Utálok repülni. Kevés dolog riaszt vissza, a repülés pont köztük van. Felszállás pillanatában émelyegtem. Minden pillanatban arra vártam, hogy Olaszországban legyünk. A percek óráknak tűntek, az órák pedig napoknak. A világ legboldogabb embere voltam, mikor elhagytuk a repteret és az autóhoz igyekeztünk. Leyla fáradtan nevetett, én csak menekülni akartam. - Cuki, hogy ennyire féltél a repüléstől - pillantott felém az autó másik oldalánál ácsorogva. Nem válaszoltam, csak kinyitottam az autót és beültem a kormány mögé. Éjfél is elmúlt, amikor haza felé tartottunk. Az úton egy lélek sem volt, ezért zökkenőmentesen telt a haza út. Kimerültek és fáradtak voltunk, de ez nem számított. Leyla továbbra is kuncogott és vicces dolgokat mondott. - Megszöktettél, mint a herceg aranyhajat - haját piszkálva felém pillantott, majd kicsiket pislogva elnevette magát. - Herceg...

- Ha fáradt vagy, butaságokat beszélsz? Így jön ki rajtad a fáradság? - ásítottam alig hallhatóan. A sötét autóban Leyla követte a példámat, majd bokáját simogatva lehúzta magáról a magassarkút.

- Én csak nem akarok arra gondolni, hogy Karim mit csinálhat most. Minden bizonnyal szövi a kis tervét. Lehet, hogy nem tudom nyugodtan álomra hajtani a fejem - támasztotta fejét az autó ablakának. Kicsiket pislogva felsóhajtottam.

- És ha melletted aludnék? - terveim szerint a kanapén aludnék, de Leyla biztonsága és nyugodtsága érdekében ma kivételt tennék. Kérdésem tetszett neki, mert ajka szélébe harapva elmosolyodott.

- Még sosem aludtunk egymás mellett. Kiváncsi vagyok, hogy milyen melletted aludni - fürkészte az üres utat. Lehajtottam az autópályáról és balra fordultam. Megrántottam a vállam, amikor elhajtottunk a tengerpartot jelölő tábla mellett. - Milyen alvó vagy? - fordult felém. Nevettem, mert Leyla nagyon aranyos, amikor fáradt. Szeme piros volt, karikák húzódtak a szeme alá és viccesen beszélt.

- Milyen alvó vagyok? - kérdeztem vissza. - Képes vagyok akár öt perc alatt is elaludni. A hasamon szeretek a legjobban aludni és...soha nem kelek fel éjszaka. Miért te milyen alvó vagy? - ráncoltam a szemöldökömet. Leyla tapsolt egyet.

- Remek! Én pont az ellenkezője vagyok! Szeretek forgolódni és általában felébredek az éjszaka. Dante...biztos, hogy egymás mellett aludjunk? - ráncolta a szemöldökét. Próbáltam visszafogni a nevetést, de nem nagyon sikerült.

- Hajnal fél háromkor az autóban ülve, hulla fáradtan arról beszélünk, hogy ki hol aludjon? - lekanyarodtam az útra, majd pár méter után megálltam közvetlen a ház mellett. Mikor leállítottam az autót, Leyla így szólt:

- Aludjunk egymás mellett! - vigyorgott. - De ne merj nekem horkolni - figyelmeztetett.

- Sajnálom hölgyem, de ezt nem tudom kivitelezni - alkaromat a kormányra helyeztem, majd folytattam. - Kimerült nap volt, és azt hiszem, hogy...a francba! - remegő kezekkel elővettem a telefonomat, mert egy kicsi dolgot elfelejtettem. - Aria ott maradt! - Leyla a szája elé tette a kezet, majd teljes testtel felém fordult.

- Mármint az a csinos lány, aki veled érkezett? - kezével megtámasztotta a fejét és így nézett rám. Egy gyors üzenet váltás után megbizonyosodtam arról, hogy már a taxiban ülve a repülőtér felé tart. Sok bocsánatkérő sms után csak annyit írt, hogy "remélem megszöktetted a lányt! Én jól leszek, puszillak!" Nyugodt szívvel lezártam a telefont és fáradtan pillantottam Leyla felé.

- Igen! Az a csinos lány aki velem érkezett - pillantottam a szemébe. - Nagyon szép lány - haraptam az ajkamba.

- Azt én is észre vettem - sóhajtotta aranyosan. - Sokszor nézett téged.

- Nézett, mert szeret engem - Leyla pislogás nélkül figyelt, ezért megérintettem az arcát, majd ujjamat végig húztam a gyönyörű bőrén. - Szeret és a bátyját látja bennem. Azt hozzá kell tennem, hogy a barátnőjével már négy éve együtt vannak.

- M...mármint lány lánnyal? - ráncolta a szemöldökét. - Együtt vannak? - nézett végig rajtam.

- Miért olyan furcsa ez? - én is megtámasztottam fejemet és a kocsiban ülve tovább beszélgettünk. Nem tudtuk abba hagyni a beszélgetést. Többet és többet akartunk a másikból. Az együtt töltött percek repültek, mi pedig sodródtunk az árral. Leyla kicsit gondolkozott, majd így válaszolt;

- Például hogy lesz gyerekük? A gyermek vállaláshoz egy férfi is kell - magyarázta meg, én pedig bólintottam.

- Pontosan! De szeretnének örökbe fogadni egy gyermeket - biccentettem oldalra a fejem. - Szép család lesznek.

- Hm...ezt elhiszem - piszkálta a haját. - Milyen érzés volt, mikor apa lettél? - váratlanul ért ez a kérdés, ezért nagyot nyelve oldalra pillantottam. - Bocsánat, ha kényes témát érintettem - tette fel a kezét. Megcsóváltam a fejem, majd felkapcsoltam a pici lámpát mert sötét volt. A lámpa halvány fényében hümmögtem egyet.

- Csodálatos érzés volt. Ott voltam a születése pillanatában és kirázott a hideg amikor felsírt. Hangosan és egészségesen - megdörzsöltem az arcomat, Leyla mosolyogva figyelt engem. - Hihetetlen érzés volt apának lenni. Ez mai napig nem változott. Hadi után az én karjaim közé is adták, és...pici volt. Nagyon kicsi - felsóhajtottam, majd a ház felé biccentettem. - Menjünk be. Fáradtak vagyunk.

- Rendben - zökkent ki, majd kiszálltunk az autóból. Láttam rajta, hogy félve lépked a ház felé. Bizonytalan volt, tudtam, hogy gondolatai merre járnak. A teraszon megállva a vállára helyeztem a kezem. - Majd próbáljunk meg aludni. Tudom, hogy nyugtalan vagy, de mellettem nem esik bántódásod - pillantottam a szemébe, ő pedig mellkasomnak támasztotta arcát.

Csendben töltött perceim alatt sikerült jobban szemügyre vennem Dante kisfiát. A kicsi Demis felébredt az érkezésünkre és azonnal az apja derekát ölelte. Én csak fáradtan mosolyogtam és bemutatkoztam neki. Nem igazán beszélte a nyelvet, ezért csak álmosan kezet fogott velem. Dante felém pillantott, majd a szobája felé mutatott. - Vissza fektetem, utána kijövök - mosolyodott el.

- Nyugodtan! Addig kiülök a teraszon található hintaágyra - mutattam a tengerpart felé. Dante bólintott. Miután helyet foglaltam a hintaágyon, összefontam magam előtt a kezemet. A sötét, kietlen tengerpart szakaszt fürkésztem, a hullámok halk zörejét hallgattam. - Istenem! Annyira hiányzott ez - hátra hajtottam a fejem, lehunytam a szemem és élveztem a pillanatot. Felemelő érzés volt, de egyben ijesztő is. Féltem, hogy ez a pillanat bármikor véget érhet. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Karim újra eljön értem. Rettegtem a pillanattól, ami talán bármikor bekövetkezhet. És tudom, hogy ezt csak magamnak köszönhetem. De nem akarok hibás lenni azért, mert a szívem akarata erősebb volt.

Gondolataimból Dante érkezése zökkentett ki. Egy hosszú fekete pólót tartott a kezében, amit átadott nekem. - Vedd le ezt a kényelmetlen ruhát - szemébe nézve elfogadtam a pólót, majd az orromhoz tettem és mélyen beszívtam az illatát. Különleges illata volt. Visszafogott, enyhén öblítőt és férfi dezodort éreztem rajta.

- Hiányzott az illatod. Számomra ez mindent jelent - suttogtam alig hallhatóan. Dante lehajolt hozzám, puszit nyomott a homlokomra és engedte, hogy bemenjek átvenni a ruhát. Résnyire hajtottam be magam mögött a vendégszoba ajtaját. Fekete pólót a leterített francia ágy elejére helyeztem, majd elpirulva lesütöttem a szemem. Elegáns kék ruhában ácsorogva hátra tettem a kezem, de nem találtam a ruha kicsi cipzárját. - Ezt nem hiszem el! Gyerünk már - a teljes alakos tükör elé sétáltam és próbáltam hátra pillantani, hogy a kicsi cipzárt megtaláljam. - Ez így nem fog menni...

- Segíthetek valamit? - Dante belépett az ajtón, majd felvont szemöldökkel becsukta azt. Zavartan megfordultam a tengelyem körül, majd nagyot nyeltem. A vendégszoba valamiért intim pillanatokat és be nem teljesült vágyakat juttatott az eszembe. Végig néztem rajta, és hevesen süllyedő mellkassal bólintottam.

- Nem érem el a ruhám cipzárját - hangom halk és szokatlanul visszafogott volt. Dante beharapta az ajka szélet, kicsit bizonytalanul figyelt engem. Tekintete a mögöttem található ágyra siklott. Tudtam, hogy mire gondol; arca kipirult, szeme csillogott és le sem vette rólam a szemét. Mosolyt erőltettem magamra. - Segítesz levenni?

- Segítek - ekkor közelebb lépett, szemembe nézett és megsimította a hajamat.