- Szóval akkor nem haragszol rám? – Hyunjin hangjában megkönnyebbülés dallama cseng fel. Vállai előre esnek ahogy a széken hátra dőlve csúszik kicsivel lejjebb. Édesanyja vele szemben foglal helyet, párja pedig mellette. Szüksége volt a fiú jelenlétére, egyedül nem lett volna képes beszélni édesanyjával; erőt merített a fiúból.

- Te vagy az uralkodó, neked kell tudnod mi a legjobb a királyságnak és mi segíti ennek az előre lépését – von vállat kecsesen az idősödő hölgy. Ujjai már tudatlanul is nyakában lógó láncon díszelgő gyűrű köré fonódnak, amit még hajdani férjétől kapott. Mióta meghalt a férfi, nyakában hordta az ékszert, büszkén, szeretettel gondolva rá – Bár van egy olyan érzésem ezt a döntést sem magadtól hoztad meg.

- Miért is? – kérdezte meg kérdőn összevonva szemöldökeit. Hallotta maga mellől, amint Felix nevetését igyekszik visszafojtani ezért hitetlen pillantása most rá villant – Komolyan? Ti szövetkeztek ellenem!

- Nem, csak inkább hallgatsz a szívedre, mint az eszedre – védi meg azonnal édesanyja a nevető fiút – Ami sokszor hasznos, előre vihet, de olykor meg is gátolhat. Néha racionálisan is gondolkodnod kell ahhoz, hogy helyesen cselekedhess.

- És ha képtelen vagyok rá?

- Ha magad mellett tartod Felixet, nem lesz baj. Ő képes lesz egyensúlyban tartani ezt. Nem hibáztatlak azért, mert szereted a testvéredet, ahogy azért sem, amiért elküldted a palotából. Én magam is úgy vélem, hogy jót fog tenni ez a kis idő, amíg kiszakad a megszokott környezetből.

- Köszönöm – mosolyodik el hálással Hyunjin. Tekintete ismét kedvesére reppen, viszont a fiú összevont szemöldökkel méregeti az egykori királynét, mintha valami után kutakodna.

- Mit nem mondasz el? – tölti ki a szoba csendjét akkor először a mély hang. Ujjai között ismét egy követ forgat, amit párjától kapott. Az ifjú uralkodó nem képes irányítani érzelmeit, melegség futotta el mellkasát ezt látva, hiába volt egy kis apróság. Egy pillanatra el is feledkezett arról mi is történt, viszont ahogy ismét visszakerült elméje testének fogságába, ő is a nőre vezette sötét íriszeit.

- Két hét múlva bál lesz itt nálunk, a palotában – jelenti ki rezzenéstelen hanggal. Arcára nincs írva semmi, minden érzelmet tökéletesen elrejt és előtérbe kerül az az arca, amit férje mellett is mutatott; a királyné, aki képes irányítani, ha arról van szó, kézben tudja tartani a dolgokat és nem rettenti vissza semmi.

- Nem akarok bált – jajdul fel Hyunjin fájdalmasan – Megint a királynőválasztást akarják majd rám erőltetni. Hercegnők tucatjai fog a sarkamban járni.

- Jaj, szegény hercegecske a figyelem központjába kerül – biggyeszti le szomorúan alsóajkát Felix, hangja pedig csöpög a szarkazmustól. A fekete hajú férfifiú fújtat ennek hallatán, viszont az ő szemeiben is játékosság villan, de hamar ki is huny.

- Nem fogok királynét választani.

- Tudom, kincsem – bólint megértően édesanyja – De túl nagy gyanút kelte, ha egyáltalán nem rendeznénk összejöveteleket. Nem kell mondanod semmit ezzel kapcsolatban, csak arra kérlek, hogy légy rendes velük. Legalább a látszat legyen meg, hogy keresel valakit magad mellé.

- Már van valaki mellettem – jelenti ki makacsul. Felix szégyenlősen süti le a pilláit, ezzel pedig felidézi az idősebben még egy korábbi vitájukat. A szeplős szilárdan kiállt amellett, hogy az uralkodónak szüksége van egy uralkodónőre, neki nincs helye mellette, viszont Hyunjin nem engedett. Sok mindenben enged, de ebben képtelen; Felix nélkül lélegezni sem volna képes.

- Te is tudod, hogy szeretem Felixet és én lennék a legboldogabb, ha hivatalosan is melletted állhatna, de nem olyan világban élünk, ahol ez lehetséges. Talán el fog jönni ez az idő is, de a népnek hit kell. Egy olyan hit, amibe kapaszkodhatnak. A bálra bármilyen család eljöhet, alsóbb és felső rétegből is. Add meg nekik ezt a reményt, kisfiam, hagyd, hogy kapaszkodjanak a látszatba, amögé úgysem fog nézni senki.

- Legyen – húzza el végül dús ajkait – Tartsuk meg az a hülye bált.