Az ebéd elkészítése után sok minden megváltozott. Igazából nem tudtam, hogy mit kellene tennem, vagy mondanom. Végül rájöttem arra, hogy engedem azt, hogy a dolgok maguktól történjenek. Az ebéd elkészítése után egy személyre terítettem, hiszen biztos voltam abban, hogy Karim úr egyedül fog enni. Akkor ért a legnagyobb meglepetés, amikor lesétált a lépcsőn, és kijelentette, hogy neki is terítsek, mert ő is enni fog. Velem. Ilyen még nem fordult elő, ezért meglepetten álltam a dolgok előtt. Zavarban voltam, de próbáltam nyugodtan kezelni azt, hogy a szemem láttára fogja megkóstolni az ételt, amit én készítettem. Egyébként próbáltam a lehető legegyszerűbb csirkét elkészíteni; fűszeres csirke darabkákat sütöttem, édes tésztával és fűszeres szósszal. Bár a szósznak furcsa állaga lett, de ez szerintem természetes.

Az asztalt megterítettem, majd középre tettem a fazekat. Karim úr laptoppal a kezében sétált le a lépcsőn, ezért rájöttem arra, hogy minden bizonnyal itt fog dolgozni. Úgy gondoltam, hogy különösebben nincs jogom bármit kérdezni tőle, ezért miután kiszedtem magamnak az ebédet, leültem az egyik székre. Ő mellettem ült, de nem tudtam nem rá figyelni. Megszoktam, hogy inget és vasalt nadrágot visel, ezért a bordó pulcsi meg a szűk fekete farmer eltért a megszokott külsejétől. Bár ez nem egyenlő azzal, hogy szimpatikusabb kisugárzást ad neki. Karim úr közelében mindig félelem érzetem van, hiszen a tekintete ilyen érzést vált ki belőlem. Jeges tengerkék szemével ölni tudott volna. De ezt beláttam annak, hogy nincs jó hangulata. Én már ettem, amikor ő a szószt kezdte el szedni. Fél szemmel láttam, hogy a fekete szemöldökét ráncolja. Megfogadtam magamnak, hogy nem szólok hozzá. Nem sikerült. - Valami baj van? - felé pillantottam, ezért mélyen a szemembe nézett. Tekintete láttán azonnal visszavettem, hiszen megijedtem.

- Sűrű a szósz. Mit csináltál vele?

- Ha nem tetszik, nem kell megennie - kicsúszott a számon. Nem akartam, hogy ez történjen, de ő kihozta belőlem. Miközben befejezte a szósz szedését, felém nézett.

- Még mindig szemtelen vagy!

- Az is maradok! Engem nem tud megváltoztatni vagy ahogy említette, "megtörni" - biccentettem, majd a szósz megkóstolása után folytattam.

- Pedig meglepően hamar elfogadtad a sorsodat.

- Nem fogadtam el! - jelentettem ki határozottan. - Tévedésben van, ha azt hiszi, hogy örömmel vagyok itt!

- Nem gondolom ezt, de meglepő látni, hogy ilyen nyugodtan kezeled a kialakult helyzetet. Már nem törsz és nem kiabálsz velem - lesütöttem a szemem, mert nem mertem azt mondani, hogy minden az édesanyja halála miatt van. Ha nem hunyt volna el az anyja, ebben a pillanatban is dacolnék vele és a megszökésemen gondolkoznék. De nem tehetek ilyet egy olyan emberrel, aki most vesztette el az édesanyját. Csend telepedett ránk, mert nem akartam tovább boncolni a témát. Amennyire magamat ismerem, félre mondok valamit, abból pedig háborút csinálna. Karim úr a torkát köszörülve evett, ezért felé kaptam a tekintetem.

- Még semmit nem mondott a főztömre! - jutott eszembe. Halántéka bepirult, szeme pedig könnybe lábadt.

- Mert szörnyű! - szinte lassított felvételben láttam, hogy a szalvétába köp, majd megfogja a gépet és a kanapé felé sétál. Mérgesen pillantottam utána, nem akartam elhinni azt, hogy ezt így egyszerűen kijelentette.

- Legalább több jut nekem! Csinálja csak a dolgát!

A nap hátralevő reszében igazából semmit nem csináltam. A magány és a csend rám telepedett, ezért elég magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam. Karim úr egész nap nem jelentkezett, ezért jóformán senkivel nem beszéltem. Késő este történt az, hogy kimerészkedtem a teraszra. Miután megbizonyosodtam arról, hogy nincs kint, kiléptem rá. Késő este a sötét fényekben elképesztő volt a lakáshoz tartozó medence és ez a terasz. Hosszított térben a medence kék színekkel volt kivilágítva. Egy kisebb sarokban pezsgő kádas medence is volt, ezért mosolyogva a szám elé tettem a kezem. A víz gőzölgött, ezért biztos voltam abban, hogy meleg vizű volt. Közelebb sétáltam hozzá, majd leguggoltam és a sűrű habok közé tettem a kezem. - Olyan jó meleg! - kirázott a hideg, testemen pedig végig futott a borzongás. Csalogatott, hogy menjek be, de nem tehettem. Nem rám vall. Nem én lennék. Még akkor sem, ha teljesen egyedül vagyok. Mély gondolataimból egy váratlan hang zökkentett ki. Azt hittem, hogy nem jól hallok, de amikor a nappali felé pillantottam, a szemem nem hazudott. Valaki belépett a bejárati ajtón. Meglepődtem, amikor megpillantottam Salimet egy fiatal hölgy társaságában. A hölgy úgy festett, mintha egy modell lenne. Magas volt, a kisugárzása egyedi, a haja pedig ragyogó. Azonban nem ez rabolta el a tekintetemet, hanem a temérdek mennyiségű ruha, cipők és táskák amit egyszerre négy ember is a nappaliba cipelt. Amint megpillantottam, rosszat sejtettem. Összeráncolt szemöldökkel és összefont karral sétáltam a nappaliba. Az ismeretlen nő azonnal észre vett engem, majd alaposan végig is mért. Tekintetében volt egy kis megvetés, mely társult egy kis irigységgel.Tudom, hiszen felismerem az irigy tekintetet. Régen gyakran néztek rám ilyen tekintettel az iskolában és számos munkahelyemen is. Én mezítláb, hosszított pólóban és rövidnadrágban ácsorogva figyeltem, hogy az emberek lepakolják a hozott ruhákat, majd elhagyják a lakást. Karim úr még nem volt jelen, ezért Salim felé pillantottam. - Ez meg mit jelentsen?! - mérges lettem, azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Márkásabbnál márkásabb ruha darabok voltak jelen. Szolid és feltűnőbb színek is voltak. Tavaszi blúzok, és vékony elegáns blézerek. Kézi táskák, háti táskák és még öv táskák is voltak. Minden, amit egy nő el tud képzelni. Pontosabban fogalmazva; minden, amiről egy nő csak álmodni tud. Mikor újra nyílt az ajtó, a lábam a földbe gyökerezett, hiszen ékszereket is hoztak az emberek. Miután letették a dobozokat az asztalra, hátrálni kezdtem. - Na ez már túlzás! Mégis ki kérte ezeket!?

- Karim úr rendelte önnek, hölgyem - mosolyodott el Salim. Ez a válasz elég volt ahhoz, hogy teljes mértékben kihozzon a sodromból.
Hátra túrtam a csípőig érő hajam, majd hevesen bólogatni kezdtem. Mindenki engem figyelt, várták a reakciómat. Normál körülmények között engedelmeskednem kellett volna Karim úr akaratának, azonban én nem az a fajta nő voltam. Én nem akartam ilyen ruhákat! Tőle egy ruhát sem fogadok el. A földbe tipor azzal, hogy megváltoztatná a külsőmet. Most pedig megkapja azt, amit neki jár.

- Ha gondolja, kezdhetjük is az alap darabokkal! - a mosolygós nő gúnyos pillantással ajándékozott meg, azonban én nem figyeltem oda rá. Egyenesen a korlát felé igyekeztem, majd felfutottam a lépcsőn. Salim tudta, hogy hova megyek, pontosan ezért szólt utánam.

- Kisasszony! Kérem, ez egy nagyon rossz ötlet! Karim úr lakhelyét senki nem zavarhatja! Kérem, Karim úr nagyon mérges lesz, ha... - de nem tudta befejezni, mert teljes erőből lenyomtam az ajtó kilincsét, majd belöktem azt. Ekkor több dolog is történt, nem számoltam a következményekkel. Abban a pillanatban nyitottam be, amikor Karim úr kilépett a zuhanyzóból. A hálószoba és a zuhanyfülke is egy légtérben volt, ezért hivatalosan is betörtem a magán szférájába. Annyira mérges voltam, hogy nem tudtam visszafogni magam. Karim talpig vizesen, egy törölközővel a derekán lépett ki az üvegajtón. Szemöldöke összeszaladt, amikor megpillantott engem, a kicsi szobájában. Csípőre helyeztem a kezem, ő pedig hátra söpörte a vizes hajtincseit. Mellkasa piros volt a meleg vízsugár miatt, de ez nem volt elég. Fedetlen felsőteste egy olyan látványt nyújtott, ami mellett nem tudtam elmenni. Igazi volt, izmos, nyers erőről árulkodott. Az a fajta teste volt, amit egy nőnek ajándék lenne megérinteni. Kicsiket pislogtam, majd megálltam egy fehér szőnyegen. Kettő pislogás között kinyitottam a számat, és kimondtam amit gondoltam.

- Egyetlen egy ruhát sem próbálok fel! - remegő kezekkel az ajtó felé mutattam, ő pedig megfogta a törölköző szélét, hogy ne csússzon le. Bár leszögezném, hogy nagyon keveset takart. Nagyon. Keveset. Lehunyta a szemét, a mellkasa megemelkedett. Biztos voltam abban, hogy átléptem egy határt.

- Most átléptél egy határt - nem pillantott rám, de láttam rajta, hogy robbanni fog. Kicsit nyeltem, de ez nem tartott vissza. Megráztam a fejem.

- Inkább maga! Ide hozatott egy temérdek ruhát! - kiabáltam. - Azt hitte, hogy majd felpróbálom őket? Azt gondolta, hogy a maga kedvére fogok öltözködni?!

- Tünés a szobámból! Ebben a szobában egyetlen egy nőt sem tűrök meg! Kifelé! - sziszegve az ajtó felé mutatva közelebb lépett hozzám. Nem érdekelt, hogy megsértettem. Nem érdekelt, hogy engedélye nélkül vagyok itt. El fogom mondani amit gondolok!

- Nem érdekel, hogy mit mond! Nagyon jól figyeljen ide, mert egyszer mondom el! - sziszegtem a fogaim között. - Vitesse vissza az összes ruhát! Nem fogom felvenni őket. És ne gondolja azt, hogy a drága ruhákkal és a cipőkkel bármit is elér nálam. Nem olyan nő vagyok!

- Leyla! Most azonnal tűnj el a szobámból! - az ajtóhoz sétált, kinyitotta majd szapora lélegzetvétellel várta, hogy kimenjek onnan. - Elmondhatatlanul mérges vagyok rád. Ebben a házban a tudom nélkül semmit nem csinálhatsz! Ha én azt mondom, hogy ruhát próbálsz, akkor úgy teszel! Ha azt mondom, hogy kifelé, akkor megfordulsz és kimész!

Szeme szikrákat szórt. Nem akartam elhinni azt, hogy így beszél velem. A földbe tipor. Pontosan úgy, ahogy én tettem azon a napon. Ugyan olyan hangnemmel és stílussal beszélt hozzám. Ajkàt összeszorította és tekintélyt parancsoló stílusban nézett rám. - Tünés! - húzta fel a szemöldökét.

- Nem! - fontam keresztbe a kezem. Ő úgy nézett engem, mintha nem lennék normális.

- Nem? - kérdezett vissza, közben közelebb hajolt, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Nem - ismételtem halkabban. Ő bólintott, majd becsapta az ajtót.

- Itt akarsz maradni? - kérdezte. - Akkor itt maradsz! Velem! - és ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy bezárja az ajtót, a kulcsot pedig elteszi. - Kellemes időtöltést!

A francba! Ezt nem gondoltam át teljesen!