Felix napok óta folyamatosan párjának ágya mellé húzott fotelban gubbasztott. Senki nem kérdőjelezte ezt meg, nem próbálták meg kitessékelni a helyiségből, mivel tisztában voltak vele, hogy a lehető legnagyobb hibát követnék el vele. Hyunjin sérülése nem volt annyira vészes, mint amilyennek tűnt, viszont a gyógyszerek miatt folyamatos álom nyomta. Mindenki jobbnak látta így, hiszen még az uralkodó maga, még álmában is a fiút szólongatta. A kisebb folyamatosan kedvesét figyelte, cserélte a kötését az oldalán, hideg borogatást készített neki, viszont ezzel egyidőben magáról teljesen megfeledkezett. Alig evett, nem aludt egy nap három óránál többet, azt is csak több részletben, de kérlelhették a szolgák, ő nem tágított.

- Tudod, nem fog rendbe jönni, ha magadat tönkre teszed. Sőt, szerintem kifejezetten dühös is lesz miatta – a női hangra Felix felkapta a fejét. Hyunjin édesanyja az uralkodó jobb kezével az oldalán lépett be a szobába. A hölgy ajkai lágyan görbültek felfelé, ahogy végig mérte a két fiatalt, őszinte szeretett sugárzott róla mindkettőjük irányába.

- Legalább megtanulja, hogy legközelebb ne szúrassa le magát – mosolyodott el a szeplős is. Mind a két idős megengedett magának egy kisebb kuncogást, de mindannyiukban felrémlett a szörnyű emlék, amikor lesérült a király. Igaz, elfogták a tettest, viszont ez sovány vígaszt jelentett; a kihallgatások egyáltalán nem vezettek semmire – bár Felixnek megvolt a maga véleménye, hogy ki is állhat az egész mögött.

- Úrfi...

- Felix – javította ki a férfit még mielőtt folytathatta volna a beszédet. Az őr kurtán biccentett, de mind a ketten tisztában voltak azzal, hogy nem fogja a nevén szólítani. Azóta apró vitaként van jelen ez kettőjük között, hogy a fiú a palotába költözött. Gyűlölte, hogy rangot kapott ezzel és sokan nem is hajlandóak másként nevezni a félelem, illetve a beléjük nevelt fegyelem miatt. Nem szerette, ha éreztették vele mindenki felett áll, mivel egyáltalán nem érezte helyén valónak. Nem volt ő több egy egyszerű személynél, akinek nagyobb szerencséje volt, mint másoknak.

- Kiderítettük, hogy ki áll a merénylet mögött.

- Mondják, hogy nem volt igazam – sápadt el azonnal. Ő már másnap leadta a javaslatát, hogy véleménye szerint ki is állhat az egész mögött és ugyan sokan kételkedtek benne, megígérték, hogy megvizsgálják ezt a lehetőséget is. A férfi nem szavakkal válaszolt, szemében sajnálkozás csillant fel és csak egyszerűen bólintott. Felix izmai elernyedtek ahogy fejét két tenyerébe ejtette. Átkozta magát, hiába számított a helyeslő válaszra; egy kis része még reménykedett a tévedésében, hiszen tudta, hogy szerelme szíve darabokra fog törni, ha kiderül az igazság.

- Sajnálom, úrfi.

- Hyunjin össze fog törni – emelte meg egy kissé a fejét, hogy az ágyon fekvő fiúra nézhessen, viszont mintha megérezte volna ezt; mozogni kezdett. Először fejét billentette oldalra, majd karját lendítette, ezzel felszakítva az oldalán lévő varratott. Felix azonnal talpra ugrott, egy törölközőt magához kapva szorította a sebre, viszont a fiú továbbra is mozgolódott.

- Szólok az orvosnak – tűnt el az őr és még egy jó ideig lehetett hallani lépteinek visszhangját. A szeplős nem foglalkozott vele, továbbra is azon igyekezett, hogy elállítsa az vérzést.

- Még egy mozdulat és esküszöm a holdig rúglak! – fenyegette meg fogai között szűrve a szavakat. Meglepetésére ez hatásosnak bizonyult, Hyunjin abbahagyta mozgást, egyedül szemét kezdte el nyitogatni. Arca sápadt volt, tekintete, viszont annál éberebb és meredten bámult az őt egyben tartó párjára.

- Lixie? – a fiú szemébe megkönnyebbült könnyek gyűltek. Továbbra is szorosan tartotta a már elszíneződött textilt, de nem tudott segíteni a benne felrobbanó boldogságon – Csak te vagy képes még akkor is fenyegetődzni, amikor épp haldoklóm.

- Csak akkor fogsz haldokolni, ha még egyszer ilyet mersz csinálni, mert saját kezűleg foglak megfojtani – nevetett fel erőtlenül, ezzel egyidőben egy könnycsepp is végig gördült szeplőin.

- Rendben, legközelebb leszek szíves nem belerohanni bármibe, ami éles – nevetett fel, viszont el is torzultak a vonásai a fájdalomtól – De ahogy elnézem te sem vagy a legjobb állapotban. Mikor ettél vagy aludtál utoljára? – tapintott rá kegyetlenül a legérzékenyebb pontra. Túl jól ismerték egymást, képtelenek lettek volna eltitkolni a másik elől, hogy valami nem stimmel.

- Komolyan? Épp itt tervezel elvérezni a kezem alatt és az izgat, hogy mikor ettem utoljára? – háborodott fel a kisebb, viszont Hyunjin továbbra is csak vizsgálódva mérte végig – Nem tudom. Tegnap – válaszolt, viszont még mielőtt párja teljes fejmosást tarthatott volna, az orvos robbant be az ajtón, így megakadályozta a további beszélgetést. Utasításokat osztogatott, amiket mindenki követett, viszont az uralkodó tekintetében ígéret csillogót; ezt a beszélgetést még nem zárták le ott, amit kettesben maradnak, befejezik, amit elkezdtek.