Éjfélt ütött a falon található óra, amikor egy telefon rezgett a közelben található dohányzóasztalon. Késő volt. A sötét éjbolt alatt magára hagytam a lovat, aki hátra csapott fülekkel engem figyelt. Ismeretlen rezgés egyre hangosabbá vált, miközben a félhomályban beléptem az ajtón. Összeráncolt szemöldökkel ajkam közé szorítottam a maradék cigi apró részét. Volt egy rossz előérzetem, egy ismeretlen sejtésem a hívó fél kilétéről. Hosszú másodpercekig csak álltam az asztal felett és figyeltem a rezgő telefont. Nem akartam felvenni. Millió okom volt arra, hogy ne kerüljön a kezem közé. A telefon kitartóan rezgett. Kinyomtam. Hátra léptem, a sötét nappaliban megindultam a hálószoba felé, a telefon újra rezegni kezdett. Megtorpantam, kezemet ökölbe szorítottam. Nem sejtettem, hanem tudtam, hogy honnan hívnak. Kicsit nyeltem, a cigit mélyen beszívtam. Vissza sétáltam az asztalhoz, majd elnyomtam a csikket. Kezembe vettem a készüléket, és a teraszra lépve fogadtam a hívást. - A múltkor szerintem egyértelműen a tudtodra adtam, hogy nem vagyok kíváncsi rád! - ezúttal a saját anyanyelvemen szóltam.

- Elrabolták a nőt, akit szeretek. Szicíliába vitték, és segítened kell, Dante...- lehunytam a szemem. Tűrtem a semmit mondó szavakat, fogadtam az információt, mely számomra érdektelen. Kifújtam magam, próbáltam magamban tartani a dühöt, mely elhomályosítani kezdett.

- Old meg egyedül!

- Ne tedd le, Dante! Nem hivtalak volna, ha nem lenne életbevágóan fontos! - mérgesen a konyha asztalhoz sétáltam, tenyeremmel a felületére támaszkodtam és teljes erőből a felületére csaptam.

- Elég! - ujjamat feltettem, ő pedig elhallgatott. - A magasságos Karim Yilmaz tőlem kér segítséget? Tőlem kér úgy, hogy az én életemet éli, valójában? - tengerparti házam konyhájában felkapcsoltam a lámpát, miközben a padlóra pillantottam. Kóborló macska futott be az ajtón. A vörös állat azonnal megcélozta a földön található tányért. Próbálom a házhoz szoktatni, de nagyon sokat dacol ellenem. Pontosan úgy teszi, mint a ló. Tudomást sem vesz rólam. Azt hiszi, hogy a maga ura. Nem foglalkozik velem. Ezen változtatnom kell.

- Dante... - szólított. - Úgy kérek segítséget, mint a testvéred!

- Én pedig úgy mondok nemet, mint a testvéred! Rám ne számíts! - kinyomtam a telefont, a zsebembe süllyesztettem és összefontam magam előtt a kezem. Az éjsötét vadló felé pillantottam, aki fülét hátra csapva elfordította a fejét. - Meg foglak szelídíteni - húztam össze a szemem.

Kora hajnalban sem tudtam aludni. Ahogy az éjszakát átváltotta a pirkadat, úgy a tekintetem is összeszűkült. Alkoholt kortyolgatva a kanapén ültem és figyeltem ahogy a nap korongja lassan, de előbújik a magas felhőkarcolók mögül. Megvilágította az átlátszó üvegfalat, ettől szép kilátás nyílt az épületekre. Olyan, mintha egy kicsi mennyországban lettem volna. Nem számított más, csak Leyla járt az eszemben. Életem utolsó ép cselekedete lett volna felhívni a testvéremet. Leyla iránt érzett szerelmem mégis ezt hozta ki belőlem. Létezik, hogy az embert annyira elvakítja a szerelem, hogy mindent feltesz egy lapra? Őérte képes lennèk mindent feláldozni. Feladnám a harcot a démonokkal, engedném, hogy vigyenek el. Egyetlen dolog számítana, mégpedig ő. Ha be kell hódolnom másoknak, az sem érdekelne. - És mi a helyzet a testvérével? Soha nem mesélt nekem róla - Salim a konyhapult előtt állva kávéját kevergette. Felvont szemöldökkel hátra pillantottam. Valóban igaza volt. Soha nem meséltem róla. Minden okkal történik, ezt megtanultam az életem során. Dante az életem egy olyan pontja, ami felett nincs hatalmam. Dante egyenlő a méltóságos istennel. Nem azért, mert szeretem.

- Egyszerűen azért, mert ő az egyetlen, aki felett nincs hatalmam. - Igazad van. Soha nem beszéltem róla - összehúzott szemekkel előre pillantottam és az üveg pohár köré szorítottam az ujjaimat. - Dante Yilmaz kiléte és honléte sok embert rettegésben tart. Tudod, hogy miért? - suttogtam alig hallhatóan.

- Nem. De elmondja - emelte a csészét az ajkához.   - Ki ez a Dante Yilmaz?

- Dante Szicíliába költözött, miután itt elvégezte az egyetemet. Okos, művelt és határozott személy. Csak úgy, mint én - sóhajtottam hosszadalmasan.

- Ez a sóhaj gondterheltnek tűnt - jegyezte meg. Én csak bólintottam. - Dante miért hagyta el magát? Hiszen testvérek....

- Lefeküdtem a nővel, akit szeretett - jegyeztem meg, erre pedig síri csend keletkezett. Keserű bűntudat mai napig a lelkemet marta, de nem annyira, hogy ne tudjak beszélni róla. - Fiatalabb korom egyik nagy hibája volt. Dante kiköltözött Szicíliába. Ezután kezdődik csak a fekete leves...

- Miért is? - kérdezett vissza.

- Dante élete egyszerű, de van egy titka. Szerinted miért kértem tőle segítséget? Miért kerestem fel őt, hogy hozza haza Leylat?

- Valószínűleg mert egy veszélyes ember... - felálltam, megkerültem a kanapét, majd sóhajtva bólintottam. - Micsoda ő?  - kérdezte sejtelmesen. Mert tudta, hogy most jön a lényeg. Mindig a végén jön a lényeg.

- Dante Yilmaz egyfajta...tisztogató. Rengeteg pénzért cserébe megtisztítja a világot a rossz emberektől. Én tisztogatónak hívom...valaki pedig bérgyilkosnak - vontam fel a szemöldökömet. - Fontos emberek, politikusok, elnökök és még nyomozók is megbízzák azzal, hogy keressen meg adott személyeket. És ha megtalálja őket...végez velük - bólintottam. - Én senkitől nem félek. Azonban Dante hatalommal van felettem.

- Történt valami? - suttogta. - Valami, ami miatt fél tőle? - pillantott oldalra.

- Egyszer eljött a lakásomra. Volt egy ellenségem, aki gyűlölt engem. Dante kapta a megbízást, hogy végezzen velem. Aznap éjszaka fekete ruhát és maszkot viselt. Nem tudtam, hogy ő az. Annyit tudtam, hogy ebben a percben meghalok.

- Gondolom nem lőtte le magát...

- Gondolod? - ekkor kigomboltam az ingemet, lehúztam magamról és megmutattam az oldalamon található sebet. - Gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt. Gondolkodás nélkül golyót repített a testvére testébe. Nem láttam a szemében semmit. Ürességet. És tudod, hogy mi következett ezután? Tudod, hogy mi az, ami miatt mai napig rettegek tőle?

- Nem... - suttogta fehér arccal.

- Fegyvert tartott a saját fejéhez. Azt mondta, hogy "testvérem vagy, de a szívemben rég halott vagy. Halott vagy, mert elvetted a nőt, akit szeretek. És elvetted az életet, mely az enyém lett volna."

- És aznap éjszaka képes lett volna magát, és önmagát is megölni - bólogatott. - Ez történt maguk között.

- Az életemet egy embernek köszönhetem. Az ő - bólintottam. - Ha aznap éjszaka kicsit máshova céloz, akkor nem élem túl. Viszont mai napig azzal a tudattal kell élnem, hogy ő egyszer hatalommal volt felettem.

- Értem. Szóval az öccse egy tisztogató... - gondolkodott hangosan. - Ez azt jelenti, hogy az életem hátralevő részében bármikor megölhet?

- Ha valaki utál téged és azt akarja, hogy meghalj, akkor igen - vallottam be. - De Dante segíteni fog nekem - suttogtam. - Meg fogja keresni Leylat! Ha kell, akkor fizetek érte! - szorítottam ökölbe a kezem. 

- Értem. Mindent értek.

- Hívd fel nekem őt! - kértem hangosan.

- Mármint...én? Hívjam fel az öccsét?

- Igen! - dobtam felé a telefonomat. - Megbízás lesz! Meg kell ölnie Ferhat barátomat!

- Hó! Az isten szerelmére, hogy miért vagy te ennyire makacs!? - mérgesen a homokba dobtam a kötelet, miközben Farin felém hozta a telefont.

- Hívása van! - egy fekete készüléket nyomott a kezembe, ezért biztos voltam abban, hogy ez munka lehet. Szemezgettem a fekete vadlóval, aki fejét rázva engem figyelt. - Nem tudja megszelídíteni, igaz? Nem engedi könnyen magát.

- Ebben igazad van - vettem kezembe a készüléket. - Nem hagyja magát. De megkapom. Az enyém lesz - privát szám telefonált, ezért besétáltam a tengerparti házba. Ott azonnal a dolgozó szobába mentem, az ajtót becsuktam magam után. Négy monitor volt előttem. Abból kettőt bekapcsoltam, és bemértem a hívás pontos helyszínét. Miután megpillantottam a címet, hátra dőltem a fotelben. - Miért nem adod már fel? - készüléket az asztalra tettem, majd olasz nyelven szólaltam meg.

- Én nem értem, hogy mit beszél! Öhm, az én nevem Salim! Kérdezném, hogy Mr. Yilmaz személyével beszélek?

- Mondd meg a fivéremnek, hogy nem érdekel az olcsó nőjének az épsége! Ha ide Szicíliába hozták, az azt jelenti, hogy két napot adok neki.

- Két napot mire?

- Két napot arra, hogy túlélje ezt a környezetet. Nem tudom, hogy ki rabolta el. Különösebben nem is érdekel. Közöm sincs hozzá, ezért kimaradnék belőle.

- Töröd a nyelvünket, öcsém! Ennyit változtál az ott töltött idők alatt?

- Ha válaszolok, az azt jelenti, hogy kommunikálnom  kell veled, fivérem. Bontom a vonalat!

- Fizetek érte! - kiabálta. - Ez számodra egy üzlet! Fizetek, ha megölöd a férfit, aki elrabolta a nőmet!

- Szóval így közelíted meg a helyzetet... - húztam vigyorra az ajkam. - Nem kell a te pénzed!

- Főnök! Azt hiszem, hogy ezt látnia kellene.... - Farin elkerekedett szemekkel futott be az ajtón. Nem szokott hívatlanul berontani ide, ezért felé fordultam. - Most - kérte alig hallhatóan. Nem bontottam a vonalat, mert minden figyelmemet Farin felé szántam. Kivezetett a házból, én pedig kiléptem a partra. Akkor ért a legnagyobb meglepetés, amikor a tenger nedves homokjában megláttam egy nőt feküdni. Ruhája vizes volt, haja az arcát takarta, halántéka pedig fénylett a vértől. - Nem vagyok biztos abban, hogy életben van... - mondta, mire bontottam a vonalat.