Karim Yilmaz egy olyan oldalát mutatta meg nekem, amivel eddig nem találkoztam. A fényűző galériában sétálva minden percben mondott egy okos dolgot. Csillogó szemekkel mesélt a művészetről, a színek jellemzőiről és egy-két tehetségesebb művész nevét is megemlítette. A jóképű, fekete hajú férfira sok nő felfigyelt. Egyszerűen csak azért, mert áradt belőle a karizmatikusság, az elegancia és a műveltség. Neki köszönhetően sok festményt nézhettem meg, és olvashattam el a történetüket. Miközben Karim mellett sétáltam, minden megváltozott vele kapcsolatban. Figyelt rám. Odafigyelő volt, udvarias és visszafogott. Ehhez a három dologhoz kapcsolódott a kisugárzása. Karim megnyílt nekem. A tekintete megváltozott. A hatalommániás férfiból lett egy hétköznapi férfi, aki bemutatta nekem a város egyik legszebb galériáját. - Ezek a képek csodálatosak! Nagyon szépek - a galéria felső szintjén volt egy kicsi pad, én pedig helyet foglaltam rajta.

- Fáj még a bokád? - meglepve pillantottam felé. Nem gondoltam volna, hogy emlékszik erre, ezért lehunyt szemmel bólintottam egyet.

- Igen fáj. De a tornacipő egy nagyon jó választás volt - mosolyogva szemezgettem egy festménnyel, amely kimondottan elnyerte a tetszésemet. A festmény egy szerelmes párt ábrázolt. Egymásba fonódva csókolóztak, a férfi pedig piros esernyőt tartott a nő feje fölé. Mellettük egy fekete utcai lámpa, háttérben pedig egy tó és épület volt. Karim észre vette, hogy elnyerte a tetszésemet, hiszen összefonta maga előtt a karját.

- Pont des amoureux - le pillantott rám, majd felvont szemöldökkel folytatta. - Francia. "Szerelmesek hídja". Ezt jelenti.

- Gyönyörű! Mindennap el tudnám nézni a szobám falán - sóhajtva a képet fürkésztem, majd tekintetem Karim felé siklott, aki aprót biccentett.

- Akkor megveszem neked. Ha neked tetszik és örömödet leled benne, akkor nekem megéri - elkerekedett szemekkel ellenkezni próbáltam, de természetesen nem sikerült. Amit Karim úr a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Miután megvásárolta a képet, kiléptünk a galériából. - Holnap megérkezik a képed - miután eltette a telefonját, átkarolta a vállamat. Látta rajtam, hogy szóhoz se tudok jutni, ezért kicsit megtorpant. - Miért nézel így rám?

- Az a festmény nagyon drága! A nyaklánc után ezt már nem tudom elfogadni, Karim úr! Nekem ez már sok!

- Nem sok, Leyla! De menjünk kérlek az autóhoz - elegáns mozdulattal az autó felé invitált, én pedig követtem a parancsát. Miután beültünk, egyre kíváncsibb lettem. Úgy döntöttem, hogy kicsit elfelejtem ezt a témát, és a jelenre koncentrálok. Karim úr elmondása alapján nemsokára megérkezünk a kitűzött célhoz. Miután lehajtott egy mély garázsba és parkolóhelyet keresett az autónak, leállította a motort. Nem szállt ki egyből, hanem kicsatolta a biztonsági övet, majd felsóhajtott. - Azért vettem meg a képet, mert tetszett neked. Tudtam, hogy magadénak érezted. És a mai naptól kezdve a tiéd, és mindennap nézheted a szobád falán - mosolyogva felé pillantottam. Eszméletlenül hálás voltam neki, de közben arra is gondoltam, hogy én ezt nem érdemlem meg. Ilyenkor mindig eszembe jut az, amit ellene a múltban elkövettem. Keserű bűntudat most is marta a mellkasomat, mert haragudtam magamra. Akkor nem ismertem a való énjét. Nem tudtam, hogy legbelül romantikus és érzéki férfi. Nem tudtam, hogy jószívű, és nemes. Minden megváltozott.

- Hálásan köszönöm - helyeztem szívemre a kezem, Karim úr pedig lassan a hajamhoz ért. Egy tincsemet a fülem mögé tűrt, miközben elmosolyodott.

- Az a célom, hogy boldog legyél és, hogy mindent megkapj. Ez ellen sajnos nem tehetsz, ez belénk van kódolva.

- Tudom - suttogtam és lesütöttem a szemem. - De ugye nem fog elhalmozni drága ékszerekkel és márkás táskákkal? Tudja, vannak azok a Tiktok videók, amiben a nőket millió márkás ruhával és luxus autókkal furikáztatják...és aztán...

- Leyla - közelebb hajolt hozzám, megemelte az államat és maga felé fordított. Ebben a pillanatban nyelni sem tudtam, mert minden bátorságom elillant. Karim úr mély kék szempárja elrabolta minden figyelmemet. Jóképű volt. Elegáns. Udvarias. Pont erre vágytam. Erre volt szükségem. - Ha ékszert szeretnék venni neked, akkor veszek. Ha táskát, akkor azt is veszek. De fogalmam sincs, hogy milyen Tiktok videókról beszélsz nekem!

- Oh! Megmutatom! - nevetve elővettem a telefonomat, majd elindítottam rajta az alkalmazást. Megkerestem az oldalamat és rámentem a videókra, amiket kedveltem. - Itt van egy olyan arab srác, aki gyakran tölt fel videókat. Mindig azt mondja, hogy "Habibi, come to Dubaj" - miközben megmutattam neki a videót, Karim úr a kormányra helyezte a karját, majd felvont szemöldökkel megrázta a fejét. - Mit gondol?

- Nem szeretnéd tudni. Inkább menjünk - lezárta a telefonomat, majd nevetve kiszállt az autóból. Azt még hallottam, hogy szidta a videóban szereplő arab srácot.

- A srác jól néz ki benne! - futottam Karim úr után. - Csak vicceltem! Nem az esetem! - mosolyogtam, majd átkarolta a lapockámat és beinvitált egy helyiségbe. Nem tudtam, hogy hol vagyunk, ezért hatalmas meglepetés ért, amikor beléptünk egy étterembe, de ez nem akármilyen étterem volt. Bent sötét volt, ezért Karim úr kezét fogtam, hogy ne tévedjek el. Miután a pincér az asztalhoz vezetett minket, a szám elé tettem a kezem. Nem akartam hinni a szememnek. Az étterem egy óriás medence alatt volt. Falak helyett, vastag üveg választotta el a vizet és a halakat az étteremtől. A fejünk felett halak úszkáltak, mellettünk pedig kisebb cápák is megjelentek. Annyira elvarázsolt az étterem szépsége és különlegessége, hogy le sem akartam ülni. Egy szabad asztal sem maradt, az étteremben nagyon sokan voltak. Sokan beszélgetek, bort kortyoltak és vacsoráztak. Én le sem tudtam venni a szemem a hatalmas akváriumról. Az átlátszó üvegfalra helyeztem a kezem és úgy néztem a halakat. - Istenem! Ez nagyon gyönyörű! Boldog vagyok, hogy ide elhozott engem - le sem tudtam vakarni a mosolyomat. A szemem csillogott, miközben az úszkáló halakat figyeltem. - Olyan mintha egy másik világ tárulna fel előttem!

- Reménykedtem abban, hogy elnyeri a tetszésedet. Sokan félnek mert zárt a hely és olyan, mintha a víz összenyomná. De megnyugtat, hogy neked nincs iszonyod.

- Viccel? Nem láttam még ennyire szép dolgot - miközben helyet foglaltunk, tovább figyeltem a halak élővilágát. - Különleges lehet úgy vacsorázni, hogy közben a halak körülöttünk úszkálnak - az étteremben nem volt annyira sötét, mert kék és fehér színű fényekkel volt felszerelve. A lakkozott padló szinte csillogott ahogy a lámpák rá irányultak. - Nagyon szépen köszönöm! Soha senki nem tett értem ilyen szép dolgokat - hálás pillantással néztem Karim úr felé, aki időközben a vacsorát kérte. Nem kérdezte meg tőlem, hogy mit szeretnék enni, hanem saját elképzelése alapján döntött. Ahogy az asztalnál ültem, elvarázsolt ahogy szépen ejtette ki a szavakat, ahogy odafigyeléssel választotta ki az ételt. A pincér minden szavát itta és odafigyelve várt. A szeme sem rebbent meg addig, amíg Karim úr be nem fejezte a rendelést. Miután elment, kicsit lazított az ingjén.

- Mondok pár érdekes tényt erről az akváriumról, amíg várjuk a vacsorát - mosolyogva a szemébe pillantottam. Arca felületén táncoltak a kék fények, ahogy a lámpa rá világított. A háttérben millió hal úszott, ezért minden képzeletemet felül múlta ez a hely. - Dubai egyik leghíresebb étterme, nemcsak páratlan tengeri élővilágáról ismert, hanem fantasztikus ételeiről is. - Atlantis the Palmban vagyunk, pontosan itt található az akvárium. Te is láthatod, hogy nagyon sok hal él itt. Forrásaim és tudásom szerint, 65 ezer élőlény található. Egyes étteremkritikák szerint a tenger gyümölcseit itt készítik el a világon a legjobban, ráadásul étkezés közben nemcsak a halakban gyönyörködhetnek az itt fogyasztók, de autentikus élő zenét is élvezhetnek. Azért szerettelek volna elhozni ide, mert különleges, akárcsak te. Reménykedtem, hogy elnyeri majd a tetszésedet - miközben néztem őt, nem csak az éttermet figyeltem. Karim Yilmaz végérvényesen is elcsavarta a fejemet. Ezt úgy tette, hogy közben észre sem vette.

- Jól gondolta. Nagyon tetszik! - miután meghozták a vacsorát, koccintottunk és belekóstoltunk az italba. Már késő volt, de nem éreztem magamon azt, hogy fáradt lennék. Karim úr társasága és az élő zene miatt nem fáradtam el. Minden érdekelt, minden tetszett és minden pillanatát élveztem. Karim úr nem is tudta, hogy mennyi mindent tett értem.

- Csillog a szemed. Minek köszönhetem ezt?

- Boldog vagyok - kóstoltam meg az egyik tenger gyümölcsét. Oldalra pillantottam, majd halkan folytattam. - Az én életem mindig egyszerű volt. Soha nem történtek benne új dolgok. Maximum az, hogy minden második munkahelyemen felmondtam, mert a főnököm rám szállt... - nevetni akartam, de valamiért nem sikerült. Az emlékek miatt eszembe jutott anya és a kishúgom. Letettem a villámat, miközben elhúztam az ajkam. Keserű érzést éreztem. Annyira belemerültem az új életembe, hogy közben észre sem vettem azt, hogy megfeledkeztem róluk. - Nem keresnek engem - Karim úr szemébe pillantottam, aki letette a poharat az asztalra. - Anya és a húgom - fejeztem be alig hallhatóan.

- Nem tudom, hogy erre mit mondhatnék. Olykor hozzánk a legközelebb állóak tűnnek el az életünkből.

- Ennyit jelentenék nekik? - fürkésztem a halakat és figyeltem ahogy kergetőznek a vízben. - Nem értem, hogy miért nem keresnek.

- Talán nekik is megvan a maguk baja. Talán csak megfeledkeztek.

- Maga szerint? - csuklott el a hangom. - Nem várnak már haza, igaz?

- Nem tudom, Leyla - válaszolta szűkszavúan. - De miért kell ezen törnöd a fejed? - érdeklődött.

- Nekem csak eszembe jutott. Eszembe jutott, hogy eltűntek. Mintha nem is léteztek volna. Vagy talán csak én tűntem el... - gondolkoztam hangosan, majd zavartan ajkamhoz emeltem a poharat. - Bocsánat. Nem akartam elrontani az estét.

- Nem rontottad el, Leyla - fogta meg a kezem, majd mélyen a szemembe nézett.