érte, akik kóstolták. Nem is sajnálom tőle, csak hagyjon a többieknek is. Ne higgyétek, hogy Vajk torkos lenne. Szeret mértékkel megkóstolni új ízeket (velem meg mértéktelenül nem tud betelni, aminek én nagyon örülök ám, belőlem nyugodtan torkoskodhat, amennyit csak akar). Ízlik neki a tündérkonyha, és pontosan tudom, hogy nem csak udvariasságból mondja ezt. Így hát igyekszem finomakat főzni, és megtanultam az ő emberi kedvenceit is (ez azért igényelt némi gyakorlást, de szerencsére a konyhában nem vagyok olyan kétbalkezes).

Elkészül mindkét sütemény. Vajk segített. Ügyes kis kukta. Bevallja, hogy gyerekkorában az anyukája sokszor befogta őt konyhai munkára, mindig azt mondogatva, hogy milyen jól fog jönni majd ez a tudás, amikor a párjának kell a keze alá dolgoznia. Magamban elmormolok egy köszönömöt Erzsi néninek. Tényleg segítőkész fiút nevelt, és a párjaként élvezhetem ennek minden előnyét. Beleborzongok a gyönyörűségbe, ahogy a szót ízlelgetem: Vajk a párom, és én az ő párja vagyok. Elérzékenyülök. Kérdőn néz rám, ahogy a kisült sütiket rendezgetem.

- Minden rendben, Petra?

- Igen - bólintok.

Igen, minden rendben. Lisztes még a kezem, egy kicsit a ruhám is az (annyira azért nem vagyok ügyes a konyhában, mint anyukám). Nem számít, ez vagyok én. Olyan nagy rendetlenséget nem is csináltam. Azt a két-három plusz edényt meg elmosogatom majd. Megemelem a lisztes kezem, Vajk kíváncsian nézi, mire készülök. Hát nem nyilvánvaló? Megfogom a pólóját (összelisztezem egy kicsit, de remélem, nem zavarja), finoman magamhoz húzom, és megcsókolom. Hálából, hogy szeret, hogy itt van velem, hogy engem választott. Minden gyengéd érzésemet beleadom ebbe a csókba. Azt szeretném, hogy érezze, mit jelent a számomra, érezze, mennyire szeretem, érezzen engem. Ő nekem a legszebb karácsonyi ajándék.

Vajk csókja gyengéd. Érzem, hogy megértette, mit akarok neki szavak nélkül elmondani. Amióta belevontam őt az érzéseimbe, amióta együtt gyakoroljuk azok közös átélését, gyönyörű élményekben van részünk. A szerelem csodálatos útjait járjuk be ketten. Ez mindkettőnknek különleges érzés. Talán ezért is vonzódik hozzám ennyire Vajk? Tudom a választ, hiszen ott van a szíve mélyén. Csend van körülöttünk, csak a sóhajtásaink hallatszanak, miközben a szívünk vadul üvölti: szeretlek. A legszebb, legigazabb örömódát a világon.

- Készülődnünk kellene... - súgom a szájába.

Igaz is. Odakint kezd besötétedni. Ma van az év leghosszabb éjszakája. Holnaptól már minden nap néhány perccel több idő jut a fénynek, míg végül beköszönt a tavasz. Meleg ruhába bújunk. Habár a tündértél kiszámíthatóbb, és mára szép időt terveznek a téltündérek, de egész éjjel fent leszünk a virrasztó tömeggel. Kesztyűt húzunk. Most nincs szükség a kígyóbőrre. Igazából már csak hétköznap használom, otthon eszembe se jutna felvenni. Mennyit változott velem a világ néhány hónap alatt? Fogjuk a sütistálakat, és nekiindulunk.

Az utcán tömeg hömpölyög. Korántsem vagyunk annyian, mint ti, de ez mifelénk igazi sokadalomnak számít. Lampionok lógnak a fákról, hópehelydíszek, fenyőág és fagyöngy. Nem, egyetlen ágat sem vágunk le, ezek mind elhullajtott fenyőágak. Tündér sosem ártana annak, ami él. Most tekintsünk el tőlem és a virágaimtól, bár azokat is megpróbáltam életben tartani. Talán a mostaninál jóvátehetem. Vajk virága él és virul, és néha énekel. Szép hangja van. Kicsit iskolázatlan, de láthatóan örömét leli benne. Nem, szöveg nincsen hozzá (még, de ha így folytatja...).

A legközelebbi parkba megyünk. Letesszük a süteményeket a többi közé, a közösbe. Ezekből bárki szabadon vehet az éjszaka folyamán. A téli virrasztáshoz kell a szénhidrát. Távolabbról ismerősöket pillantok meg. Füge és Dogma, a pletykás szomszédaim. Az ünnep alatt mindenki békésen megfér egymás mellett. Gyanítom, hogy észrevettek, és majd szépen kibeszélnek a hátam mögött. Már nem különösebben érdekel. Szoktunk összefutni néha, mikor hazaugrom valamiért. Nyilvánvalóan tudják, hogy egy férfi van a ritka látogatásaim hátterében, most pedig láthatják mellettem Vajkot, akivel fogjuk egymás kezét.

Keresünk egy helyet, ahonnan jól láthatunk majd mindent. Előtte azonban elzarándokolunk a kívánságok és bánatok fájához. Ez kidőlt fákból és letört ágakból készül, és arra való, hogy rákötözzük a magunk kis papírdarabkáit, melyekre ráírtunk egy beteljesülni vágyott kívánságot, vagy egy elengedni kívánt szomorúságot. Éjfélkor a fa máglyára kerül, és a lángok megszabadítanak a bánattól, illetve elviszik a kívánságainkat az égi szellemekhez. Nem tudom, Vajk mit írhatott a maga cédulájára. Ez titok, a babona része, hogy beteljesüljön a varázslat. Én csak egyetlen dolgot kívánok. Nem tudom, hogy higgyek-e a babonában, de ártani nem árthat.

Kezdődik a műsor. Táncosok jönnek, eltáncolják a fény és a sötétség küzdelmét, melyben a sötétség démonai győztek az ősszel. Föld Anya magára maradt, egyedül bolyongott az erdőben, téli menedéket keresve. Az erdei állatok és az erdő tündérei segítettek neki egy kis kuckót találni. A mókusok hoztak élelmet a tartalékaikból, a tündérek ágakból és tűlevelekből meleg pihenőhelyet készítettek. Anyácskánk hálás volt és fáradt, és szinte azonnal álomba merült. Az őzek és szarvasok őrizték az álmát a hideg téli éjszakákon, mialatt a sötétség uralkodott.

Vörös ruhába öltözött táncosok rohannak el előttünk, fáklyával a kezükben. Tűzlidércek. Ők felvették a harcot a sötétség erőivel, a fényért és az életért. Váltakozó sikerrel folyt a küzdelem. De estére a sötétség mindig visszafoglalta a birodalmát. Ám egy napon a tűzlidérceknek sikerült egy kicsit rövidebbé tenniük az éjszakát. Onnantól kezdve minden egyes nappal egy kicsivel hosszabb időt sikerült kiharcolniuk a fénynek. Az erdő lakói és a természet gyermekei szívébe remény költözött. És bár még hosszú út várt rájuk, ám lassanként Föld Anya is ébredezni kezdett, új erővel töltve el híveit. Majd pedig megtörtént a csoda, és életet adott gyermekének, akit egész télen át a szíve alatt hordott: megszülte a Tavaszt. A kislányt, aki varázslatos képességekkel bírt, aki virágot teremtett a hóból, rügyet fakasztott a fák ágain, elűzte a hideget, friss füvet adott az állatoknak, és végül legyőzte a sötétséget, új életre keltve a világot, és a tündérek népét. Ők a mi pártfogóink és megmentőink: Föld Anya és lánya, a Tavasz. A téli napforduló ünnepe pedig annak a napnak állít emléket, amikor minden elkezdődött.

A táncosok kíséretében Föld Anya és Tavasz végigvonulnak a parkon. Áldást hintenek mindannyiunkra. Felállunk, és lassan követjük őket a kívánságok és bánatok fájához. A tűzlidércek meggyújtják a máglyát, és a fa lángra kap, a kívánságainkat és szomorúságunkat rejtő cédulákkal együtt. A lángok szárnyán az égbe szállnak, hogy a szellemek közé emelkedjenek. Tekintetünkkel kísérjük őket, fohászkodunk, hogy álmaink valóra váljanak.

Az ünnep hivatalos része ezzel véget ér. De mind itt maradunk, hogy virrasztásunkkal segítsük megszületni a fényt, ami majd legyőzi az éjszakát. Nevetés és beszélgetés hangja száll az éjben, és eljön a sütemények ideje. Idegenek között ülünk Vajkkal, ám ez most nem számít. Ma mindenki egyforma, ma mindenki barát, ma mindenki ugyanazért van itt. A sütik finomak. Fogalmam sincs, kiét esszük éppen, de nincs is jelentősége. Ma osztozunk a közös szertartás varázsában. Ma mind azért vagyunk itt, hogy elűzzük a sötétséget.

A hajnal első fénye feldereng az égbolton. Észre se vettük az idő múlását, és most a tömeg elcsendesedve, áhítattal nézi, ahogyan a fény lassan utat tör magának. Ebben a pillanatban egy kis győzelmet arattunk az éjszaka felett.

Szedelőzködünk, és mindannyian hazafelé indulunk. Büszkén, ünnepélyesen és fáradtan. Odahaza aludni fogunk. Szerencsére nálunk munkaszüneti nap a téli napforduló ünnepe, és az azt követő nap. Az egész éjszakán át tartó virrasztás után aligha lennénk a munkában hatékonyak. Most nem kelünk át a portálon. Nálam fogunk nyugovóra térni. Vajk még csak néhányszor járt itt, mégis úgy mozog a lakásomban, mintha hazajönne, mintha otthon lenne. És otthon is van, éppen annyira, mint én őnála. Az otthonunk ott van, ahol együtt vagyunk.

Gyors zuhanyzás után ágyba bújunk. Majd megbeszéljük az átélteket, miután kialudtuk magunkat. Az élmények nem szaladnak el. Vajk átölel, érzem a lélegzetét, ahogy a nyakamat csiklandozza. A keze a mellkasomon pihen. Rászoktunk erre az esti rituáléra, mert mindkettőnket megnyugtat, hogy a szívdobogásomat hallgatja. Lassul a lélegzetünk, és hamarosan már együtt hajózunk az álmok tengerén.