A sikeres munka és küldetés után a haverommal beültünk egy éjszakai bárba. Max és én az egyik eldugott sarokban foglaltunk helyet. A bárban sokan voltak, ezért észrevétlenül csúsztam a széken lefelé. A negyedik feles után rávett a hangulatom arra, hogy idétlen hülyeségekről beszéljek. Max részegen figyelt engem. Szemüvegét levette, baseball sapkáját az ujja hegyén pörgette és felvont szemöldökkel oldalra biccentette a fejét. Nem szoktam a magánéletemről beszélni. Igazából soha nem hozom szóba az életemet érintő témákat, vagy azt, hogy van e valakim. Soha. De komolyan. De a feles és a bánat olyan dolgot hozott ki belőlem, amire egyáltalán nem számítottam. És rég volt ilyen. Szeretek magamnál lenni és mindig "bevethető" lenni. Ma este viszont kicsúszott alólam a talaj. Nagyon is. Enyhén szédültem, a monoton zajokat már tompán hallottam. Innen tudtam, hogy részeg vagyok. Vagy legalábbis valami olyasmi.

Max előre hajolt, az üres pohár aljára pillantott, majd intett és a következő kört kérte. - Ácsi, ácsi! Nem tudom, hogy tisztán értettem e - kezét kettőnk közé tette, de majdnem leütött, ezért hadonászása közben hátra dőltem a fa széken. A zene hangosan szólt, az emberek pedig buliztak. Sokan jól érezték magukat. Az emberek a mosdók előtt álltak, az asztaloknál ülve ittak vagy táncoltak. Jó helynek tűnt. - A múltban a saját testvéred elvette a menyasszonyodat, te pedig kiléptél az életükből. Most pedig megismertél egy nőt, aki kiderült, hogy a testvéred mostani szerelme. Nem akartad megszeretni, de sikerült. Elvesztetted, a fivéred pedig kényszerből magánál tartja a nőt... - a fejét fogta, lehorgasztotta és könnyes szemmel elnevette magát. - És dugtatok is?

- A házam egy homokos tengerparton fekszik. És a tengerpartján - feltettem a kezem, majd enyhén hátra pillantottam. A nyelvem összeakadt, nem tudtam, hogy mit akartam mondani. Nem emlékeztem, a gondolataim összeakadtak. Nem szerettem részeg lenni, mert kiszámíthatatlan voltam.

- Aranyos történet! És sokkal különlegesebb mint az enyém - miközben újra töltötték a poharakat, Max karikás szemekkel folytatta. - Engem két éve hagyott el a barátnőm. A második vetélés után besokallt és elköltözött. Magamra hagyott és azt mondta, hogy minden az én hibám. Fájt neki a második baba elvesztése. Így jött le róla a stressz - vállàt megrántotta, miközben összeráncolt szemöldökkel lehúztam a kicsi átlátszó folyadékot. Amúgy szar az élet. Van mikor oda ad mindent, gyakran pedig vissza is veszi azokat. Rájöttem arra, hogy pont ilyen időszakom van. Leyla távoztával úgy éreztem, hogy semmim nem maradt. És nem tudtam, hogy fogok túllépni ezen.

- Nem voltatok orvosnál? - kifejezetten nem érdekelt, de terelni akartam a gondolataimat. Az lesz a legjobb, ha Max szavaira figyelek és nem a saját üvöltő gondolataimra. Szerettem volna vissza menni a múltba és átélni minden egyes pillanatot. Vágytam arra, hogy a karjaim közt tarthassam, hogy szagoljam az illatát. Ezelőtt nem ismertem ezt az érzést. Nem tudtam, hogy milyen vágyni valamire, amit már nem kaphatunk meg. A szívem összeszorult, a testem fájdalmakat élt át. Szerelmes férfi voltam. Ezt a vak is látta rajtam. És leplezni sem tudtam. Nem akartam. Nem akartam hazudni, tiltakozni és kitaszítani az érzést. Mégis néha jobb lenne szívtelennel, egy igazi kősziklának lenni. Max szavaira figyeltem, de semmi nem maradt meg bennem. Elmesélte, hogy sokszor voltak orvosnál, és kiderült, hogy vele nincsen baj. A barátnője nem akarta magát megvizsgálni. Max azt mondta, hogy félt az eredménytől. Rettegett attól, hogy talán vele volt a baj és soha nem lehet anya. Összeraktam a képet és megfogalmazódott bennem, hogy a csajjal volt a baj. Ekkor hagyta el Maxet, és költözött ki Amerikába.

- De annyit elmondhatok, hogy nagyon szerettem őt! A kibaszott kurva életbe, én szerettem őt - feladta. Homlokát az asztal felületére támasztotta és lehunyt szemmel sírni kezdett. Az üres poharakat figyelve megtámasztottam magam a kerek asztal szélén. - Hianyzol, Veronica! Hiányzol, drága pitypang virágom - részeg szavai közben megfordultam. Nem voltam jól. Nagyon nem voltam jól. Szédültem, és a hányinger kerülgetett. A táncoló emberek között a férfi mosdó felé igyekeztem. Le kellett higgadnom, különben könnyen kidobhatnak minket. A férfi mosdóban megnyitottam a hideg vizez. Arra volt szükségem, hogy kicsit magamhoz térjek. Tudnom kellett volna, hogy nem jó ötlet leinnom magam. Miközben az arcomat locsoltam, kinyitottam a szemem. A vízcseppek a sűrű szempilláimra tapadtak, és előre pillantottam. Tengerkék szemem vörös volt, az arcom pedig sápadt. A kurva életbe, nagyon részeg voltam!

A hideg víz kicsit magamhoz térített. A hangokat jobban hallottam és kevésbé szédültem. Hülyeség volt leinnom magam. Kilöktem magam előtt a mosdó ajtaját és Max felé igyekeztem. Mikor megpillantottam, hogy társaságot kapott, megszaporáztam a lépteimet. Tudni kell, hogy ha probléma van, akkor képes vagyok egy pillanat alatt kijózanodni. Bekapcsol bennem egy vész gomb, mely aktiválásra kerül. Mikor Max fölött két kopasz kidobó állt, tudtam, hogy ebből még probléma lesz. A szórakozóhelyen sokan táncoltak, a zene megállás nélkül szólt. Az emberek kíváncsian pillantottak felénk. Sokan azt hitték, hogy Max drogozott. Pontosan úgy nézett ki, ezért nem csodálkoztam, hogy a két kidobó megragadta a karjánàl fogva. Tudni kell, hogy néha akaratos, szemtelen és vakmerő vagyok. Nos...pont az utóbbi miatt kerültünk szarba. - Fiúk! Elmondanátok, hogy mi a szart csináltok? - megtámasztottam magam az egyik mellett, a kopasz pedig hátra lökött. Forgott velem az egyik helyiség, de nem estem el. A fekete pólót viselő fickók, felém fordultak.

- Túl sokat ittatok! Takarodjatok a helyről! - egyszerre mutattak a kijárat felé, de én nem akartam távozni. Felvont szemöldökkel neki támaszkodtam az asztal szélének.

- Nem lehet szépen kérni?!

- Nem bazd meg! - üvöltötte az arcomba.

- Ebbő' nagy baj lesz - motyogta Max, aki fogta a sapkáját...és ràtette az egyik kidobó kopasz fejére. - Hehe, neked jobban áll, barátom - lehunytam a szemem, amikor megütögette a kemény mell izmát.

- A faszomat... - a következő pillanatban megfogtak minket és szó szerint kidobtak a szórakozóhely elé. A sötét nyirkos járdáról felkeltem, majd a könyökömet masszírozva így szóltam:

- Mi a fasznak tetted rá a sapkádat? - válaszolni nem tudott, mert nyílt az ajtó, és utánunk dobták a fekete baseball sapkát is.

- Részeg köcsögök! - szitkozódtak.

- Te vagy a köcsög! - válaszoltuk egyszerre, majd egymás szemébe pillantottunk. - Hívunk egy taxit? - motyogtam magam elé. - Szünet van. Azt hiszem, hogy a fiam ma jött haza - ráncoltam a szemöldökömet.

Nos...aznap éjszaka nagyon leittam magam.

Az volt az utolsó, amikor felelőtlenül viselkedtem és engedtem, hogy a dolgok kicsússzanak a kezeim közül. Egy héttel később már benőtt a fejem lágya és szigorúan csak a munkámra koncentráltam. Demis egyre több időt töltött otthon, ezért nem voltam egyedül. Egy hosszú megbízásból haza érve, ledobtam a fekete sport táskámat a padlóra. Demis a konyhában tejet ivott, és felém futott, amikor megpillantott engem. - Apa! Apa! - dinoszauruszos pizsamájában nagyon aranyos volt, ezért mosolyogva leguggoltam hozzá. Másra sem vágytam, csak az otthon melegére és a fiamra. Tetőtől talpig feketében és fekete baseball sapkában ereszkedtem le hozzá. A fekete acélbetétes bakancsom kényelmetlen volt, és a fülesem is a nyakamban lógott. Az első dolgom az lesz, hogy megszabadulok a munkás cuccoktól. - Hol jártál, apa? - átkarolt engem, én pedig puszit nyomtam a szőkésbarna hajára. Beszívtam az illatát, az apai ösztöneim felerősödtek.

- Francia országban - nem akartam erről beszélni, ezért csak szűken válaszoltam. Demis szeme felcsillant, és széttárta a karját. Az Eiffel toronyról kezdett el kérdezősködni. Megnyugodtam. Szívesebben mesélek neki arról, mint az emberről, akit adó csalás miatt a saját lakásában, az ágyában és a felesége mellett kellett fejbe lőnöm. Szó szerint. Mai napig emlékszem a nő sikolyára. Az életét ezzel tönkre tettem, de én csak a munkámat végeztem. Takarító voltam. És a pénz beszélt.

- Mit szólnál ahhoz, ha most elmennék lezuhanyozni? - biccentettem oldalra a fejem. - Visszajövök, utána pedig megnézünk egy mesét - mosolyogva megsimítottam a karját. - Melyik mesét szereted nagyot...Verdákat?

- Pontosan! Nézzünk Matukát! - vigyorgott boldogan.

A zuhany alatt megkönnyebbültem. Lehunyt szemmel mostam le magamról a sok koszt és bűnt, mely Párizsban ragadt rám. Az évek alatt hozzá szokhattam volna, de talán soha nem fogok hozzászokni. Miután elzártam a csapot, a derekamra tekertem a fehér törölközőmet. Hangtalanul húztam el a kabin ajtaját, ekkor viszont váratlan dolog történt. Feltűnő tömör csend közben a fiam, kiabált egyet. Ebben a pillanatban több sem kellett, azonnal bekapcsoltak az apai ösztöneim. A törölközőt magamhoz fogtam, másik kezemmel fegyvert kerestem. Mikor kiléptem a nappaliba, Demis azonnal felém futott. - Apa, apa, van itt egy bácsi! - amikor előre pillantottam, szinte lassított felvételben láttam, hogy a konyha felől Karim sétàl felém. Legelőször azt hittem, hogy képzelődök, de nem. Ez a valósàg volt. A valósàg pedig gyakran tartogat számunkra meglepetéseket és váratlan csattanókat. Karim öltönyben, elegáns nadrágban állt meg előttem. Kezét maga mögé csúsztatta, és mosolyogva a fiamra pillantott. Demis félt. Utáltam, hogy félt. Keze remegett, ahogy a derekamat szorította. Forrt bennem a düh, ez pedig nem jó. A mellkasom szaporán emelkedett, a fegyvert mozdulatlanul tartottam.

- Utálom a váratlan látogatókat - rutinos mozdulattal biztosítottam a ravaszt, de Karim meg sem mozdult. Előttem állt. A testvérem, a fivérem, a vérem. Vicces, hogy a múlt miatt csak egy idegent láttam magam előtt. Végig nézett rajtam, majd így szólt:

- Furcsa, hogy még soha nem láttam milyen apa vagy te valójában - mikor a hátam mögé húztam a fiamat, kicsit közelebb lépett. - Minden bizonnyal olyan, aki az élete árán is megvédi a gyerekét.

- Ezt az egy dolgot nagyon jól mondtad! Most pedig takarodj az otthonomból - fejemmel az ajtó felé biccentettem, de Karim meg sem hallott engem.  - Nem látlak itt szívesen.

- Nem vagy valami vendégszerető, igaz?

- Demis! Menj fel a szobámba, és csukd be az ajtót! - nem kellett kétszer kérnem. A fiam elengedett, majd felfutott a lépcsőn. Egy szál törölközőben ácsorogva leengedtem magam mellé a kezem és kifújtam magam. - Egy percet adok, hogy elmond azt, hogy miért jöttél ide. Ha meghaladod az egy percet, golyót repítek a szemed közé - mondtam, mire Karim összehúzta a szemét. - Tik-tak. Ketyeg az óra - mondtam ki és szemben álltam a férfival, akinek a szándékàt még nem tudtam.