24. fejezet: Bizalmas ügyek
Völgyzugoly kertjei nappal ugyanolyan varázslatosak voltak, mint amilyennek az éjszakában láttam őket aznap, amikor megérkeztünk a rejtett völgybe. Ráérősen sétálgattunk Kilivel, le-letérve az útról, de azért a közelében maradva. Nem akartunk eltévedni és úgy járni, mint érkezésünkkor. A környék szinte kihaltnak tűnt, nem láttunk senkit, ennek ellenére mégis áthatotta a tündék jelenléte, bizonyos értelemben nem voltunk egyedül. Az arany napfény vékony sugarakban tűzött át a fák ágain, levelein, hallottuk a távolban a víz csobogását, a madarak énekét.
Hogy miként telt az a csodálatos délelőtt, nem mesélném. Őszintén szólva, magam sem emlékszem pontosan. Beszélgettünk... talán. De az is lehet, hogy nem, szótlanul jártunk végig. Az idő elszaladt, röpke, tovatűnő pillanatként. Észre sem vettük, már vége volt. Vissza kellett mennünk, mielőtt a törpök még felkiabálták volna utánunk a völgyet.
Épp lassan bandukoltunk visszafele az ösvényen, amikor hirtelen beszélgetés hangjaira lettünk figyelmesek. Azonnal felkaptam a fejemet, megtorpantam és füleltem. Jól hallottam? hüledeztem magamban. Te szentséges Ilúvatar, ez nem lehet igaz! Pont ő, pont itt?
- Kriff! - hördültem fel, és gondolkodás nélkül belöktem Kilit egy sűrűbb bokorba.
- Hé! - tiltakozott felháborodottan, ahogy csatlakoztam hozzá és igyekeztem elrendezni az ágakat, hogy minél jobban takarjanak. Mekkora szerencse, hogy nyár volt! - Ezt miért csináltad?
- Kérlek, maradj csendben! - rémülten lestem ki a bokorból. Jól sejtettem: a következő pillanatban Glorfindel és Lindír kíséretében Elrond úr rákanyarodott az ösvényre, melyen szembe jöttünk. - Na tessék... már csak ez hiányzott.
- De hát mi a baj? - Kili suttogóra fogta a hangját és mutogatásomat követve kilesett a bokor rejtekéből. - Ezek csak tündék.
- Tudom. - bólogattam idegesen. Elrondék ráérősen sétáltak, menet közben halkan, tündenyelven beszélgetve. A hangsúlyból úgy tűnt, mintha vitatkoznának valamin. Kili felvonta a szemöldökét.
- És... akkor mi pontosan mit is csinálunk itt?
Éreztem, hogy elvörösödöm.
- Elbújtunk Elrond elől. - feleltem végül.
- Miért?
Bennem akadt a szó. Mégis mit felelhettem volna erre? Nem mondhattam el neki az igazat, senki sem tudhatta... Újra Kilire lestem, aki kíváncsian fürkészte az arcomat. Nem akartam hazudni neki, így végül csak kétségbeesetten megráztam a fejemet.
- Köze van ahhoz, hogy eddig sosem jöttél velünk enni, állandóan elvonulsz sugdolózni Nosmaeth-tel, és hogy olyan különösen viselkedtél tegnap este? - faggatott tovább, én meg sóhajtottam egyet. Fiatal, meggondolatlan és komolytalan volt, de okosabb, mint azt az ember elsőre sejtette volna. Győzött.
- Igen. Én... - kezdtem volna, azonban ebben a pillanatban Elrondék hallótávolságon belülre kerültek, így azonnal elhallgattam. Kilivel meglapulva figyeltük, ahogy közelednek, egyre lassabb léptekkel. Aztán (a balrog tüzére is!) valami okból kifolyólag Lindír pont a mi bokrunk előtt állt meg, hogy megcsodáljon néhány virágot. Ezt nem hiszem el, füstölögtem magamban, miközben a tünde ráérősen gyönyörködött, mi pedig fohászkodtunk, hogy ne vegyen észre minket. Ez az alak még öntudatlanul is egy troll! Összenéztünk Kilivel. A fenébe is... Igazából sosem tudtam meg, hogy észrevett-e minket, miközben látszólag a virágokat tanulmányozta, s csupán úgy tett, mintha nem látna, vagy tényleg nem látott. De Glorfindel átható tekintetéről rögtön tudtam, hogy igenis tisztában van a jelenlétünkkel. Megdermedtem, ő azonban nem szólt egy szót sem, csupán egy halvány, megfejthetetlen mosoly villant az arcán, majd elfordult. És végül, hosszú óráknak tűnő percekkel később Lindír abbahagyta a vizsgálódást és a tündék tovább indultak, folytatva a beszélgetést, majd eltűntek a szemünk elől. Kis ideig mégsem bírtam megmozdulni. Mi van, ha Elrond...? Igyekeztem kiverni a fejemből a gondolatot. Megúsztuk, az volt a lényeg.
- Végre! - Kili kiverekedte magát a bokorból és kíváncsian nézett rám, miközben lendületes mozdulatokkal igyekezett megszabadulni a ruhájába és hajába akadt ágaktól. - Szóval mi volt ez az egész?
Zavartan toporogtam egyhelyben. Úgy döntöttem jobb, ha elárulok neki valamennyit, annyit legalábbis mindenképpen, hogy megmagyarázzam különös viselkedésemet.
- Nem szeretnék Elrond úrral személyesen találkozni... nem szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok. - feleltem végül lassan és félve sandítottam rá. - Van valami... velem kapcsolatban, amire nem szeretném, ha fény derülne. Tudod, milyenek a tündék...
Elvigyorodott.
- Szóval ezért bujkálsz már napok óta.
- Pontosan. - mosolyodtam el kicsit félve, miközben lesöpörtem az apró gallyakat és leveleket a hátáról. - De ha lehet, ez maradjon köztünk, Kukacos. Itt még a fáknak is füle van.
- Lakat lesz a számon. - felelte, miközben tovább indultunk az ösvényen a szállásunk felé. - De kérlek, árulj el még valamit.
- Hm? - néztem rá rosszat sejtve. Kili megpengette a hegedűjét, a lágy hang sebesen illant el a fák között.
- Mit jelent az, hogy kriff?
Sosem tudta meg. A válasz csak egy megkönnyebbült nevetés volt.
* * *
- Merre jártatok?
Igyekeztem kerülni Thorin vasvilla-tekintetét.
- Sétáltunk. - felelte végül Kili. Thorin felvonta a szemöldökét, én elvörösödtem.
- Hát persze. - szerencsére azért nem volt túlságosan ideges, csak mogorva, mint általában mindig. Még egyszer alaposan végigmért minket, majd elfordult. - Máskor szóljatok.
- Rendben. - vágta rá megkönnyebbülten Kili, s ezzel a számonkérés véget ért. Én is megnyugodva léptem a fekhelyemhez, de csak azért, hogy magamhoz vegyem a könyvemet, utána indultam is kifelé megint.
- Most meg hová mész? - morrant oda Thorin. Megtorpantam.
- Nostmaeth-hez. - feleltem őszintén. A törp válasza meglepett.
- Felesleges. A barátod eltűnt.
- Hogy? - bukott ki belőlem. Mi az, hogy eltűnt? - Völgyzugolyban senki sem tűnhet el csak úgy...
- Márpedig így van. - vont vállat Thorin. - Ori beszélni akart vele, de nem találta sehol, a tündék pedig nem voltak túl segítőkészek.
- Ez marhaság. - legyintettem. Ha Ori nem is találta meg Nosmaeth-et, attól még erősen kételkedtem benne, hogy eltűnt volna. - Megyek, megkeresem én.
És siettem is kifelé.
* * *
Márpedig Thorinnak igaza volt: én sem találtam meg Nosmaeth-et. Az egész délutánt barátnőm keresésével töltöttem, bejártam mindent, amit csak tudtam, de hiába. Nem akadtam Nosmaeth-re, a tündéket pedig hiába kérdeztem, nem tudták mi történt vele. De hát Völgyzugolyban ilyen nem történhet meg... gondoltam némileg kétségbe esve. Elrond valószínűleg tudta volna a választ a rejtélyre, vele azonban nem beszélhettem ugyebár. Gandalfot az érkezés óta nem láttam és Lindírrel sem futottam össze, aki a viharos kapcsolat ellenére közel állt Nosmaeth-hez.
Lógó orral, tanácstalanul tértem vissza a szállásra, már a sötétség leple alatt. Nem értettem, mi történt, ráadásul teljesen elveszettnek éreztem magam Nosmaeth, az egyetlen biztos támaszom nélkül. Lehet, hogy csak elkerültük egymást, abban biztos voltam, hogy muszáj lesz megtalálnom őt!
Az este megint eseménydúsnak ígérkezett: amikor visszaértem, egy csapat mogorva törpöt találtam, és lassan rá is jöttem, mi okozza rosszkedvüket. Csak most figyeltem fel az egész völgyet átható, lágy tündeénekre. Imladris lakói megint ünnepeltek, de ezúttal nem a Tűz Csarnokának falai között, hanem a szabadban.
- Egész este ezt fogják csinálni? - morogta rosszkedvűen Glóin, és bedobott egy faágat a tűzbe. - Ez nem lehet igaz...
- Aludni sem lehet! - panaszkodott Nori, dühösen sandítva fel a fákra, melyek sejtelmesen világítottak a sötétben az éneklő tündék gyönyörű hangjára. Dori a fejére húzta a takarót, hogy befogja a fülét és a szemét is eltakarja, de dühös mozgolódását látva ez vélhetőleg nem sikerült neki. Bifur morgott valamit, amit nem értettem, és valami csúnya káromkodás lehetett, mert Balin jól oldalba bökte. Bombur békítő mosollyal, kitartóan kínálgatott körbe egy sültes tálat.
- Komolytalan tünde-népség... - morogta Thorin. - Csak dalolászni tudnak...
Mintha az ő napja nem muzsikával kezdődött volna ma reggel, morfondíroztam, de eddigre ismertem már őt annyira, hogy ezt a megjegyzést ne mondjam ki hangosan.
- Ha végig ez fog menni, én... - fogadkozott Dwalin, de Fili félbeszakította a mondandóját. Az ifjú törp felpattant, előkapta a hegedűjét, és néhány pillanattal később már teljes hangerőn kezdett játszani rajta, elnyomva a tündék énekét. Kili természetesen rögtön csatlakozott hozzá, aztán Bofur is előkapta a furulyáját, s kis idő elteltével már az egész csapat harsányan játszott valami új zenét, amely legalább annyira szép volt, mint a tündéké, és annyira különbözött is tőle. Én az ágyamon ültem, hallgatva az előadást, és halkan kuncogtam. Mert a törp-koncert hatására odalenn a völgyben a tündék is emeltek a hangerőn, és hamarosan azon kaptam magam, hogy teljes beleéléssel mondja mindenki a magáét. Mégsem lett az egészből káosz, nem mosódtak össze a hangok valami fülsértő muzsikává. Sőt! Hol ez, hol az a dallam emelkedett ki, immár egy közös zenévé kapcsolódva össze; amikor a tündék hangosabbak lettek, a törpök halkítottak, amikor meg ők vették át a főszálat, a tündék éneke adta hozzá lágyan az aláfestést. Mintha látatlanban egymásnak válaszolgatott volna a két csapat, megadva a szót, mintegy tisztelet gyanánt a másiknak. Annyira gyönyörű volt, hogy könnyeket csalt a szemembe, s ugyanakkor rendkívül megtisztelve éreztem magamat, hisz biztos voltam benne, ilyen zenét aztán nem sok fül hallhatott eddig, és nem is fog hallani. Magam sem vettem észre, hogy elrepült az idő, miközben ezt a csodálatos dallamot hallgattam, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy az utolsó lágy hangokkal, s a tündék halkuló, búcsúzó énekével véget ér ez az álomszerű állapot, véget ér a muzsika. A fák fénye lassan kihunyt, s békés sötétség borult ránk. A törpök eltették hangszereiket, a völgyben is csak halkan zengett az ének, hogy ne zavarhassa azokat, akik aludni vágynak. Barátaim hamarosan el is csendesedtek, csak én ültem még mindig a helyemen, továbbra is elbűvölve, meghatottan bámulva a fák irányába, a völgy felé.
_______________________________________
Megjegyzések:
- A kriff a Star Wars világában előforduló népszerű káromkodások egyike.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top