Várlak...nem látlak.
Kereslek, de nem talállak.
Lélegzem, de ne nem kapok levegőt, úgyis csak tőled kapom az éltető erőt.

Kétsébeesetten vágyom rá, hogy láthassam arcod.
Nem csillapít semmi...ez a belső harcom.
Szédülésig kereslek minden pillanatban...már másra is úgy nézek, mintha szemem téged látna.

Torkom szorít, gyomrom görcsben, bent vagyok a gödörben.
Csendesen tombolok, szétszaggatnék mindent.
Innék, szívnék, csakhogy hiányod felejtsem.

Kérdő szempárok, nem értik mi van velem, hisz' csak annyit mondok válaszul: Hol van az Életem?
Nem látok, a világ homály nélküle,
Üres a nap, kegyetlen óra, minden perc egy elharapott szó betűje.

Hiány, harc, türelem, fájdalom, összes létező bánatom,
Vágy, szédülés, feszültség, penge...
A zene egyre hangosabb, dobhártyám remegve,
Agyam szétesve, szívem megvésve, lényem türelemmel remélve vár amíg kell, hiszen tudom, ez minden reményem.

Ha majd látlak, talán újra kisüt a Nap, ha hallom kedves szavad, talán minden heg begyógyul majd.
Türelem, alázat, mély levegő,
S mire kinyitom a szemem, talán újra itt lesz Ő.