Irigylem a csésze kávét, mely éberre csókolhatja álmos ajkaid minden hideg és keserű reggelen.
Irigylem a szelet, mely súrolhatja tested minden áldott, és borús percben.
Irigylem az esőt, mely többet érint, mint én, irigylem a Holdat, mely minden titkodat tudja, irigylem a Napot, mert úgy süt rád, mintha maga lennél a csoda.
Irigylem a tetováló tűt, - még az is többet ért hozzád, irigylem Pécset, talán nálam is többet látott már.
Irigylem az ágyadat, minden párnádat, azokat öleled éjjel, engem meg a bánat. Irigylem a levegőt, mert az tart életben, lennék a lélegzeted annak helyében. Irigylem a tollat, mely te szavaid írja le, irigylem a lapokat, mik gondolataiddal vannak tele. Ellopnám mindet, legalább az legyen az enyém,-vagy elégetem... úgy nem olvashatná senki, csak én.