A két mágus rám meredt, én pedig moccanni sem bírtam tekintetük súlya alatt, úgy álltam ott, mint aki kővé dermedt. Rajtakaptak. Biztos voltam abban, hogy ebből baj lesz, hisz Gandalf ki nem állhatta a hallgatózást. Ráadásul egy nagyon fontos és titkos beszélgetést sikerült kihallgatnom. Bilbó előre megmondta... Egyelőre azonban volt nagyobb gondunk is ennél.

- Gandalf! - Thorin maga mögött a többi törppel csatlakozott hozzánk, kardja a kezében villogott.

- Mi volt ez? Farkas? - kérdezgette rémülten Bilbó. A mágusok összenéztek.

- Nem, ez nem farkas... - szólalt meg végül Bofur. Alig mondta ki, ág reccsent a közelünkben, és mielőtt felfogtam volna, mit is látok, szürkésbarna folt suhant el a szemem előtt. Hallottam magam mellett Kili íjának pendülését; a nyílvessző célba talált, és ugyanebben a pillanatban Thorin is lecsapott. Hátborzongató üvöltés, majd csend borult a környékre. Iszonyodva néztem a hatalmas fenevadat Thorin lábai előtt. Egy warg volt, semmi kétség. Jóval nagyobb volt, mint amilyennek gondoltam, legalább akkora, mint egy termetesebb medve, hatalmas pofájában borotvaéles tépőfogak, tagra nyílt szeme még így is, hogy a halál függönye rálebbent, gonoszságot sugárzott. Piszkos bundája csomókban tapadt össze a régen megalvadt és saját kifolyó vérétől, melynek bűze keveredett a belőle áradó dögszaggal. Befogtam az orromat és gyorsan hátráltam két lépést, miközben valószínűleg szabályosan elfehéredtem.

- Warg! - Thorin rúgott egyet a tetembe. - Valószínűleg egy egész horda van a közelben. És ki tudja, lehet, hogy orkok is ólálkodnak erre.

- Most mi legyen? - igyekeztem nem pánikolni. Ennek nem így kellett volna történnie! Fogalmam sem volt, mi lesz, mihez kezdhetnénk ebben a helyzetben.

- Mindenki üljön fel a pónijára és fegyver legyen a kézben. - rendelkezett Thorin, a törpök pedig azonnal engedelmeskedtek. Én is felkapaszkodtam Pitypang nyergébe és jó erősen megragadtam a kantárt.

- Nem tudjuk lerázni őket, ahhoz túl gyorsak és sokan vannak! - jegyezte meg Gandalf.

- Majd én elcsalom őket. - szólalt meg hirtelen Radagast. Mindannyian ránéztünk. A Barna mágus odalépett a szánja mellé.

- Ezek gundabadi wargok! Utolérnek téged! - figyelmeztette Gandalf.

- Ezek meg rhosgobeli nyulak! - vágta rá Radagast, arcán széles, kissé őrült mosollyal. De most valahogy nem tudtam nevetni rajta... - Lássuk, ki a gyorsabb.

Gandalf nagyot sóhajtott.

- Rendben, legyen hát. - bólintott végül és hátra fordult hozzánk. - Amint a wargok üldözőbe vették Radagastot, vágtában indulunk keletnek, és addig nem állunk meg, amíg tisztes távolságban nem tudjuk magunkat az ellenségtől. - ő is felpattant a lovára. - Ne maradjon le senki!

Ez a kijelentés azonnal eszembe juttatott valamit, aminek jelen helyzetben még inkább nem örültem...

- Fili! - bökdöstem meg idegesen a mellettem lévő törp vállát.

- Mi a baj? - nézett rám. Szégyenkezve súgtam neki, remélve, hogy más ne hallja.

- Nem tudok vágtába vinni egy lovat... vagy pónit... vagy mi is ez, na.

Rám meredt.

- Ugye ezt nem mondod komolyan?

Éreztem, hogy fokozatosan vörösödöm. Mindez nagyon kínos volt, de hát az ördögbe is, nem tehettem róla, hogy nem volt túl nagy tapasztalatom a lovaglást illetően, és különben is, arról szó sem volt, hogy az út ezen szakaszán póniháton fogunk menekülni az ellenség elől...

- De, sajnos igen. - sóhajtottam. Fili hitetlenkedve bámult még egy kis ideig, majd lassan bólintott.

- Rendben. Ne aggódj, majd megoldom.

Az legalább könnyített a dolgon, hogy az események hatására a pónik is nagyon idegesek voltak. Pitypang nyugtalanul táncolt alattam, és nem kételkedtem benne, hogy az első adandó alkalommal boldogan nekifutna a vakvilágnak. Előre éreztem, hogy érdekes lesz ez a menet...

Néhány perccel később Radagast szánja kiszáguldott a sűrű fák közül, el a wargok között. A mágus nagyon élvezte a hajszát; még messziről is hallottuk vidám kurjongatásait. Gandalf, amint megbizonyosodott róla, hogy a wargok üvöltése halkul és már kellőképpen eltávolodtak a közelből, elkiáltotta magát.

- Gyerünk!

Fili jó nagyot csapott Pitypang farára, de igazából nem is volt szükség rá; a póni társaival együtt megugrott és elindult vágtában. Kapaszkodtam. Dehogy volt fegyver a kezemben, mint a többieknek, szorítottam a kantárt, ahogy csak bírtam, lábammal pedig a nyerget, és fohászkodtam magamban, hogy le ne essek. Előnyömre szólt, hogy Pitypangon jobban lehetett kapaszkodni, mint egy nagyobb lovon, de még mindig ott volt a tudatlanságom a lovaglást illetően, és persze a terep sem volt olyan könnyen járható, mint azok, amelyeken otthon jártam. Miután egy ág majdnem képen törölt, igyekeztem minél jobban ráhajolni a póni nyakára. Előttem elmosódottan láttam a többieket, fák suhantak el mellettem, a menetszél az arcomba csapott. Azt nem tudtam, hogy a wargok követnek-e minket, de nem is foglalkoztam vele. A perceket sem számoltam, nem tudtam, mióta tart a vad vágta, csak a kapaszkodásra figyeltem.

Vajon hogy kerültek ide wargok? Véletlen műve volt csupán, vagy köze volt az utunkhoz? Akaratlanul is eltűnődtem, miközben kapaszkodtam. Az ellenség jelenléte talán csak a közelgő homályt jelezte, mint ahogy a trollok felbukkanása is. Emlékeztem, hogy Radagast említette, hogy tündék vannak a nyomukban, hogy levadásszák őket. Akkor viszont ez azt jelentette, hogy nagyon balszerencsések vagyunk...

Némileg átláthatóbb terepre értünk, ahol ritkásabban álltak a fák. Néhány törp hátrafelé tekintgetett, majd pár perc vágta után Thorin egyszer csak álljt kiáltott, és mindannyian visszafogták a pónikat. Mindannyian, kivéve engem.

- A fenébe is!

Pitypang, mint a nyíl tűzött el a többiek között, vadul vágtatva tovább a terepen. Mit érdekelte őt, hogy húzom hátra a kantárt! Még mindig meg volt rémülve, és mivel rajtam, aki a hátán ült, szintén ezt érezte, esze ágában sem volt megállni. Még csak lelassítani sem tudtam. Úgy tűnt, minden összeesküdött ellenem...

- Üdv! - Kili zárkózott fel mellém, oldalról elkapva Pitypang kantárját. Néhány méter és a póni lassított, ügetésbe, majd lépésbe váltott, végül megállt. Kili vigyorogva húzta ki magát a nyeregben. - Minden rendben?

- Hát persze... - morogtam. Igyekeztem összeszedni magam, de mindenekelőtt legalább megnyugodni kissé. Már megint úgy éreztem, borzalmasan ügyetlen vagyok. - Köszönöm.

- Amikor elindultunk, nem is sejtettem, hogy erről fog szólni a kaland. - jegyezte meg vidáman Kili. Összevontam a szemöldököm.

- Nagyon vicces, Kukacos.

Visszaporoszkáltunk a többiekhez, akik csoportba verődve izgatottan beszéltek egymás között.

- Na, megvan? - kérdezte Dori, amikor észrevett minket. Kili bólogatott.

- Látnod kellett volna, ahogy kiválsz közülünk és nyílegyenesen elvágtázol a messzeségbe! - kuncogott Bofur. A törpök nevettek, én pedig igyekeztem úgy tenni, mintha ott se lennék.

- Elég lesz. - Thorin megcsóválta a fejét és körbeléptetett közöttünk, ellenőrzött mindent. Végül leszállt a pónijáról. - Pihenjünk meg. Óin, Glóin, rakjátok meg a tüzet, Bomburék álljanak neki a vacsorakészítésnek. A pónikat is ellenőrizze valaki. Úgy tűnik, sikerült leráznunk az ellenséget. Ma már nem megyünk tovább, és este én leszek az őr.