Késő este a szobámban olvastam. A takaróba burkolózva felkötöttem a hajam és próbáltam elmerülni a sorok között, de nem volt könnyű. Gondolataim mérföldekre jártak. Könyvet összecsuktam, az ajkamat a széléhez érintettem és elmosolyodtam. Ujjam hegyével megérintettem a számat, a szívem hevesebben kezdett dobogni. Eszembe jutott az első csókunk. A csók, mely végzetesen ért véget. Még mindig érzem hűvös ajkát a szàmon, érzem a bőre illatát. Az egész testem beleborzongott, minden porcikám őt akarta. Gyengéd csók volt. Igazi. Nem vad, hanem szenvedélyes. Kezével simogatott, ujjai védelmező pecsétet adományoztak. Abban a pillanatban az enyém volt az a férfi. Abban a pillanatban, tényleg az enyém volt. És bevallom, hogy hibás vagyok. Utáltam, hogy felkeltette a figyelmem és haragudtam magamra, mert a szívem erősebb volt az eszemnél. Ott Olaszországban nehéz volt küzdenem, mert a szívem akarta. Elém került egy férfi, aki nemcsak megmentett, de biztonságot is adott nekem. Karim Yilmaz nem jött értem, nem futott, hogy haza hozzon. Dante lassan, de határozottan került közel hozzám. És igen, hibás vagyok. Dante körül forgó gondolataim hamar véget értek, mert Karim felsétált a lépcsőn. Pizsama nadrágot viselt, kezében egy üvegpoharat tartott. Amikor meglátta, hogy a saját ágyamban fekszem, megtorpant és fejét csóválva elnevette magát. Tudtam, hogy mire gondolt. A tekintetében könnyű volt olvasni. Ismertem őt. A féltékenysége talán még idegen a számomra. De nem hibáztatom miatta. - Mondtam, hogy ma az én ágyamban alszol! - nem kijelentés, hanem parancs volt. Ezelőtt is szeretett parancsolgatni, de akkor máshogy hatott. Most bizonytalanságot és félelmet váltott ki belőlem. Nagyot nyeltem, letettem a könyvet, hajamat pedig oldalra túrtam.

- Fáradt vagyok. Ezért úgy döntöttem, hogy pihenés gyanánt olvasok - felmutattam a mellettem található könyvet, de ez Karimnek nem tetszett. Kék tekintetét összehúzta, kezével pedig a hajába túrt.

- Miben fáradtál el? Az egésznapos semmit tevésben? - megtámasztotta magát az ágyam szélén, szemét összehúzta és engem figyelt. Jóképű volt. Nem változott. De tekintete és a lelke is más lett. Nem tehetek róla. Akaratomon kívűl történtek a dolgok. - Ennyi erővel inkább mond azt, hogy nem akarsz velem szexelni!

- Nem erről van szó! - emeltem fel a hangomat.

- Legalább ne hazudj nekem, Leyla! - hirtelen mozdulattal lehúzta rólam a takarót, majd mellém ült és felém nézett. - Megváltoztál amióta visszahoztalak ide! Látom rajtad, hogy minden gondolatod az öcsém körül forog. Szerinted nekem ez milyen érzés? - nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam rá nézni, mert azzal elárulom magam. Közelebb hajolt, ujjával megsimította a vállamat. - Az öcsémnek szívesebben széttennéd a lábad, nem igaz? - a kérdés miatt eldurrant az agyam. A szavak sértettek, a nézése a földbe tiport. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy túllépi a határokat. Könnyes szemmel rá néztem, a kezemet megemeltem. Dühös voltam, ezt pedig nem tudtam fékezni. Hatalmas pofont mértem az arcára, Karim pedig elfordította a fejét. Tenyerem égett, a lelkem segítségért kiáltott. Hátra hajoltam, kiszálltam az ágyból és lesétáltam a lépcsőn. - Leyla! Gyere vissza! - Karim utánam kiáltott, de én egy percet sem akartam maradni. Az ajtó felé igyekeztem, lenyomtam a kilincset, de zárva volt. Mikor tudatosult bennem, hogy zárva is marad, sírva felé fordultam. Zárva volt. Mindig is zárva volt.

- Miért nem veszed észre?! - kérdeztem remegő hangon. - Miért nem veszed észre, hogy rögeszmésen féltékeny lettél? Mindennap megijesztesz engem! - magamra mutattam, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Karim előttem állt, de mintha nem is ismerném. Hibáztam. Részben hibáztam, és ezt a viselkedését magamnak köszönhetem. De ezt akkor sem érdemlem! Összeszorított ököllel állt előttem, mellkasa gyorsan emelkedett fel és le. Nem tudtam, hogy mi fog történni ezután. Úgy éreztem, hogy bármire képes. Azt mondják, hogy a féltékenység megöli az embert. Azt mondják, hogy mindenkire más hatással van. Karim agresszív lesz tőle. Ezt tudom! - De azt elfelejtetted, hogy engem elraboltak! Megkérdezted, hogy éltem meg azt az időszakot? Tengerbe süllyedt hajóról úsztam a partra! - az emlékek miatt könnyes szemmel széttártam a kezem. - Abban a pillanatban te voltál az egyetlen gondolatom! Ha valami változást látsz rajtam, azt magadnak köszönheted!

- Igen, valóban magamnak! Teljesen igazad van! De emlékezz csak vissza! - kiabálta vörös arccal. - Mit csináltál a hátam mögött?! - lépett közelebb. - Mit műveltetek ketten? - nézett végig rajtam.

- Megcsókolt! - tártam szét a kezem. - Megcsókolt de mást nem csinált.

- Megcsókolt? - helyezte csípőre a kezét. - És jó volt? - bólogatott elkerekedett szemekkel.

- Eszméletlenül jó! - szemébe néztem, de abban a pillanatban meg is bántam, hogy ezt kijelentettem. Karim bólogatni kezdett, egy centit sem lépett közelebb. Akkor ért a legnagyobb meglepetés, amikor megragadta a kezem. Hátrálni próbáltam, a lábammal vissza akartam őt fogni, de túlságosan erős volt. Egyenesen a kanapé felé húzott, majd egy mozdulattal lelökött rá.

- Az enyém vagy! Az én tulajdonom vagy! És ha kell, akkor ezt nyomatékosítom is...

Az éjszaka rémálom után ébredtem. Felriadtam, a szívem pedig hevesen vert. Az ágy szélén a saját izzadságomban úsztam, kezem pedig remegett. Kicsiket pislogva felültem, lábamat a padlóra helyeztem. Kezemmel a szememet dörzsöltem, de az álom még hatással volt rám. Két világ között lebegtem. Az egyik a jelen, a másik kevésbé valós. Álmodtam róla. Leyla segítségért kiáltott, a hangja ijedt és kétségbeesett volt. Tudtam, hogy ez nem a valóság, mégsem tudtam nyugodt maradni. Alaposan betakartam a fiamat, majd a konyhába sétáltam. - Fel kell őt hívnom! A kurva életbe, fel kell hívnom! - becsuktam magam mögött a dolgozó szoba ajtaját, majd hajnali kettő órakor bekapcsoltam a monitorokat. Nem tudtam Leyla telefonszámát, de két perc alatt lenyomozom. Felkapcsoltam a kicsi lámpát, de a kezem megállt a mozdulat közben. Ha fel is hívom, mit mondok neki? Elmondom, hogy hiányzik? Elmesélem, hogy a napjaim üresek nélküle? Azzal csak mindent összekuszálnék. Ismerem a fivéremet, tudom, hogy mire képes. - Bajba keverhetem - a fotelben ücsörögve kicsiket pislogtam, nagyot ásítottam és félbe hagytam a tervemet. Arra eszméltem fel, hogy csörög a telefonom. Felemeltem az asztalról, és fogadtam a rég nem látott nevet. - Apa! Hogy vagy? - halántékomra vezettem a kezem és meglepve hallgattam az apám hangját.

- Jól fiam, nagyon jól! Ugyan ezt akartam kérdezni tőled. Nem tartalak fel, igaz? Abban reménykedtem, hogy úgyis dolgozol és nem keltettelek fel!

- Nem dolgozok, de nem is aludtam. Mostanában nem alszok jól, próbálom kitisztítatni a fejem - lesütöttem a szemem és megcsóváltam a fejem. - Miért hívtál? - érdeklődtem. Egy kis hatásszünet után válaszolt.

- A hétvégén leszek hatvan éves! Abban reménykedtem, hogy elhívhatlak az ünnepségre - annyira meglepődtem, hogy felszaladt a szemöldököm. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért hümmögtem egyet. - Rég láttalak, fiam - folytatta halkan. - Örülnék ha eljönnél hozzám és részt vennél az ünnepségen.

- Kis ünnepség lesz? - szememet összehúztam, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. Millió gondolat cikázott a fejemben. - Baráti körben?

- Olyasmi fiam, olyasmi - lesütöttem a szemem, a készüléket pedig elvettem a fülemtől. Szerettem az apámat, de a jelenlegi helyzetben nem tartottam jó ötletnek, hogy elmenjek. A fiam nálam lakik és minden elvesztegetett időt szeretnék bepótolni vele. - Gondolkozz rajta! Örülnék, ha eljönnél! És hozz magaddal valakit! Ha nő nélkül látlak, megfojtalak - nevetett, majd bontotta a vonalat.

Reggel remegő lábakkal keltem fel a kanapéról, és karikás szemekkel kerestem magamnak egy köntöst. Szorosan a derekam köré tekertem, kezemet pedig magam köré fontam. Az éjszaka emlékei frissek voltak, ezért szorosan lehunytam a szemem. Elhúztam az üvegajtót, kiléptem a teraszra és engedtem, hogy a friss levegőt beszívjam. Az éjszaka borzalmas volt. Minden percben és pillanatban nem láttam magam előtt mást, csak őt. Láttam és éreztem az érintését. Keze erőszakosan tapadt a vállamra, és durván simogatta a bőrömet. Üveges tekintettel lehúztam vállamról a köntöst, de borzalmas dolgot láttam. A vállamon lila foltok éktelenkedtek. A foltok a tanuk arra, hogy ami este történt, az valóság kegyetlen ajándéka volt. - Istenem...- leültem a legközelebbi székre és lehorgasztottam a fejem. - Undorító állat! Gusztustalan férfi! - kiabálva húztam le magamról a ruhákat, majd beugrottam a medencébe. Nem akartam a felszínre menni. Fulladozni akartam. Arra vágytam, hogy a tüdőm megteljen vízzel. Akkor talán elmúlik a fájdalom és a rettegés. A víz alatt csend volt. Hangtalanul úsztam, senki nem zavart. Béka honolt, de egyszer minden béke véget ér.

Reggeliztünk, miután Karim vissza tért a futásból. Néma csendben az asztalnál ültünk, de nem beszéltünk. Az éjszaka történtek rányomták pecsétjét arra, hogy nincs isten és nincs igazság. Kezemmel a vállamat simogattam, a lila foltok egyre jobban látszódtak. Mikor Karim felém pillantott, gondterhelten felsóhajtott. - Bocsánatot kérek miatta. Tegnap este kicsit durva voltam veled.

- Az akaratomon kívül tetted meg! - ütöttem az asztalra. - Kiabáltam, hogy nem akarom! A kibaszott kurva életbe is, de mondtam, hogy nem akarom! - egy hirtelen mozdulattal lesöpörtem a tányéromat, ami apró szilánkokban a földre esett. A hangzavar közben lesütöttem a szemem és sírva hátra léptem. Karim engem figyelt, de nem mondott semmit. Szótlanul ült, tekintetében nem tudtam olvasni. Talán megbánta. Talán semmit nem bán. Kicsit nyelt, poharat az ajkához emelte. Úgy tett, mintha nyugodt lenne, pedig nem volt az. - Felfogod, hogy mit tettél velem tegnap este?! - mutattam magamra. Ő felállt és így válaszolt:

- Ezt később megbeszéljük! Miután kitomboltad magad elmondom, hogy hétvégén lesz az apám születésnapja. Mindkettőnket meghívott, ezért keresned kell egy csinos ruhát - mikor az ajtó felé igyekezett, pislogás nélkül néztem utána.

- Úgy tudom, hogy nem tartjátok a kapcsolatot - mikor megállt, gúnyos mosollyal felém fordult.

- Amíg te az öcsémmel fetrengtél, addig én helyre hoztam apámmal a dolgokat - biccentette oldalra a fejét. - Így érthető? - mosolyodott el.

- Nem fetrengtem én senkivel - suttogtam magam elé.