- Szóval röviden csak a bocsánatodat szerettem volna kérni, fiam. Visszagondolva be kell valljam, hogy nagyon rossz apa, és férj voltam - apám dolgozó szobája mindig is egy olyan sarok volt, ahova gyerekként nem tehettem be a lábam. Gyerekkoromból sok emléket őrzök, de pár dolog nagyon megmaradt bennem. Az egyik a nyitott ajtón található kicsi rés, melyen mindig kukucskáltam. Nem láttam sok mindent, csak apámat pár üzlettársával. Most ebben a szobában ácsorogva minden emlék magával ragadott. - Az anyád halála megbetegített - mahagóni asztalánál a szemét lesütötte és karikás szemekkel pillantott felém. - Tudom, hogy eltűntem, de lélekben mindig közel voltam. Engem is megviselt, akárcsak téged - felsóhajtottam, megdörzsöltem az arcomat, majd tudomásul véve bólintottam. Nem akartam sokáig magára hagyni Leylat. Beleőrülök a gondolatba is, hogy annak az embernek a közelében van. Féltékeny lettem. Ebben teljes mértékben igaza van. Magam is bevallom, hogy őrülten féltékeny lettem. Talán azért, mert Leylat más férfi érintette. Talán azért, mert olyan szinten eltulajdonítottam, hogy a gondolatba is belepusztulok, hogy valaki más ér hozzá. És hibásnak kellene lennem? Nem érzem magam annak!

- Rendben, apa! Semmi baj - mély gondolataimból kizökkenve megcsóváltam a fejem. - Várnak a vendégek és Leyla is kint van! - az ajtó felé mutatva a szemöldökömet ráncoltam, hiszen észre vettem valamit. - Hol van a párod? - kérdésemre lesütötte a szemét, majd elvigyorodott.

- Elvileg az ajándékomat intézi - tette idézőjelbe a kezét. - Nemsokára Egyiptomba utazunk! Két hétről beszélek, fiam...két hétről - ajkát elhúzva bólogatott, majd csettintet egyet.

- De mintha aggasztana valami. Egyiptom csodálatos hely. Okod sincs az aggodalomra - suttogtam alig hallhatóan. Apám bólogatott, ezért tudtam, hogy nem ezzel van a problémája. Torkát köszörülte, majd megigazította az öltönyét.

- Nem tudom, hogy kire bízzam a vállalatot, édes fiam - kezét széttárta, nekem pedig felcsillant a szemem. Régen mindig is a nyomdokaiban akartam járni. Gyerekként. Felnőtt korban ez megváltozott, de ilyen megbízatás mindig is dicsőséggel jár. - Mert ha elutazok, valakinek foglalkoznia kell azzal, amit oly sok év alatt felépítettem. Olyan emberre kell bíznom, aki ért hozzá, aki okos és átlát minden furcsa dolgon. Tehát olyanra, akit nem lehet megtéveszteni. Olyanra, aki olvass másokban. Aki veszélyes tud lenni, de közben okosan visszafogott. Mint mondjuk...

- Én?

- Pontosan! - vigyorgott. - Vacsora után megbeszéljük!

- Szuper vagy apa! Én akkor megyek is - léptem ki az ajtón.

Tekintetemmel a hátsó ajtó felé pillantottam, elsétáltam a lépcső mellett, de megtorpantam, amikor megpillantottam őt. Dante a lépcső előtt állt, kezében egy képet tartott. Nem kellett közelebb lépnem, jól láttam, hogy a képen mi voltunk. Zsebre csúsztattam a kezem, majd felsóhajtottam. - Olyan rég volt, hogy nem is emlékszem arra a napra. Annyi maradt meg, hogy a kedvenc tengerpartodon voltunk. Már akkor szeretted a tengert - nem számított rám, ezért felvont szemöldökkel vissza tette a képet a helyére. Komor tekintettel a szemembe pillantott, majd aprót biccentett. - Nem szívesen kommunikálsz velem, igaz? - magam sem tudom, hogy miért nem mentem tovább. Nem akartam a bajt keresni, de valamiért képtelen voltam megmozdulni. Dante előttem állt. Az öcsém, aki a vérem...előttem állt. Jóképű fiatalember lett. Rám hasonlított, de volt benne valami más. Mindig is én voltam a kakukktojás. Én voltam az, aki kicsit, de kilógott a sorból; mindig mindent akartam. Türelmetlen voltam, nagyra vágyó és hatalommániás. Dante pont az ellenkezője. Türelmes és okosan éli az életét. A nők mindig is érte rajongtak, de neki senki nem volt elég jó. Fiatalon viszont megismerte Hadit, és bemutatta nekem. Tetszett a nőnek, akit maga előtt látott. Tudtam, hogy komoly a kapcsolatuk, Dante feleségül akarta venni. Együtt mentünk el gyűrűt választani. Másnap éjszaka az én ágyamban nyögött, az én nevemet emlegette. Életem során ez volt az egyetlen bűnöm. Hátba szúrtam az öcsémet. - Nem furcsa itt lenni? A házban ahol felnőttünk?

- Tegyél egy szívességet, és nézd meg, hogy kint vagyok e - fejével az ajtó felé biccentett, én pedig elnevettem magam. A nevetés nem szívből jött, de nem tudtam rá mást mondani.

- A humorod nem változott - a történtek után más ember a szemébe sem tudna nézni. Én mégis megtettem. Megtettem, miközben minden percben eszembe jutott, hogy mit tettem vele. Szörnyűséget követtem el. Széttörtem az életét, elvettem a nőt akinek gyűrűt vett. Nem tudom megmagyarázni, hogy akkor miért tettem. Hadi fiatal és gyönyörű volt. Vicces és törékeny. Akkoriban kicsit hasonlított Leylahoz. És ez vonzott engem. Nem tudtam elviselni, hogy egy ilyen gyönyörű nő az öcsémé legyen. És egy rohadék lettem. Boldogan vettem el tőle a nőt, ő pedig kilépett az életemből. Vissza gondolva...undorító amit tettem. De nem hagyom, hogy ő is ezt tegye Leylaval. Még akkor sem ha teljesen megérdemelném. - Nem engedem, hogy elved tőlem Leylat! - felszólalásomra hátra helyezett kezekkel elnevette magát. Összehúzta a szemét, majd alaposan végig nézett rajtam.

- Látod, ez a különbség köztünk! - tárta szét a kezét. - Te elveszel dolgokat...de én? - lépett kicsit közelebb, majd oldalra pillantott. - Kicsit sem! Leyla magától fog dönteni és oda megy, ahova a szíve húzza. Ellenben veled, én nem láncolom magamhoz. Meg sem próbálnám. Egy élő ember és joga van dönteni a boldogságával kapcsolatban!

- Szép gondolat! - jelentettem ki. - És bele kóstoltál már? A nőmbe? - suttogtam fogcsikorgatva. Dante a pecsétgyűrűjét piszkálva bólogatni kezdett.

- Nos! Bármennyire is vonz és bármennyire is akarom...nem nyúltam hozzá! Persze aludt az ágyamban és az én pólómban, de én a kanapén aludtam. Szóval nem dugtam meg. Én nem vagyok te, Karim - mosolyodott el. - Más vagyok - kacsintott boldogan.

- Folytasd nyugodtan és mindenki szeme láttára verlek meg - közelebb léptem hozzá, ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy felidegesítsen. Képes lettem volna beverni neki. Az sem érdekelt, hol vagyunk. Nem érdekelt, hogy kik vettek körül. Kezem ökölbe szorult, a pulzusom megemelkedett. Dante visszafogta magát, de ő ebben mindig is jó volt.

- Áh, és jut eszembe - kezét feltette és megtorpant, amikor a kijárat felé sétált. - Mosd meg az arcod. Nem nézel ki túl jól, tesó! A végén még azt gondolom, hogy felidegesítettelek - kezét a vállamra fektette és határozottan megpaskolta azt. - Kint találkozunk!

Csokornyakkendőmön feszülten lazítottam és remegő lábakkal kiléptem a vendégek közé. Érkezésemet sokan figyelték, ezért enyhe mosolyt erőltettem az arcomra. Gyűlöltem ezt az érzést. Gyűlöltem a testvéremre nézni. Mindig akárhányszor ránézek, eszembe jut amit tett. És mai napig nem kaptam magyarázatot. Nem tudom, hogy akkor miért szúrt hátba. Nem tudom, hogy miért jött el velem gyűrűt vásárolni, hogy utána elvegye a szerelmemet. Nagyon szerelmes voltam. Hadi volt életem nője. Káprázatos volt. Bolondultam érte. Karim mindent tönkre tett. A medence szélén ácsorogva ökölbe szorítottam a kezem és felsóhajtottam. - Pontosan olyan szép, mint amilyennek körbe írtad - Aria megállt mellettem, majd hosszú haját egy elegáns mozdulattal a füle mögé tűrte. - Mikor elhívtál erre a vacsorára nem gondoltam volna, hogy ennyi gazdag ember jelen lesz.

- Ne érezd magad kellemetlenül. Gyönyörű vagy - pillantottam rá. - És még meg sem köszöntem, hogy eljöttél velem - mondtam alig hallhatóan. Aria elmosolyodott, majd hátra pillantott a válla felett.

- Összeillenétek- suttogta alig hallhatóan. - Ma este figyeltem a lányt. Le sem vette rólad a szemét. És én felismerem egy nő szerelmes pillantását - emelte ajkához a poharat. Mosolyt erőltettem magamra. - És ezt nem azért mondom, mert barátnőm van - folytatta alig hallhatóan. - Szerelmes beléd. Ez biztos.

- A fivéremmel van - vontam fel az egyik szemöldökömet. - Ez ép elég probléma! - hangzavar keletkezett, ezért hátra fordultunk. Nem tudtuk, hogy mi történik, csak annyit láttunk, hogy Karim megáll a bejárati ajtó előtt. Leyla pont ebben a pillanatban lépett ki az ajtón, ezért kíváncsian figyeltem őket.

- Azt látom, hogy nincsenek összhangban. Leyla távolságtartó vele - suttogta Aria, miközben a vendégek Karim Yilmaz felé pillantottak. - És most valami történni fog - kicsit előre léptem, a szememet összehúzva figyeltem, hogy Karim megfogja Leyla kezét, aki zavartan füle mögé tűrte a haját és furcsán pillantott rá.

- Tudom, hogy édesapám születésnapját ünnepeljük, de számomra szép ez az este! Különleges ez a hely, hiszen jómagam itt nőttem fel - fél szemmel figyeltem, hogy apa elmosolyodott, és kíváncsian figyelte a jelenetet. - Ezért szeretném megragadni az alkalmat, és kedvesem felé intézni a szavakat - szinte lassított felvételben láttam, hogy Leyla felé fordul, hogy egyik kezével a zsebébe nyúl. Karim Yilmat térdre ereszkedni készült, a mellkasom pedig fájni kezdett. A szívem a torkomban dobogott, két pillantás között egy dobozt húzott elő a zsebéből. Leyla felé pillantottam, ő csak állt és nézett maga elé.

- Baszki! - suttogta Aria.

- Ezt nem fogom végig nézni...- oldalra pillantottam, majd szememet lehunyva indulni készültem.