Az őrült, nem mindennapi reggelemet követte az, hogy Karim úr levegőnek néz engem. Futás után elment zuhanyozni, utána pedig dolgozni. Egésznap nem láttam őt, és nem tudtam megkérdezni, hogy mi történt tegnap este. Nem akartam tudni, hogy ők ketten mit csináltak. Nem akartam tudni, hogy miért hívta ide azt a lányt. Az sem érdekelt, hogy ezzel mit akart elérni. Én csak tudni akartam, hogy mi történt tegnap este. Velem.

Minden bizonnyal a fejembe szállt az alkohol. Csináltam valamit, ami kiváltotta belőle ezt a viselkedést. Mert megváltozott. A viselkedése más.

Miután felöltöztem, hangtalanul felsétáltam az üveglépcsőn. A szívem valami okból kifolyólag szaporán vert, a kezem pedig remegett. Magamra sem ismertem. Nem voltam határozott. Inkább féltem. Csak azt nem tudtam, hogy mitől. Minden percben azt a lányt láttam magam előtt. Láttam, hogy Karim úr ingjét viseli. És tudom, hogy ez furcsán érintett. És nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban mit érzek. Kicsit egyenlő a keserű szomorúsággal, melyet felvált a nyers düh.

Pislogás nélkül álltam az ajtó előtt, de nem mertem kopogni. Egy belső hang azt súgta, hogy hagyjam őt békén. Az eszem viszont azt mondta, hogy meg kell kérdeznem. Meg kell kérdeznem, hogy mi történt tegnap este. Bármi is, az nem én voltam! Kopogni akartam, viszont meglepődtem, amikor nyílt az ajtó, ő pedig szembe került velem. Ahogy én, úgy ő is meglepődött. Tekintete telt volt, csillogott de egyben szikrákat is szúrt. Komor kisugárzása volt. A kedve egyenlő volt azzal, hogy senki ne szóljon hozzá. Nagyot nyeltem, amikor az ajtónak támaszkodott és összehúzott szemekkel megállt előttem. Furcsa ahogy rám néz. Nem tudom, hogy mit csináltam, de valami megváltozott. A tekintete szenvedett. Valami más lett. Az ujjamat piszkáltam, mert nem álltam készen. Mégis meg kellett kérdeznem. Tudnom kellett, hogy mit tettem. - Tegnap este egy kicsit sokat ittam - fülem mögé tűrtem az egyik tincsemet, de a reakciója láttán megijedtem. Tüzes tekintetével gyilkolni tudott volna. Úgy nézett rám, mint azon az estén, amikor megvágtam az arcát. - Én csak tudni szeretném azt, hogy mi történt. Valami biztos, mert...

- Mert? - az ajtófélfának támasztotta az egyik kezét, és úgy nézett rám, mint aki ezzel szívességet tenne. - Hm?

- Mert megváltozott.

- Megváltoztam? - kérdezte, majd a borostáját kezdte piszkálni. - Szerintem teljesen rendben vagyok. Kifejtenéd?

- Akkor máshogy mondom - fújtam ki magam. - Történt valami, ami miatt most így néz rám. Teli van haraggal. Távolságot tart tőlem. Szinte menekül - oldalra pillantott, hiszen most tudatosult benne, hogy miről beszélek. - Semmire sem emlékszem. Reggel pedig az ágyában ébredtem, és...senkit nem enged oda! Senkit!

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy lefeküdtünk e, akkor nyugodj meg! Nem történt semmi köztünk- a szemöldökömet ráncoltam, mert kimondottan nem csak erre voltam kiváncsi. Erre is, de ezt nyíltan nem mertem volna megkérdezni. Nem tudtam leplezni a pírt az arcomon. Azt minden bizonnyal tudnám, ha ő és én...tudnám a saját testemen.

- Én csak sajnálom! - életemben most először kértem tőle bocsánatot, ezt ő is tudta. Meglepve vonta fel két szemöldökét. Mielőtt bármit mondott volna, zavartan tovább folytattam. - Hiba volt részegre innom magam. Nem akartam kellemetlenséget csinálni azzal, hogy haza érve részegen talál engem. Nem lepődök meg azon, hogy haragszik rám és inkább elkerül.

Floggalma sincs arról, hogy miért kerülöm őt. Elképzelni nem tudja, hogy mit váltott ki belőlem tegnap este. Elképzelni nem tudja, hogy mit tett velem azzal, hogy legyengített. Nem csak elgyengültem, de leírhatatlanul vonzódni kezdtem hozzá. Számomra ő egy tiltott gyümölcs, melyet sosem érinthetek meg. Tegnap este felébresztette bennem azt, amiről nem akartam, hogy előkerüljön. Felébresztette a férfit, aki rajongani kezdett érte. Eddig móresre akartam tanítani. Megtörni, hogy megtanulja mi a tisztelet. Megmutatni, hogy mit hibázott akkor. Tegnap este minden megváltozott bennem. Mert kurvára felébresztette a bennem lakó férfit. Ott lüktetett. A vágy izzott bennem. Abban a pillanatban másra sem vágytam, csak arra, hogy ott a vízben tegyem magamévá. Nem úgy, mint Hadit. Teljesen máshogy. A lelkét, a testét és mindenét akartam. Bekapcsolt bennem egy gombot, ami nem akar megszűnni. A vonzódásom iránta elkezdődött. Mert tegnap este minden volt; tüzes, visszafogott, merész, gyönyörű, és nem utolsó sorban érintetlen. És ezek az adottságok a nyakamba zúdultak. Felemésztettek és megérintettek. Sebezhető volt, mégis erős maradt. Ilyen egy hozzám illő nő. Egy ilyen nőből csinálnék királynőt. De csakis olyat, aki egy életen át velem van, velem fekszik és velem ébred. A legnagyobb baj pedig az, hogy elgyengültem.

Hadi egy jó ürügy volt arra, hogy csillapítani tudjam a vágyamat, amit Leyla felébresztett bennem. Bár nem mondanám, hogy kedves voltam Hadivel. Azt hiszem, hogy így utólag belegondolva, durva voltam. De jó volt arra, hogy csillapítani tudjam a vágyat. Arra tökéletes volt.

Oldalra pillantottam, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Nehéz erősnek maradni. Gyűlöltem, hogy ezt csinálja velem. Utáltam, hogy ő az első nő, aki elgyengített. Ez megijesztett. Ezért kell távol maradnom tőle.

Láttam rajta, hogy izgul, hogy a sírás szélén van, ezért aprót biccentettem. - Újra megerősítem, hogy nem feküdtünk le egymással - pedig mennyire imádtam volna, hogy sikít a gyönyörtől. - Valamiben tudok még segíteni?

- Igen - suttogta alig hallhatóan. - Szeretnék olvasni, de nem látok könyveket - láttam rajta, hogy kicsit megkönnyebbült, de biztos voltam abban, hogy felhozza még a témát. Valamire nem emlékszik. Én azonban nem akartam elmesélni azt a részletet. Mit is mondhatnék? Azt, hogy múzsaként elvarázsolt engem tegnap este? Ezt nyílván nem mondhattam, ezért bíztam abban, hogy elfelejti a témát.

- Tehát olvasni szeretnél - mondtam alig hallhatóan. - Szólok Salimnek, hogy hozzon neked könyveket - szinte azonnal kezembe vettem a telefont. Összeráncolt szemöldökkel Salim nevét tárcsáztam, a kezem azonban megállt. - Vagy inkább elmennél egy könyvtárba?

- Van itt a közelben? - mosolygott, mire bólintottam. - Az nagyon szuper lenne!

- Akkor készülj el - tettem hátra a kezem. - Salim érted jön - mielőtt a lépcső felé igyekezett volna, megfogta a korlátot és utánam pillantott.

- Örülök, hogy semmit nem csináltam tegnap este - tekintete nyugodt volt, ezt nem akartam tönkre tenni. A következőt tudtam kipréselni magamtól;

- Énis - sziszegtem a fogaim között.

- És maga nem jön?

- Kihagynám. De Salim melletted lesz.

- Nagyon szeretem a romantikus könyveket! Ismeri Rómeó és Júlia történetét? - a régi és óriási könyvespolcok között kíváncsian sétáltam. Most először éreztem azt, hogy igazán önmagam és boldog lehetek. Mikor Karim úr megengedte, hogy könyvtárba menjek, tudtam, hogy sok könyvet ki fogok kérni. Mindig is elakartam olvasni a két szerelmes történetét, még akkor is ha tragédia. Salim minden bizonnyal a gondolataimban olvasott, hiszen hátra helyezett kezekkel a szemét forgatta.

- Ismerem. Végzetes szerelem volt az övék - az ünneprontás miatt megtorpantam az egyik asztalnál, majd letettem a temérdek könyvet. A könyvtárban sokan voltak, ezért suttogva megcsóváltam a fejem.

- Karim úrral nagyon hasonlítanak - kijelentésemre elnevette magàt, de nem voltam biztos abban, hogy jót szórakozott. A hosszú sorokat figyelve úgy döntöttem, hogy figyelmes leszek vele. - Szerintem itt leszek egy darabig. Miért nem ül be addig egy kávézóba?

- Karim úr a lelkemre kötötte, hogy egy percre sem hagyhatom szem előtt a kisasszonyt - elpirulva lesütöttem a szemem. Nem tudom, hogy ez jelent e valamit. Abban sem vagyok biztos, hogy van jelentése.

- Gondolom attól fél, hogy megszököm - kiváncsi tekintettel ajándékoztam meg őt. A magas testőr megcsóválta a fejét.

- Inkább félti magát. Karim úr nagyon jól tudja, hogy mellettem biztonságban van. Csak szeretné, hogy épségben vigyem haza - mielőtt bármit mondott volna, zavartan elnevettem magam.

- Mégis mi történne itt?! Ez csak egy könyvtár! Nem fognak golyót repíteni egyik vágtagomba sem! - óriási nagy viccnek szántam, azonban nem tudtam befejezni. Nem tudom, hogy a sorsnak köszönhető, vagy az élet utál engem, de váratlan és hihetetlen dolog történt. Salim és én óriási hangzavarra kaptuk fel a fejünket. Nem tudtuk, hogy a hangzavar honnan jön, ezért a recepció felé sétàltunk. Nem láttunk sokat, csak annyit, hogy a könyvtárból sokan kifutnak és fejvesztve elhagyják az épületet. - Mi történik?

- Leyla! A földre! - szinte lassított felvételben láttam, hogy Salim felém fut. Őt figyeltem, ezért nem láttam, hogy ki lőtt felém. Annyira Salim felé koncentráltam, hogy észre sem vettem a puffanást és a csípőmbe nyilalló fájdalmat. Annyit éreztem, hogy valami eltalált. Valami olyan szinten belém hasított, hogy én hátra estem. Köhögve próbáltam felfogni és rájönni arra, hogy egy golyó fúródott a csípőmbe. A kezem remegett, éreztem, hogy elhagy az erőm.

- Vérzek! Édes istenem, vérzek! - kicsiket pislogva figyeltem, hogy Salim megragad engem, majd elhúz a tűzharc közepéről. Nem tudtam, hogy mi történik. A testemből vér folyt, nem is kevés. Az egyik könyvespolc előtt fekve kicsiket pislogtam és probáltam magam összeszedni, de a vérnyomásom teljesen leesett. Remegő kezemet a sebemre szorítottam, minden erőm elhagyott. Fejem zúgott, és tudtam, hogy el fogok ájulni. A külvilágból semmit nem tudtam, csak annyit hallottam, hogy Salim úr telefonál valakivel. A fegyver golyók megállás nélkül repkedtek, én pedig a földön feküdtem. Salim kiabált, és probált hátra húzódni.

- Azt hiszem, hogy egy banda háború közepén vagyunk. Nem tudom, hogy ki gyújtott tüzet, de ez a könyvtár jelen pillanatban nem biztonságos! Minél hamarabb emberekre van szükségem, hogy kivigyem innen Leylat! - fél füllel hallottam, hogy valamilyen banda háborúról beszél, és arról, hogy el kell menni innen. Láttam, hogy előre pillant, hogy jobban szemügyre vegye a férfit, aki lövést kezdeményezett. - A kurva életbe! Karim úr most hív! - izzadt homlokkal felém pillantott, én pedig nagyot nyeltem. Mikor fogadta a hívást, szorosan lehunytam a szemem. - Karim úr! Van egy kis gond! - nem tudom, hogy mi volt az első kérdése, de Salim azonnal felém pillantott, ezért tudtam, hogy rólam lehetett szó.