A változások mindig maguktól történtek. Az én életemben mindig történt valami, soha nem volt egy nyugodt napom. Azt hiszem, hogy ez az isten akarata, valamiért próbára akar tenni engem. Ezt nem bántam, mindig is szerettem a kihívásokat, és nyitottan fogadtam a változásokat. Az én életem olyan, mint egy körforgás. Nincs eleje, és nincs vége. Soha nem áll meg, és én magam sem tudom, hogy mikor mi fog történni.

Haza érve szinte minden megváltozott. A belvárostól messze fekvő otthonom az egyetlen hely, ahova nem viszem magammal az üzletet és azt az énemet. Itthon csak egy átlagos, hétköznapi ember vagyok. Ezt soha nem bántam, mert szükségem van egy zugra, ahova elvonulhatok ha úgy adja az élet. A ma éjszaka is pont ilyen volt. Fáradt és kimerült voltam, a történtek után nem akartam apám egy hotelében megszállni, ezért egyenesen haza kívánkoztam. Végre úgy éreztem, hogy magam mögött hagyhatom a történteket és azt a nőt is. A helikopterről leszállva mondtam az embereimnek, hogy menjenek haza, ma már nincs szükségem rájuk. Bizonytalanul álltak előttem, de végül felszálltak a helikopterre, amely elrepült. Végre egyedül! Másra sem vágytam. A gömb formájú kerti lámpák szépen kivilágították a hosszú kertet, a magas pálmafákat és az elegáns járda mellett díszelgő virágokat. "Ez egy kisebb palota" szokták mondani a turisták akik hasonló házakat és épületeket szoktak látni. "Minden arab így él, fényűző palotában és szolgáik is vannak" nekem például nincsen szolgám, szeretem magam elintézni a dolgaimat. Tudom, hogy az embereknek mi a véleménye a magam fajta gazdag emberekről, de soha nem érdekelt. Azt akarják, hogy bűntudatom legyen a vagyon miatt, amit magamnak köszönhetek. Soha nem éreztem bűntudatot, ezután sem fogok.

Végig sétáltam a járdán, majd a medence széléhez érve lerúgtam az elegáns cipőmet. Szeretek úszni, este a csillagos égbolt alatt a legjobb. Én megszoktam már, de a pálmafákkal és a zöld fényekkel körbeölelt medence nagyon hangulatos tud lenni. Végig gomboltam az ingemet, lehúztam magamról és a nadrágommal együtt az aszfaltra dobtam. Mély levegőt vettem, majd egy mozdulattal fejest ugrottam a hűvös, átlátszó vízbe. Tűrtem, hogy a hideg irányítson, előre úsztam ahogy a víz mélye ellepett engem. A medence hosszú volt, ezért erősen felrúgtam magam a motívumokkal ellátott aljáról. Mikor a felszínre értem, megtámasztottam magam a szélénél. A medencéből belátni az egész nappaliba. A földig érő bársony függönyök nem takarták el, az arany színben pompázó bel teret, se a márvány követ. A fekete kristály csillár is úgy csillog, hogy a város másik részéről is látni lehet. Összehúztam a szemem, hiszen láttam, hogy piros vér keveredik a vízcseppekkel az alkaromon. Ekkor jutott eszembe, hogy van egy vágás az arcomon. - Picsába! - egy mozdulattal felhúztam magam, majd vizesen félrehúztam az üvegajtót, hogy össze tudjam húzni a sebemet.

A seb lefertőtlenítése után felvettem egy fehér nadrágot és egy fekete inget. A nappaliban töltöttem magamnak konyakot, arra viszont nem számítottam, hogy társaságot fogok kapni. Nem számítottam ekkora meglepetésre, ezért a nappali közepén állva az üvegasztal sarkára helyeztem a kristálypoharat. Váratlan látogatómat két testőr követte, akik hátra tett kezekkel megálltak a medence mellett. A két kopasz fickó előre néztek, míg a látogatóm vigyorogva lépett be az ajtón. Magas tűsarkúja kopogott a márvány felületén, az arany ékszerei és a kontyba kötött haja elegáns volt. Fehér kosztümöt viselt, és minden szemszögből gyönyörű volt. Tenyeremet összedörzsöltem, majd elé léptem és csókot nyomtam a kézfejére. - Anya! Kellemes meglepetés! Miért nem szóltál, hogy jössz? - kézfejét mosolyogva simogattam, miközben ő az arcomra helyezte a kezét. Anyám mindig is gyönyörű volt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ő mindig igazságos és kiáll a szerettei mellett.

- Meglepetésnek szántam, drága fiam! Apád említette, hogy a modellekkel tovább dolgoztál, hogy megtaláld az arcot, aki reklámozni fogja a parfümödet a katalógusokban - oldalra pillantottam, mert erről nem akartam beszélni. - Bár a szemedben azt látom, hogy nem jártál sikerrel - összehúzott szemekkel felsóhajtott, ezért udvariasan a bőr szék felé mutattam.

- Ülj csak le, anya - mikor helyet foglalt, töltöttem neki egy kis konyakot, majd átnyújtottam a poharat. Lábát kényelmesen keresztbe fonta, miközben az arcomat fürkészte. - Ne is kérdezd - tapogattam a sebemet.

- Mi történt az arcoddal? Karim! - felháborodva közelebb hajolt, félelem jelent meg a szemében, de én csak elmosolyodtam. Elmagyaráztam neki, hogy nincs mitől félnie. - Fiam, akkor is van egy vágás az arcodon!

- Ez csak egy kis baleset volt, anya - hazudtam alig hallhatóan. - Inkább térjünk vissza a munkára - lábamat keresztbe fontam, majd hátra dőltem a kipárnázott kanapén. Nem akartam anyámnak hazudni, nem szoktam, de nem akartam erről a dologról többet beszélni. - Sajnos még nem sikerült megtalálnom a tökéletes arcú nőt. Ez az igazság - aprót kortyoltam az italba, közben anya szemébe pillantottam, aki elegánsan felsóhajtott.

- Segíthetek benne ha gondolod. Rengeteg csinos modellt és színészt ismerek. Igazából tartom pár lánnyal a kapcsolatot. Ha megengeded, megemlítelek nekik - utáltam, mikor a munkámba akartak avatkozni. Évekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy ezt az üzletet én magam viszem végig. Megegyeztünk, hogy ez az enyém lesz. Nem akartam segítséget elfogadni, mert a saját üzletem főnöke vagyok.

- Nincs szükség rá anya! De csókolom kezeidet!

- Allah, fiam! - csettintet egyet. - Neked semmi jót nem szabad mondani? - kérdezte mérgesen. - Ha egyedül szeretnéd megoldani, ám legyen - kortyolt bele az italba. - De jusson eszedbe, hogy én csak segíteni szerettem volna neked - tette fel a kezét védekezően.

- Tudom anyukám, tudom - küldtem neki egy puszit. - De hol van az öreg? Ma még nem is hallottam felőle - ráncoltam a szemöldökömet. Megszoktam, hogy apámnak is forgalmas élete van. Ő nem egy hétköznapi ember, befolyásos üzletember, akárcsak én. Az ő hétköznapjai a tárgyalásokról és a befektetésekről szólnak. Tőle tanultam mindent, amit a jelenben elsajátítottam. Az emberek beképzeltnek és veszélyesnek tartanak. Igaz! Van egy arcom, egy tekintetem és kisugárzásom amit örököltem. De ez csak egy látszat, senki nem tudja, hogy milyen vagyok valójában. Van pénzem. Van hatalmam és magám helikopterem. Egy luxus parfüm cég tulajdonosa vagyok, de ennyi. Sokan nem tudják, hogy mi van a pénz és a hatalom mögött. Vagyok én, egy normális, hétköznapi ember. Apámmal ellentétben én szeretek néha elvonulni és eltűnni a nagyvárosból. Ezért is megfelelő a kieső luxus házam. Elzárt és kevesen tudnak róla.

- Dolgozik - tanácstalan sóhaj hagyta el az ajkát, ezért közelebb hajoltam hozzá. Láttam rajta, hogy aggasztja a téma. - Állandóan csak dolgozik. Éjjel és nappal is - pislogás nélkül kortyolt az italba, majd a tarkómra simította kezét. - Ígérd meg fiam, hogy te nem fogsz a munkába temetkezni!

- Nem lesz ilyen, anya - csóváltam a fejem. - Nem tudnék - simítottam meg a kezét. - Szóval nincs mitől félned.

- Köszönöm - suttogta hálásan, majd az arcomra mutatott. - Bízom benne, hogy ez nem marad meg - mutatott a lefedett sérülésre.

Én már ekkor tudtam, hogy igen.

Üveges tekintettel hallgattam az anyám és a húgom beszélgetését. Nem szoktam ilyet csinálni, mert tudom, hogy nem illik. A fürdőszobába sétáltam, véletlenül hallottam meg, hogy rólam beszélnek. Kicsi falnak támasztottam a lapockámat, miközben lesütöttem a tekintetem. - Leyla nagyon haragszik rám, igaz anya?

- A nővéred túlreagálja. Az apja volt ilyen. Rá ütött. Félnótás volt, bolond! A maga világában élt. Furcsa lélek volt - anyám hangjában gúnyt véltem felfedezni, ezért szomorúan a szemem elé helyeztem a kezem. - Az apja mindig istentisztelő és békés ember volt. De te az én Makhmutomra ütöttél, ezt tartsd észben! - fél szemmel láttam, hogy anyám a húgom halántékára mutat. Összehúztam a szemem, majd megcsóváltam a fejem. Nem bírtam ki! Anyám beszélhet rólam csúnyán, de az édesapámat nem veheti a szájára! Ledobtam a padlóra a törölközőket, majd megindultam feléjük. Anya nem számított rám, ezért megijedt. Az asztal mellett állva hátra tántorodott, kezét a mellkasára helyezte.

- Tényleg, anya? - fontam össze a kezem. - A te Makhmutod a börtönben ücsörög! - mutattam az ajtó felé. - Bezárták, mert egy bűnöző, egy utolsó féreg! - csaptam össze a kezem. A húgom könnyezni kezdett, anya pedig pofonra tartotta a kezét, de én megfogtam a csuklóját. - Nézd meg először az állítólagos szerelmed, és aztán beszélj így az apámról! - nem tudtam visszatartani a dühömet. Bajt követtem el, hiszen egy olyan dolgot mondtam el, amit nem kellett volna. Szinte lassított felvételben láttam, hogy a húgom a szája elé teszi a kezét, hogy megfogja az asztal szélét, hogy ne essen el. Nagyot nyeltem, majd hátra léptem egyet.

- Az apám börtönben van?! - fordult anya felé, aki sírva lesütötte a szemét. - Évekkel ezelőtt azt mondtad nekem, hogy jobb munka reményében elköltözött, de ugyan úgy szeret engem! Azt mondtad, hogy apa mindennap gondol rám. Ez mind hazugság volt?! - leült az egyik székre, majd rám emelte a tekintetét. - Te tudtad? Tudtad, hogy igazából börtönben van? - könnyes szemmel leguggoltam elé, kezemmel letöröltem az arcàt, és a fejemet csóváltam. Helyre kellett hoznom.

- Tudtam, de csak azért nem mondtam el, mert szeretlek. Nem akartam, hogy fájjon, hiszen a kishúgom vagy.

- Mi csak fél testvérek vagyunk! - tiszta erőből ellökött engem. A padlón ülve pislogás nélkül néztem a húgomra, aki ökölbe szorított kezekkel sírt. - Mindketten hazudtatok nekem! Az apám nem is elköltözött, hanem börtönben van! Én ezt nem hiszem el... - Hazan sírva kifutott a konyhából, én pedig könnyes szemmel néztem utána. A francba!

- Bravó! - tapsolt az anyám. - Ezt jól megcsináltad - felállt, majd megcsóválta a fejét. - Most megyek és megvigasztalom Hazant - horgasztotta le a fejét. Egyedül maradtam a konyhában, ezért leültem a székre, majd kifújtam magam.