Figyeltem a fiatal fiút, aki orrát lógatva az asztal felett görnyedt és egy autó mintát színezett. Az ajtófélfának támaszkodva néztem, miközben rájöttem arra, hogy rossz alak vagyok. Bűnt követtem el, ezt pedig nem tudtam lemosni. Lesütöttem a szemem, a hirtelen jött bűntudat azonnal megfojtott. Magam sem értem, hogy miért tettem. A gondolataim kuszák voltak, a logika pedig eltűnt. - Mit tettem?! - halántékomra helyeztem a kezem, a fejem hasogatott. Kezdtem úgy érezni, hogy szellemileg nem vagyok teljesen rendben. Lehunytam a szemem, megfordultam, és összeszorítottam az öklömet. Elraboltattam egy kisfiút. Ez a kisfiú semmiről sem tehet, csupán egy játék kelléke. És azt hiszem most eltúloztam dolgokat. Ajkamat elhúztam, amikor eldobta a színes ceruzát. Végig néztem, hogy asztalról a padlóra gurul. A kisfiú felém emelte kék tekintetét, majd beszélni kezdett. Nem értettem sokat, de félt és csalódott volt. Szeme könnybe lábadt, majd hozzám sétált és megállt előttem. - Az apukámat akarom! Az apukámat! - dühösen meglökte a kezemet, majd piros arccal vissza futott az asztalhoz. Időközben Salim is belépett az ajtón, ezért sóhajtva feltettem a kezem.

- Most ne mondj semmit! Vissza kell vinned az apjához... - a saját tervem ellen mentem, de rájöttem arra, hogy őrültséget követtem el. - Hibáztam, Salim - tördeltem az ujjaimat, ő azonnal bólintott egyet. Ez egyenlő volt azzal, hogy igazam volt. Én magam is tudtam. Éreztem a mellkasom keserű szorításában. Éreztem a szívem heves dobogásában. Egyszerű volt elképzelni. Könnyű volt megálmodni, hogy a fia biztonságával fenyegetem. De időközben rájöttem arra, hogy ilyet nem tehetek. Egyszer én is leszek apa. Remélhetőleg.

- Akkor vigyem vissza? - kérdezte halkan, én pedig bólintottam. Tarkómra kulcsolt kezekkel sétáltam Demis felé, majd sóhajtva leültem mellé. Könyökömet az asztal szélére támasztottam és megnéztem a kiszínezett autót. Demis mellettem ült, de nem nézett rám. Félt, szótlanul pufogott és a rajzot figyelte. Hajára vezettem a kezem és megsimogattam a fejét.

- Vissza visznek az apukádhoz! Ne haragudj rám, kérlek - suttogtam a fiatal arcát fürkészve. Demis most először pillantott a szemembe. Ajka szorításán lazított, a testtartása is lazább lett. Lesütötte szemét, majd bólintott egyet. - Tudod, hogy ki vagyok? - őrültség volt megkérdezni, magam is tudtam rá a választ. Képeken láttam Demist először, akkor még kisbaba volt. Nagyon aranyos baba volt. Kicsi, de gyönyörű. Hadi gyönyörű fiút hozott a világra. A baj csak az, hogy iszonyatosan elrontotta. Egy gyermek ajándék. És az eltelt percek alatt rájöttem arra, hogy egy dolgot megtanultam. Az életben nincs fontosabb dolog a családnál. - Mindegy. Színez még egy kicsit. Nemsokára haza mész - felálltam, majd magára hagytam az unokaöcsémet.

Lehunyt szemmel támaszkodtam a zuhany kabin hideg csempéjének. Fejemet lehunyt szemmel lógattam, élveztem, hogy a víz a testemre ömlik. Két kézzel hátra túrtam a hajam, végig mostam a felsőtestemet, majd kinyitottam a szemem. Minden pillanatban ő járt a fejemben. Elképzeltem, hogy bejön hozzám a zuhany alá. Elképzeltem, hogy haja vizes lesz és a meztelen bőrére tapad. Tetszene a látvány, egyenesen felperzselne. Élvezném, hogy a közelemben van, hogy csak az enyém lehet. Az volt a baj, hogy most már magamnak sem tagadom. Nem hazudok magamnak. Tudtam, hogy nincs értelme. Megtetszett. Végérvényesen is. A meleg zuhany alatt lesütöttem a szemem, és megmostam az arcomat. Ezer gondolat cikázott a fejemben. Leyla körül járt minden gondolatom. Elvarázsolt lennék? Vagy egyszerűen csak egy nagy gyermek? Talán ostoba, aki képzeletben él? - Térj már észhez! Leyla nem a tiéd! Ne akarj olyat, amit nem szabad! - elzártam a zuhanyt, majd derekam köré tekertem a törölközőmet. Egy mozdulattal letöröltem a tükörre szállt párát, hogy magamra tudjak nézni. Fekete hajam tincsei a homlokomra tapadtak. Szemem csillogott, borostám pedig megnőtt. Sóhajtva vettem kezembe a borotvát, majd megkerestem a habot.

Derekamra tekert törölközővel léptem ki a fürdőszobából. A szobám felé igyekeztem, az ajtó résnyire nyitva volt. A megszokott dolgok rabja voltam, ezért kezemmel belöktem az ajtót. A mozdulat közben nem tudtam, hogy hibát követek el. Észrevétlenül léptem be a szobába, csuktam be magam mögött az ajtót, majd levettem magamról a törölközőt. Meztelen sétáltam a szekrényhez, kinyitottam az ajtaját, de ekkor váratlan dolog történt. A tükörbe pillantva megláttam Leylat, aki pislogás nélkül engem figyelt. Mikor tudatosult bennem, hogy meztelen vagyok, magamhoz húztam egy inget, majd magam elé helyeztem. - Az istenit!

- Már elnézést, de úgy tudtam, hogy ideiglenesen az én szobám! - zavartságát nem tudta leplezni, ezt a piros arca és a remegő keze el is árulta nekem. - De nem kell félned, láttam már meztelen férfi testet. Bár... - szigorúan a plafon felé pillantott, közben elnevette magát. - Minden férfi más, ez tény, de nem kell aggódnod, már el is felejtettem, hogy láttam úgy mindent...

- Kettőnk közül most te vagy zavarban, vagy én? - gyors mozdulattal húztam elő egy fekete alsónadrágot, majd felvettem és összehúzott szemekkel elnevettem magam. - Várj, miért is vagy zavarban?

- Mondjuk mert a szemem láttára sétáltál itt el meztelen? - kérdezett vissza. Alsónadrágban állva bólintottam, és felvettem a többi ruhámat. Annyira zavarban voltam, hogy észre sem vettem azt, hogy az asztalnál ült. A látottak alapján egy könyvet olvasott, ezért felé sétáltam.

- Mindegy. Felejtsd el amit az előbb láttál - háta mögött megálltam, válla mellett kicsit előre hajoltam, hogy szemügyre tudjam venni az általa olvasott könyvet. Tudtam, hogy távol kell tartanom magam tőle, de nem tehetem. Természetesen és észrevétlenül jön a közeledésem. Sokszor észre sem veszem, hogy testem közel van hozzá. - Mit olvasol? - lehajoltam, ezért kifejezetten közel kerültünk egymáshoz. Leyla felém pillantott, ezért tekintetünk találkozott. Bőre bársonyosan sima volt, ajka telt és puha. Vajon milyen lenne megcsókolni? Milyen lenne érezni az ajka ízét? Szépen, és lassan magamévá tenném...fokozatosan, hogy élvezni tudja.

Vajon milyen lehet megcsókolni? Milyen lehet a nedves ajka íze? Milyen lehet, mikor találkozik az ajkunk? Durva és heves lenne, mint Karim? Vagy inkább lassú és érzéki? Nem tudtam féken tartani a gondolataimat. Az előbb meztelen látott férfi immár minden gondolatomat uralja. Bármit tesz, bármit mond, a testem és a lelkem is reagál. Dante mellettem támaszkodott, de az illata megbabonázott. Friss illata volt, egyenesen érzéki. Haja töve még nedves volt, válla pedig fénylett a víztől. Kicsit nyeltem, ő az ajkamra pillantott. - Ne haragudj - mikor lehunytam a szemem, észre sem vettem, hogy nem válaszoltam. - Ez a Szürke Ötven Árnyalata - becsuktam a könyvet, megmutatattam a borítót, majd zavartan kinyitottam. - Még nagyon az elején tartok - mikor az asztal szélének támaszkodott, tudtam, hogy mondani szeretne valamit. Felé fordultam, a széket kicsit hátra toltam. Figyeltem őt, közben néztem a látványát. Dante minden szempontból más. Melegség, kedvesség és odaadás árad belőle. Emellett eszméletlenül jóképű, de tud veszélyes is lenni. Vonzott. És egyre nehezebb féken tartani az érzéseimet vele kapcsolatban.

- Remélem, hogy tegnap éjszaka semmi rosszat nem mondtam - kezét az asztal szélére szorította, majd előre pillantva folytatta. - De meg kell értened, hogy miért szabok határokat - lesütöttem a szemem. Egyre kevesebb okot látok arra, hogy ezeket a határokat fent tartsuk. Összehúztam a szemem, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Talán az ő gondolkodása szerint kell játszanom. Talán el kell fogadnom és megbékélni a gondolattal. Felsóhajtottam.

- Megértem - suttogtam alig hallhatóan. - És igazad van! - meglepettség jelent meg az arcán, ez jó jel.

- Úgy gondolod? - tarkójára vezette a kezét, majd felém fordult. - Akkor megérted, hogy köztünk jobb, ha semmi nem történik? - egyik szemöldökét felvonta és furcsa tekintettel fürkészet. Pontosan úgy, mint aki egy szavamat sem hiszi el. Határozottan bólintottam. - Rendben! Akkor azt hiszem, hogy ezt megbeszéltük. A közeljövőben semmi sem lesz köztünk - jelentette ki.

- Ez így van, Dante - kicsit elfordultam, majd a könyvre szegeztem tekintetem. Ő nem mozdult, inkább várta, hátha mondok még valamit. - Ezt akartad, nem? - egyet lapoztam, de egy szóra sem emlékeztem. Nem tudtam a könyvre koncentrálni, mert ő minden figyelmemet elrabolta.

- Azért, mert így láttam helyesnek.

- Most már én magam is helyesnek látom! - felálltam, majd kezemet a mellkasára helyeztem, és kétszer enyhén megütöttem. - Működni fog ez kettőnk között.

- Igen! Működni! - pillantott a kezemre, és torkát köszörülve kilépett a szobából. Miért van olyan érzésem, hogy ő maga sem hiszi el azt, hogy ez kettőnk között működni fog?

Késő délután, mikor megelégeltem a magányt, kiléptem a fülledt, szikrázónapsugarakkal teli tengerpartra. A tegnap esti vihar fülledt időjárást hozott, ezért a lassú hullámokat fürkészve felsóhajtottam. Tekintetemmel őt kerestem, de nem volt nehéz megtalálnom. Balra, egy szikla peremén ült, aranybarna testét sütötte a nap. Éjfekete haja vizesen tapadt a homlokára, kezével pedig a nyakláncot piszkálta. Sóhajtva kiengedtem a hajam, majd gonosz vigyorral az arcomon megindultam az irányába. Nézzük, hogy mit akar Dante valójában!