Dante mellett minden megváltozott a számomra. A vele töltött idő és napok megmutatták azt, hogy ki vagyok valójában. Dante mellett sosem unatkoztam, mert minden egyes nap történt valami, amivel jobban és annál is jobban megismertem őt. Napról napra, de beférkőzött a bőröm alá. Most ott vagyok, hogy képtelen lennék nélküle élni. Elképzelni sem tudom nélküle az életem, hiszen megismertem, megszerettem és magam mellett akarom tudni. Megszeretette velem a vásárlást. Dante az a fajta ember, aki a bevásárlókocsival kosarasat játszik és bele dobálja a termékeket. Az a fajta, aki nem legelső terméket emeli le a polcról, hanem a legutolsót. Szeret csokik között válogatni és gyakran többet vesz, mint kellene. Nem szeret kasszánál sorba állni, ezért az önkiszolgálót választja. Szóval...megmutatta, hogy milyen ember valójában. És aztán elvarázsolt. Természetesen van egy sötét, titokzatos oldala is. Tudom, hogy van, de próbálok nem tudomást szerezni róla. Imádnivaló ember, de egy dolgot még nekem sem engedd meg; azt, ha megpróbálom irányítani, vagy befolyásolni bizonyos dolgokban. Ez a legalapvetőbb szabálya. A szex pedig...elképesztő. Karimmel való párkapcsolatom alatt azt hittem, hogy Karim a csillagokat is lehozza nekem. Tévedtem. Tévedtem, mert akkor nem tudtam, hogy milyen egy férfi, aki a nyílt tengerparton tesz magáévá úgy, hogy közben a csillagos égbolt rám ragyog. Dante szexuális teljesítménye több, mint amit én eltudok viselni, de szeretem mikor feszegeti a határaimat. Pontosan úgy, mint múlt éjszaka. Nem szoktam hozzá, hogy egy asztalon fekszem, miközben kielégítenek, de leírhatatlanul csodálatos volt. Dante vad volt, akaratos és tudta, hogy mi esik jól nekem. Ajka és nyelve bebarangolta az egész testemet, nem hagyott magamra. Vele megtanultam, hogy milyen a gyönyör tetőfokára érni, hogy a testem mire is képes valójában. Gyönyörűnek éreztem magam. Mert az is voltam. Nőként bánt velem, és nem úgy viselkedett velem, mint egy rabbal. Minden éjszaka szexeltünk, minden nap egymásé voltunk.

És ahogy mondani szokták...minden jó után jön valami rossz. És most jön a kérdés; mi az, ami rossz?

Máris mondom!

Életemben most előszőr kezdem megtapasztalni a mindennapokat úgy, hogy Dante dolgozni jár. Számomra szokatlan és hátborzongató, amikor hajnali három órakor fekete ruhában, acélbetétes bakancsban és kesztyűben lép be a házba. Egyszer történt már olyan, hogy félálomból felriadva nem ismertem meg. A konyhában egy serpenyővel ütöttem tarkón. Annyira fájt neki, hogy utána napokig nem tudott érthetően kommunikálni velem. Egy részben vicces, nagy részben pedig veszélyes. Nehezen szokom hozzá ahhoz, hogy van mikor napokig nem látom. Megígértem neki, hogy nem fogom a munkája miatt faggatni, hogy nem fogom feleslegesen szóba hozni. De ahogy teltek a hónapok, úgy minden más is megváltozott. - Nem érzem jól magam! Hozol nekem egy pohár vizet? - a kanapén ülve a hasamra fektettem a kezem, miközben Dante felém pillantott a laptopja mögül. Azonnal felállt, majd pohárral a kezében leguggolt elém. Mikor átadta a poharat, felsóhajtott.

- Nem tudok a következő munkámra koncentrálni úgy, hogy közben szenvedsz. Szeretnél bevenni valami gyógyszert? - szerettem mert gondoskodó és nagyon odafigyelő volt. - Megleszel? - ráncolta a szemöldökét.

- Persze! Csak a lányod rosszalkodik - elnevettem magam, amikor tenyerébe temette az arcát és piros arccal kifújta magát.

- Te azt gondolod, hogy lány lesz, én pedig azt, hogy fiú lesz.

- Nem ezt gondolod, hanem ebben reménykedsz - helyeztem tarkójára a kezét, majd feszülten pillantottam a gépe felé. Dante mindig is szigorúan vette a munkáját, ezért sem szoktam szóba hozni. De ez nem jelentette azt, hogy nem érdekelt. Persze, hogy kiváncsi voltam arra, hogy mit fog csinálni, hogy hova kell mennie. Felvontam a szemöldökömet. - És most hova fogsz következőleg elutazni? Kiváncsi vagyok arra is, hogy hány napra hagysz engem magamra - dagadni sem tudná, hogy ezzel a kijelentéssel most kihoztam a sodrából. Dante kifejezetten aranyos tud lenni akkor amikor mérges. Szeme furcsán csillogni kezdett, halántéka kipirosodott, ajkát pedig összeszorította. Tekintete láttán védelmezően feltettem a kezem. - Én csak kíváncsiságból kérdeztem.

- Kíváncsiságból se kérdezd - hajolt a hasamhoz, majd puszit nyomott rá. - Szólj anyának, hogy hagyjon engem békén - suttogta, majd a vállára csaptam. - Mi van? - emelte fel a hangját szórakozottan. Tekintetem láttán sóhajtva felállt, majd vissza ült a monitor mögé. - Közel Keretre, Jordaniaba megyek - aggodalmat véltem felfedezni az arcán, ezért felültem az ágyon. Állàt megtámasztotta a kezén, majd sóhajtva megcsóválta a fejét. - Ez nem egyéni munka lesz. A repülőtéren csatlakozni fog hozzám két civil, akik szintén ilyen munkát végeznek. Régen különleges egységnél szolgáltak. Akárcsak én - pillantott felém, majd hátra dőlt a széken. - Leszerelték, azóta pedig piszkos munkákra kérik fel őket. Csak azt nem tudom, hogy ez engem hogy fog érinteni...én nem dolgozom csapatban.

- Rossz előérzeteim vannak - suttogtam alig hallhatóan. - Jordániába mész! Ez önmagában nagyon veszélyes, mert tele van rossz emberekkel...

- Persze! - túrta hátra a haját. - Közel Kelet hemzseg a fegyverkereskedőktől. Sokan nőkkel kereskednek, drogot árulnak, lopnak vagy banda háborút indítanak, hogy leigázzanak bizonyos kulturális eseményeket, istentisztelő csoportokat vagy városnegyedet foglalnak el. Nem voltam még Jordaniában, de nem az isten otthona, az biztos - volt benne valami, ami nekem nagyon nem tetszett. Összehúzott szemekkel figyeltem, hogy kezével a haját piszkálja, hogy közben a tollát csattogtatja. Azt hiszem, hogy Dante félt.

- Félsz? - suttogtam magam elé. Néma pillantással nézett rám, majd sóhajtva bólintott egyet. - Minden rendben lesz! Bíznod kell magadban és abban, hogy megtudod csinálni. Bármire is választottak...nem véletlenül téged - erőltettem magamra egy mosolyt. - Profi katona voltál egy különleges alakulatnál! - néztem vele farkasszemet. - Megtudod csinálni. Bármi is legyen az - fejeztem be alig hallhatóan.

Hajnal kettő órakor jelzett a karórám, hogy ideje felébrednem. Szememet dörzsölve rúgtam le magamról a takarót, majd lehunyt szemmel fordultam egyet. Átkaroltam Leyla hasát, ajkammal pedig puszit nyomtam a meztelen vállára. Nem akartam felébreszteni, ezért gyors elköszönést akartam. - Apa a hétvégére már itthon is lesz - megtámasztottam magam, majd kisétáltam a szobából. Négy hónap alatt a sérülésem meggyógyult, de érzem magamon, hogy soha nem leszek olyan, mint aki előtte voltam. Mai napig sok mozdulat fáj, nem vagyok annyira fürge, illetve hamarabb elfáradok. Ez kibaszottul nem jelentett jót. Egy olyan helyre megyek, ahol nagyon észnél kell lennem. Jordaniaban mai napig harcok folynak. Mindennap minden percében olyan harcok, melyet soha nem fogok megérteni. És gyomorszájon vágott a tudat is, hogy ezúttal nem egyedül dolgozom.

A repülőtéren kicsit előre hajoltam, amikor beszálltam a fekete magángép hátsó ajtaján. Vicces, hogy turista géppel próbálnak álcázni minket. Ígyis úgyis rajta leszünk a radaron. Ez pedig egy biztos pont arra utalva, hogy figyeljenek minket. Fekete sporttáskámat ledobtam az ablak mellett található székbe. Azt terveztem, hogy a folyosó mellé ülök, de tervemet megzavarta egy-két dolog. Mikor leültem, valaki feltette lábát a táskám tetejére. Először a zöld katonai bakancsot, majd a fekete zsebes munkás nadrágot, zöld pólót és a hozzá társuló pofára pillantottam. A fickó baseball sapka alól vigyorogva pillantott rám. Furcsa beütése volt. Talán orosz volt. Kibaszottúl utáltam a ruszkikat. Kimondottan nem volt bajom velük, de az orosz hapsik köcsögök. A nők viszont jók! Haha...ha Leyla ezt hallaná! Biztos a kanapén kellene aludnom. A fickó vigyorogva figyelte, hogy kezd kihozni a sodromból. Némán ültem a székben, majd kezembe vettem egy újságot. Nem fogok rá szólni!

Még nem...

- Kényelmet akarok a lábamnak. A repülőút alatt mindig bedagad a bokám - szinte lassított felvételben láttam, hogy taposni kezdi a táskámat, ezért lassú mozdulattal csuktam össze az újságot. Felmérte, hogy mennyire vagyok szívós alkat. Kiváncsi volt arra, hogy milyen könnyen tud kihozni a sodromból. Direkt csinálta. Én pedig direkt pofán fogom baszni. - Hol szolgáltál, szép fiú? Azt rebesgették, hogy te is különleges erőknél voltál! - Én a Delta Force-ban szolgáltam - mondta nagyképűen.

Na ennyit erről, hogy orosz! Kibaszott amerikai...

- Én a francia idegenlégióban voltam vadász pilóta - egy fekete hajú srác ült le mellénk, majd kezébe vett egy üveg alkoholt. - Szabad itt alkoholt fogyasztani?

- Különben minek lenne itt?! - kérdezte a medve nagyképűen, majd vissza tért hozzám. - Ide figyelj! Három napig együtt kell dolgoznunk, ezért tudni akarom, hogy kivel ülök szemben - morogta az orra alatt. Ekkor felvontam a szemöldökömet.

- Azzal, aki levágja a bokád, ha nem veszed el onnan - lassan pillantottam a táska felé, ő pedig elvigyorodott. - És azzal, aki kurvára lebassz a gépről, ha még egyszer hozzá érsz a cuccaimhoz - felemeltem a lábamat, acélbetétes bakancsommal egy hirtelen mozdulattal rúgtam le a lábát. Meglepődve kihúzta magát, majd kezet nyújtott nekem.

- A nevem Omar! - mosolyodott el. - Örülök a közös munkának.

- Én ezt nem tudom így elmondani - vágtam rá a szemébe pillantva.

- Ràjöttem, hogy ki a srác - vágta rá a  másik. - Ő a csendes gyilkos! Ők a legrosszabbak, szóval szerintem ne szórakozzunk vele. Veszélyes is lehet.

- Ez a szép fiú, veszélyes? Én nem mondanám - nevetett a medve. - Hol szolgáltàl?

- Anyád bugyijában - mondtam vigyorogva.

- Megbaszlak, baszki - mikor felállt, érezni lehetett a súlypont csökkenését, ezért vigyorogva hátra döntöttem a fejem.

- Hosszú lesz ez a repülőút - mosolyogtam őszintén. Igen...csendes gyilkos vagyok. Megtanultam az lenni. Nem volt könnyű, de ez a legjobb szerep.

- Fogadunk, hogy csak a pofád nagy - cukkolt engem tovább.

- Nem szeretnélek veszélybe sodorni - pillantottam a plafon felé, majd bedugtam a fülem. Az út további részében a medve engem bámult, de nem egy arcizmom sem rándult. Végül feladta és evett valamit.