Pónis eset ide vagy oda, volt nagyobb problémám is annál, hogy a történteken bosszankodjam. Gandalfot igyekeztem elkerülni, bár egyelőre nem szólt hozzám, csak néha vetett rám egy-egy félreérthetetlen pillantást, amitől borsózott a hátam. Vajon mikor jön el a vég, mikor von kérdőre? Ideges voltam, és az sem segített, hogy Fili és Kili (akik nyilván azt hitték, rosszkedvemnek Pitypang és lovaglótudományom megcsillogtatása az okozója) megpróbáltak jobb kedvre deríteni. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Thorin szólt, hogy ideje lepihenni. Csak érjünk már Völgyzugolyba! fohászkodtam magamban, mielőtt mély, de nyugtalan álomba merültem volna...

* * *

Arra ébredtem, hogy valami dobban mellettem, aztán hevesen rázni kezdik a vállamat.

- Mi az már? - dünnyögtem álmosan és kissé rémülten, és résnyire kinyitottam a szemem. Nagy döbbenetemre Thorin volt az, aki fölém hajolt és ébresztgetett.

- Kelj már fel, nem érek rá egész reggel... - dörmögött rosszallóan. Kelletlenül felültem és csak pislogtam. Még csak hajnalodott. - Na gyere, csináld meg a reggelit.

- Mi? - erre rögtön felébredtem. Én? A reggelit? - Miért én?

- Te vagy a társaság női tagja. - vont vállat. - A többiek meg hadd pihenjenek kicsit.

- És ezért én legyek az, aki főz? - morogtam az orrom alatt, miközben lassan felszedelőzködtem. Fáradt voltam és rendkívül nyűgös. - Amúgy sem vagyok a csapat tagja, csak együtt utazunk egy ideig.

- Na igen. - bólintott.

- Ráadásul... - folytattam, miközben az arcom lángolt a szégyentől. - Nem igazán tudok főzni. Pláne nem tizenhat főre. Pláne nem törpökre.

- Hmmr. - Thorin csípőre tett kézzel, összevont szemöldökkel vizsgált. - Még a főzéshez sem értesz?

Ezzel sikeresen rátette a pontot az i-re.

- A fene egyen meg, Tölgypajzsos Thorin, a kedves modoroddal együtt! - fakadtam ki. Talán túl élesen reagáltam, de még nagyon közeli volt a tegnapi felsülés Pitypanggal. Egy pillanat alatt elegem lett mindenből; hátat fordítottam neki és visszafeküdtem a helyemre. kis ideig csend volt; Thorin nem válaszolt semmit én pedig duzzogtam. Nyilván meg voltam sértve, bár haragom nem csak neki szólt; mélyen belül tudtam, hogy valamennyire igaza van, még ha törpökre jellemzően nyersen is fejezte ki magát. Itt, Középföldén nem értettem én semmihez...

Hirtelen egy kéz nehezedett a vállamra, én pedig megdermedtem.

- Jade. - Thorin volt az, a hangja pedig meglepően szelíden csengett. Levegőt is alig vettem döbbenetemben. - Gyere, kitalálunk valamit...

A negyed órával később ébredő Balinnak igencsak meglepő látványban volt része, amikor felkelt. Én és Thorin egy üst fölött gubbasztva éppen valami ehetőt próbáltunk összekotyvasztani. Kiderült, hogy egyikünk sem ért semennyire a főzéshez.

- Tegyél bele egy kis hagymát... ne, ne olyan keveset. Így jó lesz. Remélem...

- Paprikából szerinted mennyi kell?

- Fogalmam sincs. Szórj bele egy jó adagnyit.

- A krumpli még mindig kemény...

- Várj, megkóstolom... Brr, tényleg, olyan, mint a nyers répa.

- Félek, tragikus lesz a végeredmény...

- Ne aggódj, nyikkanás nélkül megeszik majd.

- Ááá, ez nagyon csípős! Mégsem kellett volna bele ennyi paprika!

- Jade, te most mit csinálsz?

- Megpróbálom leszűrni kicsit.

- Ne, jó lesz ez így is. Legalább lesz valami íze.

- Mondasz valamit. Akkor még megsózom jól.

- Jó ötlet.

- Khm!

Balin finom köhhintésére úgy kaptuk arra a fejünket, mint Fili és Kili, amikor előző nap lebuktak, miközben sündisznót akartak csempészni Glóin csizmájába. Balin szélesen mosolygott, ahogy végigjáratta tekintetét rajtunk és a gyanúsan rotyogó üstön. Thorin rögtön felpattant és kihúzta magát, mint aki elveszett tekintélyét próbálja menteni halkan kuncogó barátja előtt.

- Látom egész jól belemerültetek a reggeli elkészítésébe. - állapította meg Balin.

- Ami azt illeti, igen. - Thorint most először láttam zavarban, mire nekem is mosolyra rándult a szájam széle. Balin vidáman emelte fel a kezeit.

- Ne aggódjatok, hallgatok, mint a sír.

Megnyugodva néztünk össze Thorinnal.

- Azt hiszem, én ma kihagyom a reggelit. - jegyeztem meg csendesen. Thorin komoran ugyan, de mintha elmosolyodott volna.

- Veled tartok.

Jókedvem lassan kezdett visszatérni, ahogy ébredés után Thorinnal végignéztük, hogyan gyűri le a társaság a félresikerült bárányragut. Miközben egy kenyérhéjat rágcsáltam, Kili mellettem felháborodottan kanalazta az adagját.

- Ez borzalmas... Ki csinálta ezt a kotyvakékot? - fakadt ki.

- Én. - vonta fel a szemöldökét Thorin. Kili nyitotta a száját, de már nem jött ki hang a torkán. Gyorsan felpattantam.

- Megyek, megnézem a pónikat. - mondtam és eltűntem onnan, mielőtt Kili megkapta volna a magáét. Pedig érdekes lett volna megnézni, hogyan magyarázza ki magát...

Ha már azt mondtam, a pónikhoz megyek, oda is bandukoltam Pitypanghoz. A kis szörnyeteg békésen legelészett, és cseppet sem zavartatta magát, amikor mellé lépve megpaskoltam a nyakát.

- Bár olyan könnyű lenne nekem is itt, mint neked. - sóhajtottam egyet. Fogalmam sem volt, miért beszélek hozzá, de valahogy jól esett kiadni a feszültséget, amely napok óta gyülekezett bennem. Jó volt, hogy kimondhattam ezt valakinek, még ha nem is ért engem. - Neked nem kell azon törnöd a fejed, mit tegyél, hogyan tovább...

Most először komolyabban elgondolkodtam. Eddig, ha felmerült bennem, hogy mi lesz majd velem a jövőben, mindig elhessegettem a problémát, igyekeztem másra gondolni. De tudtam, hogy ezt nem csinálom a végtelenségig. Néhány nap és megérkezünk Völgyzugolyba. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek majd akkor. Tudtam, hogy ha bárkinek is elmondanám az igazságot és megkérdezném, mit tegyek, azt felelné, hogy oka van az ittlétemnek. De én egyelőre nem láttam semmi jelét, hogy akár egy kis magyarázata is lenne annak, hogy most Középföldén vagyok.

És hirtelen rájöttem, hogy valahol egyáltalán nem akarom, hogy Völgyzugolyba érjünk. Megbolondultam volna? Hiszen Középfölde egyik legszebb helye volt, ahova mindig el akartam jutni... De mégis. Ez azt is jelentette, hogy onnantól különválnak az útjaim Thorinéktól. Már ha egyáltalán vár rám egy út, vagy akár egy kicsike ösvény...

Szürke villanás. Összerezzentem, ahogy Gandalf odalépett mellém. A háttérben a törpök már szedelőzködtek, a mágus pedig szigorúan nézett le rám. A szívem hevesen dobogott; Gandalf hirtelen megjelenése alaposan megijesztett, és rögtön tudtam, most jött el a kérdőre vonás ideje.

- Indulunk? - igyekeztem nyugodt maradni.

- Igen. - felelte Gandalf, tekintete jelentőségteljesen villant bozontos szemöldöke alatt. - És megkérnélek rá, hogy az út elkövetkező részében mellettem lovagolj.

Lassan bólintottam. Nem volt értelme, hogy tovább húzzam a dolgot, vagy megpróbáljak kibújni alóla.

- Rendben.