A tervem egyszerű volt, mégsem lehettem benne teljesen biztos, hogy be fog válni. A szerencse ugyan nekem kedvezett: az eredménytelen tűzgyújtási vitában a törpök annyira kimerültek, hogy Thorin elsőre rábólintott, amikor Bilbó felajánlotta, hogy őrködik, és a társaság a szokottnál jóval hamarabb, jóval mélyebb álomba merült. Ennek különösen örültem, hiszen így kevesebb volt az esély rá, hogy ténykedésem közben felébredne valamelyikük. Megkértem Bilbót, hogy keltsen fel, amikor már mindegyik törp biztosan alszik, így ennek megfelelően úgy egy órával később kezdte rázni a vállamat.

- Felkelhetsz, alszanak. - gyanakodva nézett rám, amikor felültem és körülkémleltem a táborhelyen. - Pontosan mire is készülsz?

- Mindjárt meglátod. - elsőnek a holmimat túrtam fel. Jól emlékeztem, benne volt, amit kerestem. Magamban hálát adtam, hogy a túrazsákomban aztán minden helyzetre van valami apróság, még ha nem is gondoltam sosem, hogy valaha is ilyen körülmények között fogom használni. A célomnak persze teljességgel nem felelt meg, de igencsak jól jött, és magamban hozzátettem, hogy úgyis azt kell használni, ami van.

- Ez mi? - pislogott Bilbó, ahogy a holdvilágnál megvizsgáltam a tubust. Tele volt.

- Csak egy kis szappan. - süllyesztettem el a zsebembe a víz nélkül is használható antibakteriális kéztisztító gélt és nekiálltam számba venni a törpöket. - Megtennéd, hogy kimosod a kondért? Kellene valami, amibe vizet önthetek.

- Szappan... kondér. - Bilbó fejében lassan kezdett összeállni a kép, legalább is kissé rémült arca erről tanúskodott. - Ugye nem...?

- De igen. - bólintottam elszántan. - Ha nem tudom rávenni őket, hogy megfürödjenek... akkor a ruhájukat fogom kimosni!

Na persze nem feltétlenül ez volt minden vágyam. A művelet következő része volt a legnehezebb: a lehető legtöbb ruhát lehámozni a törpökről, úgy, hogy azok ne ébredjenek fel, és én se essek túlságosan zavarba. Hát, volt, amikor az utóbbi nem sikerült... khm.

Ezután Bilbóval lecipeltük a kondért, a megszerzett ruhákat és a csizmákat a közeli patak partjára. A hobbit visszament őrködni, én pedig nekiláttam a mosásnak: víz a kondérba, valamennyi szappan bele, áztatás, sikálás, öblítés a patakban, újra sikálás, újra öblítés, amíg tűrhetően tiszta nem lett, aztán jöhetett a következő ruhadarab, szépen sorban. Egy tubus szappannal nem lehetett ugyan csodákat tenni, de az eredmény mérföldekkel jobb volt az eredeti állapotnál. Hosszú órákba telt, amíg kimostam az összes ruhát. A szappanból alig maradt egy kevéske, annyiszor kellett cserélnem a vizet, némelyik ruhadarab pedig olyan szörnyű állapotban volt, hogy komoly lelkierő kellett a megtisztításához. A csizmákat is szépen kisikáltam és sorrendbe raktam őket a tábortűz mellett. Időközben elfelejtettem, melyik holmi kihez tartozik, de ők úgyis tudták, melyik a saját tulajdonuk, úgy gondoltam, majd reggel mindenki összeszedi a magáét. Kötelek bőven voltak a törpök csomagjában, ezeket két fa között feszítettem ki, így a ruhákat is ki tudtam teregetni, hogy reggelre biztosan megszáradjanak.

Bilbó végig elkerekedett szemmel bámulta a műveletet a tűz mellől, én pedig dolgom végeztével (néhány órával hajnal előtt) kimerülten nyúltam el a földre terített köpenyemen. Teljesen biztos voltam abban, hogy immár megtaláltam a munkám Thorin Társaságában. Én lettem az, aki a törpök szennyesét mossa - mert ők maguknak sosem tennék meg, az biztos!

Mégis elégedett voltam. Sikerrel jártam, és bár a törpökre még mindig ráfért volna egy jó alapos mosdás, a ruháik immár tisztán, kimosva illatoztak a kifeszített köteleken. Kíváncsi voltam, mit fognak majd szólni, ha felébrednek...

* * *

- Mi a...? - Thorin döbbent kiáltására riadtam fel. Ahogy arrafelé hunyorogtam, igencsak meglepő és vicces látványban volt részem. A törpök alsóruhában rohangáltak össze-vissza, értelmetlen szavak sokaságát hallatva a szakálluk alól, és igencsak elveszett képet vágtak. Néhányuk már felfedezte a tiszta ruhákat és csizmákat, ők erősen ledöbbenve vizsgálgatták a holmikat. Kétségbeesésük láttán képtelen voltam visszatartani, hogy kiszakadjon belőlem a halk nevetés, úgy figyeltem tovább a jelenetet. Ez persze rögtön lebuktatott.

- Te voltál, igaz? - vetett rám egy fenyegető oldalpillantást Thorin, amikor észrevett. Vállat vontam és bólogattam. Igyekeztem közönyösnek látszani, elrejtve, hogy azért megijedtem a törp komor és nem sok jót ígérő tekintetétől.

- Pontosan. - mondtam végül, elhessegetve a gondolatot, hogy mindjárt nagyon nagy bajban leszek. - Ne aggódjatok, semmi baja sem esett a holmitoknak, csak egy kicsit megtisztítottam őket.

- Megtisztítottad?

A többi törp is odagyűlt.

- Tudjátok, kimostam őket, hogy tiszták legyenek. - húztam be a nyakam. - Ha már fürdeni nem vagytok hajlandóak...

Jobban fogadták a tényt, mint arra számítottam. Először is, nem estek nekem és nem hordtak le mindennek, pedig a holmijukban turkáltam a tudtuk nélkül. Elküldeni sem küldtek el, pedig néhány pillanatig komolyan megrettentem, hogy búcsút inthetek Thorin Társaságának. Nem vágtak túl vidám képet, az tény, de kis idő elteltével megértettem, hogy ha neheztelnek is rám, nem kívánják sehogy sem megtorolni az esti magánakciómat. Sőt! Többen is elégedett elismeréssel hümmögtek (persze csak magukban), miközben szemügyre vették a ruháikat, és Bofur még azt is megjegyezte nosztalgikusan, hogy nem is emlékezett már a sálja eredeti színére, Glóin pedig kezdte hiányolni a feleségét, aki otthon mosott rá. Ráadásul látva, hogy társai nem haragszanak, még Thorin is kezdett megenyhülni. Most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek; elégedetlenkedést vártam, nem helyeslést, még ha irányomba nem is mutatták ki nyíltan.

A tisztálkodási ügyet ezzel ideiglenesen lezártnak tekinthettem, és nem sokkal később már egy sokkal vidámabb csapat készülődött az induláshoz.

- Örülök, hogy jó sült ki a dologból. - sodródott mellém Bilbó, miközben a reggelire kapott kenyerét rágcsálta. - És meg kell hagyni, így sokkal elviselhetőbb ez a törp-banda...

Összemosolyogtunk, jókedvünk pedig csak nőtt, amikor visszatérve Gandalf értetlenül jegyezte meg, hogy valami nagyon megváltozott a törpökön, csak egyelőre fogalma sincs róla, hogy mi.

* * *

Innentől kezdve a törpök sokkal barátságosabban viselkedtek velem. Előttem ki nem mondták volna a világért sem, de láttam rajtuk, hogy titokban örülnek a tiszta ruháknak és a ténynek, hogy valaki foglalkozik és törődik velük. Egész életükben (részben saját hibájukból, de legalább ugyanannyira másokéból is) kevés kedvességet kaptak idegenektől, sehol sem fogadták el őket. Az események valahogy megváltoztattak engem a szemükben. Már nem tekintettek rám idegenként, nem zártak ki teljesen a világukból; valamelyest kivétellé váltam számukra. Olyannyira, hogy este, miután új táborhelyet választottunk, kellemes meglepetésben lett részem.

- Hm... - Thorin végignézett a csapaton, majd tekintete rajtam állapodott meg. - Jade! Tedd magad hasznossá te is. Ma te őrködsz, illetve Dwalin.

- Rendben. - vágtam rá boldogan. Nyilvánvaló volt, hogy Thorin még nem bízik bennem annyira, hogy egyedül állítson őrségbe, ezért adta mellém Dwalint, de annak nagyon örültem, hogy már engem is bevon a teendőkbe. Magamban pedig csendben bevallottam, hogy kettesben őrködni sokkal jobb és megnyugtatóbb, még akkor is, ha társad a félelmetes, mogorva és szófukar Dwalin.

A többiek tehát aludni tértek, mi pedig fenn maradtunk. Dwalin a pattogó tűz mellé telepedett le, fegyverrel a kézben, komoran meredve az éjszakába. Őt nézve arra gondoltam, hogy ha ork lennék, eszem ágában sem lenne a tábor közelébe óvakodni, amíg ez a nagydarab, harcedzett és nem sok jót ígérő tekintetű törp vigyázza a társaságot. Sokáig megszeppenve, összehúzódva kuporogtam egy fatörzsön, amíg Dwalin rám nem morrantott, hogy jöjjek közelebb a tűzhöz. Szavának eleget téve odasomfordáltam, először a tüzet piszkálgatva, majd előkapartam a Kék Könyvet a hátizsákomból; bőven volt mit írnom bele, és az alkotás mindig megnyugtatott.

Dwalin érdeklődve pillantott rám néha-néha.

- Mit csinálsz? - kérdezte egyszer csak. Zavartan néztem fel.

- Ó, csak... csak irkálok.

- Hm. Jóban lennél Orival. - jegyezte meg. - Az ő kezében is minden szabad percében könyvet és tollat látni.

- Tudom. - bólintottam. - Neki a legszebb az írása a csapatból.

- Jó megfigyelő vagy.

- Inkább csak a háttértudásom nagy... - motyogtam az orrom alatt. Dwalin kérdőn nézett rám, így gyorsan visszaeveztem biztonságosabb vizekre. - Ori viszont tényleg tud írni. Én annyira nem, nem is szoktam híresztelni vagy mutogatni. Számomra ez inkább csak hobbi.

- Mi? Mi van a hobbittal? - nézett rám értetlenül. - Ő nem hiszem, hogy nagy író lenne.

- Ez most hogy jön ide? - legalább annyira bambán néztem rá, ahogyan ő rám. Aztán leesett. - Jaaaj, nem, nem hobbit. Hobbi. Tudod, kikapcsolódás, olyan dolog, amit kedvtelésből, szórakozásból csinál az ember. Pusztán azért, mert szereti csinálni.

Lángolt az arcom zavaromban. Ismételten emlékeztetni kellett magam, hogy Középfölde lakói teljesen más szókinccsel és kifejezéstárral rendelkeznek, és rengeteg olyan szót nem ismernek, amit én igen. Az imént elhangzott példa is ismeretlen volt számukra, hogyan is ismerhették volna? Ugyanakkor valahol mélyen jót derültem azon, hogy Dwalin nem tartja írónak Bilbót. Valóban nem volt az... még.

- Furcsa kifejezéseket használsz te. - csóválta a fejét Dwalin, majd megtömte a pipáját. Kínosan vigyorogtam.

- Ha tudnád, mennyire...

Helythagyóan morrantott egyet, aztán már nem figyelt rám. A környéket nézte vigyázva, én pedig feladatomról megfeledkezve a pipájának izzó parazsát és a csillagos ég felé emelkedő lusta füstpamacsokat. Több szót nem is váltottunk akkor este.