A tengerparton meztelen talpamat a hűvös, nedves homokba süllyesztettem. Hosszított póló takarta a meztelen testem, a hullámos hajamat pedig fújta a szél. Engedtem, hogy a jelen szépsége magával ragadjon. Oldalra biccentettem a fejem, kezemmel megsimítottam a nyakamat, élveztem, hogy a nap feltölt energiával. Kezdtem megszeretni az itteni életet és a környezetet. A nyílt tengerpart privát volt, egy lélek sem volt a közelben. A magas sziklák, a tenger illata és a hínárok jellegzetes szaga szabadságot adott nekem. Nem nyitottam ki a szemem, engedtem, hogy a jelené legyek. Nem vágytam másra, csak arra, hogy ne gondolkozzak. Nem akartam gondolni Karimre, most Dante sem érdekelt. Lábujjaimmal a nedves homokot piszkáltam, a szél és a napfény cirógatta a bőrömet. Elmosolyodtam, majd kinyitottam a szemem. Meglepődtem, amikor valaki takarta a szikrázó nap sugarait. Mikor feleszméltem, megpillantottam őt. Félmeztelen sétált felém. Vizes testéről folyt a víz, haját egy férfias mozdulattal hátra túrta. Ha létezik gyönyörű férfi, akkor az ő volt. Fekete úszónadrágjából folyt a víz, miközben megállt előttem. Tengerkék szemét összehúzta, fekete szempillái megbabonáztak. Arra vágytam, hogy minden olyan legyen, mint régen. Tenyeremet a meztelen mellkasára helyeztem, a bőre forró és nedves volt. Lassan, de libabőr keletkezett az egész testén. Szemét lehunyta, ajkát résnyire kinyitotta. Elvesztem ebben a pillanatban. Közel akartam kerülni hozzá. Egy pillanatra, egy percre de boldog akartam lenni. Szemébe néztem. Ő felém nyúlt, férfias mozdulattal hátra túrta a hajam. Szememet lehunytam, kezét az arcomra simította. - Mit kezdjek velünk? - fájdalom jele jelent meg szemében, a levegőjét nehezen kifújta. - Mit kezdjek azzal, hogy minden áldott nap csak rád gondolok? - hirtelen jött vallomás volt, de pont ezt akartam. Éreztem a pulzusom magasodó ütemét, a szívem gyors dobogását. Éreztem, hogy a boldogság szétrobbant belülről. Elmosolyodtam, majd arcára tettem a kezem. Ujjammal a bőrét cirógattam, kicsit közelebb hajoltam hozzá.

- Azt, amit mindketten szeretnénk! Vigyél be a vízbe és dobj be úgy, mint az ismerkedésünk elején! - elmosolyodtam, amikor fontolóra vette és ajkába harapva így válaszolt;

- De én akkor már nem jövök ki onnan! - boldogan lehunytam a szemem, tudtam, hogy ebben a pillanatban minden elmúlik. Mindent lejátszottam a fejemben. Láttam magam előtt kettőnket, ahogy kora reggel a felkelő naplementét nézzük, mosolyogtunk és őszintén beszéltünk. Láttam magam előtt a közös pillanatokat, az együtt töltött reggeliket és a perceket. Még mindig éreztem a szobája illatát, a párnája anyagát. Dante élete nemcsak felemésztett, de teljesen megváltoztatott.

- Nem is szeretném, hogy magamra hagyj - alig tudtam befejezni, mert Dante egy mozdulattal megragadott. Férfias erővel a tenger felé vitt. Nevettem, amikor elengedett és egy mozdulattal a hullámok közé dobott. Az érzés felemelő, mámorító volt. Úgy éreztem, hogy minden az enyém. Mikor felrúgtam magam a homokos aljáról, ő megfogta a derekamat. Két kezét védelmezően helyezte a derekamra, majd közelebb vont magához. A testemet őrá bíztam. Két lábamat a dereka köré kulcsoltam, miközben kezével hátra túrta a hajam. Gyönyörködött bennem, hajszálaim az ujjaira tapadtak. Oldalra biccentette a fejét, az arcomat figyelte.

- Olyan gyönyörű vagy! Nem értem, hogy hol voltál eddig? - hüvelykujja cirógatta az ajkamat, én pedig boldogan hagytam. Előttem volt a férfi, aki mindent megváltoztatott. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy ő van mellettem. Dante maga volt a megtestesült tesztoszteron, az erő, a lenyűgöző harmónia és figyelemre méltó magatartás. Egy olyan férfi állt előttem, akire titokban de mindig is vágytam. Kezemmel a hasát simogattam, felcsúsztattam a vállára, majd ujjamat a nyakláncába akasztottam. Ajkát beharapva hajolt közelebb hozzám, halántékát a bőrömnek érintette. - Miért érzem azt, hogy sokszor fantáziáltál már ezen? - nyakláncára pillantva elnevette magát és türelmesen várta a választ.

- Mert fantáziáltam! Nagyon sok dolgon fantáziáltam - nedves ajkára pillantottam, azt akartam, hogy érezzem. - Senki iránt nem éreztem még ilyet. Éltem rettegésben, kalitkában és palotában egyszerre. Éltem szeretetben, de ilyenben nem, amit te adsz nekem - fúrtam tekintetem az övébe. - Félek, de szeretnék érezni. Érezni téged, az életedet és a mámort. Mindent akarok, ami te vagy, Dante...

- Hibáznál ekkorát? - suttogta a szemembe nézve. Tudtam, hogy miért mondja. Dante nagyon jól tudja, hogy engem valahol vár valaki. Tudja, hogy egy férfié vagyok. - Komolyan, Leyla? - enyhén megcsóválta a fejét, küszködött az ellen, ami úgyis be fog következni. - Nem érdekel a férfid? - ajkamra pillantott, kicsit közelebb hajolt, kezével a meztelen combomat simogatta.

- Nem érdekel - sziszegtem a fogaim között. - Nem akarok arra gondolni, hogy vár a palotában. Nem akarok arra gondolni, hogy vár a bezártság. Én most a jelennek szeretnék élni. Veled szeretnék lenni! - tarkójára fontam a kezem, ujjaimat a vizes hajába fektettem. Miközben tincseit cirógattam, ő a fenekemre simította a kezét.

- Kurva életbe...ezen az átkozott pólón kívűl semmi nincs rajtad? - oldalra biccentette a fejét, majd a fülemhez hajolt. Felsóhajtottam, amikor hideg ajka a nyakamhoz ért. Nedves csókot nyomott a bőrömre, és teljesen elvarázsolt. Mellem megfeszült, a testem tudta, hogy mit akarok. Őt akartam. - Miért teszed ezt velem?! Olyan könnyű lenne... - elhallgatott, amikor megfogtam a nadrágja madzagját és kikötöttem. Ajkába harapott, közel hajolt hozzám, majd egy hirtelen mozdulat után ajkamra tapasztotta az ajkát. Ez nem olyan csók volt. Férfias, mégis bátortalan. Vad, mégis gyengéd. Hátra túrta a hajam, ajka óvatosan simogatta a számat. Két csók közben felnyögött, nyelve pedig az ajkamba csúszott. Közelebb húztam magamhoz, fogadtam a nyelve puha érintését. A csók egyszerre történt. Mert mindketten akartuk. Nem tudtunk leállni, többet akartunk egymásból - Leyla...nem lehet!

- Kérlek! Kérlek, adj egy kicsit magadból - arcára simítottam a kezemet, oldalra biccentettem a fejem és szenvedélyesen megcsókoltam. Nemcsak viszonozta, de annál nagyobb gyönyörrel csókolt. Minden pillanatban egymás ajkába sóhajtottunk. A pillanat magával ragadott, egymáson kívül semmit nem láttunk.

Pontosan...ez volt a legnagyobb vesztünk.

Végig simította a derekamat, kezével a pólómat húzta, amikor valaki a nevét üvöltötte. Ismerős hang volt, ezért azonnal elszakadtunk egymástól. Minden gyorsan történt, ezért csak kettőt pislogtam. - Dante! - mikor előre pillantottam, Karim Yilmaz a part szélén állt. Fekete öltönyébe bele kapott a szél, haja pedig kusza volt. A szél fújt, minden növény a parancsára táncolt. Azt hittem, hogy képzelődök. De nem. Ez a valósàg volt. Az én valóságom. Szinte lassított felvételben láttam, hogy egy gyermek áll Karim előtt. Nem akartam hinni a szememnek. Karim Yilmaz fegyvert tartott a fiú feje felé. Szemem könnybe lábadt, Dante fehér arccal feltette a két kezét. Keze remegett, ajkát összezárta. Köztük kapkodtam a tekintetem. Ő lenne Demis? Ez az ártatlan, kicsi fiú lenne Dante gyermeke? Millió kérdés cikázott a fejemben, de nem voltam ura önmagamnak. Nem tudtam felfogni a történteket. A pillanat magával ragadott, csak sodródtam az árral. Dante feltett kezekkel lassan és megfontolt léptekkel sétált ki a partra, én pedig követtem a lépteit. - Egyszer fordult meg a fejemben, hogy elveszed a nőmet! Csak egyetlen egyszer! - szemtől szembe állt velünk, én pedig összefontam a kezem. Dante közelebb lépett, a fiú a szemét takarva sírt.

- Karim...Karim engedd el a fiam! Nem vagy észnél, nem tudod, hogy mit csinálsz! Szépen kérlek, engedd el a fiamat! - Dante a fia szemébe nézett, a tekintetük könnyezett. - Ő csak egy gyerek, ne keverd a nézeteltéréseinkbe! Kérlek szépen...

- Az előbb a szerelmemet csókoltad! - a fegyvert felénk szegezte, Dante pedig elém tette a kezét. - Az én nőmet érintetted, most pedig könyörögsz?! - Karim keze remegett, nem volt önmaga. A düh és a féltékenység felül kerekedett rajta. Mindent látott. És ezt most megbosszulja. - Tudod, hogy mennyire gyűlöllek? Tudod, hogy megvetem a saját testvéremet?

Lassított felvételben láttam, hogy Dante le pillant rám. Összehúzott szemekkel az arcát figyeltem, miközben ő üveges tekintettel a szemembe nézett. Van olyan pillanat, mikor az ember nem fogja fel ami történik. Ez a fojtogató érzés kiábrándító és széttör belülről. Dante és Karim testvérek, de ennek a fontosságát nem fogtam fel. Annyit láttam, hogy Karim Yilmaz fegyvert tartott ránk. Dante engem védett, de nem volt ura önmagának. - Engedd el a fiam! Ha nem akarod, hogy ennek rossz vége legyen, akkor engedd el a fiam! - Dante egy hirtelen mozdulattal indult meg Karim felé. Ő mindig is a meglepetések embere volt, ezért Karim nem reagált. Mikor észrevette, hogy Dante lépett, ő már előtte állt. Eltakartam a szemem, amikor Dante ökölbe szorította a kezét és bemosott neki egyet. Karim védekezni sem tudott. Dante szapora mozdulattal lefejelte, a fegyvert pedig eldobta. - Megmondtam, hogy veszélyes ember vagyok! Annak idején megmondtam, hogy aki nekem keresztbe tesz, az halál fia! - Karim orrából folyt a ver, miközben Dante maga mögé húzta a fiát, aki sírva ölelte őt. - Ide jössz és a fiamra fegyvert emelsz?! - kiabálta dühös tekintettel. - Kinek képzeled te magad?!

- És te?! - sziszegte Karim. - Elvetted a nőmet!

- Tévedésben élsz! Nem vettem el senkit! Pontosan ez a lényeg! De kibaszott nagy szívességet tennétek, ha kilépnétek az életemből! - szinte lassított felvételben láttam, hogy megragadja a kezem és egyenesen Karim Yilmaz karjai közé lök. Mikor Karim hozzám ért, próbáltam elrántani a kezem, de nem sikerült. - Menjetek, vagy megismeritek a haragomat! - kezével az út szélén parkoló fekete autó felé mutatott. - Tűnés! - ezúttal felém intézte szavait, ezért sírva megráztam a fejem. Szemében mérhetetlen nagy fájdalmat láttam. Soha nem láttam még ezt a szempárt. Dúlt benne a harag és a kétségbeesés. "Szeretlek" suttogtam volna szívem szerint. "Veled szeretnék maradni" ezek a gondolatok záporoztak a fejemben, amikor Karim az autó felé húzott engem.