A táborban megfigyeltem a gyerekeket. Olyan könnyen beszélnek a halálról, mintha csak a kedvenc tantárgyuk lenne a téma. Még nem értik. Újra gyerek akarok lenni. Gyerek, hogy ne fájjon.

Az idősek mások. Ők talán már elfogadták a halált. Próbálják kiélvezni a napjuk minden egyes percét. Önfeledtek. Idős akarok lenni. Idős, hogy ne fájjon.

A két kor között van egy köztes állapot. Függésnek nevezném. Függünk másoktól, az elvárásoktól, a világtól. Meg akarunk felelni, hogy tartozunk valahova. Hogy boldogok legyünk. Szépen lassan rájöttem, hogy a megfelelés és a boldogság két külön forrásból fakad. Boldog akarok lenni. Boldog, hogy ne fájjon