Az óra este kilencet ütött, ezért letettem az üveget a korlátra. A sok alkohol mennyiség miatt szédültem, az üveget félre tettem. Lezuhant a korlátról, majd a sűrű tengerparti homokban végezte. Nagyon ritkán iszok. Szinte soha nem nyúlok alkoholhoz, ma este viszont minden megváltozott. Részegre ittam magam, és ezt egy nőnek köszönhetem. És soha nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezik. Hadi sem volt rám ekkora hatással, pedig a szerelmünk nagy volt. Leyla más. Leyla minden szempontból különleges. A mai nap rányomta pecsétjét az egész jövőmre nézve. A mai nap egyenlő volt a földi pokollal. Féltettem a fiamat. Mikor Karim Yilmaz fegyvert tartott a fejéhez...megszűnt a józan gondolkodású eszem. Abban a pillanatban kicsalogatta az oroszlánt a barlangjából. Előhozta azt az oldalamat, amit ritkán mutatok meg. Feldúlt, dühös és csalódott lettem. A fiam félt, a lelke segítségért kiáltott. Eldurrant az agyam, amikor ezt tette vele. És isten a tanúm arra, hogy golyót repítettem volna a szeme közé ha tehettem volna.

Jobbra és balra dőlve léptem be az ajtón és csuktam be magam után. Demis a szobámban aludt, ezért felé sétáltam. Ma este nem akartam őt magára hagyni, ezért halk mozdulattal léptem be a szobába. Tervem azonnal meghiúsult, mert a fiam nem aludt. A sötét szobában, halvány fényben a lámpát kapcsolgatta; fel és le. Ezt a mozdulatot egymás után ismételgette, ezért gondterhelten felsóhajtottam. Nehezen hunytam le a szemem, az apai oldalam segítségért üvöltött. Segítség után könyörögtem, de senki nem hallott meg. Demis elé léptem, lassan leguggoltam hozzá. Mikor felkapcsolta a villanyt, lefogtam a kicsi kezét. Vörös szemekkel nézett a szemembe, majd letörölte az orrát. - Menj beljebb! - kérésemre a másik oldalra feküdt, én pedig bebújtam mellé. - Gyere ide - feltettem a kezem, majd sírva kifújtam a levegőt. Demis a karjaim közé bújt. Félt és hangosan sírt.

- Apa! Nagyon féltem!

- Tudom kicsim, tudom - kezemet a fejére fektettem és a plafont figyeltem. - De most már biztonságban vagy, ezért nincs mitől félned. Mai naptól kezdve senki nem bánthat téged - vele szembe fordultam, kezemmel megtámasztottam a fejemet. Demis követte minden mozdulatomat, majd váratlanul az orrára szorította a kezét.

- Apa! Nincs jó szagod!

- Ez alkohol, fiam... - meghúztam a nyúzott pólóm anyagát és így szóltam: - Nagyon büdös?

- Igen. Menj innen! - kezével meglökött, ezért nevetve felültem az ágyon.

- Látszik, hogy apád fia vagy! Tudod mit? - felálltam, megigazítottam a takarót, majd lehajoltam hozzá. - Lezuhanyozok, utána csinálok neked vacsorát. Együtt eszünk valamit.

- Rendben. De lehetne, hogy nem hagysz sokáig egyedül? - szívem szerint faggattam volna, megkérdeztem volna, hogy mi történt pontosan. Minden percben az lebegett a szemem előtt, hogy Demis még kicsi. Nem akarom, hogy ez a nap örökre az emlékezetébe égjen. Bár azt hiszem, hogy ezt nehezen tudom kivitelezni. A kicsik sok mindenre emlékeznek. Ezért rossz a gyerekkor. Mindenre oda figyelnek, tudni akarnak bizonyos dolgokat. Szívem szerint kitörölném az emlékezetét, de nem tudom.

- Persze. Sietek vissza! Az ajtót bezártam, a fürdőszobát pedig nyitva hagyom. Bármi van, gyere be és szólj nekem!

- Rendben apa - felém pillantott. Láttam rajta, hogy habozik, hogy mondani szeretne még valamit. Nem én neveltem, nem voltam egy mintha apa, de ismerem a fiam. A személyisége, a viselkedése, de még a tekintete is olyan, mint az enyém. És hálát adok az istennek, hogy ezerszer is rám ütött. - És iszunk kakaót is?

- Azt is!

A hűvös zuhany kicsit magamhoz térített. Fáztam, de jelen pillanatban ez nem számított. Mikor kinyitottam a szemem, kezem ökölbe szorítottam. Hangos üvöltés és sírás jött ki belőlem. A ma történtek szellemként kisérttek, a tudatalattimba másztak. Karim Yilmaz agya eldurrant. Egy olyan oldalát láttam, amivel még nem találkoztam. Pupillája kitágult, tekintete ijesztő volt. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Leyla most is vele van. Mi történik, ha féltékenységi rohamot kap? Mi történik, ha olyat tesz a nővel, amit maga is megbán? Miért érzem azt, hogy Leyla nincs biztonságban? A gondolatok felemésztettek, és nem lettem nyugodtabb. Féltem, de nem miattam. Ez a nő hirtelen lépett az életembe, és ugyan olyan gyorsan távozott. De az együtt töltött idők alatt közel került hozzám. Egy vidám, vicces és okos nőt ismertem meg. A szépsége pedig páratlan volt. Úgy érzem, hogy az élet nem véletlen sodorta az irányomba. A baj csak az, hogy ő Karim tulajdona. Mindig is az övé volt.

Meztelen léptem ki a zuhany alól, Demis pedig a legközelebbi széken ült. Kezét a fülére szorította, a lába pedig folyamatosan járt. Szapora mozdulattal törölközőt tekertem magamra, majd elé guggoltam. - Hé, hé semmi baj, kicsim! Itt van apa, néz rám egy kicsit - szeme könnybe lábadt, kezét pedig a fülén tartotta. Azt hiszem elkerülhetetlen az, hogy rossz emlékként gondoljon rá. Szörnyű volt látni a félelmét és a zavartságát. - Nem akarom, hogy félj. Segíts nekem, hogy jobb legyen!

- Apa - pillantott fel rám. - Félek! - hozzám bújt, én pedig magamhoz öleltem. Mindent megtettem volna azért, hogy felejtsen. Bármit megtettem volna, hogy kitörölje az emlékeket. De azt hiszem, hogy nem csak sokként ért nála, de örökké a fejébe égett...a fegyver, a kiabálás, a verekedés...

- Nagyon sajnálom! Ígérem, hogy mindvégig azon leszek, hogy elfelejtsd ezt a szörnyű napot, kicsikém - nyomtam egy puszit a homlokára. - Megígérem neked. Az este további részében a konyhában voltunk. Én szendvicseket gyártottam, miközben Demis engem figyelt. Annyira elszoktam az apaságtól, hogy el is felejtettem milyen jó érzés a fiam társaságában lenni. Minden pillanatban őt figyeltem, ő pedig engem.

- Hiányoztál apa - ujjával kör motívumokat rajzolt a pultra, én pedig megtámaszkodtam vele szembe. Összehúztam a szemem és elmosolyodtam.

- Mi lenne, ha egy darabig itthonról tanulnál?

- De a munkád...

- Szabadságra megyek - jutott eszembe. - Szeretném, hogy mellettem legyél. Biztonságban - mellé léptem, lehajoltam és puszit nyomtam a fejére. Demis nevetett és boldogan vigyorgott. - Szuper, ezt akartam hallani - mondtam őszintén.

- Apa! - mikor a helyemre sétáltam, vissza fordultam felé. Láttam rajta, hogy valamit mondani szeretne, ezért türelmesen vártam. - Az a lány nem lesz veszélyben? - hosszú percekig eszembe sem jutott, hogy kire gondol. Kellett egy kis idő, mire észbe kaptam és rájöttem a kérdés lényegére. Gondterhelten felsóhajtottam. Erre sajnos nem tudtam a választ. Karim Yilmaz szereti Leylat, de ma láttam valamit a szemében. Valami megváltozott, és ezt én hoztam ki belőle. Ha Leylanak baja esik, az miattam lesz. És bele sem merek gondolni ezekbe a dolgokba.

- Nem tudom, fiam - erőltettem magamra egy mosolyt. - Bízok abban, hogy megbeszélik a problémájukat. Én sajnos nem szólhatok bele a dolgaikba - elővettem egy bögrét, megtöltöttem tejjel és a mikroba helyeztem.  Az időzítőt egy percre állítva ásítottam és próbáltam ébren maradni.

- És apa?

- Igeen? - mosolyodtam el. Demis lesütötte a szemét, majd ujját piszkálva így szólt;

- Te szereted ezt a lányt? - kicsit nyeltem, és összeráncolt szemöldökkel hátat fordítottam neki. Szándékosan nem válaszoltam erre a kérdésre. Nem akartam, hogy minden gondolatom Leyla körül forogjon. Akkor sem, ha nem tudom, hogy mi van vele...

- El nem tudom neked mondani, hogy mennyire hiányoztál - az emeleten található akvárium mellett ácsorogva halvány mosolyra húztam az ajkam. Kihúztam magam és felsóhajtottam, amikor Karim puszit nyomott a homlokomra. Még mindig zavart és feldúlt voltam, ezért beszélgetni sem akartam. - Azt hittem, hogy végleg kilépsz az életemből - kezével a fülem mögé tűrte az egyik tincsemet. Lehunytam a szemem, kinyitottam és hirtelen Dante jelent meg előttem. Homályosan láttam, a háttérben fények cikáztak. Fehér ing volt rajta, de nem volt begombolva. Ajkamhoz hajolt, érzékien és lágyan csókolt meg. Minden homályosnak tűnt. Fájt a pillanat. Innen tudtam, hogy csak képzelődök. - Figyelsz te rám?

- Figyelek! - halántékomra vezettem a kezem, majd hátra léptem egy lépést. Karim a köztünk található távolságot figyelve megigazította az öltönyét.

- Távolságtartó vagy velem. Nekem ez nem tetszik - kezével megragadta a csípőmet, vállát az akvárium szélének támasztotta és megfogta a tarkómat. Oldalra pillantottam. Kerültem a szemkontaktust, nem akartam a szemébe nézni. Nem tudtam, hogy miért. Minden percben más embert láttam magam előtt. Azt, aki hiányzik. És utáltam ezt bevallani. - Baj van?

- Csak fáradt vagyok! Ennyi az egész - fejemet óvatosan eltoltam, és mosolyt erőltetve kiléptem a szorításából. Komor arckifejezése barátságtalan volt, ajkát lebiggyesztette. - Elmennék pihenni, ha lehet.

- Én úgy gondoltam, hogy az estét együtt töltjük. Mert gondolom én is hiányoztam neked - keresett valamit a szemembe. Ezért is pillantottam oldalra. Összefogott hajamat igazítottam és a torkomat köszörültem. Dante emléke nem hagyott békén. Mindenhol őt láttam. Éreztem nedves ajkát a bőrömön, a meleg szeme védelmező tekintetét...a rabja lettem.

- Hiányoztál - jelentettem ki. - De fáradt vagyok.

- Tehetnél kivételt - erőszakoskodott. - Megérthetnél! Elraboltak tőlem! Hetekig azt sem tudtam, hogy hol vagy!

- Te pedig értsd meg azt, hogy fáradt vagyok. Ne legyél velem erőszakos. Pihenésre van szükségem - hátra léptem, majd felsétáltam a lépcsőn és bementem a szobámba.