Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy milyen érzés visszatérni egy álomból, melyből erős fény és vakító fénysugár ébresztett fel. Álmodtam a gyerekkoromról, mely egyszerre volt gyönyörű és hiányzott eszméletlenül. Nem felejtem el a pillanatot, amikor magamhoz tértem. Lassan próbáltam kinyitni a szemem, de szemhéjamat szokatlanul nehéznek éreztem. Szempilláim a bőrömet csiklandozták, miközben újra megpróbáltam kinyitni a szemem. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek volna egy vaskos beton tömbbel. Két pislogás között gyógyszerek és fertőtlenítő erős szagàt éreztem. Felismertem, hogy egy kórházi szobában feküdtem. Homályosan láttam, de minden perc elteltével a látásom javult, én pedig teljesen magamhoz tértem. Fizikailag furcsa dolgot éreztem, mert fájt minden porcikám. Olyan érzés volt, mintha izomlázam lenne és fizikailag képtelen lennék megmozdulni. Lassan, de minden emlékem eszembe jutott. Mikor tudatosult bennem, hogy a golyó elé léptem, szorosan lehunytam a szemem. Kezem reflex szerűen mozdult meg, de ujjaim beleakadtak valamibe. Mikor lesütöttem a szemem, akkor pillantottam meg Leylat, aki az ágyam szélére hajolva aludt. Ujjam a hajszálai között voltak, ezért üveges tekintettel azt figyeltem. Minden ujjam mozgott, az emlékeim pedig felerősödtek. Megmentettem a testvéremet azzal, hogy a golyó elé ugrottam. Hirtelen jött cselekedett volt, egy pillanatra sem gondolkoztam a helyzeten. Nem akartam, hogy miattam kerüljön bajba. Azt a golyót...nekem szánták. A munkám veszélyes, és most...elbasztam.

Miközben ujjaim mozogtak, Leyla felemelte a fejét. Mély álomban volt, de amikor kinyitotta a szemét, elkerekedett szemekkel közelebb hajolt hozzám. Nem tudom, hogy festhettem, de...életben voltam.

- Dante? - kezemet fogta, közelebb hajolt és puszit nyomott a homlokomra. Szótlanul pislogtam, próbáltam szokni azt, hogy magamnál vagyok. Furcsán éreztem magam, ezért sem találtam a szavakat. Mellkasom és a bal karom is fájt. Golyó. Töltényt kaptam. - Hogy érzed magad? - krokodil méretű könnyeit remegő kezekkel törölte le. A kérdést értelmezni tudtam, de válasz adásra képtelen voltam. Aprót biccentettem, miközben a mellkasomat fürkésztem. Fájt. Nagyon fájt. Leyla lesütötte a szemét, miközben szipogott egyet. - Emlékszel arra, hogy mi történt? - válaszolnom kellett volna. Akartam és enyhén kinyitottam az ajkamat.

- Emlékszem - szemöldökömet ráncoltam, ő pedig sírva a mellkasomra hajtotta a fejét. Kezemet lassan felemeltem, majd a fejére fektettem a tenyerem. - Mindenre emlékszem - suttogtam alig hallhatóan.

Két héttel később

Mosolyogva löktem be magam előtt a bejárati ajtót, miközben Dante a derekamat karolta. Minden energiámra szükségem volt, hiszen nagy részben az ő súlyát is tartanom kellett. Életünk legszebb napja volt, amikor azt mondták, hogy haza mehet a kórházból. - Várj egy kicsit, bébi - megtorpantam, amikor sporttáskáját összeszorított fogakkal a padlóra helyezte. Az oldalra hajolás közben fájdalmakat élt át, ezért ajkamat elhúzva karoltam a derekát.

- Kanapéra szeretnél menni? - kérdeztem, miközben ajkát a halántékomhoz nyomta és beszívta az illatomat. Sajnáltam, hogy a felépülése nehéz lesz, de vicces volt a tömény borostája, hiszen szúrta a bőrömet. - Ne csikiz, kérlek!

- Örülök, hogy szóba hoztad. Tükörbe sem merek nézni - óvatosan megtámasztotta magát a kanapé szélén, majd rábíztam a mozdulatot és engedtem, hogy helyet foglaljon rajta. Csillogó szemekkel néztem végig a férfin, akinek a látványával nem tudtam betelni. Sápadt és erőtlen volt, de tengerkék szeme csillogott, tekintete pedig szerelmes volt. Pajzsra emlékeztető arcvonalát fekete borosta keretezte, mely dobott a külsején pár évet. Napbarnított bőrét szépen kiemelte a hátra lakkozott, éjfekete haja. Szürke melegítőnadrágot és kapucnis pulcsit viselt. Leültem mellé, majd hozzá hajoltam és csókot nyomtam az ajkára. Dante nem engedte, hogy elhajoljak. Combomra simította a tenyerét, derekamra fektette és közelebb vont. Ajka mágnesként ragadt hozzám, a puha szája kellemes és finom volt. Lehunytam a szemem, tarkójára helyeztem a kezem és viszonoztam minden érintését.

- Hiányzott a csókod - mikor elhajoltam tőle, megsimította az egyik hajszálamat. Mélyen egymás szemébe pillantottunk, és szavak nélkül értettük egymást. - Majdnem elvesztettelek - arcára helyeztem a kezem, ujjaimmal a borostáját simogattam. Csillogó szemekkel fürkésztem a férfit, akit eddig nem figyeltem meg eléggé. A látványa ébresztett fel arra, hogy soha nem figyeltem meg eléggé. Most, hogy újra mellettem van és túlvan az életveszélyen, minden nap nézni akarom őt. Miközben elhajolt tőlem, kicsiket pislogva pillantott a szőnyeg felé. A kanapé előtti régi szőnyeg tele volt Dante vérfoltjaival, ezért a hetek alatt lecseréltettem. Mikor a szemöldökét ráncolta, a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet. - Én választottam a szőnyeget. Tudom, hogy nem olyan színes, de így is illik a nappalidhoz - aprót biccentett, majd előre pillantott. Tudtam, hogy az ablakot figyelte. Csak ő tudhatta, hogy milyen emlékek kötötték hozzá. - Az ablakot is kicseréltettem - mikor lesütöttem a szemem, egyenesen felém pillantott. Tengerkék, fáradt tekintete az arcomat fürkészte. Tiszta üvegszeme gyönyörűen csillogott, ahogy engem fürkészett.

- Elmondhatatlanul szeretlek. El nem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok. És azt is köszönöm, hogy vigyáztatok a fiam... - ekkor félbe hagyta, én pedig elnevettem magam. Mindketten nagyon jól tudtuk, hogy amíg Dante kórházban volt, addig Demis, Karimnél maradt. Karim bizonyította, hogy a fiú jó kezekben van, ezért egyeztem bele abba, hogy Dante haza érkezéséig maradjon Karim lakásán. Mindennap játszottak és fiús dolgokat csináltak. A kommunikáció nem zajlott gondtalanul, ezért az egyik testőr fordította a párbeszédeket köztük. Láttam Dante szemében, hogy nem örült ennek, hiszen azóta sem bízik meg Karimben. A dolgok változtak köztük, bocsánatot kértek egymástól, de láttam rajta, hogy időre van szüksége. Aranyos volt, ahogy védtelenül ült és a saját gondolataiba volt merülve. Aggodalmát csak ő érthette meg, hiszen apa. A gondolataim közben lesütöttem a szemem. Nem volt alkalmam elmondani neki, hogy babát várok. Fontosabbnak tartottam a felépülésére oda figyelni. Egyszerűen nem találtam megfelelő pillanatot arra, hogy elmondjam neki az örömhírt. Ekkor Dante a szobája felé mutatott. - A szobámban van egy fekete sporttáska. Benne van a tabletem. Ide tudod hozni, hogy videó hívásban felhívjam a fiam? - kiskutya szemei láttán azonnal bólintottam.

- Szokatlan, hogy nincs melletted, igaz? - felálltam, majd a szoba felé sétáltam.

- A szokatlan inkább az, hogy Karimnél van. Karim tud vigyázni egy gyerekre? Tud beszélgetni egy gyerekkel? Demis nagyon okos, de hozzám van szokva. Nagyon remélem, hogy minden rendben és jól érzi magát Karimmel - minden szavára figyeltem, azonban teljesen kiment a fejemből, amint kinyitottam a táskát. A táskában olyan dolgok voltak, amikre nem igazán voltam kiváncsi. Oldalsó zsebben egy pár fekete bőr kesztyű volt. A legnagyobb térben volt egy kés a bőrtartójában, mellette pedig egy fegyver. Kicsi dobozban lövedékek foglaltak helyett, miközben jobban feltúrtam a táska rekeszét. Mikor közelebb hajoltam, kezem ügyébe keveredett egy köteg pénz. Elkerekedett szemekkel forgatni kezdtem, miközben azon gondolkoztam, hogy mennyi lehet. Temérdek. Rengeteg. Nagyon sok. - Leyla, megtaláltad a tabletet?

- Keresem, de megvan - remegő kezekkel megtaláltam a gépet, majd kiléptem a szobából. Dante elé álltam, ő pedig szemöldökét ráncolna felnézett rám. Lassan nyúlt a kezemben tartott tablett felé, de én nem adtam neki oda. - Felhagysz a munkáddal, ugye? Mert szerintem mindketten tudjuk, hogy a munkád miatt lőttek meg. És én még mindig féltelek, még mindig nyugtalan vagyok, a táskádban az a sok pénz, a fegyver és a...a kés is.... - nem akartam kiborulni, de baromira sikerült. Dante felsóhajtott, lehúzott magához, majd szabad kezével átkarolt engem. Kezét a fejemre tette, puszit nyomott a homlokomra és a fülembe suttogott.

- Elfelejtettem, hogy vannak dolgok, amiket nem kellene látnod abban a táskában - suttogta, az illata pedig megnyugtatott. Az illata nekem mindennel felért. Biztonságot éreztem. De ez nem jelentette azt, hogy mindent elfelejtettem. - Lehetne, hogy egy másik este beszélünk a munkámról? Szeretném látni a fiamat. Hm? - ujjával letörölte a könnyeimet, majd ragyogó szemét összehúzta. - Gyönyörűségem - vonta fel az egyik szemöldökét. - Megbeszéljük, rendben?

- Rendben! Egyébként nekem is hiányzik már Demis. Karim vajon fogadni fogja a videó hívást? - Dante mellé ültem, magam alá húztam a lábam, miközben a tablet gépet figyeltük. A monoton csipogás jelezte, hogy Dante elindította a videó hívást. A monoton hang közben felkapcsolta a mögöttünk található lámpát, majd ujjaival dobolni kezdett.

- Biztos, hogy rosszul érzi magát. Biztos, hogy hiányzom neki és sír, mert haza akar jönni! - ekkor történt, hogy Karim fogadta a hívást, de nem értettük pontosan. - Mi a szar ez?! - a vonal túlsó végén nagy hangzavar volt. Karim videóra vette a hatalmas tévét, amin a Jurassic World főcímdala szólalt meg. - Karim! Hol van a fiam?! - Dante enyhén felemelte a hangját, mert a vonal túlsó végén káosz keletkezett. Nevetve a szám elé tettem a kezem, amikor Karim megfordította a kamera állását. Ekkor videózta magát, de nem hittem a szememnek. Jurassic World logóval ellátott pólót és baseball sapkát viselt. Mikor távolabb tartotta a kamerát, Demis felé futott.

- Én vagyok a raptor! Vigyáz, mert levadászlak! - Dante elkerekedett szemekkel figyelte, hogy a dinoszaurusz jellmezbe öltözött fia, Karim derekára ugrik.

- Úristen! Megesz! Valaki segítsen, mert megfogok halni - miközben Karim halált színlelt, addig sírógörccsel figyeltem Dantet, aki közelebb hajolt a képhez.

- Mi történik ott? Mutasd a fiamat! Karim?!

- Most hagyjál apa, mert raptor vagyok! Megeszlek, Karim bácsi - mindent elmosódva láttunk, de azt tisztán kivettük, hogy mindketten jól érezték magukat. Miközben Dante sárgulni kezdett az irigységtől, addig én nevetve megpusziltam a fejét.

- Azt mondtad nekem, hogy...hagyjál? - pillantott felém. - Azt mondta, hogy hagyjál...

- Tudom, életem...tudom - simogattam az izmos vállát.

- És mi az, hogy Karim bácsi??

- Te nyertél, kicsi raptor! Menj vadászd le Salimet és a többieket. Addig én váltok pár szót apával - Karim felvette, hogy Demis elfutott és dinoszaurusz hangot utánozva leugrott az egyik testőr derekára. A háttérből jól látszott, hogy még ment a film. A kanapé tele volt pattogatott kukorica maradványokkal, chipses zacskókkal és kólával.

- Hé! Demis nem ihat cólát, mert felmegy a pulzusa. Ha kólát iszik, nem fogod tudni leállítani!

- Oh! Akkor ezért ugrál ennyit! Már értem - Karim megfordította a kamerát és az arcát mutatta, miközben leült a kanapéra. Dante és Karim beszélgetni kezdtek, miközben én azt néztem, hogy a dinoszaurusz jelmezbe öltözött fiú, az egyik testőr nyakában ül.  

- Szólj a fiamnak, hogy szálljon ki a testőr nyakából! Mi a szar folyik ott? Úgy néz ki a házad, mint egy disznóól!

- Demis mondta, hogy nagyon szereti a Jurassic Parkot! Nekünk gyerekkorunkból megmaradt az összes része, ezért betettem az egyiket. Annyira tetszett neki, hogy szeretett volna egy jelmezt. Elküldtem Salimet, hogy vegyen neki egyet. Közben nekem is hozott egy pólót, meg egy baseball sapkát. Nem az én stílusom, de nagyon menő mert... - Dante a szeme elé tette a kezét, amikor Demis fejjel a padló felé lógott, az egyik fickó pedig tartotta, hogy le ne essen.

- Nézd apa, milyen ügyes vagyok! - ordította a fiú. A beszélgetésüket nem értettük, mert olasz nyelvre váltottak. Akkor nevettem el magam, amikor Demis leugrott a földre, majd nagy léptekkel Karim felé tartott.

- Jaj, ne! Vissza jön a nagy bestia! Most mitévő legyek?! - a szemem elé tettem a kezem, amikor Demis ráugrott Karimre, a telefon pedig a padlóra zuhant. Dante szemébe pillantottam, és közelebb hajoltunk a tablet géphez. Nem láttunk mást, csak egy csillárt plafonnal. - Baszki! Kiesett a gyerek foga! Mond csak...ő tej vagy igazi fog ez már neked? Nagyon fáj?

- Nagyon fáj! Apukámat akarom! - ekkor történt, hogy Dante elkerekedett szemekkel bontotta a vonalat. A gépet eldobta, átkarolta a vállamat, majd így szólt:

- Hálát adok az úrnak, hogy ezt nem nekem kellett átélnem - fújta ki magát. A történteken még mindig nevettünk, ezért Dante vállára hajtottam a fejem. - A fiamon tényleg jelmez volt?

- Tényleg. Jól láttad - suttogtam. - Karim pedig pólót és Baseball sapkát viselt - suttogtam elkerekedett szemekkel. Előre pillantottunk, majd Dante feltette a kérdést;

- Rendelünk?

- Két nagy pizza? - pattantam fel. - Kívánós vagyok - csúszott ki a számom.

- Ugyan miért lennél az? - nézte a fenekemet, majd megnyalta az ajka szélét. - Gyere csak vissza  - tette terpeszbe a lábát, én pedig nevetve magamhoz vettem egy étlapot.