Másnap reggel egy borzalmas nap vette kezdetét, amit nem a másnaposság okozott. Engem ez valahogy mindig elkerül, de unokatesóm helyettem is szenved ettől. Hangos beszélgetésre keltem, ami nem olyan meglepő, tekintve, hogy a hétvégéket a nagymamámnál töltöm, de ez a tegnap történtek után a legkevésbbé sem hiányzott. Pedig hozzászokhattam volna már. Most viszont csak aludni akartam, hogy egy kicsit, legalább pár óra erejéig ne az előző este történteken kattogjon az agyam, hogy mi minden ment most miattam tönkre és hány embernek okoztam ezáltal csalódást. Mérgesen, puffogva keltem ki az ágyból, amiért nem tudtam visszaaludni, majd kómásan botorkáltam ki a konyhába, és bamba farkasszemet néztem mamámmal, mielőtt odasétáltam és adtam neki egy puszit köszönésképp.

- Jó reggelt, kislányom! Mikor értél haza? Janika már rég itthon volt, amikor elmentem aludni, de te még nem voltál a szobádban - utalt arra, hogy este még unokabáttyámmal közösen indultunk neki a kocsmázásnak. Ő még mindig nem tudja, hogy már nem egy társaságba járunk, pedig már így van ez egy ideje. Biztos, hogy ki lenne akadva még így is, hogy lassan 18 éves leszek. Oké, még van addig egy fél évem hátra, de ki nem várja, hogy hivatalosan is nagykorú legyen és végre azt tehesse, amit csak akar minden beleszólás nélkül?!

- Nem tudom, nem néztem az időt - pillantottam az óra felé, ami most alig 7 órát mutatott. Ilyenkor azért rendesen irigykedem Janira, hogy tőle akár atombombát is ledobhatnak mellé, akkor is az igazak álmát alussza, mint egy jólnevelt kisgyerek. - Jó reggelt Klári nénje! Mi járatban ilyen korán? - fordultam az irreálisan hangos beszédű nőhöz, aki valószínűleg az ébredésem fő oka.

- Szia Karolina - köszönt vissza ismét fülsüketítő hangerővel. Komolyan ennek az asszonynak elég lenne normálisan beszélnie egy szórakozóhelyen, akkor is tisztán hallanám.

- Mamika, van még lefőzve kávé?

- Persze. Öntsek?

- Dehogyis, megoldom. Nagylány vagyok már, tudod - kacsintottam rá, még betettem a mikróba megmelegíteni.

- Jajj, istenem, de jó neked Marikám, hogy ilyen gyakran jönnek hozzád az unokáid - sóhajtott vágyakozóan, majd hozzátette: - Bárcsak az enyéim is ilyen szívesen jönnének!

- Ugyan - legyintett mama palástolva a büszkeségét a jó kapcsolatunkra. - Tudod, hogy milyenek a fiatalok és milyen elfoglaltak.

Hallgattam, ahogy beszélgetnek a családról és a régi időkről, hogy milyen is volt, hogy ők miként élték meg és most mennyi minden változott, amit hiányolnak, miközben a táskámban kutattam cigi után. Mindig szerettem ezeket hallgatni. Főleg, amikor a gyermekkoráról beszélt mama. Nem lehetett neki egyszerű, de mégsem teherként vagy azt bánva tekint vissza rá, akármilyen rossz is volt. Nekem is mindig azt emelte ki, amikor kicsi voltam, mi jó származott a kellemetlen, akkor kész csapásként megélt dolgokból. Viszont a legkedvesebb történetem mégis az, amikor megismerte tatámat. Bár, ő már nincs közöttünk lassan 5 éve, mindenről ő jut itt eszembe és mama is fátyolos tekintettel, szerelmes hangon beszél róla több, mint 40 év házasság után is. Mamikámat megölelgetve lenyúltam a mögötte lévő gyújtót.

- Csak ne bagózz olyan sokat, Linus - mondta, miközben szorított egyet az ölelésén.

- Én? Soha - nevettem, miközben felmarkoltam a kávém és kimentem a teraszra, ahol Dagi, a cicánk, már nyávogva várt. Visszaléptem az előszobába egy konzervért és kiszedtem neki. Meggyújtottam a cigimet és mélyet szippantottam belőle, miközben a kávé illata beborította az orromat. Beleittam és hagytam, hogy a fekete nedű ellepje az ízlelőbimbóimat és a koffein bejárja minden porcikámat, lendületet és energiát biztosítva a mai naphoz. Mind testileg, mind lelkileg szükségem lesz ma rá. Leültem a lépcsőre, egyik kezemmel a macskát simogattam, és közben elmerültem a gondolataimban. Vajon kimenjek ma a pályára? Vagy inkább kerüljem egy kicsit, még elül a vihar? A tegnapi után nem vagyok épp szociális hangulatomnál, inkább csak léteznék a semmiben. Egyedül. Talán tényleg ezt kellene tennem; hazamenni anyáékhoz, ott úgysem keres senki. Főleg nem hétvégén, de húgomnak ma lesz a gálája és Kolosnak is adtam egy meghívót pár hete. Arról nemis beszélve, hogy ő is megérdemelne egy értelmes magyarázatot, mert nem látom értelmét, hogy haragban legyünk. Esetleg maradhatunk barátok. Viszon ezt semmiképp sem mondhatom, annyira közhelyes. Ugyan mit mondanék neki, ha itt állna? Na, ez egy remek kérdés, de ha erre nem tudok még gondolatban sem választ adni, hogyan is beszélnénk meg normálisan, indulatok nélkül?! Jézusom, tényleg nem kellene ilyen kusza gondolatvilággal megszólalnom sem, nemhogy emberek közé menni. Maga lenne a katasztrófa! A kapu nyílása szakította meg a magamban folytatott kis diskurzust, amikor Renát láttam bejönni. Igen, ő már csak így közlekedik. Bár, elég lett volna kinyitnia az ablakot és kiszólnia.

- Lina, hallod neked pofázok egy negyed órája, de semmi reakció. Mi a szar van? Miattad kellett felöltöznöm. Hétvégén. Reggel - emelte ki, hogy ő azért ehhez nincs hozzászokva, miközben kómásan botorkált felém. - Nézz rám! Egy igazi kriptaszökevény vagyok, baszki! - Toppantott egyet elém érve, míg végigmutatott magán.

- Bocsi, csak elgondolkoztam - néztem rá bűnbánóan. - Kérsz egy kávét?

- Persze - felelte, miközben bementünk, hogy lefőzzek mégegy adagot. - Még mindig a tegnapiakon rágódsz?

-Igen - meredtem a családi méretű, kotyogós kávéfőzőre várva a pillanatot, hogy ihassak és ismét mozgásba hozza a vérkeringésem. Kicsit, mintha függő lennék, de nem tagadom, viszont ma reggel mindketten úgy néztünk ki, mint akiken átment az úthenger egy párszor oda-vissza.

- Szisztok, lányok - köszönt el tőlünk Klári nénje és egy-egy puszit adott az arcunkra, amit kénytelenek voltunk elviselni még akkor is, ha annyira nem örültünk neki, mint kellene.

- Csókolom - integettünk a bejárati ajtóból egy utolsót, majd megvártuk még mama is bejön és bevonul a szobájába, csak akkor folytattuk a beszélgetésünket.

- Teljesen felesleges - rántott egyet a vállán, mikor csípőjével lazán a pultnak támaszkodott és a cukrot kanalazni kezdte a poharába. Bár, sokkal inkább lapátolta. Nem szerette, hogy keserű az ital, így mondhatni kávészirupot ivott.

- Fél évet voltunk együtt, Reni. Nem gondolod, hogy normálisan kellene lezárni? - pillantottam rá a koffeincsodám gőze mögül.

- Szerintem elég rendesen elvágta magát az utolsó megszólalásával. Nyilvánvaló, hogy nem lesztek puszipajtások - a szemeit fogatva indult vissza a teraszra, miután elővett a táskám zsebéből két szál cigit.

- De én nem így akartam lezárni. Ma akartam beszélni vele, amikor kettesben vagyunk, nem közönség előtt, mint egy elcseszett drámában - ültem mellé a lépcsőre, majd tűzzel kínáltam a cigarettához.

- Na, figyu! Te diszkrét voltál. Ő borította ki a szart a biliből, úgyhogy ne magadat okold! Ússzon csak benne nyugodtan - mondta kissé indulatosabban, mint vártam és ezen meghökkentem.

- Van, amit nem tudsz a tegnap estéről - kezdtem, mire egy kérdő pillantással jutalmazott a tengerkék szemeivel. - Lesmároltam tegnap Gergőt - fújtam ki a levegőt, aztán magyarázkodva folytattam. - Vagyis utána ő is engem, de én provokáltam ki. Aztán úgy otthagyott, hogy csak pislogtam.

- Oké, akkor ez volt a hirtelenség miértje - bambult el egy pillanatra, majd a tőle megszokott éles váltással, teljesen bezsongva folytatta. - És milyen volt? Volt vibrálás? Inkább csak puszi volt vagy a nyelvét is bevetette?

- Határozottan éreztem valamit, de nem tudom, hogy ő is így van-e vele. És igen, a második már nyelves volt, de az egész semmit sem ért, mert otthagyott. Ráadásul hajnalban egy öleléssel, három puszival és teljes zárlattal az agyamban hagyott a kapuban. Most mi a francot kezdjek ezzel a szituációval? - Kérdeztem szinte már hisztizve, miközben az arcomat a kezeimbe temettem.

- Beszélj vele - tárta szét a karjait jelezve, hogy ez teljesen nyilvánvaló.

Természetesen tudom, hogy igaza van és hogy mennyit jelent a kommunikáció, főleg egy ilyen eset során, de mégis mit mondhatnék, amikor még az exemmel sem simítottam el mindent?

- És Kolos? - pillantottam fel.

- Hm - rántott vállat. - Tegnap már valami nagypicsájú, vörös ribanccal vigasztalta magát a Bodzában. Vagy legalábbis nem egyedül ment haza. Lehet a másik volt a befutó; vékony, szőke, a nagyseggű barátnője.

- Micsoda?! - néztem értetlenül.

- Mondtam, hogy gyűjtök infókat - tárta szét a karjait. - Viszont akkor kezdjük az elején. Jani valami új nőcskét hozott haza, akit még nem láttam eddig, de tudod, hogy buknak rá a lányok - mondta mintegy mellékesen, hiszen egyikünknek sem volt újdonság. - A másik meg, hogy Kolos elhordott mindennek és mindenkinek, akit csak ismert vagy meglátott.

- Oké, ne is folytasd! Én most szépen bemegyek a szobámba és majd akkor jövök ki legközelebb, ha kihalt az emberiség és újra dínók sétálgatnak az utcán - álltam fel a lépcsőről.

- Ne csináld már! Még be sem fejeztem!

- Akkor hajrá - mondtam hátat fordítva neki, mert nem bírtam már elviselni. A tegnapi is pont elég volt.

- Szóval, Viki volt a pultban és ő ugye szeret pletykálni - kezdte a történetet az ősidőktől, majd gyorsan a lényegre tért, mert szúrós szemmel pillantottam hátra a vállaim felett. - Viki elmondta Janikának, aki konkrétan beleverte Kolos fejét a pultba és közölte vele, idézem "ha mégegyszer ilyeneket mondasz az unokahúgomról, a motorom mögé kötlek és úgy megyünk túrázni a haverokkal a hegyekbe, de szerintem nem kell részleteznem, ott mik várnának rád..."

- Jesszusom! Jani komolyan ezt mondta? Kitől hallottad? - kérdeztem totál sokkos állapotban.

- Premier plánban láttam. Akkor jöttem ki a mosdóból. Baromi jó volt - vigyorgott rám hülyén. - Amúgyis egy félisten az unokatesód, de ez... Hozott volna inkább engem haza.

- Ezek után, hogy beszéljek vele? - Tártam szét a karjaimat. - Előtte még maximum bocsánatot kértem volna és próbálkoztam volna az esti dolgok helyrehozatalával, hogy azért ne legyünk haragban, de így?!

- Igaz. Akkor csak hagyd az egészet a picsába - mondta lazán, viszont nekem egyáltalán nem tetszett ez a felvetés.

- Várjál! Bevert képpel szedett össze két csajt?

- Valami olyasmi. Nem tudom melyik lett a befutó, de valami szar dumát adott be nekik, hogy az exe megcsalta és szakított vele, aztán megverette egy pár motorossal, mert nem fogadta vissza. Roli legalábbis így mesélte.

- Na, az a pincsi is megér egy misét - forgattam a szemem. - És bevették?

- Persze. A viselkedésükből ítélve annyi eszük van, hogy GPS segítségével eltalálnak a szoláriumig, ha eléggé koncentrálnak.

- Ezt nem hiszem el - nevettem fel, mire Rena is csatlakozott, és a megállíthatatlan röhögésünk közben, fuldokolva részleteztük, hogy mennyire buták.

- Linuskám, apád keres - jött ki hozzánk mama a nagy vihorászásunk közepette. - Azt mondja, nem lehet téged elérni, aggódott és most elég mérges - nyújtotta át a telefont szigorú tekintettel.

- Szia, apa!

- Kislányom, ezt nem hiszem el! Mégis mi a franc van már megint a telefonoddal? Nem egyszer megbeszéltük, hogy azért van, hogyha keresünk elérjünk... - kezdte a szokásos hegyi beszédet, miközben egy bocsánatot tátogva vonultam vissza a szobámba. Ledobtam az ágyra a telefont és melléhuppantam én is a puha párnáim közé. Némán, csak artikulálva és szokásos szülői arckifejezéseket használva mondtam apával együtt a jól ismert szöveget. - ... vagyis, ha hívlak vedd fel!

- Tudom! Bocsi, csak az este kikapcsoltam, mert nem akartam reggel az üzenetekre meg értesítésekre kelni - tereltem a témát. Nem szerettem volna felhozni, mi történt. Mindenkinek jobb, ha nem tud róla, úgyhogy remélem Jani is tartja a száját!

- Rendben van. Anyád is keresett, meg írt üzenetet is, úgyhogy olvasd el. És válaszolj is neki! - emelte ki, mert tudta, nem szokásom. Tudomásul veszem, amit olvasok, minek nyugtázzam? Legközelebb alá is íratják, mint amikor rendelek és a futár, hozza a csomagot, meg dedikáltat, hogy valóban kézbesítve van?! Na, mindegy, de ezzel kikészítenek, az biztos!

- Most kapcsolom be, mindjárt nézem - majd a PIN kódomat beírva és a telefont visszarakva az éjjeli szekrénye még hozzátettem: - És írok.

- Oké. Kérdezd már meg mamádat, hogy mi lesz az ebéd!

- Mami - kiabáltam ki a szobámból letakarva a telefonom mikrofonját. - Apa kérdezi, hogy mit eszünk ma?

- A húsleves már fő, nemsoká készen van, a sertéspörkölt is rotyog lassan és a nokedlit is szaggatnám, ha hagynátok - mondta a szobaajtómban megállva, majd rögtön ment is vissza főzőcskézni. Tudom, hogy utálja, ha kiabálunk egyik helyiségből a másikba, de a reggeli ébresztő után ennyi járt nekem.

- Husileves és pörkölt nokedlivel - közvetítettem az elhangzott menüt apának.

- És a süti? - kérdezte olyan hangon, mint egy óvodás, aki nem kapott a mikulástól csomagot. Meg mernék rá esküdni, hogy még a kiskutya nézését is bevetette.

- Csinálok neked kókuszgolyót - kezdtem piszkálódni, hiszen tudom, hogy nem szereti a kókuszt.

- Édességet kértem, nem azt, hogy mérgezz meg - mondta tettetett felháborodással. Na, igen. Ő az én kora alapján felnőtt, de mégis örök gyerek édesapám. Egyszerűen nem lehet nem szeretni!

- Majd összedobok valamit.

- Megint azt a sok csokisat? - hallottam a hangjában a reménykedést. Tudtam, hogy a triplacsokis tortámra gondol, amit múltkor készítettem anya születésnapjára.

- Meglátjuk, de most mennem kell, anyunak válaszolok.

- Oké, szia - köszönt el, majd letettük a telefont.

Az éjjeliszekrényre helyeztem mamikám készülékét, és a sajátomat vettem a kezembe. Egyből láttam a több tucatnyi értesítést, úgyhogy egy nagy sóhaj mellett megnyitottam az anyutól érkezett SMS-t. "Szia Kincsem! Nem láttad tesód fellépős ruháját? Itthon csinálod meg a haját vagy majd ott, az öltözőben?" A többi tőle érkezett, csak arra noszogatott, hogy vagy vegyem fel azt az átkozott telefont, vagy üzenjek vissza. Végül bepötyögtem, hogy hol találja a keresett darabot és, hogy majd a gála előtt gyorsan megcsinálom. Kár, hogy ezt mind tudta húgom is! 
Tovább néztem az értesítéseket és a messengerem majdhogynem felrobbant, annyi üzenetem érkezett a tegnap este kapcsán. Ennek során beszámoltak arról, hogy látták Kolost valami nővel kavarni, tudok-e róla; hogy smárolt egy csajjal; hogy látták, szakítottunk, mi történt; hogy hogy vagyok most; és egyéb ilyen fergetegesen információdús üzenetek, látszólag a hogylétem felől érdeklődő kérdésekkel megspékelve. Végül megláttam, hogy tőle érkezett egy fénykép. Elidőzött fölötte az ujjam egy darabig, de egy nagy levegőt és ezzel együtt lelkierőt véve megnyitottam a beszélgetést. Nem kellett volna. A képen Kolos látszott a sötétben deréktól lefelé, amiről csak a félig geometrikai formákból kirajzolódó, szív tetoválásából ismerhető fel, hogy valóban őt ábrázolja. Felismerem, mert én terveztem. Kezével egy kócos, szőke, laza kontyba fogott hajba markolva fordítja a lány mosolygós fejét a kamera felé, miközben a farka a szájában van. A kép tetején egy "más szívesen csinálja helyetted" felirat díszelgett nagy, piros háttérrel kiemelve a fehér szöveget. Szinte világított a homályos, szürkés fotón, amivel csak megforgatta a kést bennem. Nem azért, mert szeretem, hanem azért, mert a barátságunkat is eldobta, esélyt sem adott neki.

- Szóval a szőke lett a befutó - motyogtam magamban, miközben csöndesen, hüppögve elkezdtem sírni. Nem tudom meddig feküdtem ott, a papírzsebkendőket pazarolva a volt kapcsolatunkra, csak arra eszméltem, hogy mama a könyökével kinyitotta az ajtót és tájékoztatott, hogy az ebéd az asztalon van, de öltözzek fel, mert vendégünk van.

Gyorsan felvettem az első tiszta ruhát, amit a fotelben találtam, csuklómmal letöröltem a maradék könnycseppeket az arcomról és mosolyogva csatlakoztam a többiekhez. Pillanatok alatt értelmet nyert, hogy ki is a vendégünk. Janika tegnapi kalandja, egy nagyjából velem egyidős, vékony, aranyos arcú, értelmes tekintetű lány. Dús fekete haja lófarokba volt kötve a feje búbján és feszengve ült unokatestvérem mellett. Nyilván nincs hozzászokva, hogy az egyéjszakás kalandjának a családjával ebédeljen. Helyet foglaltam én is, majd bemutatkoztam a lánynak s mindenki csöndbe burkolózva látott hozzá ki a reggelijének, ki az ebédjének. Így ment ez, még az én drága édesapám meg nem érkezett. Hallottuk a kocsi hangját, ahogy a zúzottköves feljáróra rákanyarodik és pár rövid dudaszóval csaholásra készteti Mogyorót, mama kutyáját. Összenézéssel nyugtáztuk a dolgot, viszont még mindig nem szólt senki semmit, de rövidesen nyílt a bejárati ajtó és csatlakozott hozzánk egy puszit adva a fejemre, mielőtt leült volna az asztalfőre mama és közém. Vele szemben a másik férfi ült a családból, ahogy nálunk már azóta szokás, mióta az eszemet tudom.

- Mi ez a nagy csend? Nem ehhez vagyok szokva - állt fel apa, hogy tata régi szokásához híven bekapcsolja a rádiót és egy nótákat sugárzó csatornára kapcsolja, majd ismét csatlakozott hozzánk. - Milyen volt az esti buli? - nézett ránk apukám felváltva, miközben megborsozta a levest.

- Egynek jó volt - feleltem szűkszavúan.

- Hiányoltak a srácok - utalt unokabátyám arra, hogy apu régen sokszor jött ki velünk. Mindenki ismeri, szereti a régi társaságból, mert fiatalos és laza. Na, meg tudták, hogy őt nem zavarja, ha iszunk. Sőt, még haza is viszi azt, aki részeg, mert ő csak üdítőzik mindig. - Képzeld még egy kis pöcsnek is el kellett magyaráznom, hogy mi az az illem - nézett fel a tányérjából és éreztem, hogy ezt a mondatot inkább nekem szánta, mint édesapámnak.

- Nő van a dologban, igaz?

- Mi más lenne? - kérdezett vissza kissé flegmán szemeit forgatva.

- Legalább tudja, hogy miatta volt? Vagy csak neked esett jól balhézni? - játszotta apa a felnőttet.

- Nem volt akkor ott a lány, de szerintem tud róla - beszélt Janika úgy rólam, mintha itt sem lennék, ami valljuk be, elég nevetséges.

- Gyorsan mennek itt a hírek - állapította meg mama két falat közt.

- Ne is mondd - tettem hozzá, de szerencsére nem értették, hogy mire célzok. Csak az unokatestvérem. És valószínűleg a lány is, akinek már most elfelejtettem a nevét. Talán Gréti, vagy Gitta. Az biztos, hogy G betűvel kezdődik.

- És te hogy vagy, anyukám? - fordult most mamához apa.

- Jajj, kisfiam reggel volt itt Klári nénéd, de már megint csak panaszkodott meg pletykált.

- És ez téged annyira zavart, mi mami? - bunkózott Jani.

- Ésszel beszélj a nagymamáddal! Ő sem beszél így veled, igaz? - nézett rá szigorúan apu.

-  Bocsi mama. Igazad van, keresztapu.

- Kér valaki uborkasalátát a pörkölthöz? - fordult körbe mama, miközben elkezdtük leszedni a mosatlan tányérokat az asztalról és a levest is felváltotta a nokedlis tál meg a kukta, amiben mindig rotyog valami finom.

- Persze - szóltak a férfiak.

- Te is kérsz? - mosolyogtam bátorítóan a lányra, mire egy apró bólintást kaptam válaszul. Nem túl beszédes csaj, de ekkora szájú pasi mellett, mint ez a lökött nem is csodálom.

Az ebéd további részében, csak a szokásos családi dolgokról volt szó, amit a vendégünk némán falatozva hallgatott. Bár, én sem tettem hozzá túl sokat. Szó volt mama házának felújításáról, ehhez kapcsolódóan a megfelelő szakemberekről, a munkáról, a közeljövőben esedékes tervekről és húgom táncvizsgájával egybekötött gáláról. Amikor a mai fellépés jött szóba, akkor szinte egyszerre pillantottunk az apa mögötti faliórára. Lassan egy óra, szóval ideje lenne mindenkinek elkezdenie a készülődést tekintve, hogy csak egy fürdőszoba áll rendelkezésünkre és mi vagyunk öten. Nem tudom a lány is jön-e, de bunkóság lenne hazaküldeni. Viszont nem az én dolgom erről dönteni, hiszen Jani hozta haza, de van egy extra jegyünk, ami a Kolosé lett volna, azt odaadnám szívesen. Pillanatok alatt belapátoltam az utolsó pár falat ételt a tányéromból, majd teli szájjal elmotyogva egy "köszi, mami, finom volt"-ot álltam fel az asztal mellől és indultam a szobámba előszedni tiszta fehérneműt és a szekrényből egy elegáns ruhát. Még mindig a számban lévő falatot csócsálva tologattam a vállfákat jobbra-balra a szekrényemben, amikor halk kopogást hallottam, így kinyitottam az ajtót. Megdöbbenve néztem a vendégünkre, aki egyik lábáról a másikra topogva állt előttem.

- Jani azt mondta, hogy segítsek, mert el fogtok késni - nézett rám óvatosan.

- Ebben valószínűleg igaza is van, úgyhogy segíts légyszi - tártam előtte szélesebbre az ajtót, majd amint átlépte a küszöböt szinte vonszoltam a szekrényemig. Zavartan álldogált mellettem, miközben elkezdtem kidobálni pár darabot az ágyamra. Először egy selyemszerű anyagból szőtt, csokoládébarna, oldalt felsliccelt, enyhén testhezállót, majd egy fekete, finom kötésű, A-vonalút, amelyben szinte észrevehetetlenül csillogtak az ezüst szálak, végül egy szürke, inkább egy hosszabb garbónak kinézőt repítettem a bevetetlen ágyamra úgy, ahogy volt, vállfástól mindenestől. - Szóval?

- A feketére szavazok - válaszolt szűkszavúan.

- Akkor elmegyek tusolni. Köszönöm.

- Azt mondta - kezdte bátortalanul, mire visszafordultam, de ő csak lesütötte a szemét, majd ismét nekifutott és letudt egy szusszra - Azt mondta Jani, hogy tudsz nekem kölcsönadni valamit a gálára.

- Szuper lesz! Na, gyere keressünk neked is valami szépet, had csorgassa a nyálát Janika - nevettem és újra a szekrényem előtt találtuk magunkat.

Hosszas keresgélés után sem találtam egyiket sem megfelelőnek, hiszen nem is ismertem a lányt és ő sem lett szerelmes egyikbe sem. Vagy legalábbis nem szólt róla. Hirtelen ötlettől vezérelve becsaptam a szekrényajtót, ami akkora csattanással zárult, hogy mama átkiabált, hogy minden rendben van-e. Megnyugtattam, hogy minden rendben, majd a vállánál fogva arrébbtoltam egy kicsit a lányt, hogy az ablak előtt álljon és természetes fényben láthassam, majd a feje búbjától a talpáig végignéztem. Sötétbarna, vállig érő haja, már szinte a feketébe hajlott, de abszolút természetesnek tűnt, zöld szemei csillogtak, amit zavarában mindig lesütött. Szép, nőies alakja volt, irigykedtem is az idomai miatt. Egy egyszerű fehér, piros márka logóval ellátott pólóban és sötét farmerben állt előttem. Majd egyszercsak bevillant. Feltéptem a ruhásszekrény ajtaját és kivettem egy méregzöld selyemfényű, spagetti-pántos ruhát egy fekete stólával.

- Hogy tetszik? - fordultam felé az említett anyagokkal a kezemben.

- Gyönyörű - simított rajta végig.

- Mellben inkább rád illik - mosolyogtam. - Még egyik karácsonyra kaptam, de azóta sem nőttek bele ezek itt - fogtam meg a cicimet nevetve, majd letéptem róla a cédulát.

- Akkor kész vagyunk - mondta.

- Igen... - akadtam el, hiszen a nevekkel sosem voltam jóban.

- Gréti - segített ki.

- Ne haragudj, de valahogy képtelen vagyok az emberek nevét megjegyezni. De a G betű megvolt - nevettünk együtt. - Na, hozzunk egy fésűt meg pár sminket.

Mindketten a fürdő felé vettük az irányt, majd amikor a vízcsobogást meghallottuk, konstatáltuk, hogy ezt lekéstük. A konyhában leülve vártuk, hogy kijöjjön a sellő, majd kihoztam mindent, amire csak szükségünk lehet, és megmutattam Grétinek, mit hol talál. Szerencsére mami készített ki mindenkinek törölközőt. Ettől a pillanattól fogva felgyorsultak az események. Még a vendégünk a fürdőben áztatta magát, kimentem mamával egy délutáni kávéra, amit megkoronáztunk egy-egy szál cigarettával és egy kis beszélgetéssel, de semmi komoly témát nem hozott most fel, amit cseppet sem bántam. Amint Gréti kijött, egy jót sprintteltem, nehogy valaki megelőzzön. Tusolás és hajmosás után ismét a szobámba mentem, ahol Grétivel elkészültünk.

- Szerintem egész jól festünk - néztem a tükörképünkre.

- Kihoztuk egymásból a legjobbat - mosolygott rám halványan a tükörből.

- Igen - öleltem meg vigyorogva. - De várj itt, szólok, ha jöhetsz.

Furcsán nézett rám, de nem vitatkozott. Én pedig kimentem a konyhába egy pár jégkockáért, majd bekopogtam Janihoz. Miután ajtót nyitott öltönyben, a kezébe nyomtam a fagyott kockákat.

- Ezt tedd a gatyádba, mert nem vállalok felelősséget a következményekért - villantottam rá egy ezer wattos mosolyt. - Gyere, Gréti!

Amikor kijött, szinte hallani véltem unokabáttyám állát koppanni a padlón. Csak állt ott a kis műanyag tálkával a kezében, melyben már olvadoztak a jégkockák, de nem mozdult. Lassan kivettem a kezéből a tárgyat, majd egy enyhén meglöktem, hogy valamit reagáljon. Végül összeszedte magát és odament, majd olyan csókot adott a lánynak, hogy a tizennyolcas karikát simán ki lehetett volna rakni.

- Elmennék már egy jó lagziba - mondta hangosan apám, ezzel megtörve a varázst, de egyet kellett, hogy értsek vele.

Lassan a gerlepár is elvált egymástól, de csak egymás szemét nézték. Hihetetlen, hogy ezt is megéltük. Janinak elcsavarta egy nő a fejét. Bár, gyönyörű és a készülődés alatti beszélgetés során kiderült, hogy még okos is. Veszélyes kombináció. Apához sétáltam és megöleltem.

- Gyönyörű vagy kislányom - adott egy puszit a fejemre. - De lassan induljunk el, mert anyád kiakad.

Elengedtem, majd az előszobába mentem a szövetkabátomért. Mikor mindenki útra készen állt, bezártuk a lakást és elindultunk a kocsihoz, Janikát kivéve. Ő a garázsba ment a motorjáért.

- Jössz velem? - pillantott Grétire.

Szegény fiú nem igazán fogta fel, hogy szoknyában van a lány. Meg azt sem, hogy elég hűvös van.

- Hát persze - mondta, majd olyan kecsesen pattant fel a motorra, ahogy nőt még sosem láttam. Egy pillanatra sem látszott ki a fehérneműje. A bukót is olyan elegánsan húzta a fejére, hogy elgondolkoztam rajta, nem-e valami nemesi család sarja. Jani beindította a motort és még a sisak takarásában is lehetett látni a lány elismerő tekintetét a vas tiszta dorombolásra. Végül a standard-ről levéve, lassan kanyarodott ki az útra, kikerülve apa kocsiját, de a sarokig rendesen kifuttatta a motort. Az egész utcát betöltötte az ezerkétszázas Aprilia hangja.

- Nekünk is menni kellene - szólalt meg elsőnek mamikám a döbbenettől, mire mindhárman beszálltunk és már indultunk is.

Gyorsan odaértünk, de arra nem voltam felkészülve, ami ott fogadott. Kolos állt ott a motorja mellett, Janiéval az oldalán. Lassan haladtunk a kocsival a tömeg miatt, úgyhogy csak kiugrottam gyorsan, még átment előttünk egy seregnyi néző és egyenesen a fiúk felé vettem az irányt, mert már méterekről tapintani lehetett a feszültséget kettőjük között. Fojtott hangon veszekedtek egymással, hogy ne keltsenek nagy feltűnést, míg Gréti inkább félre állt és rágyújtott egy cigire. Én is vettem ki egyet a dobozból és feléjük tartva gyújtottam meg, rettegve attól, hogy most mi lesz.

- Na, itt is van! Kérdezd csak meg tőle - mondta Kolos már cseppet sem ügyelve a hangerejére, mire pár szúrós pillantással jutalmazták a társaságunkat a körülöttünk álló vendégek. - Rajta!

- Miről van szó? - kérdeztem halkan Grétit.

- Valami Geriről meg rólad - súgta vissza a száját takarva, én meg csak a tenyerembe temettem az arcomat, majd némán hálátadtam a sminkfixálóért.

- Igaz ez? - nézett rám Jani. - Pont Geri?! Tudod te, hogy milyen ő? - kezdte indulatosan.

- Igen. És tudom, hogy milyen ismerem már elég régóta. Nem úgy, mint te - böktem mellkason, bár mit sem ért.

- Ezt - bökött a hüvelykujjával hanyagul Kolos felé. - Sem bírtam, de tudod te, hogy az a gyerek miket csinált? Nem hallottad, Kittivel is mit tett? - szinte már üvöltött velem, minek hatására megteltek a szemeim könnyel, de nem adhattam meg nekik azt az elégtételt, hogy sírni lássanak, így sarkon fordulva besiettem az épületbe, hogy megkeressem húgomat. Még hallottam, ahogy utánam kiált, hogy nem úgy értette, viszont nekem ez már nem számított. Csak az öltözőt akartam megtalálni, hogy aztán az előadáson a sötétben ne lássa senki a könnyeimet. Elsőnek azonban a mosdót látogattam meg, hogy anyáéknak ne tűnjön fel annyira a lelki állapotom. Bementem az első szabad fülkébe, majd a wc fedelét lehajtva ráültem felhúzott lábakkal és a térdemhez nyomtam a homlokom. Nem sírtam, nem akartam sírni, csak hüppögtem, mert bántott a dolog. Csakhamar egy pár magassarkú sietős kopogását hallottam, aki végigkopogtatta az összes fülkét. Amikor az enyémhez ért, nem válaszoltam.

- Karolina, tudom, hogy bent vagy - hallottam meg Gréti hangját. - Elhiszem, hogy rossz, de gyere ki légyszíves. Nem akart megbántani, csak félt téged.

- Tudom - dünnyögtem.

- Akkor? A testvéred számít rád, már csak alig húsz perc maradt a fellépéséig.

- Basszus! - ugrottam fel, majd nagy lendülettel kivágtam magam előtt az ajtót. A tükörhöz léptem, hogy megnézzem, mennyire vagyok vállalható állapotban. Kicsit megigazítottam a szemem, és a lányhoz fordultam. - Segítesz?

- Igen - felelt furcsán. Még mindig engem szugerált. Nem értette az éles váltást.

- Futás! - ragadtam meg a kezét és magassarkú cipellőben száguldani kezdtünk az öltöző felé.

Szerencsére jó szárnyban voltunk, így nem kellett a fél épületen átvergődni magunkat. Hevesen rontottunk be testvéremhez, amit anya egy "na, végre" sóhajtással nyugtázott, majd magunkra hagyott bennünket.

- Gréti, Adél. Adél, Gréti - tudtam le gyorsan a bemutatást, így a következő pillanatban már neki is estünk. Fontuk és fésültük, tupíroztuk, hullámcsatokkal rögzítettük, így hoztunk ki a lapockáig érő, nem túl dús, seszínű hajából egy nagyobb kontyot a feje búbjára, melyhez oldalról egy fonat vezet. A kis fánk alakú hajcsoda tövébe tűztünk még egy aranyos, kék rózsákkal díszített hajtűt, ami tökéletesen illett a ruhájához.

- Gyönyörű lettél - mondta Gréti mosolyogva.

- Mint egy igazi hercegnő, húgi - tettem hozzá.

Végül a tükör elé állt és ő is megcsodálta az alkotásunkat a fején. Fülig érő szájjal vigyorgott ránk vissza a tükörképe.

- Elképesztőek vagytok! Köszönöm - ölelt át bennünket egyszerre. - Mennem kell, de utána találkozunk, igaz? - nézett ránk nagy szemekkel.

- Hát persze, törppilla - mosolyogtam rá, aztán elindultunk Grétivel a nézőtér felé.

Pár éve még én is ennél az egyesületnél versenyeztem, csak nekem a balett volt a nagy szerelmem, míg ő inkább a versenytánc felé hajlik. Mindegy mit táncol az ember, amég szívét lelkét beletéve, szenvedéllyel mozog, akár a színpadon, akár egy buliban. Sohasem a hely számít, hanem az érzés, amit ez a mozgásforma nyújt, a zene, ami automatikusan mozgásra készteti a tested és az emberek, akikkel ebben a csodás pillanatban együtt vagy. Ha ennek a háromnak az egyensúlya felborul, már nem lesz olyan élvezetes, de akár mindent el is ronthat. Ez történt velem is. Megszűnt a harmónia, aztán én is megszűntem ilyen szinten balettezni.

Csakhamar megtaláltuk a helyünket, majd mozgásra ösztönözve a többieket leültünk a sor szélére és belefeledkeztünk az előadásba. Fantasztikus összhangban mozogtak, érezték egymást, hiába voltak még gyerekek. Rengeteg kiváló táncot néztünk végig, az egész egyesületre büszkék voltunk, de természetesen húgomra a leginkább. A gála végeztével ki-ki a saját járművével indult haza. Egy dologra viszont nem számítottam; hogy Kolos megvárja a műsor végét. Ahogy megláttam, elővettem egy szál cigit és próbáltam a legkevésbbé feltűnően nem észrevenni s elslisszolni mellette, viszont ez nem ment olyan egyszerűen, ugyanis a fél család körülöttem sétált, így könnyen kiszúrt.

- Álljál csak meg - kapta el a csuklómat egy hirtelen mozdulattal és rántott ki a csordaként vonuló tömegből. A nagy lendülettől még a cigi is kiesett a kezemből. - Mi a fenét képzelsz te magadról? Azt hiszed, hogy csak úgy annyiban hagyom, miután így megaláztál mindenki előtt? Mit gondolsz mi vagyok én, egy lábtörlő? - nem hagyott válaszolni, csak folytatta a kis monológját. - Hát, tudd meg, hogy nem! Nem fogom hagyni, hogy azzal a nyomorulttal legyél, ahogy azt sem, hogy ő dughasson meg előbb. Megértetted?

- Egy perverz disznó vagy. Én meg még sírtam miattad - forgattam a szemem hisztérikusan nevetve, de a szorítása egyre csak erősödött a csuklómon. - És ha azt hiszed, hogy ezzel elérsz bármit is, akkor nagyot tévedsz, úgyhogy engedd el a kezem és hagyjál mostmár békén!

- De kis naiv vagy - nevetett. Bár, nekem inkább sátáni kacajnak hangzott. Most taszított az illata, a megjelenése és az eddig határozottságnak hitt manipulációja. - Előbb vagy utóbb, de úgyis a farkamon fogsz bólogatni, mint a tegnapi kis ribanc. Te sem vagy különb náluk, csak kéreted magad, mert egy elkényeztetett picsa vagy, aki magán kívül mást nem tud szeretni, mert minden és mindenki addig érdekes, amíg meg nem szerzed a kis játékszerednek. A tatád, akit állítólag  annyira - rajzolt idézőjelet az ujjaival a levegőbe. - szerettél sem a rákban halt meg, hanem azért, mert őt is csak kihasználtad és az őrületbe kergetted.

Már nem láttam, mert a sós könnycseppek beborították a szemem, éreztem közülük párat lefolyni az arcomon, ahogy azt is, Kolos ezt rettentően élvezi. Amikor tatót szóba hozta reflexből lendült a kezem és egy bal csapottal ütöttem állon. Szerencse, hogy apa még régebben tanítgatott boxolni. Elég nagyot üthettem lány létemre, mert azonnal elengedte a csuklómat és a fájó pontot kezdte masszírozni. Kihasználva az alkalmat, sietős, már szinte futásba hajló léptekkel, az embereket kerülgetve indultam meg apu autója felé. A szívem dübörgött a bordáim ölelésében, kivert a víz és elkezdtem szédülni is. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy lemossam a kezének erősen zsibbadó nyomát és elvesszek a párnáim között. Indulatosan kirántottam a kocsi ajtaját és fáradtan zuhantam be a hátsó ülésre. Hallottam, hogy beszél hozzám elölről apa és mama, de nem értettem a szavaikat. Zúgott a fülem és már nem tudtam semmit, majd elnyelt a hűvös sötétség.

Az ajtó nyitásakor beáramló hideg, őszi levegő keltett, bár azt sem tudtam, hogy elaludtam. Két kezet éreztem hirtelen magamon. Valaki próbált kivenni az autóból több-kevesebb sikerrel.

- Segítség! Tegyél le - üvöltöttem teljesen bepánikolva, amikor sikerült kiszednie a két mancsnak, de a szemeimet nem mertem kinyitni. Halálra rémültem, azt hittem, Kolos az. Leengedte a derekam, hogy a lábam érje a talajt, majd szorosan magához ölelt. Ekkor éreztem meg a biztonságot nyújtó illatot, a mackós testet és a munkától kérges kezeit az izzadtságtól csapzott hajamban.

- Semmi baj, kiscicám - mondta apa még mindig tartva engem. - Gyere, menjünk be. Anyád már nem tudta, merre vagyunk - simogatta meg a hajam úgy, mint kislánykoromban.

Némán indultunk be. Ő nem kérdezett, nekem meg nem volt energiám elmondani semmit. Nem álltam még készen rá. Kinyitotta előttem a bejárati ajtót és az előszobában már anya várt.

- Mi történt, kislányom? - nézett rám aggódva és az arcomat a kezei közé vette. Ekkor tűnt csak fel, hogy ismét folynak a könnyeim, vagy talán el sem álltak. Nyilván a sminkem is hasonlóan festhet, mint ahogy érzem is most magam. Nem feleltem, csak megráztam a fejem és a fürdőszoba felé vettem az irányt lassú, bánatos léptekkel.

Addig engedtem magamra a forró vizet, ameddig csak bírtam. Egyre melegebb és melegebb lett, ahogy toltam a piros jelzés felé a csapot, még szinte már égette a bőröm, de nem érdekelt. Le akartam mosni magamról mindent, amit az elmúlt napokban mondott Kolos, el akartam tűntetni az érintését, a fájdalmat a csuklómból és a lelkemből is, hogy lebegjek a semmiben, ne legyen ekkora zűrzavar s felfordulás körülöttem. Mire sokadjára kopogott anyu az ajtón, elzártam a tust és rákvörösen, gőzölgő testtel szálltam ki a kádból, majd törölközés után egy köntösben mentem a szobámba. Az ágy szélére ültem és zokogtam. Rengeteg használt papírzsebkendő hevert szanaszét a szobámban a nagy hajigálások és csapkolódások miatt. Nem érzékeltem az időt, sejtésem sincs, meddig tarthatott, de a szomorúság után csak a düh maradt. Dobáltam ami csak a kezem ügyébe került és rá emlékeztetett. Volt köztük minden; közös kép a szobában több helyen is, plüssök, szén ceruzák, motor makettek és szerszámok. Előszőr a földre, majd onnan szanaszét, össze-vissza, végül ki az ablakon. Nem érdekelt, mi törik vagy éppen hol landol, csak az számított, hogy ne legyen a közelemben ne is lássam egyiket sem. Kimerülten rogytam az ágyra és filmszakadásszerűen nyomott el az álom.