Felkel.
-Jóreggelt! -Köszön a családjának, s együtt reggeliznek.

Felpattan a biciklire, s a szomszédaival megy az iskolába.

Beül a padba. Csengő.
Jelentkezz.
-Tudom a választ!

Boldog, mert érti a matekot.
Boldog, mert érti a leckét.

Angol. A tanár magyaráz, a diák figyel. Figyel, de nem a mondandóra. Kifelé az ablakon, a cseresznyefát lesi.
A tanár kiabál
-Miért nem figyelsz?!
-Sajnálom-esedezik a diák.

Sose értette az angolt. Sose.

Lehangoltam veszi elő a bento-ját. Barátaihoz csatlakozik, s együtt ebédelnek. Jól kezdi érezni magát.

Klubbok. Rajzolni szeret. És tud is. Sokak szerint tehetséges. De..
A szülei nem értékelik.
Miért nem tanulsz?! Értelmetlen firkák helyett az angolt kéne magolni!

A fiú elszomordik, s egyedül vánszorog haza, biciklijét maga mellett tolva.

Otthon.
-Megjöttem! -köszön, s a váratlan pofon csattan arcán.

-Átkozott kölyök! Hát ezért fizetem én a külön óráidat?!

Édesanyja, s édesapja kezeiben a rosszul sikerült dolgozatok halmozódtak.
Pedig Ő tanul..

Lényegében nem rosszak azok a feladatlapok. Csupán szülei szemében gyalázatosak a teljesen átlagos jegyek.

A fiú térdre ereszkedik, s homlokát a talajnak támasztja.-Sajnálom! -esedezik elcsukló hanggal.

Sajnálja, mert nem tökéletes.
Sajnálja, mert nem tud jobban tanulni.
Sajnálja, hogy pénzt költenek az óráira.
Sajnálja, hogy más érdekli, nem a tanulás.

Az édesanyja bezárja a fiút a szobájába, s tanulásra utasítja.

Végigtanulja az estét. Mindig ez van.

Mindig.

Érted a matekot?
-Értem.

Érted a japánt?
-Értem.

Érted az angolt?
-Nem értem..

-Miért nem? Csak lekéne ülni és megtanulni!
-Én próbálom, de nem megy..

-Tudom mi a baj! A klubbok. Biztosan a firkálás elvonja a figyelmedet. Mától klub helyett is külön órára mész.

-De..

-Feleselsz?

-Nem..

A fiú boldogtalan lesz.
Egyre inkább csak tanul.
Elveszti a barátait. Reggel egyes-egyedül vánszorog az egykor szeretett iskolába.

-Stréberke, robot, anorexiás, depressziós, szánalmas kis tanárok kedvence!

Könnyes szemekkel ballag haza.

Édesanyja ölelő karjaiba vonja. Édesapja büszkén veregette a vállát.

Jó jegyet kapott angolból.

A fiút nem érdekelte többé semmi. Bezárkózott a szobájába, s csak tanult. Nem rajzolt többet.
Nem hallgatott zenét.
Nem evett.

Lesoványodott, az evés helyett is csak tanult.

Mikor végzett, beledőlt az ágyába. Elővette pengéjét, majd képleteket kezdett vésni hófehér bőrébe. Az agyára ment.

Angol szavakat írt fel vérével a falra. Megbolondult.

Elege lett.

A fontos dolgozat---

A felvételi--

Mindenki szorgosan tanul rá, kivéve ő.

Nem érdekli többé.

Kereken nulla pontot ért el.
A tanárok megvető pillantásai súlytották minden egyes percben.

Nem értett többé semmit.

Többé haza se ment.

A hangok a fejében egyre inkább arra ösztönözték, hogy haljon meg. Túlhajszolta magát a semmiért.
Boldog volt? Nem
Szülei büszkék voltak rá? Nem
Miért nem?
Mert mindig lesz nála jobb.

Felpattant biciklijére, majd eltekert az erdőbe. Az eső is szakadni kezdett.

Édesanyja hívta. Felvette.

Leordította a fiút.
A fiú elmosolyodott, majd könnyes szemeivel kért újból bocsánatot.
Nem várta meg anyja reakcióját, eldobta a készüléket a pocsolyába.

Ő maga felakasztotta a kötelet.

Ő csak barátokat akart.

-felmászik a fára-

Ő csak élvezni akarta a tanulást

-nyakára akasztja a kötelet-

Ő csak rajzolni akart

Majd leugrik a fáról

Ő csak élni akart...

Pár nappal később megtalálták a holttestet.
Az édesanyja sírt, az édesapja gondolkozott hol ronthatta el.

Milyen kár, hogy a rengeteg pénz, melyet fiúkra áldoztak kárba veszett.

Milyen kár, hogy a fiú rajzait kihajították.

Milyen kár, hogy a fiú véres könyveit többé nem lehet megtisztítani.

Milyen kár, hogy fiúkat sose látták őszintén mosolyogni..
----------------------------------------------------