Reggel pirkadatkor, mikor a nap első sugarai előbuktak a hatalmas épületek mögött, én felébredtem. Karikás szemekkel sétáltam le a lépcsőn, és igyekeztem a kávéfőző felé. Borzalmas éjszakám volt. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész éjszaka Dante és Karim körül forogtak a gondolataim. Az éjszaka sikerült fejben elfogadnom a dolgokat és tudatosult bennem az, amit a parton is hallottam. Karim és Dante testvérek! Ez a mondat többet jelentett, mint amire én gondoltam. Ez azt jelentette, hogy Dante régi szerelme, Hadi, aki Karim Yilmazt válssztotta. Mai napig nem tudtam elfelejteni ezt a történetet. És az ember mindenre csak akkor jön rá, amikor már késő lesz. Én elkéstem. Elkéstem, és csak utólag vettem észre a dolgokat. A kirakós apró darabjait összeszorult szívvel raktam össze. Nem tetszett a kép, és csak jobban húzott felé a szívem. Nem érdekelt, hogy hazudott nekem. Nem érdekel, hogy szándékosan hallgatta el előlem. Hiányzott Dante. Hiányzott az élet, melyet megmutatott nekem. Vissza gondolva mellette megtaláltam a boldogságot. Mindennap nevettem, mindennap a tengert láttam és a felkelő nap sugaraira ébredtem. Vele minden más volt. Vele önmagamat adtam. Most Karim Yilmaz házában idegennek éreztem magam. A fényűző nappali, a modern beépített konyha és a teraszon található medence egykor csábított és lenyűgözött. Most nem érzem ezt a mámorító érzést. - Istenem...vajon mit csinálhat most? - fürkésztem a sárga nap első sugarait.

A nap első sugarai őt juttatták az eszembe. A teraszon ácsorogva karikás szemekkel dörzsöltem az arcomat és próbáltam magamhoz térni. A másnaposság nem nekem való. A reggeli kávé sem használt, azóta pedig hideg zuhanyt is vettem. Hátra túrtam a hajam, fejemet lehorgasztottam és próbáltam helyre tenni a fejemben kavargó gondolatokat. Leyla hiányzott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nélküle is megvagyok. Az igazság az, hogy pokolian hiányzott. Keserű könnyek szöktek a szemembe, akárhányszor eszembe jutott, hogy Karim mellett alszik. Vajon tudott aludni az éjszaka? Sikerült álomra hajtani a fejét? Vagy talán kialvatlan, akárcsak én? Hibáztam, amikor hazudtam neki. Szándékosan titkoltam el valódi kilétemet. De akkor úgy gondoltam, hogy nem kell tudnia. Felesleges lett volna elmondani, hogy kinek a vére folyik bennem. Az eltitkolt dolgokkal viszont az a baj, hogy egyszer kiderülnek. És ilyenkor kapja az ember a legnagyobb pofont. Sóhajtva helyet foglaltam a hintaágyon, de gyorsan társaságot kaptam. Szívem összeszorult, amikor Demis hozzám futott. Felugrott az ágyra, majd könnyes szemmel hozzám bújt. - Rosszat álmodtam apa.

- Nagyon sajnálom, életem - kezemet a fejére tettem és a hátát simogattam. - De már vége, nem igaz? - napról napra tanulok meg jobb és jobb apa lenni. Próbálok rájönni arra, hogy a múltban mit rontottam el. És ígérem neki, hogy mindent meg fog kapni tőlem.

- De nagyon rossz volt. Este együtt aludtunk el, ezért megijedtem amikor nem voltál mellettem - lesütöttem a szemem, és puszit nyomtam a homlokára. - De most már nem félek - húzta vigyorra az ajkát.

- Ez a beszéd! Ilyen az én bátor kisfiam - simogattam a vállát. - De mit álmodtál? Ha nagyon rossz, akkor nem kell elmondanod! - húztam ki magam. Demis összehúzott szemekkel a tengerpart felé pillantott, majd megrántotta a vállát.

- Nem emlékszem rá.

- Jobb is! - kértem tőle egy pacsit. - És mit szeretnél ma csinálni? - kezemet a tarkóm alá helyeztem és a tenger halk zörejét hallgattam. Demis szeme felcsillant, ajkát aranyos mosolyra húzta.

- Bármit választhatok? - fürkészte az arcomat.

- Hm...ó jaj! - vontam fel a szemöldököm. - Nem is tudom, mire gondolsz?

- Menjünk el egy hajó túrára - adta nekem az ötletet. Az enyhe szellőt és a visszafogott hullámokat figyelembe véve úgy láttam, hogy semmi akadálya annak, hogy ezt az ötletet megvalósítjuk. Rég nem használtam a hajót. És szeretek a tengeren lenni.

- Tudod mit? Legyen! Reggeli után kimegyünk.

- Ezaz! Vihetek horgászbotot is?

- Persze, hogy igen - borzoltam össze a haját.

Rég nem látott, pompázatos reggeli várt a hosszú asztalnál. A kipárnázott székek láttán összeszorult a gyomrom, arcomra pedig mosolyt erőltettem. Karim egy fekete pólóban és kivasalt, fehér nadrágban pillantott felém. Jókedvűen üdvözölt, úgy tett mintha tegnap semmi sem történt volna. A furcsa és szokatlan nyugodtsága miatt liftezni kezdett a gyomrom. Szokatlan viselkedés volt ez tőle, ezért az arcát fürkészve leültem mellé. - Minden rendben? Ijedten nézel rám - kék szemét rám emelte, én pedig ajkamhoz emeltem a poharat. Számtalan kérdésem és mondanivalóm lenne. A szívem azt súgta, hogy beszéljek vele nyílt lapokkal, de az eszem ezt megakadályozta. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Szóba akartam hozni a tegnapi napot.

- Dehogyis! Inkább csak szokatlanul nyugodt vagy a tegnapi nap után... - kezembe vettem a pirítóst és beleharaptam. Miközben fogaim alatt ropogott a kenyér, addig Karim előre pillantva a szemöldökét ráncolta.

- Miért, inkább dühös legyek? Törjek és zúzzak, mert csókolóztál az öcsémmel?! - szikrázó tekintetét rám emelte, nekem pedig megállt a kaja a számban. Karim megtörölte a száját, aztán folytatta. - Mert tudod, én mindent láttam. Láttam, hogy simogattátok egymást. Láttam, hogy húztad magadhoz, hogy többet és többet kapj belőle - szemébe pillantottam, a szívem hevesebben kezdett verni. Kezdtem azt érezni, hogy az eszemnek volt igaza. Kár volt szóba hozni a tegnapi napot. Tudtam, hogy Karim látott minket. De a nyugodtsága miatt azt reméltem, hogy elfelejtette. - Mond csak...dugtatok is? Jobb mint én?

- Mégis mit képzelsz?! - hátra toltam a széket, dühösen felálltam és szikrázó szemekkel le pillantottam rá. - Ezt a kérdést máskor kétszer fontold meg! - tettem fel az ujjam. Karim előre tolta a tányért, a szalvétát elegáns mozdulattal helyezte mellé. Nagyot nyelt, majd mosolyogva rám emelte tekintetét.

- Jogomban áll megkérdezni! Ne haragudj, de kettőnk közül nem én léptem félre! - nézett végig rajtam. Hátra túrtam a hullámos hajam, a kezem remegett és nem voltam ura a helyzetnek. - És a helyedben én elszégyellném magam! Tudod, hogy mit éreztem, amikor megláttalak titeket? - pupillája kikerekedett, az arcvonása megváltozott. Tőle szokatlan stílusban nézett rám, ezért hátrálni kezdtem. - Tudod milyen érzés volt látni, hogy a nő akit szeretek, egy másik férfit csókol?! Pontosabban az öcsémet!

- Az öcsédet, akitől elvetted a szerelmét! - emeltem fel a hangomat. - Elvetted tőle Hadiet! - mikor a szemöldökét ráncolta, láttam rajta, hogy meglepődik. Nem számított arra, hogy tudok a múltban történt piszkos dolgairól. - Tudom, hogy miattad költözött ki Olaszországba. Kiköltözött, mert azzal a nővel együtt hátba szúrtátok őt! - alig tudtam befejezni. Egy szempillantás alatt Karim megragadta az asztalon található dolgokat és egy mozdulattal lesöpörte őket a földre. A tányérok, az evőeszközök és a poharak is darabokban hevertek a földön. Remegő kezemet a szám elé tettem, Karim pedig megindult felém. Szapora léptekkel hátrálni kezdtem, a másik pillanatban pedig a kanapén találtam magam. Ő elém állt és kezét fenyegetően feltette.

- Semmi közöd ehhez! Semmi közöd ahhoz, hogy Hadi miért lett az életem része. Azt tanácsolom, hogy ezt azonnal verd ki a fejedből, különben nem állok jót magamért - nézett végig rajtam. - Megbocsátottál mert az öcsémmel csókolóztál. Szemet hunyok felette, mert szeretlek! Igen Leyla...őrülten beléd szerettem - közelebb hajolt hozzám, kezét pedig az arcomra simította. - Ezért kérlek, hogy ne hozd szóba a múltat! Nem szeretnék ártani neked.

- Ártani? - suttogtam üveges tekintettel. Az egykor megismert férfit már nem láttam magam előtt. Karim Yilmaz jelleme és természete pillanatról pillanatra változott meg. - Féltékeny van? Így viselkedsz, ha féltékeny van?

Kérdésem hallatán csípőre helyezett kezekkel bólogatni kezdett és mosolyogva széttárta a kezét. - Pontosan így! Mert ezt hozod ki belőlem, Leyla - mellém ült, tekintete pedig szikrákat szórt. Néha van olyan pillanat, amikor elbillen a másik iránt érzett bizalmunk. Néha van olyan, amikor a másik viselkedése nem vonz, hanem inkább taszít minket. Ebben a pillanatban nem éreztem mást, csak félelmet.

- Te nem így viselkedtél! - emeltem fel a hangom.

- Akkor kurvára ne adj okot, hogy így viselkedjek! Az éjszaka nem aludtál velem! Nem voltál mellettem és nem kívántál!- ekkor közelebb hajolt, ujjára csavarta a hajszálamat és így szólt; - És nagyon remélem, hogy esténként nem az öcsém körül fantáziálsz! Mert ha ez így van, félő, hogy meg kellene ölnöm - végig nézett rajtam, majd megigazította öltönyét és nyomott egy puszit a homlokomra. - Este jövök. Utána készülj úgy, hogy mellettem alszol! - elsétált, majd becsapta az ajtót és magamra hagyott a hatalmas, üres házban.